5. Fejezet

A bájital

            Ron miközben emésztette magát, a szemét Rupertronon pihentette… meg kell hagyni, látványnak nem a legrosszabb a lány, sőt, de hát a sötét oldalon harcolt.

- Figyeljetek srácok… bocsánat, főleg tőled kérnék megbocsátást Sophie – pirult bele a monológba Ron – nem tudom mi ütött belém…

- Mi igen – vont vállat Fred.

- Dracoval mi legyen? – aggodalmaskodott Sophie.

- Van egy főzet, ami megtisztíthatja az elméjét, de nagyon ritka összetevők szükségesek hozzá – Judy unottan bámult a boldog csapatra.

- Sorold csak azokat az alkotóelemeket!

- Sárkánypikkely, baziliszkusz karom és még főnixtoll. Megvan a pontos receptje otthon…

- Akkor hívd ide! – Sophie idegesen méregette a nővérét.

- Pálca nélkül ugyan, hogyan?

- Jó próbálkozás, de így nem fogsz egy ideig varázspálcához jutni – biccentett gúnyosan George.

- Mondjad mit hívjak ide.

- Drága hugicám, kérésed számomra parancs. Hívd a Mágiák forradalma című könyvet.

- Invito Judy Mágiák forradalma könyve! – Sophie várakozásteljesen nézett körbe a pincében.

            Fél perc múlva berobogott az ajtón a várva várt kötet…

- Akkor nézzünk bele! – indítványozta Fred.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de én még mindig itt bent dekkolok – Ron mérgesen nézett a barátaira.

- Jó lesz ott bent neked – tréfálkozott Fred.

- Ha kiengedünk, gorombáskodni fogsz – Vic hátat fordított a fiúnak, és egy erőteljest rúgott az üvegszilánkokba.

- Hé, kicsi lány, nyugi – ölelte át a lány derekát Fred.

- Így már jobban vagyok – mosolygott rá a vörös Rómeóra.

            Ront kiengedték, aki dúlt-fúlt egy ideig, majd beletörődött abba, hogy Vickynél már teljesen elásta magát. Ilyen bonyolult főzetet már rég láttak, viszont a helyes összeállításnál már csak a hozzávalók beszerzése volt nehezebb…

- Én vállalom valakivel, hogy megszerzem a baziliszkusz fogat, mert ugye itt azt írja, hogy kell bele reszelni negyedgrammnyit.

-Veled tartok öcskös – George és Ron elhopponáltak, így a többi veszélyes komponens begyűjtése Vickyék feladata lesz…

George és öccse egy sötétségbe burkolózó településen léptek elő a semmiből.
- Hogy fogunk bejutni az iskolába? – dünnyögte George.
- Ez lenne Roxmorts? Mi történt vele? – Ron szeme megakadt pár repedezett, dülöngélő házon.
- Hát igen… Dúl a háború.
- Fiúk! Ti meg mit kerestek itt ilyenkor? Rég otthon kéne lennetek! Vagy inkább a kastélyban! – Madam Rosmerta alakja tűnt fel a Szárnyas Vadkan ajtajában.
- Ha az olyan egyszerű lenne, nem álldogálnánk itt – suttogta sötét arccal George.
- Ne aggódjon, Madam Rosmerta, fél pillanat, és eltűnünk! – szólt Ron, szemeit a csinos kocsmáros nőn legeltetve.
- Ajánlom is nektek! Tegnap is volt itt egy Roxfortos srác, és tessék, meg is ölték őt! Beleremegett az egész falu abba az átokba… A szellemszállás még össze is dőlt! Nem értem, mi ütött belétek, inkább örülnötök kéne, hogy Dumbledore védelmét élvezitek, nem pedig kijárkálnotok!
- Teljesen igaza van. Nem tudja véletlenül, ki halt meg? – mondta George udvarias hangon.
- Az a szegény Turner fiú, isten nyugosztalja…
- Turner?
- Még csak elsőéves volt… Nem is értem, mit keresett itt, hiszen az elsősök tudtommal még békés időkben se jöhetnek le Roxmortsba. A nővére akkora patáliát csapott, hogy hogy engedhették le a fiút. Épp Dumbledorenak vittem mézbort a kastélyba, mikor megjelent az a lány, és az előcsarnok kellős közepén elkezdett ordibálni Albusszal.
-Hogy mit csinált?! Ordibált az igazgatóval?!
- Szegény lány, meg lehet érteni őt is… Elvesztette az öccsét. Egyébként meg számára Dumbledore nem volt több mint a felelős az öccse haláláért. A lány, valami Foxie, vagy Poxie nem volt Roxfortos soha, nem érzett különösebb tiszteletet Albus iránt.
- Nem volt Roxfortos? – nézett rá döbbenten Ron.
- Öcsi, nem csak Angliában vannak varázslóképzők! Biztos Beamuxbattonsos vagy Drumstrangos volt…
- Vagy inkább KMD-s… elég fiatalnak tűnt, és ott fejezik be két évvel előbb az iskolát… De nem arról volt szó, hogy eltűntök? – váltott hangnemet a hölgy.
- De persze, megyünk már… - szólt George, és elrángatta Ront. Madam Rosmerta mögött becsukódott az ajtó.
- KMD? – nézett bátyjára értetlenkedve Ron.
- Keleti Mágus Doctriner…
- Doctriner? – egyre hülyébb fejet vágott.
- Ja, ezek a hülye Kelet- meg Dél-Európaiak folyton ilyen nyomi latin szavakat használnak… Nem tudom, mit menőznek, semmi közük a latin nyelvhez, hiszen nem is ott beszélnek latinul, hanem Latin-Amerikában… - magyarázta okosan csillogó szemmel George.
- Aha… és ezt te honnan tudod? És… nem zavar, hogy a Roxfort a másik irányba van? –Ronnak csak most esett le, hogy George percek óta rossz felé vonszolja őt.
- Van egy tervem – kacsintott a fiú. – Egyébként Charlie mesélt egyszer erről a suliról, ott van valahol Románia közelében… Az egyik szomszédos országban… talán Afganisztánban? –George szemében a teljes értelem jele tükröződött.
- Aha… pedig már arra gondoltam, oda járhattak Vicék… De hát Magyarország a Nílusnál van, nem Afganisztánnál…
- A Nílusnál? Biztos vagy te ebben? – George most először bizonytalanul nézett ki a fejéből.
- Tuti… nem emlékszel? Láttuk is… Nagy volt és folyt… Tuti, hogy a Nílus volt…
- Ha te mondod… Megérkeztünk – jelentette be George egy hatalmas romhalmaz előtt állva.
- Ez meg mi?
- A szellemszállás…
- Hát, ez tényleg összedőlt…
- Ne már! Basszus! Észre sem vettem! Akkor tök fölöslegesen jöttünk ide?! – George rémületet erőltetett arcára.
- Hahaha… mert ha állna, akkor nem fölöslegesen jöttünk volna?
- De, akkor igen… így viszont be tudunk mászni az alagútba, ami a fúria fűzhöz vezet…
- Tényleg! – derült fel Ron arca.
- Reducto! Nézd már, de könnyű utat törni magunknak…

- Reducto! Reducto! Reducto!
- Csínján azzal a bűbájjal, mi van, ha összedől?
- Ennél jobban? – vigyorgott Ron.
- Szerinted, nem tud? Akkor nyomás előre!
- De mi van, ha rám dől?
- Nem azt mondtad, hogy nem tud? Indulj!
- De…
- Semmi de, be kell jutnunk a kastélyba…

*

- Vajon honnan a francból tudnak baziliszkusz fogat szerezni? – nézett megrökönyödve Vic a barátnőjére.
- Tőlem kérdezed? – vágott ugyanolyan arcot Sophie.
- Soha nem hallottatok a titkok kamrájáról? – kérdezte a Weasley-ikrek itt tanyázó tagja.
- Az nem csak legenda? – nézett a fiúra Vic.
- Nem… pár éve tényleg kinyitották a kamrát, és Harry megölte a baziliszkuszt.
- Ja, én azt hittem, ez csak kamu – szólt vontatottan Sophie. – Na mindegy, az most sokkal fontosabb, hogy mi hol szerezzünk sárkánypikkelyt meg főnixtollat…
- Dumbledorenak van egy főnixe… - kezdte Fred.
- Ami persze bármikor készségesen a rendelkezésedre bocsát egy tollat, mi? – vágott a szavába Vic.
- Hát igen, a főnixek nem gyakran vágnak hozzád egyet…
- Harrynek nem főnixtoll pálcája volt? – kérdezte elgondolkodva Sophie.
- De! – derült fel Fred arca.
- Akkor sima ügy. Elmegyek Hermionéhoz, és kiszedem a tollat Harry pálcájából. Ti meg addig mehettek sárkányra vadászni – vigyorgott a lány.
- Hé, mért mi szívjunk?! Tudod mennyire veszélyes egy sárkány?! – kérdezte felháborodottan Vic.
- Én találtam ki előbb… Egyébként mi ölt meg eddig több boszorkányt, a sárkányok vagy a varázspálcák?
- Na jó, de Harry pálcája mögött nem áll ott Volde… Tudodki – Vic szerencsére még időben észbe kapott.
- Ha szerencséd van – kajánkodott Fred.
- Na kösz… Sok sikert! Tűntem! – és tényleg eltűnt.
- El se köszönt – dünnyögte Vic.
- És azt ne mondd, hogy te most ezzel akarsz foglalkozni – Fred furcsán mosolygott.
- Nem, dehogy… hiszen kell keresnünk egy sárkányt…
- Aha… De szerintem az nem lesz nehéz, végül is, elég nagyok… viszont nem tudom feltűnt-e, de kettesben maradtunk… - azzal átölelte Vic derekát.
- Khm… Én is itt vagyok! – Judy mérgesen nézett a párra.
- Jé, tényleg! – Fred meglepett arcot vágott, majd gyengéden maga után húzta Vicet a lépcső felé, Judyra pedig rázárta az ajtót.
- Fred, szerintem tényleg a sárkánypikkellyel kéne foglalkoznunk…
- Vicky, nyugi, jut majd időnk arra is…
- De…

*

Sophie minden probléma nélkül megérkezett Hermionéhoz.
- Hol voltatok? Órák óta várok rátok! – teremtette le Hermione az érkezőt. –Várjunk csak… Azonosítsd magad! – Sophiera célzott a pálcájával. – Mikor találkoztunk először?
- Mikor az az idióta Ronald megkínozta Vickyt.
- Helyes…
- Bocs, hogy késtem, de tudod volt egy kis kalandunk tíz-húsz halálfalóval…
- A lényeg, hogy itt vagy… mindjárt hozom a százfűlé főzetet…

- Várj egy picit! Most nem igazán ezért jöttem…
- Hát akkor miért? – nézett rá értetlenül Hermione.
- Itt van Harry pálcája?
- Itt, de mért kell az neked?
- Szükségem van a főnixtollra, ami benne van…

Hermione gyanakodva mérte végig a lányt, majd ismét felemelte a pálcáját.
- Ugyan miért kell az neked? Tudod, kik pályáznak arra? Tudodki csatlósai! Ginny! – kiáltotta.
Weasley-ék legfiatalabb gyermeke beszaladt a szobába.
- Az a gyanúm, Sophie elpártolt tőlünk – mondta neki Hermione sötéten.
- De lányok… - szabadkozott Sophie.

- Nincs semmi de! Idejöttél, hogy ellopd Harry pálcáját! – Hermione szeme vészjóslóan csillogott.

- Félreértesz, ha el akartam volna lopni, akkor nem elkértem volna, hanem besurrantam volna…

- Csak akkor már rég holtan feküdnél valahol! – sziszegte Ginny. – Cruci…

- Stupor! – Sophie kezében hihetetlen sebességgel forgott a pálca, nem véletlen volt iskola első. A vörös hajú lány ájultan zuhant a földre, még mielőtt Hermione bármit mondhatott volna, már ő is eszméletlenül feküdt barátnője mellett. – A rohadt életbe… miért nem hisz nekem senki? Nincs is sötét jegy az alkaromon… - csóválta a fejét szomorúan. – Invito Harry pálcája! – fél másodperccel később már Sophie kezébe csusszant. – Bocsáss meg Harry! –fogta és óvatosan kettétörte Potter pálcáját, és kihúzta belőle a sértetlen főnix tollat, majd gyorsan zsebre vágta. – Reparo! – a varázspálca összeforrt, és sértetlennek tűnt… mintha kutya baja sem lenne. – Bocs lányok, de ti akartátok… - sütötte le a szemét, és visszahopponált a főhadiszállásra, de épp rosszkor érkezett, Vicky és Fred elmélyültek egymás feltérképezésében.

- Na szép! – vigyorgott teli szájból Sophie – Csak egy pár percre hagylak titeket magatokra, és már rögtön egymásnak estek?

- Ő… - Vic vérvörösen lelökdöste magáról Fredet, ám a srác nem zavartatta magát.

- Ritkán adatik meg ez a meghitt pillanat – vont vállat. – Megvan a cucc?

- Ginnyék is nekem estek, nehogy már én is kimaradjak a jóból, bár azt hiszem én nem élveztem ennyire a bulit, mint ti.

- Mi történt? – kérdezte idegesen Vicky.

- Ó, csak a szokásos… Nem hitték el, hogy tisztességes szándékaim vannak, ezért a hugicád rám támadt… bocsánat, de muszáj volt elkábítanom őket…

- Megérdemelték – morogta a Weasley fiú.

- És én most szépen itt maradok, és elkezdtem főzni a bájitalt, mivel sokat kell forrnia. Előkészítek mindent, de azért csipkedjétek magatokat, és ne térjetek be az első hotelbe, ami szembe kerül az utatokon. – csipkelődött a szőkeség, és megborzolta hátul a rövid haját.

- Igenis, kapitány! – vágta magát haptákba Vic.

*

- Ez a Poxie nem lehet valami kedves ember – dörmögte Ron, miközben épp egy szék maradványt söpört arrébb az útból.

- Teljesen normális a reakciója – vont vállat George. – Ha Ginnyvel történt volna ez, te nem így vezetted volna le a feszültséget?

- Nem Dumbledoret szedtem volna elő! – Ron rálépett a lépcsőre, ami hirtelen beszakadt alatta. George hangos kacajjal kísérte öccse szerencsétlenségét, és óvatosan lemászott mellé.

- Így kell stílusosan csinálni haver! – húzta ki magát büszkén a Weasley ikerpár ezen tagja. –Na, ne vesztegessük a drága időnket, mert abból kevés van. – gyors léptekkel elindult Roxfort felé, magabiztosan, ám mégis félelemmel tele. Mi lesz, ha elkapják őket? Nem fog csalódni bennük Dumbledore? Ronnak azonban nem voltak ilyen aggályai, ő csak egyszerűen túl akart lenni ezen a kalandon, és a főhadiszálláson akarta bámulni Vickyt… vagy inkább Rupertront?

Kutyagoltak már egy ideje, amikor végre kiértek a birtokra, ott kiábrándították magukat, és elkezdtek futni a kastély felé. Könnyedén bejutottak a tölgyfaajtón, de balszerencséjükre majdnem beleszaladtak Friccsbe, csakhogy még időben lefékeztek a sötétben.

- Fel! – suttogta Ron, és elkezdte magával cibálni bátyját. Hisztis Myrtle WC-jéhez siettek, de hirtelen megtorpantak. – Mégis, hogy fogunk bejutni ide? Nem tudok páraszaszóul… hacsak… talán tudom utánozni Harry beszédét. – hirtelen egy deja vu érzés fogta el, de nem tudta, hogy miért. Elkezdett gyengén sziszegni az előtt a bizonyos csap előtt, ám nem történt semmi.

- Próbáld újra! – unszolta öccsét.

            Másodszorra sem, de hatodszorra sikerült eredményt felmutatni Ronnak… a Titkok Kamrája ismét feltárult, de most reményeik szerint nem rejtegetett semmi borzalmat magában.

Lecsúsztak a csúszdán, és Ront hirtelen elözönlötték az emlékek… mintha csak ma lett volna, hogy itt állt lent, a húgáért rettegve, az öntelt sötétvarázslatok kivégzése tanárral, Lockharttal.

- Ne bámészkodj, nincs időnk fényképeket készíteni az utókor számára!

*

- Már csak egy a bibi, dunsztom sincsen, hogy hol találnák magunknak egy potenciális sárkányt – Fred igen tanácstalannak tűnt, Vicky tekintete a messzibe révedt…

- Nekem rémlik egy lány… csak felületesen ismerem, egyel felettünk járt az iskolában… mintha valami olyasmi pletyka járt volna akkor, hogy a barátjának van egy illegális sárkánya…

- Ez egy remek ötlet! Akkor indulhatunk is!

- Viszont van egy bökkenő, csak körvonalakban emlékszem a lányra… viszont annyit tudok, hogy régen a törzshelye volt a Félbetört pálca nevű fogadó… egyetlen egy olyan hely, ahol itt Budapesten el tud menni egy boszorka szórakozni.

- De megfordulnak ott helyes srácok is – mosolygott Sophie.

- Reméljük az a hölgy megtartotta azt a jó szokását, hogy oda jár mulatni az időt…

Fred és Vicky kéz a kézben hopponáltak el…

*

Ron és George hamar megtalálták a baziliszkusz tetemet, ám nem volt olyan egyszerű kicibálni a dög fogait…

- Én nem nyúlok be oda! – George eggyel hátrább lépett a baziliszkusz félig elrothadt testétől – Vajon az ilyen izék, hány év alatt oszlanak el?

- Abbahagynád! A szag is elviselhetetlen, mindjárt ide rókázok! – Ron arca a szokásosnál is sápadtabb volt.

- Na jó… te emeld fel a száját, én meg kicibálom a fogakat.

Ron válasza egy kiadós hányás volt, amit kicsit odébb ejtett meg.

- Öcsém, de guszta vagy… - fintorgott a bátyja.

            George belenyúlt az állat szájába, amit Ronnal csak nagy nehezen bírtak szétfeszíteni, ám végül csak sikerült. Mocskos kézzel ugyan, de zsákmánnyal együtt távoztak abban a reményben, hogy már nem történhet velük semmi baj…

Visszamásztak Myrtle WC-jébe, és próbáltak lelépni minél gyorsabban a tett színhelyéről, amikor Dumbledoreba futottak. Az idős varázsló mosolyogva nézte a fiatalokat, szeme melegséget sugárzott.

- Látom fiúk, hiányzott a jó öreg Roxfort.

- Szép jó estét professzor! – George kínosan feszélyezve érezte magát volt igazgatója jelenlétében.

- Ha szabad megtudnom, mit keresnek ilyen késői órán egy lánymosdóban? – Dumbledore derűsen nézett körbe. – Myrtle volt olyan szíves, és jött fel szólni nekem, hogy behatoltak a toalettjébe. Nagyon hálás vagyok neki ezért, bár jobban örültem volna, ha inkább a falon lebegett volna át hozzám, és nem a fenekem alól kerül elő a WC-ben. De fiúk, komolyra terelve a szót, mit kerestek ti itt?

*

Sophie elkezdte felaprítani a hernyó darabkákat a könyv szerint… mindig is a bájitaltan esett a legjobban a nehezére… Türelem kellett hozzá, és az neki sosem volt… talán ezért is robbant fel anno az a bájital, ami azóta szinte lélektestvérré tette Viccel. Annyira örült barátnője boldogságának, hogy hirtelen meg is feledkezett Dracoról, Rupertronról és Judyról.

Azt írja a könyv, hogy szükség van az „áldozat” hajszálára, amit a legelején kell belefőzni. Felrakta forrni a szegfűszeges aranyitalnak keresztelt főzetet, utána hozzáöntött fél pohár ecetsavat. Ezt így hagyni kell, amíg el nem kezd forrni a dolog… az eltarthat kis időbe, addig leszalad a cellákba, hogy Dracotól szerezzen egy hajszálat.

- Mikor engedsz ki innen? – kérdezte unott hangon Judy, miközben a körme alól piszkálta ki a koszt.

- Soha – jött a tömör felelet.

            Sophie idegesen nézett a mardekáros fiúra, aki még mindig eszméletlenül feküdt… a lány megsimogatta Draco homlokát, majd lenyisszantott egy kis tincset a hajából.

- Nem kéne szégyellned a származásunkat – vetette oda Judy a húgának.

- Miből veszed, hogy feszélyezve érzem magam a félvérségünk miatt? – Rupertron a sarokba összekucorogva aludt, olyan ártatlannak tűnt. – Apa nagy varázsló, sokra viheti.

- Tudod, hogy nem erről beszélek!

- Nem érdekel az a lotyó!

- Az anyádról beszélsz! – csattant fel Judy.

- Nehogy már te legyél érzékeny emiatt… az a nő otthagyta apát, amikor értesült róla, hogy téged felvettek a varázsló suliba… akkor voltam egy éves. Szerinted mennyire érdekel engem az a nőszemély, aki azután sohasem vette a fáradságot, hogy megkeressen minket?

- De…

- Felesleges belekezdened! – azzal faképnél hagyta az ex-halálfalót.

*

Vic és Fred közvetlenül a Félbetört varázspálca fogadótermébe érkeztek… mindenhol varázslók és boszorkányok tömörültek, mintha kint nem dúlna éppen háború. Vic körbepásztázta a szemével a helységet, majd semleges intéssel elindult a szórakozóhely belseje felé…

Ahogy egyre beljebb hatoltak, a szórakozóhely képe is változott. A tükrökkel, ezüstdíszítéssel szegélyezett fogadótermet aranyozott falú apró szoba váltotta fel.
- Az a csaj ilyen helyre jár rendszeresen szórakozni? - fintorgott Fred. -Ez olyan…
- Olyan? - nézett rá rosszat sejtető arccal Vic.
- Ööö… hangulatos… – Fred jobbnak látta nem cikizni a helyet. Valahogy az a benyomása támadt, nem csak annak a lánynak volt ez a törzshelye.
- Aha – Vic ellenszenvesen fürkészte barátja arcát. - Itt se látom. Menjünk tovább.
- Tovább? Hova? – nézett körül értetlenül a fiú.
Vic egy tömör márványból készült falra mutatott. Fred arcára ekkor se ült ki az értelem, így Vicky elkezdte őt a fal felé vonszolni, majd utasította, hogy lépjen a márványhoz. Fred engedelmeskedett, arra számítva, hogy egyszerűen csak át fog menni a falon, mint a 9 és 3/4 vágány esetében. Így jócskán meglepődött, mikor a márványhoz hozzáérve nem tovább jutott, hanem hirtelen elkezdett zuhanni felfelé. A lába egyszer csak talajt fogott, de nem tudta megállapítani, hogy zuhanás közben megfordult-e, és egy másik terem plafonján áll, vagy a világ fordult meg körülötte. Egy biztos volt: ha a plafonon áll, akkor mindenki más körülötte szintén a plafont használja padlónak.
Érdeklődve nézett körbe. A helyiségben pár egyszerű asztal állt egyszerű székekkel körbevéve, néhány méterrel arrébb egy varázshangszóró volt felszerelve a falra, amelyből épp nem szólt semmi. A fal itt nem volt se ezüst-, se aranyborítású, az alapszíne fehér volt, de feliratok, rajzok tarkították. Úgy tűnt, különböző boszorkányok, varázslók pennájából származnak.
Pár pillanattal később feltűnt mellette Vic.
- Na, ez a hely még mindig Olyan? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Olyan…állati - vigyorgott Fred.
- Vicky! Te? Itt? – egy középmagas, vörös, derékig érő hajú lány nézett Vicre a legtávolabbi asztal mellől. Az asztaltársasága csupa fiatal lányból állt.
- Szia! – köszönt Vic, majd elindult a lány felé. Intett Frednek, hogy kövesse.
- Rég láttalak. Mi van veled? – a lány, bár láthatóan örült a régi ismerősnek, mégis szomorú hangon beszélt. -Csajok, emlékeztek még Victoriára? Egy suliba jártunk vele. -a lányok arcán nem látszott jele a felismerésnek, és Vic se jelezte, hogy bármilyen emlékei lennének róluk. -Dorothy, Marta, és Rekha – sorolta a lány.
- Ááá, sziasztok! – mosolygott Vic, bár halvány lila fogalma sem volt róla, kik lehetnek. De úgy tűnt, ők sem emlékeznek rá, bár udvariasan mosolyogva köszöntek. Vic Fred könyökét érezte az oldalában, a fiú a bemutatását követelte. Mikor látta, hogy barátnője nem kíván lépéseket tenni ez ügyben, önállósította magát.
- Sziasztok, én Fred vagyok – mosolygott a lányokra.
- Én meg Roxie – válaszolt a vörös hajú lány.
- Ja, igen, a bemutatásotokról meg is feledkeztem – mondta kislányos mosollyal Vic.
Frednek végre leesett: Vic azért nem mutatta be őt, hogy ily módon megtudhassa a lány nevét.
- Szóval Vicky… Mit keresel errefelé? Évek óta nem láttalak…
- Hát igen, nem nagyon jut időm szórakozásra…
- Ja, igen, hallottam pletykálni, hogy te, és az a barátnőd… hogy is hívják? Susanne?
- Sophie…
- Áá, igen, Sophie… szóval hogy ti csatlakoztatok a Tudjukki ellen harcolókhoz.
- Hát igen… Épp ez ügyben járjuk a várost Freddel… Hátha találunk valakit, aki segíthet nekünk… Tudod, úgy hozta a sors, hogy szükségünk lenne sárkánypikkelyre...
- Tényleg? Hát ez érdekes… Ugyan mihez kell az nektek?
- Bonyolult ügy… készítenünk kell egy bájitalt…

- Bájitalt? – a lány arcán most először jelent meg vigyor. – Te és Sophie bájitalt főztök? És, áll még a ház?
- Oké, tudom, nem vagyunk valami bájitalzsenik…
- Az nem kifejezés… Emlékszem, mindenki úgy ismert titeket a KMD-ben, mint "a lányok, akik felgyújtották a lángoló üstjükkel Serczeg haját"…

Vic elpirult. Nem igazán vágyott arra, hogy Fred ilyen részleteket tudjon meg iskolaéveiből. De a fiú nem igazán foglalkozott a hallottakkal, inkább úgy tűnt, arra összpontosít, hogy ne aludjon el.
-Mondd csak -Roxie lehalkította a hangját -nincs szükségetek segítségre? Tudod, hogy én voltam a Bájitalok Mestere -kacsintott. –Na jó, legalábbis én kaptam meg azt az érmet azon a nyamvadt versenyen…
Vic emlékezetében még élénken élt az a "nyamvadt verseny". Ő is indult rajta, hogy lenyűgözze egyik bájitalbuzi évfolyamtársát, akibe bele volt zúgva. Hát, tény, hogy a fiú felfigyelt rá, de erre nem kiemelkedő teljesítménye adott okot. Már ha nem számít kiemelkedőnek elgázosítani a nagyteremben összegyűlt érdeklődő tömeget, eszeveszett menekülésre késztetve őket. Ráadásul még a bájitaltan tanár se tudott magyarázatot adni arra, miért lett lila minden kos jegyben született fiú haja, és zöld a szeptemberiek orrszőre.
- Hát, lehet, hogy tényleg jól jönne a segítséged… - motyogta Vic.
- Tuti… Lehet, hogy sárkánypikkelyt is tudok szerezni neked. Emlékszel még a barátomra, Ilúvatarra? Neki lett a leglilább a haja – mondta Roxie egy újabb kacsintással kísérve. – Na, ő talán tud neked pikkelyt szerezni...
- Várjunk csak… Te vagy az a lány a bájitalfőző versenyről? – nézett rá Marta. -Miattad lett zöld az orrszőröm!

*

George agyában forogtak a kerekek.
- Hát tudja, igazgatóúr, eszméletlen jó hely a Roxfort! Már annyira hiányzott nekünk a suli!
- Igen? Szabad tudnom, hogy ez esetben Ronald Weasley Úr mért nem kegyeskedett elkezdeni a hetedik évfolyamot?
- Picit sűrű most az életem – motyogta Ron.
- Hmm… De annyira nem, hogy ne tudjon látogatást tenni hőn szeretett iskolája wc-jébe?
-Tudja, néha rájön az emberre a pisilhetnék -vágta rá George.
-Áhá, szóval ezért jöttek az egyetlen olyan WC-be, ami használaton kívül van?
-Nem akartunk ismerősökkel összefutni…
-És, hasznát vették a kihelyezett tampon automatának?
-Higgye el, ha lett volna használaton kívüli férfi vécé, oda megyünk…
-Oké, oké, nem akarok én szívózni magukkal… végül is, nem robbantották fel a vécét, kormos vécédeszkákat hagyva maguk után… Esélyük sem volt rá, tekintettel arra, hogy meg se közelítették a vécékagylókat… De térjünk át másik témára. Mit kerestek a Titkok kamrájában?
- Aaaa… Professzor Urat!
- Engem? – nézett meglepődve Dumbledore.
- Sürgősen tájékoztatni szerettük volna Önt az ittlétünkről anyagcserénk elvégzése előtt, ugyanis mi utálunk tilosban járni -rögtönzött George.
- Szép kísérlet, Fred – villantott rá egy mosolyt Dumbledore. Ron értetlenkedve nézett az igazgatóra. Sose szokta összetéveszteni az ikreket.
- Öööö… Professzor Úr? Georgedzsal már régóta vitatkozunk valamin, talán Ön igazságot tehetne köztünk: milyen íze volt annak a Mindenízű drazsénak, ami miatt megutálta azt az édességet? – kérdezte hirtelen ötlettel George. Dumbledor bizonytalanul nézett rá. – George körömlakkra, én pedig betonra tippeltem…
- Áh, milyen jó a memóriád, Fred… Neked van igazad – szólt az igazgató.
Több se kellett Frednek és Ronnak, sebesen felemelt pálcáikból kábító átkot lőttek a meglepett Dumbledore-ra.
- Még hogy beton ízű… heh… Dumbi prof imádja a betont – morgott George.
- Vajon ez az igazi Dumledore megzavart elmével, vagy valaki más, Dumledore testével?
- Jó kérdés, öcskös… Egye fene, magunkkal visszük.
A két Weasley kiábrándító bűbájjal kezelte az (ál) igazgatót, majd elindultak a fúria fűzhöz.

*

Kétszer az óramutató járásával megegyezően, háromszor visszafelé. Lehűteni hatvan fokra, majd ismét megkavarni váltakozó irányba. Felmelegíteni 89, 562 fokra, majd a tetejéről eltűntetni a habot… – Hol van az a rohadt hab?! – Sophie bosszankodva olvasta a könyv utasításait. Már harmadszorra kezdte újra a bájitalt, mivel az említett hab sehogy nem akart megjelenni a tetején. Még szerencse, hogy több adagnyi hajszálat hozott Dracotól, bár úgy tűnt, egy negyedik adagra nincs elég. -Jelenj már meg, jelenj már meg! -kiabálta bele az üstben fortyogó bájitalba, aminek egy hangos pukkanás volt a válasza, majd kátrányszerű anyaggá változott. – AROHADTÉLETBE!
Sophie egy agresszív pálcasuhintással eltüntette a bájitalnak csúfolt kátrányt, és leviharzott a pincébe.
- Mi van hugi, mennyi hajra van szükséged legkedvesebb Malfoyunktól? – kérdezte Judy gúnyosan, mikor a lány Draco fölé hajolt.
- Nyughass, vagy megátkozlak! – ordított rá Sophie.
- Neked meg mi bajod? – érdeklődött udvariasan Rupertron.
- SEMMI! Te… te… ébren vagy!
- Hát igen, néha elalszik az ember, aztán felébred…
- Na igen, de te el voltál kábítva!
- Ja, de aztán jött az a sexi srác… Olyan jó pasi, hol szedtétek össze?
- KICSODA?! DRACO?!
- Dehogy Draco, valami vízli...
- Ron?
- Áh, igen, Ron...eszméletlen helyes azzal a szeplős arcával, nem gondolod?

- Helyes, nem helyes, egyáltalán nem érdekel! Van jobb dolgom is, mint azt a szerencsétlen srácot stírölni! – Draco lassan kopasz lesz, ha ennyire béna vagyok-gondolta magában a lány. Ez hihetetlen, hogy nem bírom összehozni azt a nyamvadt főzetet… ennyire azért nem voltam béna, leszámítva egy-két hatalmas nagy bakit, amit azóta az egész iskola legendaként emleget. Á, de legalább beloptuk magunkat Viccel a suli történetébe. –gondosan nézegette Draco arcát, majd levágott egy kisebb fürtöt, mondván, hogy most már össze kell jönnie a dolognak. Hogy a fenébe kerülhet a tetejére hab? Basszus, lassan ott tartok, hogy rányomok egy kis tejszínhabot… - felszaladt a konyhába, és újra nekikezdett zsörtölődve a munkának.

*

- Lányok, Vickyvel és a barátjával tartok, egy kis nosztalgia partira, utána majd visszatérek… ha valami gáz lenne, és mégse jönnék, akkor menjetek haza nyugodtan – elbúcsúzott a barátnőitől, hátralibbentette vöröses lobboncát, és felszegett fejjel a márványlépcsőhöz indult. Viccék gyorsan követték a határozott teremtést. Fred jó erősen megmarkolta Vic kezét, majd hirtelen elkezdett zuhanni végül a csicsás teremben találták magukat, ahonnan elég gyorsan kivágtáztak a friss levegőre.

- Ilúvatar remélem, jól van, már egy ideje nem jelentkezett… - a lány arca gondterhelten elsötétült.

- Figyelj, nem akarok beleszólni itt a dolgokba, de ilyenkor nem tanácsos az utcákon mászkálni! – Vicky idegesen pislantgatott körbe-körbe a kietlen utcán.

- Ne aggódj, mindjárt ott vagyunk, ahonnan indul közvetlen járat hozzá.

- Miért nem hopponálunk? – vetette fel a legegyszerűbb megoldást Fred.

- Mert illetlenség. – Roxie arca tiszteletet parancsoló volt, szeplői barátságossá tették a lány kemény vonásait.

- Ha te mondod…

Egy romos ház sarkánál Roxie kitartotta a varázspálcáját az útra, fél perc sem telt bele, hogy egy kék busz feltűnt a semmiből.

- Üdvözlöm önöket a Budapesti Közvetlen Varázslók buszjáratán… - kezdett bele a monológba egy alacsony, elálló fülű, foghíjas férfi.

- Köszi Simon, de ezt már ezerszer hallottam, három két jegyet kérnénk, nekem van bérletem!

A lány fizetett, majd helyet foglaltak az egyik kényelmes heverőn – Légy szíves vigyél Budakeszire!

- Miss. Turner, a szolgálatára! –pukedlizett a Simonnak nevezett. – Tony, taposs bele!

Hatalmas nagy sebességgel száguldani kezdett a busz, majd hirtelen felemelkedett a levegőbe és ott folytatta az útját. Fred rosszabbul érezte magát a Kóbor Grimbuszon, pedig az már nagy szó! Két perc múlva már biztonságos talaj volt a lábuk alatt, ahol gyalogoltak ki, az erdő felé.