002 Protekciós Pipi 2/2
2008.06.13. 20:56
- Te me’ ’ol já’ttál? – kérdezte teli szájjal a sötétszöszi fiú. Lilly lesújtó pillantást vetett Harperre.
- Eltévedtem.
- Má’ megin’? – Lilly csak ciccegett.
- Camyék hol vannak?
- Má’ ’égezte’.
- Nem tudnád lenyelni a kaját, mielőtt válaszolsz? – sziszegett Lilly. Harper a szájához emelte a kelyhét és hangosan szürcsölve elkezdte inni, majd nyelt egy nagyot.
- Nyugi van, Lilly baby. Nem tudom miért nem vártak meg, asszem zavarta őket az étkezési szokásom – húzta el a száját.
- És te ezen csodálkozol? – pillantott megsemmisítően a lány.
- Figyeld már – mutatott az ajtó felé. Lara jött be, szinte úszott a levegőben és időnként megpördült.
- Ez meg mit szívott? – csúszott ki Lilly száján, a kelleténél kicsit hangosabban a megjegyzés. A mellettük ülők, és még a Mardekártól is néhányan felröhögtek. Lara végül Lillyvel szemben huppant le. A haja csak úgy úszott a levegőben, szemei a távolba révedtek. Harper olyan hangosan röhögött fel, hogy a teremben mindenki feléjük fordult és még Lilly feje is az asztalon koppant. Erre, ha lehet, még nagyobb visongás tört ki. Lilly a nevetéstől vörös fejjel pillantott fel.
- Nem tudom, de elég hatásos lehetett – suttogta Harper.
- Nahát! – kiáltott fel Lara. – Hogy kerül ide pillangó?
- Pillangós anyag – suttogta tovább Harper Lilly fülébe, aki hangosan felnyögött.
- Ah, fáj a hasam a nevetéstől – vigyorgott Charnelle és a sótartó mögül nézte Larát. Ő is észrevette a pillangót, amire azt hitték, csak Lara látja. Oldalba is bökte Harpert, hogy megmutassa neki a pillangót, és a fiú meg is látta, de azért elvigyorodott.
- Min nevettek? – kérdezte elmélázva Lara. Lilly felhorkantott.
- A pillangón – válaszolta Harper. Lara csak nézett, így folytatta. – Úgy repül, mintha az orbitális pályagörbületen gravitációs térhajlások lennének a protonsugárzás töréseinek határán – magyarázta nagy komolyan a fiú. A közelben néhány felsőbb éves Hollóhátas felnevetett.
- Szerintem nem – vetett ellent Lara. – Szerintem úgy repül, mint egy pillangó.
- Ez? Ez pont úgy szárnyal, mint egy nargli – lépett színre, egy magasabb tökmag. A fiú elsőéves hollóhátas volt, szőke haja kócosan meredt az égnek, és földöntúli kék szemeivel Larát pásztázta. Lilly még nem látta a fiút és elborzadva mérte végig, majd megrázta hosszú, hullámos haját és az ebédjének szentelte figyelmét, de azért érdeklődve hallgatta Lara és a fiú ismerkedését.
- Egy mi? – pillantott az imént érkező fiúra Lara.
- Mondom, hogy nargli – fordult a szemeit kidüllesztő Lufkin felé.
- Na, megjött a párja – súgta oda Lillynek Harper. – Ez a gyerek se semmi, jól összeillenek Larával. Ezt muszáj lesz végighallgatni – folytatta Seamus.
- És az mi? – kérdezte Lara.
- A nargli a fagyöngyben él, és a védtelen szerelmeseket támadja meg a lila kis csápjaival. Olyanok a szárnyai, mint a kelta tündérmanónak, és az áldozatokat egy gyorsan ható idegméreggel fújja le, aminek liliom illata van. Kis mértékben csak ízületi bántalmakat okoz – Lilly ezen a precíz magyarázaton meglepődött, főleg mert még az életében nem hallott a narglikról.
- És te ki vagy? – nézte a szőke fiút Lara.
- Xenophilius Lovegood – mutatkozott be.
- Tényleg? Még nem is láttalak – szólt elmélázva Lara. – Én Lara Lufkin vagyok.
- Lufkin? Úgy hallottam, hogy az első női mágiaügyi miniszter is Lufkin volt – Lara bólintott. – És állítólag az aurori bizottság egy csapat tűzszellemmel végeztette ki – a lány elgondolkodva nézett a fiúra. Lovegood leült Lara mellé. – És te milyen könyveket olvasol? Én a különleges mágikus lényeket kutatom.
- Legutóbb egy fotóalbumot lapozgattam – szólt a lány, miközben egy zöld pudingot vett el.
- És milyen volt?
- Hát – mondta elhúzva a szót, és közben tágra nyitotta a szemeit. – Sok kép volt benne – Lilly erre az értelmes mondatra, még a csokitortát is félrenyelte és Harpernek kellett hátba veregetni, hogy meg ne fulladjon.
- Az tök jó lehetett – lelkendezett Lovegood. – És milyen zenét hallgatsz? Ismered a Walpurgis Leányai együttest?
- Még sose hallottam róla. Mi az?
- Most kezd befutni, amúgy elég híres zenekar.
- Elég híres. Az nem kifejezés, még Franciahonban is mindenki odavan értük – suttogta Harpernek Lilly.
- Ezt te honnan tudod? – nézett rá megütközve Seamus.
- Majd később elmondom – legyintett Lilly és tovább hallgatta a magasröptű beszélgetést, két osztálytársa között.
- Én a nemrég befutott Michael Jackson énekesért vagyok oda. A mugli világot is meghódította – pörgött fel Xenophilius.
- Tényleg? Róla még nem is hallottam.
- Ez a csaj semmi értelmes dologról se hallott. Hogyan kerülhetett a Hollóhátba? – fészkelődött a helyén Seamus.
- Fogalmam sincs. De menjünk, mert nem bírom ezt az agybeteg beszélgetésnek nevezett maszlagot – forgatta szemeit Lilly és további jó étvágyat kívánva felállt az asztaltól Harper kíséretében.
- Szóval hogy volt ez a Franciahon? – kérdezte izgatottan a fiú.
- Ja, semmi extra, csak ez év januárjáig Franciaországban éltünk és csak a suli miatt költöztünk Angliába.
- Akkor te eddig egy másik suliba jártál?
- Igen, a Beauxbatons-ba, de anyámnak nem tetszett az új tanári kar – mert ő is oda járt. Így, mivel a Roxfortnak teljesen más a tanrendszere, csak idén kezdtem a sulit.
- Akkor te most leszel tizenhárom? – kerekedett el Harper szeme.
- Azért az még kicsit odébb van, majd csak február elején – mosolyodott el a lány.
- Nahát, ezt nem hittem volna. Mármint, hogy a Roxfort átvesz más suliba járó diákokat.
- Anyám ismeri az igazgatót – legyintett Lilly.
- Hehe – nevetett Harper.
- Most mi az?
- Protekciós Pipi – bökte ki Harper, mire Lilly egy pofonnal válaszolt neki. Időközben megérkeztek a kijárathoz, de Lilly megtorpant. Sirius fogta meg a kezét.
- Őőő, Lilly akkor majd találkozunk, tudod hol és tudod mikor – küldött Harper a levegőben egy csókot, mire a lány csak negédesen mosolygott rá. Majd visszafordult unokatestvéréhez, és önelégülten nézte Sirius megdöbbent arcát.
- Szia Sirius – zökkentette ki, a bambulásból a fiút.
- Ja, igen, szia – szedte össze magát a fiú és az elhaladó Harperről Lillyre emelte tekintetét. – Ez mi volt?
- Semmi, csak ezt szeretted volna mondani? Mert akkor megyek órára.
- Jaj, ne csináld ezt Lilly – sóhajtott Black. – Én csak… nem tudom mi történt, nagyon sajnálom és bocsánatot szeretnék tőled kérni a mai reggel miatt – mondta őszinte sajnálattal a hangjában. – Csak tudod, nem szeretném, ha rossz társaságba keverednél.
- Ezt mondod te, mikor máson sem töritek az agyatok, mint a csínytevésen.
- Én most nem ilyen dolgokról beszélek. Sokkal szörnyűbb és sötétebb dolgok is zajlanak a suliban, mint azt te hiszed – mondta komolyan a fekete hajú fiú. – Csak meg akarlak védeni.
- Értem, én pedig kérlek, hagyj egy kis szabad mozgásteret.
- Megpróbálok – suhant át az arcán egy eszelős vigyor. – De te vagy az egyetlen normális rokonom.
- És a bátyáid? – döntötte oldalra a fejét Lilly.
- Melyikre gondolsz? Az apuci kedvence Regie-babára, vagy az „én vagyok a szexisten” Joe-ra?
- Természetesen Joe-ra – vigyorodott el Lilly.
- Hagyjad már. Akkora egy gyíkarc, főleg mióta prefi lett és nem győz minket oltogatni, hogy tartsuk be a házirendet. Mintha az olyan könnyű lenne! – méltatlankodott Sirius.
- Jaj Sirius, mondtam már, hogy mekkora hülye vagy? – ölelte meg unokabátyját.
- Említetted párszor – válaszolt a fiú. Lilly háta mögül, egy női hang megköszörülte a torkát. – Jaj, ne – nyögött Sirius és elengedte Lillyt. Charnelle megfordult és egy nagyon dühös griffendéles lányt pillantott meg, aki ellenségesen méregette, majd sarkon fordult és sietős léptekkel távozott. – Várj Julie, félreérted – rohant utána Sirius.
- És akkor ki a szívtipró? – röhögött fel Lilly s kilépett az őszi hidegbe, az egyes számú üvegházat keresve. Időközben az eső, újra eleredt és Lilly hangos szitkozódások közepette rohant az üvegházak felé, hogy ott fedett menedéket keressen. Mikor odaért, már ott ácsorgott Cameron, Beka, illetve Harper és egy fekete hajú, zöldes-barna szemű, feltűnően helyes fiú.
- Ő itt Telemachus Rhade – mutatta be a fiút Harper.
- Szia – köszönt oda Lillynek, egy lehengerlően szexi mosollyal. A lány olvadozott a fiú sármosságától.
- Szia, Lilly vagyok, Lilly Charnelle – mosolyodott el bájosan és hosszú ideig a fiút méregette, majd észbekapott és odafordult Bekáékhoz. – Kapjatok el, azt hiszem, szerelmes vagyok – nyögött fel álmodozó arccal Lilly. A becsengő hamar észhez térítette.
- Kibe? – kérdezte Beka.
- Hát Achie-ba – sóhajtott a lány.
- Szerintem James jobban illik hozzád – szólt vigyorogva Cameron.
- Ajj már – húzta el a száját, majd mikor eszébe jutott az alig fél órával ezelőtt történt incidens, elmosolyodott.
- Hah, én megmondtam, hogy bejön neki – tartotta a markát Cameron, mire Beka leperkált neki két knútot.
- Ti azon fogadtatok, hogy ki tetszik nekem? – hőzöngött Lilly, mire két barátnője elvigyorodott.
- És Lupinról mi a véleményed? – kérdezte ártatlan arccal Beka.
- Remmy? Jaj, ő nagyon aranyos – derült fel Lilly arca.
- Hehe – röhögött fel Beka, és most ő tartotta a kezét és vissza is kapta a pénzét.
- Na! Ez azért már túlzás – háborodott fel Lilly.
- Akkor melyikbe vagy szerelmes?
- Semelyikbe, kicsi vagyok még az ilyenekhez – öltötte ki a nyelvét Lilly.
- De rossz duma. A szerelemhez senki sem kicsi – lázongott Beka.
- Ja, tényleg, mert te belezúgtál Siri bébibe mi? – húzta fel a szemöldökét Lilly.
- Gyerünk befelé, szaporábban, ha kérhetném! – jött az üvegház ajtaja felől Bimba professzor hangja. Az óra szánalmasan lassan telt. Főleg, hogy hármas csoportokra lettek osztva, így Lilly, Lara és Xenophilius kerültek össze. Főszereplőnknek öt perc után simán az agyára ment a két agybeteg osztálytársának magas intellektuális szintű társalgása. A tűzszellemekről, a jetikről és egyéb, számára ismeretlen élőlényeken kezdtek el filozofálni. A kicsengő Lilly számára megmentő szerepet töltött be, ugyanis kezdte magát agyilag zokninak érezni a két drága jó osztálytársa mellett. Az sem segített a dolgon, hogy Harper, Beka és Cameron feltűnően jól mulattak az órán. Összekapkodta a holmiját és sietve elhagyta az üvegházat, nehogy még egy „Ezt honnan tudtad?” fajta kérdést kelljen meghallgatnia.
***
Délután öt óra ötven. Lillyt tépi az ideg, hogy volt annyi esze, hogy megbeszélje Pitonnal, hogy hatkor találkoznak, de hogy hol, azt nem. Jobb ötlet híján, elindult a nagyterem felé. Ott egy rémült Siriusba botlott.
- Hát te? – nézett unokatesójára a lány.
- Jaj, Lilly, a frászt hozod rám – kapott a szívéhez a griffendéles.
- Mi történt? – ugrott le az utolsó lépcsőfokon a lány.
- Julie hülye madarai üldöznek – húzta el a száját Sirius.
- Húha, iszonyat morbid lehet – mondta tetettet rettegéssel Lilly.
- Hé! Azok a dögök valami bűbájjal lettek megidézve, semmi ártástól nem tűnnek el – siránkozott Sirius. Lilly valamivel Siriustól hátrébb meglátta Pitont. Nem akarta, hogy unokabátyja megint jelenetet rendezzen, így egy ijedt arcot vágott.
- Mi az? – kérdezte rettegve a fiú.
- Jön Julie és egy sereg madár. Juj, már értem miért parázol tőlük – ráncolta össze homlokát Lilly.
- Jaj, ne, akkor én lépek, mielőtt észrevesz – hadarta el Sirius és elfutott hátra sem nézve. Lilly fellélegzett és a főlépcső egy fokán ácsorgó Perselus felé indult, de mielőtt elérhette, bejött a képbe James és megállt a lány előtt.
- Hello James, szia, James – köszönt Lilly és kikerülte a fiút.
- Várj, Lill – kezdte Jamie, de a lány a szavába vágott a válla fölül.
- Sirius arra ment – mutatott abba az irányba amerre a fiú szaladt. Amíg James hátrafordult, Lilly gyorsan odaszaladt Perselushoz és megfogta a kezét, majd berántotta az egyik oszlop mögé, hogy Potter ne vegye észre.
- Oh, szia Lilly – hökkent meg a fiú.
- Szia – köszönt vissza Lilly. – Bocsi, csak Sirius rám állította a haverjait, mert feltett szándéka megszabotálni a találkánkat – nézett a fiúra sajnálkozva.
- Értem – válaszolta Piton Lilly szemébe nézve.
- És? – kérdezte a lány.
- Mi? Ja, igen – kapott észbe a fiú és levette tekintetét a lányról. – Itt van.
- Hol? – nézett körbe a lány.
- Hát őőő – kezdte a fiú. – Amikor a lépcsőn voltam, még mellettem volt.
- Ez szuper – szólt a lány. – Na, akkor… el kéne James figyelmét terelni. Lássuk csak – gondolkodott. – Hehe – nevetett fel, Piton megütközve nézett rá. – Asszem Sirius csajának a bűbáját használom – mosolyodott el gonoszan. – Avis oppugno – suttogta a varázsszavakat. Apró, színes madarak röppentek elő, halkan csivitelve. – Duhodyx – tette hozzá, mire a barátságos kis madárkák, vérszomjas szárnyasokká változtak. Lilly Jamesre irányította a madarakat, de azért hozzá tette – ha lehet, ne bántsátok, csak kergessétek el.
- Édes – nyilvánított véleményt Perselus, és sötéten mosolygott, mikor látta, hogy Potter átkai nem hatnak a madarakra. Ő is letűnt a színről.
- Na, miénk a terep – vigyorodott el diadalittasan a lány. Lilly amint fellépett egy lépcsőfokot, akkorát esett, mint az olajtó. Fájdalmasan nyögött fel, és a földön maradt. Piton odafutott hozzá.
- Jól vagy?
- Au – nyüszített a lány. – Miért vagyok béna? – ült le a lépcsőre és az orrát dörzsölte.
- Igazából a kaméleonban botlottál el, nézd – mutatott az első lépcsőfokon levő állatra, aki lassan kezdett kibontakozni a környezetéből, és kék színt ölteni gazdája láttán. Felmászott Lillyhez, és az ölébe telepedett. A lány felemelte és megölelgette.
- Te Lilly – szólt Perselus. – Ez egy hüllő…
- És?
- És azokat nem szokás ölelgetni – nézett a lányra furán.
- Én azt ölelgetek, akit akarok, és ott ahol akarom, és úgy ahogy a kedvem tartja – szögezte le a lány.
- Te tudod - mondta a fiú, de azért még mindig kétkedve nézett a lányra.
- Na, menjünk – pattant fel Lilly, aki karjában a kaméleonnal indult el, majd hátra fordult, mikor észrevette, hogy Piton nem megy. – Na, mi az? Külön kérvényt kell benyújtani, hogy elindulj?
- Jó, de hova megyünk? – követte a lányt.
- Hát elkísérsz a klubhelységig – mondta magától értetődően a lány.
- Ja, jó – lepődött meg Piton. Némán lépdeltek egymás mellett. Lilly, Oszi babusgatásával volt elfoglalva. Hátára fordította az állatot és a hasát vakargatta.
- Lilly – hördült fel Piton. – Ez egy kaméleon, nem kutya – vetett ellen.
- Nem mondod? – nézett rá kerek szemekkel a lány. – Képzeld, észrevettem – mosolyodott el.
- De…
- Mit mondtam Persi? Azt, hogy azt ölelgetek, akit akarok, sőt, most kiegészítem. Azt simogatok, szeretgetek, vagy akármi mást csinálok akárkivel, akivel akarok. Vala. Finite – zárta le a témát Lilly.
- Hát…
- Derék – nyújtotta ki a nyelvét Lilly. – Jaj, ne légy már ilyen izé.
- Milyen?
- Hát ilyen kis izé, hideg meg minden. Vágod? – pörgött fel Lilly.
- Ja, vágom – vigyorodott el a fiú.
- Persi, nem átkozod, csak simán vágod. Vágesz? – vigyorodott el a lány, Piton mosolya némiképp lelombozódott, de bólintott. Nagyon rövid idő alatt értek oda a Hollóhát ajtajához. A kopogtatón lévő holló, alaposan végigmérte a mardekárost.
- Mindig áll, mégis jár. Mi az? – búgott fel a holló. Lilly elröhögte magát. Valami egészen más jutott eszébe, de próbálta kiverni… kizárni a fejéből.
- Az óra – nyögte ki végül.
- Inkább nem akarom tudni mire gondoltál – nézett a lányra Perselus, de az csak vigyorgott.
- Majd elfelejtettem – fordult vissza, mikor már az ajtóban volt. – Köszi, hogy megtaláltad Oszit – és egy puszit adott a ledermedt fiúnak, majd bement az ajtón. Perselus Piton percekig csak bambulta a csukott ajtót, majd a kopogtatón levő holló krákogása zökkentette ki a kábulatból.
|