4. Fejezet

Megátkozva

Miután bezárták a pinceajtót, mind a hatan felrohantak. A kandallóban Hermione feje látszott.
- Végre itt vagytok! Jó hírem van! Tudtam szerezni százfűléfőzetet Lupin proftól, volt neki raktáron. Közben, pedig elkezdtem főzni én is egy adaggal, de két hónap, amíg az elkészül…
- Várj, Hermione, odamegyünk! – szólt közbe Sophie.
- Szerintem nem kéne mindenkinek menni, úgysincs szükség ott annyi emberre. Ráadásul nem kéne egyedül hagynunk a túszainkat… - mondta Vic.
- Oké, akkor én itt maradok Malfoyjal.
- Dracóval, ha kérhetném – mosolygott Sophiera a fiú. – Azt hittem annál jobb a kapcsolatunk, hogy vezetéknéven szólítsuk egymást.
- Mindenesetre ha kettesben maradtok itt, az tuti javítani fog a kapcsolatotokon – kajánkodott Vic.
- Szóval ketten itt maradnak. Két embernek tovább kéne keresni Judyt. Hiába tagadták ki a halálfalók, attól még veszélyt jelent. A maradék kettő, pedig átmegy Hermionéékhoz – mondta Fred. – Öcsi, tiéd a döntés joga!
- Hova akarsz menni George-dzsal? – Vic és Fred egyszerre mondták ezt.
- Azt hiszem, megyek Judyhoz és megöletem magam – csikorgatta a fogát Ron.
- Sok sikert hozzá! – kacsintott Fred. – Hát akkor mi indulunk… Hermione, kérlek, adj helyet a tűzben!
Ron és George elhoppanált, Fred és Vic pedig a tűzbe lépve tűnt el.
-Öööö… - adott hangot véleményének Draco
- Hmm? – Sophie is igen közlékeny volt.
- Hát, kettesben maradtunk… - Draco hangján zavar érződött.
- Jé, tényleg. Nekem ez fel se tűnt – adta a hülyét Sophie.
- Nem hiszem, hogy számítanunk kéne hívatlan vendégekre – folytatta a fiú.
- Ja… mivel üssük el az időt?
- Öööö…
- Hmm?

*

Vic Fred segítő kezébe kapaszkodva kilépett a kandallóból. Egy sötét szobában találta magát.
- Ez… nem a mi házunk… - Fred értetlenül nézett körbe.
- De hát az hogy lehet? Jól mondtuk ki az úti célt, nem?
- De édes pici babák, hogy át lehet verni őket ilyen aprócska trükköcskével! – hangzott egy gúnyos hang.
- Azt hiszitek, ti uraljátok a Hopp-hálózatot?
- Ne cukkold őket, Greyback, így is elég elveszettek az alvómacijuk nélkül! Énekeljünk nektek édibédi altatókat, vagy elég lesz egy szimpla halálos átok?

- Ugyan már, drága Bella, hova siessünk, örömmel tölt majd el, ha végignézhetem, ahogy mind a ketten az életükért fognak könyörögni – csikorgatta a fogát Averi.

Fred gyengéden a háta mögé tolta Vickyt.

- Mi az Weasley potyadék, csak nem félted a csajt? – röhögött valaki a háttérben.

- Óh, ne legyél ennyire tiszteletlen Monstro, hisz ez az aranyvérű hölgyemény már volt a vendégünk – mosolygott gúnyosan Narcissa. – Hol van a fiam?

- Nem tudom – vágta rá rögtön Vicky.

- Ne hazudj! – kiabálta Bella. – Az a baj, hogy túl jó oklumentor ez a lány, így nem látok bele a hitvány fejecskéjébe – a hangja ridegen koppant a márványkandallón.

- Annyira udvariatlanok vagyunk, be sem invitáljuk a vendégeinket.

- Nem fontos, nem akarunk sokat időzni – biccentett idegesen Fred.

- Kérdezett valaki, mocskos véráruló? – sziszegte Bella, a kezében megremegett a pálca, pöccintett egyet, s már a két fiatal varázspálcáját is a kezében tartotta.

- Most pedig, mindnyájan szórakozni fogunk, bár lehet, hogy nektek annyira nem fog tetszeni a móka – Dolohov egy őrült kacajt hallatott.

*

Draco és Sophie egy ideig csak esetlenül ültek egymással szemben. Sophie szíve a torkában dobogott… itt ül vele szemben az a fiú, akire mindig is vágyott… és eközben kint dúl a háború. Draco a lány arcáról nem tudott semmit sem leolvasni… itt a nagy lehetőség, hogy bevesse magát, hogy bebizonyítsa, hogy férfi a talpán. Elszánt tekintettel nézett a szőkeségre, majd jó erősen megfogta, és odahúzta magához, hogy megcsókolhassa a lányt. Sophie agyából eltűnt minden, lecsukta a szemét, átadta magát az élvezetnek… ám mielőtt Draco ajka az övéhez ért volna, egy másik szituációban érezte magát; Fred áll előtte, szemben vele pedig egy halom halálfaló, mindegyik bosszúra éhesen.

- Miért vagyunk ennyire fontosak nektek Lestrange? – kérdezte Vic hangján. Jesszus, benne vagyok Vicky fejében? – gondolta. – Menő dolog tízen rátámadni két fegyvertelenre?

Hirtelen felnyitotta a szemét, még mielőtt egybeforrt volna a szája Dracojéval;

- Nagy gáz van! – kiáltotta.

-Mit csináltam rosszul? – hárított a fiú.

- Ugyan, semmit – tüzesen nézett Dracora, ám most volt nagyobb gondjuk is. – Fredék bajban vannak. – azzal felvázolta a helyzetet.

- Nem tudod pontosan megmondani, hogy hol lehettek? – kérdezte a fiú.

- Sajnos nem. Nagyon sötét volt, csak az arcomba világító pálcákat láttam és a kandallót, amiben álltunk… vagyis álltak Vickyék.

- A kandalló véletlenül nem fehérmárványból készült?

- Most, hogy így mondod, de!

- Akkor az a nagynéném háza lehet, biztos féltek, hogy behatolunk a kúriánkba, mint a legutóbb.

- A fene egye meg. – Sophie nem bírta tartani magát, Draco vállára borult és sírni kezdett. Hogy segítsenek a két bajba esetten, ha ennyire kevesen vannak, és így szorít az idő?

- Valami terv kellene – vakargatta az állát Malfoy.

- Tényleg? – hüppögte gúnyosan a lány.

*

- Hogy engedhetted, hogy elhalássza előlem álmaim nőjét? – Ron a térdét csapkodta, George meg tudomást sem vett dühöngő öccséről. – Hiszen egy ideig azt hittem, hogy tetszek neki.

- Öcskös, szerelemben és háborúban mindent szabad, nem igaz? Béna voltál, de most már beszélhetnénk valami másról is, mert kezd tele lenni veled a hócipőm!

- Jó, de én láttam meg előbb…

- És te küldtél rá átkot, nem hiszem, hogy nyerő ötlet volt… mármint te tudod, de én nem így szoktam csajozni – vonta meg a vállát.

- De…

- Megérkeztünk oda, ahol Judy eltűnt… mind a ketten kiábrándító bűbájt szórunk magunkra, és közben fogjuk egymás kezét, hogy ne tévedjünk el!

- Dehogy fogom, nem vagyok meleg!

- Márpedig meg fogod fogni! Ronald Weasley! Ha nem vagy meleg, bizonyítsd be, hogy férfi vagy! – George magára szórta a bűbájt, így könnyedén bele tudott olvadni a környezetbe. Ron is követte bátyja példáját, és így kéz a kézben derítették fel a terepet Voldemort után, nyomokat keresve. Órákat bolyongtak a kerület legelhagyatottabb részén, amikor ilyen hangfoszlányok jutottak el a fülükhöz;

- Nagyúr, nálunk van az egyik Weasley és valami magyar spiné. Malfoynak se híre, se hamva, hiába vallatjuk a két gyereket – suttogta félelemmel teli hangon valaki.

- Akkor odamegyek, és megtöröm a Weasleyt – sziszegte Voldemort. – ha látja kinyiffanni a drágalátós barátnőjét, akkor már biztos vallani fog.

George arcából kifutott a vér, kézen ragadta az öccsét és elhopponált vele a főhadiszállásra.

- Miattad kínozzák őket! – esett Draco torkának Ron. George és Sophie alig bírták a fiút lehámozni az ijedt mardekárosról.

- De… - szabadkozott Draco.

- Nem érünk rá erre Ron! – figyelmeztette az öccsét az ikerpár ezen tagja – Mi tévők legyünk?

- Mi már kiagyaltunk valamit.

-A mibe én nem fogok belemenni! – fonta össze a karját a melle előtt Sophie.

- Halljuk! – sürgette a többieket Ron.

- Becsöngetek a drága nagynénémhez, nem hiszem, hogy olyan nagy védelme lenne a házának, mint nekünk, és a sötét jeggyel, ugye, ami a kezemen van, bárhová bejuthatok… szóval, becsöngetek, és odaadom neki azt, amire vágyik a Nagyúr… vagyis annak a pontos másolatát, amit Sophie volt szíves elkészíteni egy roppant ügyes bűbájjal. – a lány belepirult a dicséretbe. –persze engem majd megpróbálnak elkapni, de csak sikerül valahogy eljutnom hozzátok… nem hopponálok azonnal ide, nehogy kövessenek. Amíg én elterelem a bent lévők figyelmét, addig nektek alkalmatok lesz kiszabadítani Vicéket. Bármi történjen, ők a legfontosabbak, és ragaszkodunk a tervhez. Ron… a legjobb lesz, ha te elmész Hermioneékhez, és elmesélnéd neki az eseményeket.

- De…

- Indulj! – lökött egyet rajta George.

- Hogyne! – sziszegte, és el is tűnt az éterben.

- Az akció után, ha minden jól megy, éjfélkor találkozzunk, mondjuk a Petőfi híd, pesti hídfőjénél, mert azt tudom, hogy hol van… ha valami történne velem, akkor Sophie tudja, mit kell tennie.

A nevén nevezett lány remegett a félelmétől, a legjobb barátnője és a szerelmese élete is veszélyben forog…

- Amint odaérek, feloldom egy egyszerű varázsigével a hopponálás-gátlót.

- Kérlek vigyázz magadra! – Sophie odalépett a fiúhoz és jó erősen magához ölelte.

- Igyekszem – kacsintott a srác, azzal ő is a semmivé foszlott.

- Én nagyon félek…

- Ha ez megvigasztal, én is –motyogott George.

*

- Crucio! – Vicky felsikoltott fájdalmában, Fred nyelte a könnyeit… már egy órája ez van, felváltva nézhetik, ahogy a másikat a halálfalók halálra kínozzák.

- Hagyják már abba! – kiabálta Fred.

- Merre van…

Ekkor csöngettek az ajtón, Bella értetlen arccal, előreszegezett pálcával ajtót nyitott. Először a döbbenettől nem tudott megszólalni, aztán varázsolni is megfeledkezett, így Draco nonverbális varázslattal feloldotta a hopponálás-gátlót.

- Narcissa, hazaérkezett a fiad – vicsorgott Bella, de nem merte megkockáztatni, hogy ártást küldjön Dracora.

- Kisfiam! – az asszony sugárzó arccal rohant ki az előszobába, a nyomában a többi halálfalóval.

- Anyám – Draco elhárította az ölelést. – Nem szeretem, amikor a haverjaid az arcomba nyomják a pálcájukat.

- Engedjétek már le azokat a nyamvadt fadarabokat! – a nő figyelmeztetésére mindenki leeresztette a pálcáját, kivétel Bellát, aki valamiért átverést érzett a levegőben.

- Hoztam valamit a Sötét Nagyúrnak – Draco elkezdett kotorászni a zsebében…

            Eközben a másik szobába behopponált George Sophieval, összeszedték Fredék pálcáját, majd a pukkanó hang kíséretében eltűntek…

- Mi volt ez? – Dolohov berohant a szobába – Eltűntek! A Weasley ivadék meg a kis barátnője… nyomuk veszett! – minden gyűlölettel teli szem Dracora szegeződött, Bella pálcájából elsőre röppent ki egy Cruciatus, ami elől a fiú sikeresen elugrott, ám nem volt ekkora szerencséje a többi átokkal szemben…

            Sophie ágyba dugta a két sokkolt fiatalt, és nyugtató teát főzött nekik. Féltizenkettőkor már kicibálta Georgeot a Petőfi hídhoz, hogy várják Draco visszatértét… ám a szőke hajú fiú nem akart jönni… Egy órára Sophie már lerágta az összes körmét, George meg menni készült… Kettő órakor a fiú már nem bírta tovább;

- Figyelj, Draco nem fog visszajönni…

- NE MONDJ ILYET! – kiabálta.

- De Sophie… már itt állunk egy jó ideje…

- NEM ÉRDEKEL, ha kell, itt állok egész éjjel, akár holnapig is!

            Ekkor megpillantottak egy alakot a messzeségben… vonszolta magát, és nagyon rosszul festett.

- Draco! – Sophie könnyes szemmel rohant a fiú után. Malfoy nagyon rosszul nézett ki, a szája sarkából szivárgott a vér, a ruhája szakadt volt, a szeme bedagadt…

- So… Sophie… - nyöszörögte – Biztos… biztos vagy benne… hogy én vagyok az? – látszott rajta, hogy minden szó nehezére esett.

- Ne beszélj! – sikkantotta a lány.

- Győződj meg róla, hogy én vagyok az!

- Mit akartunk csinálni mielőtt beütött a baj? – kérdezte sírva a lány.

- Meg akartalak csókolni… - Draco elvesztette az eszméletét…

- George, hopponáljunk haza, de azonnal!

- Erre várok vagy tíz perce – és már bent is álltak a nappali közepén az ájult Dracoval.

- Itt meg mi a franc történt?! Takarodjatok az apám házából!
A kiáltás teljesen váratlanul érte a Dracot vizsgálgató csapatot.
- Vicky… ezt hogy érted? – Ron nyerte vissza először a hangját, aki nem rég érkezett meg Hermionééktől.
- Vicky? VICKY?! Betörsz ide, aztán van képed becézgetni engem?! –Vic ordított dühében. –Egyáltalán ki a fasz vagy te?
A lány egyre közelített Ronhoz, de a srác a megszokott bizsergés helyett ez alkalommal csak félelmet érzett.
- Sophie! – hangja ostorként csattant. – Te hoztad ide ezt a mocskos bandát?
- Vic… Vicky. Jól érzed magad? – nézett régi barátnőjére a szőkeség.
- Én? Talán inkább te! Nem én állítottam be ide hirtelen egy halom ismeretlennel! Akik közül egy ráadásul halott! – nézett a kanapéról lelógó kar felé.
- Nem halott, csak eszmé… - Vic egy szempillantással elnémította a legifjabb Weasley-fiút.
- Meg vagy te teljesen őrülve? – Sophiehoz intézte szavait. – Mi lesz, ha az apám rajtakap téged, hogy pasikat hozol fel ide? Bármelyik pillanatban hazaérhet! – riadtan nézett csuklójára. – Ez… mi… hol van az órám? – a mérge egy pillanat alatt elpárolgott, arcára kiült a döbbenet. Végigtapogatta az összes zsebét, majd mindenféle magyarázat nélkül sarkon fordult, és beviharzott a hálószobába.
A többiek értetlenkedve néztek egymásra.
- Nagyon remélem, hogy ez csak egy rossz vicc – szólt George.
- Ilyen rossz vicceid csak neked vannak.
- Öcsi, neked hülye szitukban jobban fog az agyad! Ez állati, úgyis gyakran kevered magad hülye szitukba.
- Mit csinál? Felforgatja a szobát? – Sophie a Weasley-testvérek szócsatája helyett inkább a kiszűrődő zajokat figyelte. Előhúzott pálcával elindult az ajtó felé, de félre kellett ugrania. A kirohanó Vic észre se vette őt, csak száguldott tovább a másik hálószoba felé.
- Nem ott van… - kezdte Ron.
- Ááá! Mit keres egy pasi az ágyban?
- Már megint őrjöng… - Ron a fogai közt préselte ki a szavakat.
- Nekem jobban tetszett döbbenten – George is elég idegesnek tűnt.
- Vicky, mi a…? – Fred kiáltása szűrődött ki a szobából. – Hé! Megőrültél?
A fiú megjelent az ajtóban, majd egy csodálatos akrobatikus mutatványt mutatott be, csak a földre érkezés nem volt zökkenőmentes. Vic átlépett rajta, és Sophie kezéből kikapta a varázspálcát. A földön fekvő fiúra célzott, majd felharsant egy kiáltás:
- Petrificus totalus!
Vic elejtette a pálcát, megingott, majd Fred mellé zuhant.
- Ez már azért sok! Meg akartad átkozni az ikertestvéremet?! – George előreszegett pálcával állt.
- Ne bántsd őt, George! Inkább ki kéne derítenünk, mi baja – Fred feltápászkodott a földről, majd felemelte a mozdulatlan lányt, és a kanapéra fektette.
- Hé! Vidd innen! – Draco mászott ki kábán a lány alól.
- Bocs, haver, nem vettelek észre…

- Haver? Nem vagyok én a haverod! – Malfoy szemében különös fény csillant. Sophie megkövülten nézett rá. A srác ezt észrevéve magához rántotta a lányt, és hosszan megcsókolta. – Ezt majdnem elfelejtettük…
Sophie arca megenyhült, és inkább barátnőjét kezdte el szemlélgetni.
- Hogy akarjuk kideríteni mi baja, ha nem tud beszélni? – kérdezte.
- Szerintem jobb ez így.
- George!
- Tesó, te nem hallgattad végig, mit művelt itt az előbb! – nézett Fredre.
- Most hogy mondod, szerintem is jobb neki némán. Legalábbis nekünk mindenképp…
- Legalább tőled vártam volna több megértést, Ron! Frednek igaza van. Fel kell oldanunk a sóbálvány átkot – Sophie ellentmondást nem tűrő hangon beszélt.
- Várj, majd én! – George meglendítette pálcáját.
- HÉ! Mi? Nem tudok mozogni!
- Mért néz rám mindenki? Csak azt akartuk, hogy beszélhessen… azt nem, hogy rúgkapálhasson is! Az arcán feloldottam az átkot…
- Férfiak… - sóhajtott Vic. Draco szemrehányóan nézett rá. – Vicky, kérlek hallgass végig! Valami történt veled. Egyelőre nem tudjuk, mi, de ők itt mind a barátaid – George ellenségesen nézett a szőke lányra. – Na jó, legalábbis mindegyiküket ismered.
- Én ugyan nem!
- Igen, pont ez a probléma. Hogy nem emlékszel rájuk…
- Mit csináltál előbb a szobában?
- Ne vágj a szavamba, Ron! Mit csináltál előbb a szobában?
- A karórámat kerestem…
- Három éve nem hordasz karórát… Ja, nem… már Három év két hónapja…

- Hány óra hány perce? – kérdezte gúnyosan a lány.
- Csak azért tudom ilyen pontosan, mert akkor nyáron tette tönkre az órádat Alföldi Robi kutyája.
- Alföldi Robi? Az a srác a tizenharmadik kerületből? Te ismered őt? Mutass be neki! Légy szíves!
- De hiszen te is ismered őt! Most mondtam! A kutyája tönkretette az órád! Akkor haverkodtatok össze! – Sophie könyörgően nézett barátnőjére. – Na jó… mit is mondtál erről a házról? Hogy apád háza? Apád már egy éve nem lakik itt… Nekünk adta a házat, hogy berendezhessük főhadiszállásnak!
- Mi történt vele, törlődtek az emlékei? – súgta bátyjainak Ron.
- Valami olyasmi lehet…
- Ááá, bonyolultabb ez ennél… Draco, te értesz a fekete mágiához! – nézett kérdően a sápadt fiúra Fred.
Malfoy csak bámult maga elé, és nem szólt egy szót sem.
- Te, Sophie… szerintem nem Vickel van itt az egyetlen probléma…
- Draco? – a lány Vickyről szerelmére nézett.
- Mi? Jaj, bocsássatok meg, egy kicsit még kábult vagyok… - Draco lagymatagon vigyorgott.
Sophie nem tudta eldönteni, hogy az a vörös villanás tényleg ott volt Malfoy szemében, vagy csak a képzelete játszott vele…

*

- Bella, Bella, Bella… Mihez kezdjek veled? Már nem először szúrod el. Ott volt az a fiaskó a Malfoy-kúriában. Most meg ez is… Nem elég, hogy a leghűségesebb szolgámról bebizonyosodott, áruló, már benned sem bízhat az ember?
- Könyörgök, nagyúr… Bocsáss meg! Könyörögve kérlek!
- Crucio! – a nő velőtrázó sikolya visszaverődött a dohos falakról.
- Ha nem lett volna az a jó húzásod a Malfoy kölyökkel, már halott lennél. De így kapsz még egy esélyt! Keresd meg a Davis lányt!
- Melyiket, Nagyúr?
- Mindkettőt! Az egyik elég sokat tud a medálról. A másik túl sokat tud rólunk!
- Igenis, nagyúr… Indulok…
- Bella? CRUCIO! – a jeges kacagás visszhangot vert a barlangban.

*

Sophie tovább kémlelte Malfoy szemét, mikor csattanás hallatszott.
- Hoppáré, működik az egérfogó! – pattant fel Fred.
- Ez esetben nevezzük inkább patkányfogónak – jegyezte meg George, mikor Fred visszaérkezett a gúzsba kötött fogollyal.
- Hello, drága nővérkém – mosolygott rá Sophie, ám ebben a mosolyban nem volt szeretet.
- Szia, hugi… hallgass meg! Segítened kell nekem! Tudodki meg akar ölni!
-Meg is érdemled…
- Nem! Hiszen én a jó ügyért harcolok!
- Nézőpont kérdése – vágott közbe Fred.
- Én is Voldemort rémuralmát akartam megdönteni, és ti is…
- Emberek? Most… most ugye csak szórakoztok velem? Tudd meg Sophie, ez nem vicces… Azt még talán elviselném, hogy viccből beállítasz ide pár pasival és beeteted, hogy velem van a baj… De hogy még a halálfaló nővéredet is beszervezd az átverésembe? – Vic próbált ezúttal nyugodt maradni.
- Hát ebbe meg mi ütött? – nézett rá Judy.
- Ha megmondod, nem ölünk meg! – szólt hirtelen ötlettel Fred.
- Mi… hogy én? …honnan kéne nekem azt tudnom? – Judy ijedtnek tűnt.
- Fekete mágia… legalábbis mi arra tippelünk… Végre hasznát vehetnénk a te őrült szenvedélyednek, nővérkém… Szóval?
- Nem tudom…

- Ne hamarkodd el a választ! – mondta Fred, és felemelte pálcáját.

- Ahhoz meg kell figyelnem, hogy mit művel… a fekete mágia a mágiák mágiája, kiterjed mindenre… teljes memóriatörlés, memóriamódosítás… 

- Hogy lehet ide eljutni? – kérdezte mohón Draco.

- Csak a titokgazda… -kezdett volna bele Fred.

- Milyen titokgazdáról gagyogtok össze? – Vicky teljesen kifordult önmagából – Sophie, egyáltalán mi miért nem vagyunk iskolában? És… jó lenne, ha valamelyik vörös hajú barátod szabadon engedne!

- De Vic, mi már egy éve kijártuk a sulit…

- Nem emlékszel rám se? – tudakolta bambán Fred.

- Miért, kellene?

- Az önérzetem… - motyogta a fiú.

- Na, legalább téged sem ismer fel – Ron arcán diadalittas mosoly suhant át.

- Judy, magyarázd meg ezt a jelenséget! – követelte nővérét a szőke hajú lány.

- Elhiszitek nekem, hogy fogalmam sincsen, mi történt vele? Talán vissza kellene mennetek a múltba…

- Mégis hogyan? – Fred-George páros hatalmas szemeket meresztett az ex-halálfalóra.

- Hát ez nevetséges, Malfoynál van a nyaklánc, és meg sem osztotta veletek, hogy azzal a darabbal lehet utazni az időben? Sőt, még van ezer tulajdonsága…

- Fogja be a száját! – Draco szeme vörösen izzott, a halántékán vészjóslóan lüktetett az ér.

- Hugi, rászólhatnál a barátocskádra, hogy hűtse le magát!

Sophie vélte egyedül észrevenni a fiú különös tekintetét… gyanakvóan mérte végig a mardekárost, ám most annak semmibe révedt a tekintete.

- Merre van a mosdó? – Draco megköszörülte a torkát… tudta, hogy valami nem stimmel vele, csak arról nem volt fogalma, hogy mi a bibi. Az előbb még megcsókolta Sophiet… erre most meg itt áll, és azt se tudja, hogy, hogy került oda.

- Elmész egyenesen, majd az első ajtó balra, de nekem nehogy felhajtott ülőkét hagyj magad után! – Vic vészjóslóan követte Draco távozó alakját.

- Valaki nagyon megkavarhatta a barátnőtök eszét… gondolom Belláék voltak, hm… végül is nem volt rossz húzás… akarom mondani…

- Inkább ne fejezd be a mondatot! – sziszegett vészjóslóan Fred.

- Kutyából nem lesz szalonna – vonta meg a vállát George.

- Azonnal mondj el mindent, amit tudsz erről a varázslatról, mert kezdek kijönni a béketűrésből, és akkor te fogod a rövidebbet húzni! – Sophie remegett az idegességtől, közben fél szemét a mosdó ajtaján tartotta. Valami gáz van Dracoval, nem mindig önmaga…

- Sajnos felületes a tudásom… mindig is szerettem a teljes munkát, ez az összekavarás nem az én műfajom…

- Nem érdekel, hogy melyik aljas, sötét igézést részesíted előnyben! – Fred nem bírt magával, egy hatalmasat csapott a falra, beleremegett a ház.

- Hé te! Igen te! Helyes srác, akárhogy is nézel ki, még egyszer ne csapkod a házam falát! – Vicky mérgesen forgatta a szemét. Fred belepirult a jelzőbe, amivel a lány illette, így nem dühöngött tovább.

- Valami bonyolult bűbájjal kiszívták Victoria emlékeinek egy részét… majdnem úgy működik a dolog, mint, amikor a merengőbe teszi át az emlékét az ember, azzal az egy különbséggel, hogy ebben az esetben nyoma sem marad az átélt élményeknek…

- Azt akarod mondani, hogy Vicky emlékei egy üvegcsében pihennek valahol a nagyvilágban?

- Valami ilyesmire céloztam hugi!

- A rohadt életbe! – káromkodott Fred.

- Sophie, hova tettük a medált? Csak, mert elfelejtettem, és boldogabb lennék, ha magamnál tudhatnám – lépett ki a fürdőszobából Draco.

- De hát, odaadtad Tudodkinek! – Sophie próbált semleges arcot vágni.

- Az nem csak egy hamisítvány? – kérdezte óvatlanul George.

- Nem! – vágta rá Sophie.

- Ha megbocsátotok egy percre! – elcibálta magával a Weasley testvéreket – Figyeljetek, nem csak Viccel van gond… Dracoval is van valami – fogta suttogóra a hangját. –Láttam átsuhanni a tekintetén valamit, ami nyugtalanít.

- Nem vagy egy csöppet paranoiás? – méregette a lányt Fred.

- Nem! Legyünk csak óvatosak, figyeljetek, mit mondotok előtte!

- Pedig eddig te voltál a védőszentje, eléggé összemelegedtetek – George nem értette a helyzetet.

- Jó, de ez most más, érzem, hogy nem teljesen önmaga.

            Visszasiettek Judyékhoz, akik ugyanúgy álltak ott, mint, ahogy otthagyták őket.

- Szóval, Sue… akarom mondani Sophie, hová rejtettük el az igazi medált?

A szőkeség felettébb gyanúsnak érezte, hogy Draco nem tud másról, csak arról a nyamvadt nyakékről beszélni.

- Elmondtam már neked, hogy az amulettet odaadtuk Lestrangenek. Nem tudom miért vagy így kiakadva, hiszen a te ötleted volt.

*

- Nagyúr… az a mocskos félvér azt ecseteli, hogy a fiú tényleg az igazi medált hozta el neked. – Bella arca sugárzott.

- Ennyire ostoba lenne? – Voldemort arcán kapzsiság tükröződött.

- Mit vársz tőle? – gúnyolódott a nő, megremegtette hosszú fekete szempilláit.

- Akkor most kipróbálom, hogy működik-e. – rákoppintott a medálra a Nagyúr, ám attól csak hatalmas fájdalmai lettek, és meggyengült… ugyan nem nagyon, de egy ideig biztos, hogy nem lesz képes gyilkolni. Sophie egy velejéig jó varázslatot kreált, ami ellen a tömény gonoszság nem tudott védekezni – Átvert minket, és ezért neked kell bűnhődnöd!