6. Fejezet

Jézusom!

Roxie hirtelen megtorpant egy elhagyatott ház ajtaja előtt és benyomta a pálcáját az ajtó kulcslyukába.

- Regisztrálva van a pálcám, így belépésre vagyok jogosult. – bent az előszobában semmi sem hasonlított egy mugli házhoz. Mindent mágikus fény világított be, a falon különféle poszterek foglaltak helyet.

- Drágám, merre vagy? – kiáltott Roxie, de választ nem kaptak. – Óh, biztos a kedvenc foglalatosságát űzi, és próbálja megszelídíteni azt a rohadt dögöt. Gyertek, hátramegyünk a kiképzőriumba.

- Hogy mibe? – vonta fel a szemöldökét Fred.

- Olyan, mint egy hatalmas nagy terrárium, csak sárkányoknak…

- Értem – bólogatott, bár az arckifejezése nem ezt mutatta.

Átvágtak egy igencsak furcsa nappalin, ahol lebegtek a tárgyak, majd kijutottak a kertbe, és onnan beléptek egy…

- Ez egy üvegbúra – mondta minden döbbenet nélkül Fred.

- Nem, ez terrárium.

- Üvegbúra!

- Terrárium! – csattant fel a lány.

- Terrárium!

- Üvegbúra! –vágta rá Roxie rögtön, bedőlve Fred ugratásának. Elkezdtek hangosan kacagni, ám hamar arcukra fagyott a vigyor. Egy huszunéves fiú véres sebekkel rohant felénk, arcán halálfélelemmel.

- Édesem, meneküljetek, Timoti megvadult! – lihegte.

- Mi van? – értetlenkedett Vicky. – Mi az a Timoty?

- Nem mi, hanem ki! – mutatott a srác a közelgő veszélyre, egy magyar mennydörgőre.

            Ekkor, Timoty, elkezdett tüzet köpni a kis csapatra, akik mind szerencsésen elugrottak a csapás elől. Szegény Ilúvatar nem volt ilyen szerencsés, fejbe találta őt házi kedvence farka, repült vagy tíz métert, nekicsapódott az üvegburának, és elveszítette az eszméletét. Roxie zokogva rohant oda szerelméhez, hogy biztonságos helyre cipelje őket, de ekkor a sárkány ismét lecsapott, és, ha Vicky nem ilyen éber, már egyikük sem élne, teljes erőből kirobbantotta az üveg falát, és kitaszította rajta a fiatalokat. Üvegszilánkok záporoztak a párára, ami elől keserves farok csapások árán tudott csak menekülni.

- El kell kábítanunk! – kiáltott a lány.

- A Magyar mennydörgő egy nagyon szívós jószág, alig hiszem, hogy ez sikerülhet nekünk. – felelte Fred.

- Akkor itt a lehetőség, hogy megpróbáljuk! STUPOR!

- Stupor! Stupor! – átkok ezrével bombázták a dögöt, de az csak nem akarta könnyen adni az életét. – Ez nem fog menni… utálom magam, de el kell hopponálnom Charleiért… vagy, inkább itt küzdök veled! –határozta el magát Fred.

-Én elterelem a lyuktól, hogy nehogy kiszökjön, addig hozz segítséget! –Vicky kezében szikrákat hányt a pálca.

- Sietek… - még némán elrebegett egy szeretleket, de azt a lány nem hallhatta a kitörő lángok és a hörgésektől, ami a sárkányból jöttek.

            Vicky minden másodpercben az életéért ugrott odébb egy-egy halálos fenyegetéstől… csak a reflexeinek és az edzettségének köszönheti, hogy még talpon van. Csak reménykedni tudott benne, hogy Roxiék is ilyen szerencsésen jártak. Tíz perccel később vagy tízen érkeztek a semmiből, hogy elkábítsák a sárkányt, addigra Vicky már jócskán beljebb csalogatta az állatot, és kimerülten rogyott le az egyik sarokba, közben azt nézte, hogyan is csinálják ezt a profik. Charlie, Fred bátyja, a fiú elbeszélése szerint épp Erdélyben, a sárkány rezervátumban tartózkodott, így könnyen össze tudtak szedni egy ütőképes csapatot. Mázli, hogy van egy Weasley a családban, aki ilyen remek dolgokkal foglalkozik.

- Köszi öcskös, hogy értesítettél, ez egy kifejezetten gyönyörű példány, de bekattanhatott a bezártságtól. Sikerült ketrecbe parancsolnunk, és már úton van a végleges otthona felé. – Charlie szeme megakadt Vickyn – Óh, és kit tisztelhetek az ifjú hölgyben?

- Victoria Silver vagyok – ráztak kezet, a lány érezte, hogy milyen érdes a fiú tenyere, látszik, hogy sokat dolgozhat.

- Fred, micsoda mákod van – kacsintott, és elhopponált.

            Vic izzó arccal rohant oda Ilúvatarékhoz, Fredet magával cibálta, majd társhopponáltak a főhadiszállás nappalijába. A konyhából káromkodások hadát, majd egy loccsanást hallottak.

- Te csak ápold őket, én megnézem mit alkotott Sophie. – Fred berohant a konyhába, ahol a füsttől nem is lehetet látni –Gumit főztél ebédre? Marha büdös van. –fintorgott a fiú.

- Már vagy századszorra készítem újra, ha így folytatom Draco kopasz lesz… -zokogta az izzadt lány. – Már a hab a tetején megvolt, de valamiért nem akart folyós állagú lenni…

- Ne aggódj, elhoztuk a főzőmesterek elvleges bajnokát, Roxie Turnert.

- Ügyesek vagytok… bezzeg én…

- Megszerezted a főnixtollat, ha azt még nem égetted oda.

- Addig el se jutottam – sóhajtott.

            A nappaliban Roxie már ébren volt, ám Ilúvatar nem akart magához térni.

- Figyelj csak… én ellátom a barátodat, viszont nekünk segítségre lenne szükségünk a konyhában – biccentett Vicky. – Feltéve, ha nem gond.

- Ennyivel tartozom, ha már megmentettétek mindkettőnk életét – azzal kisietett a konyhába, és Sophiet kiterelte onnan.

- És, a sárkányfarokról a pikkely megvan? – huppant le mocskosan a kanapéra.

- Jesszus! – kapott a szája elé Vicky – A lényegről megfeledkeztünk…

- Feledkeztél, én azért észben tartottam mi véget keveredtünk abba az üvegburába – Fred egy marék pikkelyt húzott elő a bal oldalsó zsebéből.

- Isten vagy – nézett rá hálálkodva Vic – Mi lenne velem nélküled?

Fred válasza egy hatalmas nagy csók volt, amit csak három alak megérkezése zavart meg.

- Üdv a jó népnek, bedobnánk a haverunkat a cellába. – George vigyorogva mutatott a földön fekvő ősz varázslóra. –Nem értem miért nem mutatkozik be, biztos faragatlan… na sebaj, majd megteszem én, Sophie, Vicky és drága testvérem Fred, ő itt ál-Dumbledore.

- Mi van? – kérdezték mind a hárman egyszerre.

- Ahogy mondjuk. Amúgy itt van a baziliszkusz fog, kiviszem a konyhába. – Ron jó hangosan bemutatkozott Roxienak, ám a lány nem díjazta a kiabálást.

- Mi lesz akkor, ha az igazit hoztátok el? – Sophie arcából kifutott a vér… 

- Hát… Ez érdekes kérdés… - vakargatta az állát George. – Tudod, bennünk is felmerült, de úgy döntöttünk, elég lesz akkor foglalkozni ezzel, mikor bebizonyosodik.
- Egyébként meg, ha az igazi, akkor is van vele valami gáz… szóval meg van átkozva, vagy valami – magyarázta Ron, mielőtt eltűnt a konyhában.
- De kit érdekelnek a mi baklövéseink? Foglalkozzunk a tieddel! – vigyorgott George. – Mit főztél nekünk, trinach szart? – szippantott a levegőbe George.
-’Szameg! – hallatszott Roxie kiáltása a konyhából.
- Na, úgy látszik, nem csak te vagy béna – kacsintott barátnőjére Vic. – Egyébként mi az a trinach? – nézett kérdőn Georgera.
- Az egy randa állat – kezdte a fiú, amiért a kiviharzó Roxie egy fejbecsapással jutalmazta.
- A trinach egy gyönyörű állat, és nagyon okos! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hát ez rendkívül izgalmas. De nem kéne neked az elrontott bájitaloddal foglalkoznod? – szólt Fred.
- Ugyan, nincs elrontva, azt még egy óvodás is meg tudja csinálni – mondta. Sophie arca lángba borult, és düh és szégyen sajátos keveréke jelent meg rajta. – Nekem most sürgős dolgom van, megfeledkeztem Saphiráról. – Nagy lendülettel indult az ajtó felé, majd átesett egy földön fekvő alakon. – Hé! Mi a… Még mindig nem élesztettétek fel Ilúvatart?! –tajtékzott.
- Nem azt mondtad, hogy sürgős dolgod van? – vágta ki magát Sophie.
Roxie bólintott, egy mérges pillantást vetett Sophieékra, majd elhoppanált.
- Ki ez a csávó? Jézus? – kérdezte érdeklődve George.
- Nem, annál izmosabb… Tarzan? – tippelt a konyhából visszatérő Ron.
- Dehogyis, nem hasonlít egyikre sem – nézett a fiúkra lenézően Vic.
- Mit csináltatok vele? – vizsgálgatta érdeklődve George.
- Összeverekedett egy magyar mennydörgővel – magyarázta ikertestvére.
- Váó, és nyert? Na, jól van, mit szólnátok egy együttes erővel rászórt szimpla élesztőbűbájhoz?
A kis csapat felemelt pálcával célzott a fiúra. Ilúvatar döbbenten ült fel.
- Mit keresek itt? És hol van Timoty?
- Hosszú tört… - kezdte Vic. Egy hirtelen villanás töltötte be fénnyel a szobát, Sophiék bénultan estek össze.
- Kié ez a pálca? Iszonyat erős! – szólt Dumbledore, kezében Ilúvatar varázspálcájával.
- Ki a franc ez? – kérdezte Ilúvatar dühösen.
- Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore a becses nevem – szólt.
- Aha, és mi a kevésbé becses, ám annál valóságosabb neve? – kérdezte George.
Nem kellett várni a válaszra, hiszen az ősz varázsló haja hirtelen elkezdett sötétedni, majd összement, és zsírtól fénylett. Egy perc se telt el, és a teljes alakja megváltozott.
- Professzor Úr! – kiáltott fel egyszerre a három Weasley.
- Üdv mindenkinek – szólt Piton. –Bocs, hogy úgy szívóztam veletek a lányvécében, fiúk… csak hát kémkedtek utánam Tudjukki emberei. Valahogy Bella nem bízik bennem…
- George… mit kerestetek egy női vécében?! – nézett a fiúra Vic.
- Ez is egy hosszú történet… Piton prof, lenne kedves feloldani ezt a bénító izét?
- Hogyne… - intett egyet a pálcájával.
- Én még mindig nem tudok mozogni – szólt Ilúvatar.
- Tudom. Benned nem bízom, még sose láttalak… Egyébkén elnézéseteket kérem ezért az egész átkozásért is, csak hát nem tudhattam, hogy fogtok reagálni… amúgy melyik idióta volt az, aki mindenféle cella vagy másfajta korlátozás nélkül felébresztett?! Mi lett volna, ha halálfaló vagyok?!
- De hát az – emlékeztette Fred. – Egyébként azt hiszem véletlen volt… Ilúvatarra céloztunk, de úgy tűnik magának is kijutott a bűbájból…
- Hm… legközelebb legyetek óvatosabbak! – Perselus úgy beszélt, mintha diákjait okítaná. –Pfuj, mi ez a bűz? Jól érzem, hogy valaki elrontott egy bájitalt?
- Tizenhatszor… - mondta lesütött szemmel Sophie.
-Szép teljesítmény… Eddig még csak két lányról hallottam, akik ennyire bénák lennének bájitalfőzésből, de ők KMD-sek voltak… Segíthetek?
- Elvileg már érkezett segítség… csak eltűnt… - Piton már bent is volt a konyhában. – Biztos beijedt – mondta Fred.
- Beijedt az anyád fia! – lépet elő Roxie a semmiből. Karjában egy zafírkék, szárnyas, hegyes fülű westie-méretű lényt tartott. – Mindenki, ő Saphira. Saphira, ő mindenki.
- Na, ilyen egy trinach – mondta barátnőjének Fred.
- De gyönyörű – álmélkodott kórusban Sophie és Vic.
- Nocsak, új vendég? – jött vissza Piton. – Jé, egy trinach. És nem csillog. No jól van, szabad lehetsz, Jézus koma… - egy pálcaintés, és Ilúvatar már talpra is pattant. Piton visszatért a konyhába.
- Miért olyan fontos, hogy nem csillog? Úgy szerintem még ennél is cukibb lenne – mondta Vic.
- Lehet, hogy jól nézne ki, de hidd el, nem örülnél, ha elkezdene csillogni… az veszélyt jelez… - magyarázta Turner. – Egyébként ki ez a csávó, és mér ilyen bunkó? Be se mutatkozott… És mit csinál a bájitalommal?
- Ő a bájitalok mestere – kezdte Vic. – Úgy értem, tényleg… És erre nem csak egy érem a bizonyíték – tette hozzá kissé lenézően.
- Na mindegy, akkor is bunkó… Szóval rám már nincs is szükség…
- Rám meg eddig se volt…- mondta Ilúvatar.
- Ettől függetlenül maradok – folytatta Roxie.
- Nem hagylak itt! Én is maradok…
- Nincs elég ágy – szólt Fred.
- Te szerintem ágy nélkül is elaludnál – simított végig arcán Vic.
- Ja. Ha már itt tartunk, hogy tervezitek, két vagy három naponta akartok aludni? – kérdezte Fred.
- Igazad van, kicsit régóta ébren vagyunk… - szólt Sophie. – De Dracóért kénytelenek vagyunk…
- Nehogy már sajnáld azt a srácot, nem tudom mióta alszik! – nézett rá Fred. – Na jól van, szerintem nincs szükség itt mindenkire…Mentem aludni…
- Megyek én is… - mondta egy ásítás kíséretében George.
- Sophie, szerintem nekünk is szükségünk lenne a pihenésre…- győzködte őt Vic.
- Mennyetek csak nyugodtan mind, majd Ilúvatar meg én tartjuk a frontot… meg ez a denevér bunkó…- mosolygott Roxie.
Sophie és az ikrek eltűntek a hálószobákban, Vic pedig odalépett Roxiehoz.
- Roxie… Mi történt veled? Régebben teljesen elhatárolódtál a harcoktól… Mitől lettél ilyen elszánt?
- Tudod pár napja rájöttem, hogy Tudjukki rémuralma nem csak az angol máguscsaládokat érinti… Bármikor áldozatul eshet a mi szerettünk is.
- Így igaz… Ha már a családnál tartunk: hogy van az öcséd? Nem most lett iskoláskorú?
- Öööö… Olyan álmosnak tűnsz… Majd holnap dumálunk. Jó éjt!
- Jó éjt! – Vic is elindult a hálók felé. – Ron, te nem mész aludni?
- Még lenézek a foglyokhoz…
Ron lement a pincébe, és mosolyogva köszönt Rupertronnak. A lány viszonozta a mosolyt.
- Hogy telt a napod? – kérdezte.
- Izgalmasan… És a tiéd?
- Unalmasan… És éhesen…
- Ha már az éhségnél tartunk, tudod, hogy mióta itt vagyok, semmi kaját nem kaptam? Hol éltek ti, Afganisztánban? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Judy.
- Nem… mér, te jártál Afganisztánban? Milyen suli a KMD, jó? – Judy értetlenül nézett Ronra. – George azt mondta, ott van… -magyarázta Ron. – De akkor biztos tévedett… Milyen országgal határos még Románia? – a lány gyilkos pillantását látva Ron témát váltott. –Tudjátok mit? Inkább hozok kaját…

*

A nappaliban Ilúvatar érdeklődve nézett körbe. Roxie odalépett hozzá, és csókot nyomott szájára.
- Te Roxie…
- Igen? – súgta a fiú fülébe kéjesen.
- Mi van Timotyval?

            Miközben Roxie és Ilúvatar meghitt beszélgetésbe merültek, addig Piton professzor gyanúsan felmérte a terepet.

- Fiatalok, merre van a mellékhelység? – kérdezte kicsit idegesen.

- Maga az idevalósi, honnan tudjam! – csattant fel Roxie, hogy félbeszakították.

Sophie álmos fejjel, törülközővel a kezében előbattyogott Vic társaságában, hogy lefekvés előtt még lezuhanyozzanak. Csodálkozva látták, hogy Perselus lerobog a pincébe, vajon mi keresnivalója lehet ott?

- Hova megy? – biccentett a fejével a távozó tanár után Vic.

- A WC-t kereste. – vont vállat Ilúvatar.

-De hiszen pontosan tudja, merre van… - értetlenkedett Sophie. – Nekem valami bűzlik, gyertek csak!

            Ugyan senki sem vette észre, de Saphira gyanúsan elkezdett csillogni…

- Draco? – a bájitalfőző arcára csodálkozás ült ki az elkábított mardekáros fiú láttán. – Azt hittem a ti… vagyis a mi oldalunkon áll. – rászórta a Stupor ellentétét, hogy felélessze a fiút;

- NE!!! –kiabálta Ron. – Mit művel maga… maga ostoba!

Draco szemében piros fény gyulladt…

- Perselus, mit csinálsz itt? – tátotta el a száját.

- Mióta tegezel te engem?

- Stupor! – kiáltotta Ron, így a mardekáros ismét mély álomba merült. – Mi a fenét művelt?

- Ne beszéljél így velem, te mocskos véráruló! –sziszegte Piton. Ekkor csődültek be a cellák mellé a többiek.

- Mi történt? – kérdezték kórusban.

- Le vérárulózott! – sápadt el Ron. – Mégse a mi oldalunkon áll!

- Invito százfűlé főzet! – lendítette a pálcáját Sophie. Egy kis üvegcse röppent a szőke lány felé.

- Maga…

- Várj, kitalálom, te vagy Turner. – Piton végigmérte Roxie csinos alakját –Óh, az öcséd énekelt nekünk, mielőtt szánalmasan könyörögni kezdett az életéért.

- Mi van? – a lány szemében gyilkos fény támadt és fenyegetően felemelte a pálcáját.

- Elmondott mindet a drágalátós öcséd, csakhogy megkegyelmezzünk a szánalmas életének… kár, hogy velünk nem lehet alkudni – csikorgatta a fogát Piton… aki már nem is ő maga volt, elkezdett átalakulni, a feje ducibb lett, az alkata elhájasodott, majd maguk előtt találták Crackot. – Ne rontsd itt a levegőt, mocskos sárvérű! – a pálcájáért nyúlt, ám lassú volt… és ez a lassúság az életébe került.

- Avada Kedavra! – Ilúvatar hidegvérrel megölte a halálfalót. Sophie és Vic tátott szájjal bámultak a fiúra, és egy lépést hátra léptek. – Most miért néztek rám ilyen megvetően? Veszéllyel volt a szerelmemre, még jó, hogy megtettem! – csattant fel a fiú.

- Egyet értek a sráccal – vigyorgott önelégülten Judy.

- Itt a véleményedre senki sem kíváncsi! – kiáltott rá nővérére Sophie.

- Szemrebbenés nélkül végeztél vele! – háborodott fel Ron. – Elvetted egy ember életét, és milyen könnyen. Felmerül hát a kérdés, hogy ezt egy héten hányszor teszed? Csak azt ne mond, hogy ez a hobbid!

-De… elárult volna mindent a Nagyúrnak, és halálos fenyegetéssel volt ránk, így lesz a legjobb.

-Mit csináljunk a hullájával? –vonta fel a szemöldökét Vic.

-Miből gondoltad, hogy van nála százfűlé főzet? – kérdezte kíváncsian Roxie.

- Nekem is gyanús volt a professzor viselkedése… járt már nálunk, így nem tévedhetett el, ha WC-t kereste – felelt helyette Vicky.

- Gondolom most akarta bevenni az új adagját – Sophie megkocogtatta a kezében tartott üveget.

- És, visszatérve a holttest problémára… mégse lenne túl szerencsés, ha itt hagynánk. – Ron nem bírt ránézni Crack élettelen testére.

- Transzformálni kellene… - morogta Sophie, a következő pillanatban egy pálca sárgás fényt küldött Crack felé, majd a testéből hirtelen csak egy darab csont maradt.

- Bocsi – pirult el Vic – De elkapott a hév.

-Anyás – tátotta a száját Ron – Te aztán tehetséges boszorka vagy.

- Köszönöm. –mosolygott a lány – Na, akkor ezt most tüntessük el… - már emelte is a varázspálcáját, ám Roxie megállította a kezét.

- Ne! Nem olvastátok rendesen el a receptet? Kell bele embercsont is, és ez pont megteszi… csak gyors hatás kedvéért – magyarázta az értetlen fejet vágó lányoknak.

- Ha te mondod. – vont vállat Sophie, és felbaktatott a nappaliba. Ma az önérzetét mindenki a porba gyalázta… mintha tehetne róla, hogy nem az erőssége a bájitaltan. Nem lehet mindig mindenből a legjobb…

- Ne legyél szomorú emiatt – ölelte át őt Vicky.

- Csak annyira szar érzés tud lenni… - szipogott – Az emberek csak a hibáinkat emlegetik, de elfelejtik azt, hogy mi mást tettünk az iskoláért, a mágiáért… amióta végeztem, azóta is azt kapom vissza még otthon aputól is, hogy micsoda egy pancser vagyok.

- Ne vedd a lelkedre, irigykednek az eredményeinkre – mosolygott a barnahajú lány. – Apukád meg biztos büszke rád, csak nem tudja rendesen kifejezni.

- Persze… egész életében letojta a fejemet… nem csoda, hogy Judy olyan lett, amilyen…

- Ez a rohadt állat volt! – Roxie zokogva rogyott le a kanapéra. Ron érzéketlenül átnézett Ilúvataron, még mindig tüske volt a szemében a gyilkosság, és tüntetőlegesen elvonult aludni, meg sem hallgatva a könnyeit hullató lányt. Természetesen, mielőtt feljött volna a foglyoktól, még varázsolt Rupertronnak és Judynak vacsorát.

- Szívem, ne sírj! – simogatta meg gyengéden szerelme kezét.

- Ő ölte meg, érted! Ő TETTE!

- De már megbosszultam, megérdemelte a sorsát!

- Azt érdemelte volna, hogy szenvedjen, hogy örök életében a pokol tornácán küzdjön.

- Elmagyarázná valaki, hogy mi történt? – kérdezte csendesen Sophie.

- Ez a halálfaló végzett az öcsémmel. – sütötte le a tekintetét a lány, majd hirtelen felpattant – Csak azért, mert mugli születésűek vagyunk… a szüleimnek bujkálniuk kell, mert Tudjukki végezni akar velük… és velem is. Ezt nem az együttérzés kedvéért mondom el nektek, sőt nem akarom, hogy sajnáljatok, illetve szánakozzatok a sorsomon – törölte meg maszatos arcát – Ezt beleteszem a főzetbe, az éjszaka felügyelem a fázisokat, és elvileg holnap reggelre már kész is lesz – azzal kiviharzott a szobából, Saphira csaholva rohant gazdája után. Ilúvatar már rohant volna utána, amiben Vicky visszatartotta.

- Szerintem most egy kis magányra vágyik.

- Ha te mondod…

            A két lány megtartotta a három lépés távolságot a fiútól, nem tudtak benne bízni azok után, hogy ennyire nem jelentett a számára semmit annak a férfinek a halála. Jó, megérdemelte, amit kapott, de a jók pontosan ebben különböznek a halálfalóktól, hogy nem gyilkolással próbálják elérni a céljukat. Mi értelme van egymás életére törni, ha azt máshogy is el lehet intézni… Arra nem is gondolt senki, hogy Bellatrix Pitont látta lent a börtönöknél, és nem Crackot… ebből pedig az igazi Perselus nem fog egykönnyen kijönni.

            Sophie izgatottan bújt ágyba, alig várva a holnapot, hogy felébreszthessék Dracot. De mi van akkor, ha elszúrták valahol a főzetet? Ki felel a fiú esetleges bajáért? A lány csak nehezen jutott el az álmok nirvánamezejére, ám ott érdekes dolgokat látott.

- Ezt a könyvet a medálról készítettem – suttogta egy fátyolos női alak.

- Nem felesleges dolog leírni azt, amiről mind a ketten pontosan tudunk? – kérdezte a férfi.

- Az útókornak igenis hasznára fog válni  –a nő nyakában megcsillant a nyakék… A nyakék, amiért Draco az életét kockáztatta. – Viszont a könyvet rendesen el kell rejtenünk, hogy hozzá nem értők, ne találjanak rá. Maga a kötet is hatalmas mágiával bír…

- Erdélybe megyünk, hogy ott elrejtsük a könyvet! – a férfi hangja magabiztosan csengett. – A mágia kicsiny csermelyénél örök nyugta lesz a kiadványodnak.

            Egy kis fény szűrődött be a félhomályos szobába, Sophie csodálkozva ismerte fel a beszélgetőkben Roxfort két alapítóját… de sajnos valaki ekkor hatalmasat taszított rajta.

- Kész a bájital! – rángatta őt gyöngédnek nem minősíthető cibálással George – Gondoltunk, örülnél, ha ott lehetnél, amikor Draco újra önmaga lesz!

- Aha… - törölte ki az álom utolsó képeit a szeméből. Mikor eljutott az agyába, hogy miről beszélt a Weasley, felpattant az ágyból, végigsimított a haján, és úgy, ahogy volt, a csipkés pizsamájában, leszaladt a cellába. Judyék fáradtan nézték az eseményeket.

Mindenki ott téblábolt hálóruhában, kivétel Roxiet, aki frissen és üdén a gőzölgő üstöt kevergetette.

- Fiúk, lányok, a főzet készen áll, hát, akkor nézzük a fiút. – A szőke hajú fiú mellé lépett, majd beleöntötte a szájába a főzet egyharmadát. Mindenki néma csendben várt, Sophie megesküdött volna, hogy mindenki hallja a feszült szívdobogását. Egy percig nem történt semmi, majd Draco felnyitotta a szemét, ami most csak simán szürkésen igéző volt. Várakozóan tekintettek a fiúra, hogy milyen reakciót vált ki belőle a bájital. Draco szóra nyitotta a száját… mindenki csak reménykedhetett…

- Razs a ze ltov sokof jnáh, takotájna za? – kérdezte a fiú prüszkölve.
- Mit beszél? – Sophie arcára kiült a félelem.
- Detré jgoh gem tze? – nézett rá értetlenül Malfoy.
- Szerintem ő azt hiszi, értelmesen beszél – szólt Roxie.
- ent áh? Trém? Im? – Draco zavartan formálta a szavakat. – Eihpos! – megragadta barátnője kezét. – Melev tnétröt im? – kérdezte a lány szemébe nézve.
- Sophie, szerintem el kéne húznod a kezed… Nem tudhatjuk, mi lelte. Lehet, hogy árt vele neked – fogta meg a szőke lány vállát Vic.
Draco, mintha tüzes vashoz nyúlt volna, elrántotta a kezét, és rettegve szemlélgette a tenyerét.
- Ő tényleg érti, miről beszélünk – mondta Sophie.
- Akkor lehet, hogy csak a hangképzéssel van baja – találgatott Vic.
- Az meg kit zavar? Legalább nem kell hallgatnunk a gagyogását – vigyorgott George.
- Dánya avruk! – szólt fenyegetően Draco.
-Roxie, mit csináltál a pasimmal?!
- Én… én csak… Én minden utasítást betartottam! – védekezett Sophie dühét látva.
Ekkor vihogás hangzott fel a szomszéd cellában.
- Nem tud beszélni a kölyök? De poéééén!
- Fogd be a szád Judy, ha nem akarod szembe találni magad egy villanó zöld fénnyel! – ordított rá Sophie.
- Nem mered.
- De Ilúvatar igen!
- Hoppáré, lehet, hogy hasznát vesszük Jézusnak? – vigyorgott Fred.
- Szerintem ezután a cseppet sem humánus cselekedet után nevezzük csak Tarzannak –kontrázott George.
- Fogjátok be, vagy… - kezdett fenyegetőzni Ilúvatar.
- Vagy meggyógyítod a lepránkat? – nézett rá rémülten Fred.
- Kiturkássza a bolháinkat! – tódította George.
- Fiúk, elég legyen! – szólt rájuk erélyesen Roxie.
- Ahogy Jane kisasszony kívánja! – vágta haptákba magát Fred. Vic nevetéssel jutalmazta érte.
- Judy, tudsz valamit arról, mi lehet Dracóval? – nézett nővérére Sophie, barátságosabb hangnemre váltva.
-Lenne egy tippem. Draco, utánam ismételnéd? „Klárisok a nyakamon, békafejek a tavon, bárányganéj, bárányganéj a havon.”
- Novah a jénagynáráb, jénagynáráb, novat a kejefakéb, nomakajn a kosirálk.
- ÁHÁ! – kiáltott fel diadalmasan Vic.
- ÁHÁ! – ismételte Draco.
- He? – néztek rájuk értetlenkedve a többiek, Judy kivételével. Ő ugyanolyan diadalmas arcot vágott, mint Vic.
- Zsegáv? – kérdezte Draco Victől.
- Naná – mosolygott a lány. – Bár egy kicsit nehezen értelek, de majd belejövök – kacsintott.
- Timalav enelle innet kotándut men?
- Oké, ez most túl hosszú volt…
- Ketestíges!
- Ja, okés. Megpróbálhatjuk…
- Elmondanátok végre, miről van szó? – Sophie kezdett ideges lenni.
- Persze, hugi, de előtte lenne még egy kérdésem a barátodhoz: tő deterezs?
- Lőbmevízs sejlet! – válaszolt Draco. Vic gyönyörködve sóhajtott, Judy pedig fintorogva húzta el a száját.
- Mi van? Miről van szó? Mit mondott? Könyörüljetek rajtam, légy szíves! – nézett legjobb barátnőjére Sophie.
- Vicky, én még egy kicsit várni akartam ezzel, de ha már így Draco felhozta a témát… - Fred mélyen a lány szemébe nézett. Vic minden további előzmény nélkül a nyakába ugrott, és hatalmas csókot nyomott ajkára.
- Pfuj, még ez is… Kellett nekem megkérdezni – köpött egyet Judy.
- Szóval, most már Fred is érti, mit beszéltek? Mi az, már csak én nem értem? – tajtékzott Sophie.
- Nyugi-nem-olyan-bonyolult… Visszafelé-beszél-a-srác – hadarta el Fred a csókok közti szünetekben.
- Ergév an! – kiáltott fel Draco.
- Ja! – a többiek a fejüket verték a falba.
- De mit lehet csinálni vele? – kérdezte Roxie elgondolkodva.
- Hát, fellógathatnánk a nagylábujjánál fogva, és szempillapödörítővel begöndöríthetnénk az orrszőrét! – sziporkázott George.
- Nem, én úgy értettem, mit tehetnénk annak érdekében, hogy ismét normálisan beszéljen…
- Ja… – mondta megcsappant jókedvvel a fiú.
- Hát, biztos van valami bájital, ami meggyógyítja – tippelt Ron.
- Te figyu, szerinted az nem gáz, hogy alapból egy bájitallal okoztuk ezt? – nézett hülyén a legifjabb Weasley fiúra Sophie.
- Hagyd már szegényt, csak segíteni akart! – szólt ki az egyik cellából Rupertron.
- Jaj menj már, tudom, hogy csak azért véded, mer bejön neked! – kiáltott rá a szöszke.
- Bejövök neked? – vigyorgott idiótán Ron.
- Hát izé – pirult el RR.
-Kotánzoklalgof melev bbákni ah, ennel im? – csattant fel Draco.
- Hagyd már ezt abba, attól, hogy tudjuk, milyen szempontból beszélsz hülyén, még nem fogunk megérteni! – oltotta le George.
-De gonosz vagy ma, mi van, zavar, hogy csak neked nincs barátnőd? – szólt rá ikertestvére. –Judy még szabad, ha nem tévedek – kacsintott.
- Na jól van, mi legyen vele?
Robbanás rázta meg a házat, majd Piton alakja jelent meg előttük.
- Petrificus totalus! – ordított rá Sophie.
- Váó, de gyorsan reagálsz! – vigyorgott Ron.
- Hát ő meg hogy jutott be? – kérdezte Vic, és feloldotta az arcáról az átkot.
- Ne higgyétek, hogy annyira védve vagytok itt! De most nem ez a lényeg, Bella leleplezett!
- Várjunk… ön most az igazi Piton prof? – kérdezte Fred.

- Miért, ki más lennék szerinted? – vonta fel a szemöldökét. – Csak azt nem tudom, hogy miből jött rá az átverésre…  morfondírozott – Az egész életemet feláldoztam, erre pont most bukok el? Bár a Nagyúr egyelőre nem hisz Bellának, de az a nő könnyedén meg fogja puhítani.

-Knudnog sik yge ennel – motyogta megszégyenült arccal Draco.

- Ki volt az a szerencsétlen, aki fél grammnál több unikornis szarv reszeléket tett valamilyen olyan főzetbe, amiben volt főnixtoll? – kérdezte a bájitaltan tanár magából kikelve.

- Én – cincogta Roxie vörös arccal.

- Maga melyik iskolába járt? Nem tanulták, hogy a két hozzávaló üti egymást, ha nem hajszálpontossággal van kimérve?

- De…

- Hogy lehet ezt meggyógyítani? – csillant fel Sophie szeme.

- Jaj, minek? Így sokkal szórakoztatóbb a fiú – vigyorgott Judy. – Köszönet érte Roxienak. – nézett elismerően a szégyenkező lányra.

- Judy, fogd be! – szólt rá élesen Vic.

- A te hibád… - csúszott ki a szőkeség száján.

- Jaj, kérlek! Ha rajtad múlik a dolog, még mindig az első bekezdésnél tartanál – lépett előre egy lépést a vörös hajú leányzó.

- Sértegetni mersz? – szegezte előre a pálcáját Sophie.

- Próbálkozom – biccentett Roxie, varázspálcával a kezében.

- Neygel géle koynál! – avatkozott közbe Draco.

- Mit hadoválsz? – nézett rá ellenségesen Turner.

- Édes, nem lenne túl jó, ha most itt összeverekednétek – nyugtatgatta szerelmét Ilúvatar.

- De…

- Ideges a barátja miatt, ahogy mi is – George épp az orrát túrta a mondat közepénél.

- De guszta vagy – csóválta a fejét az öccse.

- Tanár úr, mi tévők legyünk Dracoval? – érdeklődött aggodalmasan Vic.

- Egy egyszerű főzetre van hozzá szükség, a neve Korrigáló bajkikúráló szer.

- Én azt tudom, hogy hogyan kell… - Roxie már pattant, hogy elkészítse a bájitalt.

Sophie épp közbe akart szólni, hogy talán nem a lánynak kellene, amikor megjelentek a fejében Vicky gondolatai;

- Hagyd már szegénynek, hogy helyrehozza a hibáját. Mindenkinek meg kell adni a második esélyt. Jó, elszúrta, de most jóváteheti.

- Anyás, nem is tudtam, hogy ilyet is tudunk – vigyorodott el Sophie.

- Én ezt… ezt mondani akartam neked – hebegett Vic. – Királyok vagyunk.

- Valaki elmondaná, miről zagyválnak? – forgatta színpadiasan a szemét Fred. – Mintha mi itt sem lennénk, ne is zavartassátok magatokat.

- Nem kell aggódni – nyomott egy csókot a szájára Vicky, Ron hatalmas fintorgással kísérte a dolgot.

            Ilúvatar és Roxie gyorsan nekiláttak a főzetnek, a lány minden részletre figyelt, akár háromszor is lemérte a hozzávalókat, nehogy még egyszer hibázzon.

- Annyira rossz, hogy elástam magam a többiek szemében – sóhajtott Ilúvatar – pedig csak téged védelmeztelek.

- Nyugi, én ezt pontosan tudom… és hidd el, ők is rá fognak erre jönni.

- Remélem, mivel hálával tartozunk nekik… Victoria és Fred megmentették az életünket.

- Nem kell emlékeztetned, pontosan tudom. Na, ne zavarj, mert a végén még ezt a piti bájitalt is elrondítom…

*

- Nagyúr, a két szememmel láttam, amint a Malfoy fiúhoz beszélt… egy véráruló, egy kidagadt halálfaló és egy sárvérű társaságában. Elég terhelő bizonyíték… -győzködte az Urát Lestrange.

- Bella, Bella… annyi mindent hordtál már össze az elmúlt hónapban, hogy nem tudom, hogy higgyek-e neked! –Voldemort idegesen mászkált fel s alá a szobában. A falakon régi, megfakult fényképek lógtak, néhány helyen már ázott le a vakolat, a helységben poshadt vízszag terjengett.

- De Nagyúr…

- Jó ötlet volt az, amit a fiúval tettél, de mi van, ha Perselus csak kémkedni járt arra?

- Amikor ráérdeklődtem a dologra, azt se tudta, hogy miről beszélek… vagy legalábbis úgy csinált, mint aki!

- Arról hallottál már, hogy Crack eltűnt? Mintha elnyelte volna a föld… az iskolába küldtem járőrözni, de szemtanúk szerint magával vitték a mocskos vérárulók, Dumbledore alakjában…

- Megnézem mi a helyzet Draco fejéve… - Bella tekintete egy pillanatig a semmibe révedt –Muglik vére folyjék literszám! Nem tudok annak a nyomorultnak az agyába férkőzni. –sziszegte. – Azok a nyavalyásak agyafúrtabbak, mint gondoltam.

- Ne becsüld le az ellenség erejét. Most pedig, magamhoz szólítom Perselust és megtudom, hogy mit tervez Dumbi! Bella, te elmehetsz!

- De Nagyúr…

- Mondom, elmehetsz!

*

- És, ha Vol… akarom mondani Tudjukki rájön a turpisságra? – Ron hangja sötéten csengett.

- Akkor Isten a tudója, hogy a pokolba vagy a paradicsomba kerülök – Piton professzor hangja keserűen csengett.

- Na most, mi ezt nem fogjuk hagyni! – Vicky és Sophie egyszerre kiáltottak. Mindenki mosolyogva nézett a két lányra.

-Taru rozsseforp a küjdévgem! – Draco szemében harcos láng égett.

- Öhm… elnézést? – Perselus kérdő tekintettel fürkészte a fiú arcát.

- Azt mondta, hogy megvédjük a professzor urat – fordított George.

- És, mit fog mondani Tudjukkinek, ha hívni fogja?

- Majd meglátom… mert most azonnal hivat magához! – magyarázat képen felmutatta a vörösen izzó sötétjegyét.

- Vigyázzon magára!

- Igyekszem – azzal elhopponált.

- Ez a csóka sem fog visszatérni hozzánk – dőlt hátra Judy a cellájában.

Senki sem reagált a lány kárörvendésére, mert mindenki tudta, hogy a professzornak nincs semmi esélye sem… még akkor sincs, ha köztudottan jó oklumentor. Mindenki fejében ott motoszkált az a szó, hogy halál… Sophie sápadtan leült Draco mellé, akit a fiú gyengéden átölelt, Vicky Fred kezébe kapaszkodott, George csak nézett ki a fejéből, Ron sóvárgóan tekintgetett Rupertron csinos alakja felé, amibe a lány bele is pirult.

-Jaj, ugyan már, ha az a ronda, zsíros hajú denevér elpatkol, akkor is tuti jobb világ vár rá, mint itt, a kettős életében. – Judy unottan piszkálta körme alá felgyülemlett mocskot.

- Annyira érzéketlen tudsz lenni. – csóválta a fejét Sophie.

- Nem kellenek azok a nyamvadt érzelmek! Csak sebezhető lehetek tőle, egy egyszerű báb, a nagy, hatalmas gonosszal szemben, akiről lepattogzik minden, ami az érzésvilággal kapcsolatos. Szerinted miért nem érdekelt soha senki lelke? Mert ha megismerem, és megkedvelem, máris egyel több gyenge pontom lesz! – Judy a heves magyarázás közben felpattant a helyéről – Szerelem… kérlek! Micsoda primitív gondolatok, egy ekkora háború közepén? Szerinted ki fog élni az első alkalommal, hogy a szeretted által jusson el hozzád? Abban segítek, hogy nem Dumbledore!

            Senki sem szólalt meg… senki sem nézett megvetően a lányra… tudták, hogy igaza van… hogy ebben a világban nincs helye érzelmeknek… hogy itt csak az számít, hogy milyen befolyásos embereket ismersz, hogy hány halálfalóval állsz le haverkodni, hogy mennyi pénzed van, és mekkora a befolyásod másokra… ebből a pesszimista világképből Ilúvatar és Roxie élettel teli alakja rángatta ki őket.

- Kész! És jól… Sophie, csak az engedélyeddel adom oda Draconak – nézett bocsánatkérően a szőkeségre Roxie.

- Persze, hogyne… és, ne haragudj, hogy goromba voltam.

- Nem baj, igazad volt…

            Odalépett a mardekáros fiúhoz, és átadta neki a friss bájitalt… Draco egy húzással kiitta az üveget…

- A ROHADT ÉLETBE, MÁRMEGINTTŰŰŰZFORRÓ! – ordította Draco, a szájából kifröcsögő bugyi rózsaszín lével beterítve az egész társaságot.