8. Fejezet

Nem férek a bőrödbe

Draco összerándult, amikor megjelent mellette Fred.

- Mit csinálsz itt? – suttogta.

- Segítek neked – felelte nemes egyszerűséggel a Weasley.

- És miért szorongatsz a kezedben két seprűt?

- Egy vérfarkassal is összefuthatunk, gondoltam a levegőben biztonságosabb, mint a földön.

Draco hálálkodva nézett Vicky barátjára… neki ilyen eszébe se jutott volna…

Egy sűrű fenyőerdő széléről kémlelték azt a házat, ahol fogva tartották Sophiet. A mentőakciónak köszönhetően a fal egy része ki volt döntve, ám maga a ház hatalmas nagynak festett.

            Felemelkedtek a levegőbe, és irdatlan nagy sebességgel megindultak a romok felé. Szerencséjükre sehol sem látták Greybacket, ezért a biztonság tudatában szálltak földre.

-Invito Sophie pálcája – Draco már a kezében markolta a lány varázspálcáját, ám ekkor sziszegés ütötte meg a fülüket. A fal oldalához simultak, amikor megpillantották a telihold előbukkanó fényében Naginit. A két fiú arcára kiült a félelem… ha

megszólalnak, leleplezik magukat, ha viszont nem varázsolnak, akár meg is halhatnak. Léptek zaja ütötte meg a fülüket, és pont ebben a pillanatban vette őket észre a kígyó. Vészjósló sziszegésbe kezdett, majd hihetetlenül gyors sebességgel megindul a két rettegő alak felé.

- Petrificus totalus! – Draco háromszor is megpróbálta sóbálvánnyá változtatni a dögöt, ám arról lepattantak a varázslatok. Kitátotta hatalmas nagy pofáját, hogy végezzen a Weasleyvel, ám hirtelen megfordult és visszacsúszott oda, ahonnan jött, majd eltűnt a szemük elől.

- Meneküljünk!

- Egyet értek… - Draco és Fred nem vesztegették az időt, holmi repkedéssel, épp időben hopponáltak el, mert Voldemort dühtől tajtékzó alakja robogott le a be a szobába…

            - Ki felel ezért a szökésért? – üvöltötte – És hol van most Dolohov?

- Uram, Dolohov halott… - Narcissa remegett a félelemtől.

- Tessék?

- Fenrir rossz helyen változott át… nem számítottunk rá. – Monstro háta mögött ott lapult a pálca… félt a megtorlástól – Viszont azt hiszem, hogy Crack is halott… már egy jó ideje nem hallottunk róla semmit… az a hír járja, hogy azok a magyar nyavalyások végeztek vele!

- Keményebb módszerekhez kell folyamodnunk… Narcissa most azonnal szólj Greybacknek, ha már olyan állapotban van, hogy nem csak hörögni tud, akkor jelenjen meg előttem. Monstro te menj el a dementorokért. Úgy tűnik, nekem is azért a Davisért kell mennem… és emellett Potterről semmi hír sincsen… Crucio! – az egyik csuklyás alakon levezette a felgyülemlett feszültséget a Sötét Nagyúr. – Ja, Narcissa, még távozásod előtt mondom, csakhogy tudd, a fiad fején is vérdíj van…

*

- Feladat bevégezve! Szolgálatára, Úrnőm!
Az ebédlőasztal körül ülő Sophiék összerezzenve fordultak a hang irányába.
- Fred! Máskor inkább egy ’sziá’-val indíts! – szólt barátjára Vic, kezét kalapáló szívére szorítva.
- Bocsesz… Csak gondoltam jelzem, hogy megvan a pálca – mosolygott a fiú.
- Én ugyan nem látom a kezedben – kötött bele az immár egészségesnek ható Ilúvatar.
- Mert Dracónál van – mutatott a szőke srácra Fred.
Sophie felpattant az asztaltól, és hatalmas csókot nyomott Draco szájára, és Fred arcára. Vic dermedten figyelte a jelenetet. Nem akart újra összeveszni barátnőjével, ezért inkább elfordította tekintetét. Pillantása George meglepett arcára esett, aki, mikor észrevette, hogy Vic őt fürkészi, biztató mosoly kíséretében megrántotta a vállát.
- Mi van, tesó, idegrángásod van? – kérdezte Fred.
- Szerintem ha valakinek baj van az idegeivel, az te vagy. Nem én hoppanáltam a halálos veszélybe mindenféle egyeztetés nélkül…
- Jaj, ne veszekedjetek már – szólt vidáman Sophie, Fred karján nyugtatva kezét.
Vic kirúgta maga alól a széket, és a semmibe fókuszálva így szólt:
- Weasley, beszédem van veled! – majd elindult az egyik hálószoba felé.
Ron és Fred egyszerre indultak utána.
- Bocs, nem fogalmaztam elég világosan – nézett hátra Vic. – George, kérlek, követnél?
A fiú és Vic eltűnt a hálószobában.
- Én azt hittem, rád gondolt – nézett Fredre Roxie.
- Ja… bár olyan furán fogalmazott… Olyan nyers volt – mondta értetlenkedve Fred.
- Én arra gondoltam, biztos haragszik rád valamiért. Akkor szokta vezetéknevén nevezni az embereket – magyarázta Sophie.
- Szóval mindenki azt hitte, rám gondol… Kivéve az öcsköst.
- Tényleg, nem szoktad még meg, hogy Vic nem kíváncsi rád? – nézett kacéran Ronra a szőkeség.
- Hahaha, nagyon vicces – válaszolt idegesen a fiú. – Tudjátok, mikor ilyen idegenkedve beszél valakiről, akkor általában rám gondol – mondta szomorúan. Sophie hirtelen megsajnálta a srácot.

*

- George, kérlek, válaszolj nekem őszintén: hogy viselkedik Sophie Freddel, amikor én távol vagyok?
- Nem tudom. Amikor te távol vagy, akkor általában én is távol vagyok – válaszolt feszengve a fiú.
- Na jó, de… - Vic ajkába harapott. – Mi volt, például, amikor a pincébe zártatok, mert nem voltak rendes emlékeim?
- Óh… Tudtam, hogy egyszer még fel fogod hozni azt a történetet… Bocsi… Tudom, nagyon durva voltam veled – húzta el a száját bocsánatkérően a fiú.
- Nem, nem, nem! Nem erre vagyok kíváncsi! Hogy viselkedett akkor Sophie a bátyáddal? Vagy öcséddel? Jaj, szóval az ikertestvéreddel!
- Ja, hát… izééé… - George láthatóan csak az időt akarta húzni.
- Nyögd már ki! Akarom mondani… Kérlek, George, ez fontos nekem! Nyugodtan bevallhatod, nem fogom letépni érte a fejed! – váltott kedvesebb hangra a lány.
- Jó, szóval, hát… Tudod, Fred eléggé ki volt készülve amiatt, ami veled történt, szóval…
- Szóval? – kérdezte vészjóslóan Vic.
- Jó, hát Sophie megölelte… De tényleg nem volt semmi különös, csak meg akarta vigasztalni! – kezdte el magyarázni, mikor látta, hogy Vic szeme veszélyesen villan.
- Aha… - Vicnek nehezére esett nyugodtnak maradni, márpedig eltökélte, hogy semmiképp sem vezeti le Georgeon a felgyülemlett feszültséget. Hisz ő nem tehet semmiről, inkább hálával tartozik neki. – És ma… most az előbb… Miért vágtál olyan fura arcot?
- Á, csak elképzeltem egy nutellás spenót ízét.
- Ne kamuzz!
- Ja, csak nem értettem, miért kapta azt a puszit a bátyám… vagy öcsém… szóval érted… De nem azért, mert izé, csak hát tudod, ugyebár, mármint hogy úgy értem, de nem is, csak úgy eszembe jutott, hogy izé…
- Micsoda töltelékszó-gyűjtemény! – szólt kedves hangon, ámde szigorú arccal a lány.
- Na, csak azért nem vágtam, hogy mi van, mert egyébként Fred általában nem így hat a normális lányokra… Mármint az oké, hogy rád úgy hat, ahogy, csak hát – George a folytatás helyett inkább fejbe verte saját magát.
- Hm… És az nem volt furcsa, hogy Fred, még az akciója előtt megpuszilta Sophiet? Vagy ő mindig így reagál a gyengébbik nem képviselőire?
- Ja, az tényleg furcsa volt, általában a feneküket szokta megfogni… Csak vicc volt! – tette hozzá gyorsan. – Ne aggódj már emiatt, Fred szeret téged, és Sophie se tenne ilyet veled.
- Milyet?
- Hát úgy olyat…
Fred feje jelent meg az ajtóban.
- Minden rendben, srácok?
- Persze!
Vic méltóságteljesen hagyta el a szobát. Fred kérdőn nézett ikertestvérére, aki faarccal követte a lányt.
- Na mi van, miért vonultatok el? Titkos románc? – incselkedett Sophie.
- Ehhez most nincs hangulatom, Davis!
Barátnője válaszának hangneme Sophie kedvét is elvette mindenféle poénkodástól.
- Öööö… nem feledkeztünk meg valamiről? – kérdezte hirtelen Draco.
-Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, plusz én. Az nyolc. Nem, mindenki megvan! – szólt vidámad George. Hamar visszazökkent a normál kerékvágásba a Vickel tett beszélgetés után.
- Én egy tárgyra gondoltam…
- Ja, igen, már akartam mondani. Hülyén áll rajtad a nadrág, újra lenne szükséged! – mondta Ron.
- Áh, egy új szoknya is megteszi – feszítette tovább a húrt Fred.
- Állati vicces, de tényleg. Be kell valljam, Fred közelebb járt a dologhoz… vagyis a szoknyának több köze van hozzá, végül is az is női holmi.
- A medál! – kiáltott fel Sophie.
- Bravissimo! – tapsolta meg barátnőjét a mardekáros.
- Milyen medál? – nézett körbe értetlenül Roxie.
- Tényleg! Judy említett valamit az időutazásról…
- Kösz a mindenre kiterjedő választ! – mondta gúnyosan a vörös lány.
- Hát a medál az…
- Sophie, szerintem ez még korai! –vágott közbe Ron.
- Jaj már, Ron! Nyugi! – nézett rá a lány.
- Nem, most tényleg igaza van… ez nem csak paranoia. Roxieban még csak megbízom, de Ilúvatar mivel bizonyította, hogy közénk tartozik? – állt Ron pártjára Vic.

            Sophie fáradtan rogyott le a díványra, és nem értette, hogy barátnője miért ilyen ellenséges vele kapcsolatban… hiszen nem tett semmi rosszat sem…

- Már megint itt tartunk? – csattant fel Ilúvatar.

- Bocs Jézus, de az évek tapasztalati… akikben eddig megbíztunk, azokról kiderült, hogy nem is velünk vannak. – George nem tudta levenni a szemét Fredről és Sophieról. Neki is gyanús volt a két fiatal viselkedése, az apró gesztusok egymás felé… ez nem az ikertestvérére vall. Ám mindez mellett, ha nem figyelne ennyire testvére mozdulataira, akkor ezer százalékig biztos lenne benne, hogy oda van Vickyért.

- Megértjük – visszakozott rögtön Roxie – Nem akarunk több balhét. Mi most elmegyünk meglátogatjuk a családomat… ha nincs ellene kifogásotok, visszatérünk hozzátok két nap múlva.

- Gyertek csak – biccentett Vic, intett a trinachnak, aki boldogan szaladt oda a gazdájához.

- Sziasztok! – azzal elhopponáltak.

- Most pedig jó lenne, ha a medállal foglalkoznánk… - Draco kezdett beleunni abba, hogy folyamatosan ezt a mondatot ismételgeti.

- Öreghaver, tudom, hogy nagyon benne van a rakéta a seggedben, de én speciel hulla fáradt vagyok… - Fred át akarta ölelni Vickyt, ám a lány elhúzta a vállát és idegesen, köszönés nélkül elvonult a szobájába.

- Jó éjt! – Ron lesomfordált a cellákhoz, hogy beszélgethessen Rupertronnal.

            Mindenki elvonult a saját kis zugába, Draco elnyúlt a kanapén, és a plafonra emelte a tekintetét. Mikor épp lehunyta volna a szemét, megpillantotta Sophiet, amint a csipkés felsőjében és a rövid, feszülős nadrágjában épp lábujjhegyen sietett a konyhához. A szőke hajú fiú felpattant a rekamiéról és Sophie után osont. A lány felrakott forrni egy kis vizet és beledobált néhány citromfüvet és macskagyökeret. Hirtelen ráfonódott egy kar a derekára, először nagyon megijedt, de amikor a kezek tulajdonosa váratlanul magához rántotta és megcsókolta, akkor inkább fene nagy boldogságot érzett. Draco a gondolataiban diadalittasan felkiáltott, a szíve vadul kalapált… tudta, hogy még többet akar a lányból. Nekidőltek a konyhabútornak, vagy tíz percig el sem eresztették egymást.

- Tudod, mióta várok erre a pillanatra? – Draco arca sugárzott a boldogságtól.

- Tudod, mióta várok arra, hogy megcsókolj végre? – Sophie mosolyogva átölelte Dracot. A két fiatal nem akarta elereszteni egymást… de muszáj volt, mert Dracon hirtelen ólmos fáradság lett úrrá… Sophie folytatta a nyugtató főzetet, mert nem bírta kiverni a fejéből a kínzás szörnyű emlékeit. Lassan kevergetni kezdte a bájitalt, amikor megjelent a konyhában Fred.

- Mi az, nem tudsz aludni? – aggódóan fürkészte a lány arcát.

- Nem nagyon… tudod, eléggé felkavartak a dolgok… de most emellett nagyon boldog vagyok – mosolyodott el. Pechjükre ma senkinek nem ment az alvás, Vicky egy pohár vizet akart tölteni magának, amikor meglátta Sophiet és Fredet, amint az éj leple alatt kint trécselnek a konyhában.

- Mégis mi a fenét képzeltek magatokról? – kiabálta dühösen.

- Bocsánat, hogy engedély nélkül használtam a gáztűzhelyed – sziszegte Sophie.

- Cica…

- Nem vagyok a cicád! – Vic nyakán az ér vészesen lüktetett.

- Vicky elmondanád, hogy mi bajod van? – Sophie próbált higgadt maradni, ám ez nem az erőssége…

- TE vagy a bajom!

- Tessék? – Sophie elkezdett hátrálni, a háta beleütközött az üstbe, ami vészesen megremegett.

- Miért kell Fredre nyomulnod?

- Hogy mit csinálnom? – vonta fel a szemöldökét. – Ugyan már…

Fred csak állt, és nézte a két lányt… de legalább kibújt a szög a zsákból, és így tisztában van azzal, hogy mi volt egész délután a baja Vicnek.

- Csak annyit árulj el, miért?

- Nem szoktam ráhajtani mások barátjára, főleg nem a legjobb barátnőmére… és amúgy is szeretem Dra…

- Mit műveltek itt? – Draco lépett be álmos fejjel. Vicky megpördült a tengelye körül, aminek következtében meglökte Sophiet, a szőkeség elvesztette az egyensúlyát és magára borította a főzetet…

Frednek és Draconak volt ideje elugrani a kizúduló folyadék elől, ám Vic nem volt ilyen szerencsés, neki is jutott bőven az égető löttyből. A két lányt fél másodpercig egy kis füstfelhő vette körbe, majd égető érzés lett úrrá rajtuk. A fiuk segítettek megtisztítani a pórul jártakat…

- Jól vagy? – Vicky ijedten szemlélte sokkal rosszabbul járt barátnőjét, ám Sophie szóra sem méltatta, felemelt fejjel vonult be a szobájába, és feküdt le az ágyba. Amikor Vic is csöndben melléfeküdt, úgy tett, mint, aki alszik…

- Elég rosszul színlel… - gondolta Vicky… azzal mély álomba merült…

*

- Ha nem bíznak benned, akkor semmi értelme sincsen! – Roxie kipirult arccal baktatott Ilúvatar mellett.

- Nem tehetek róla, hogy ennyire nehezen hiszik el rólam, hogy jó vagyok…

- Muszáj volt megölnöd azt a szerencsétlent?

- Igen!

            A levegő természetellenes gyorsasággal hűlt le körülöttük…

- A francba, még a dementorokat is a nyakunkra küldte valaki? – sziszegte idegesen a fiú. – Tűnjünk el innen, amíg nem késő! – megfogta barátnője kezét, épp hopponálni készültek, amikor megjelent az első dementor…

- Expecto patronum!  - Roxie hihetetlen nagy ügyességgel varázsolt elő a pálcájából egy delfint, ami könnyedén elkergette az Azkaban őrzőjét.

- Bravó, én erre soha sem voltam képes.

- Megvitathatnánk ezt inkább otthon, mert a patrónusom egyet elkergetett, de sok ellen semmit sem ér – a szerelmesek eltűntek az éterben.

*

Reggel az eső kopogására ébredt, érezte, hogy Sophie már nem alszik mellette. Amikor felnyitotta a szemét érdeklődve konstantálta, hogy barátnője felén néz ki éppen a fejéből. Hogy kerülhettem ide? Ennyire nem szoktam izgága lenni… – lassan felült az ágyban, egy hatalmasat ásított. Meg akarta borzolni szép hosszú barna haját… de nem volt mit megborzolni! Megtapogatta a fejét, viszont ott volt haja bőven… Ekkor egy hatalmas sikítást hallott a nappaliból, aminek hatására felpattant az ágyból… épp ki akart rohanni a hang forrásához, amikor bevágódott az ajtó és egy barna lány viharozz be rajta, halálra vált arccal. Amikor tudatosult benne, hogy éppen önmagával áll szemben, a torkát egy éles sikoly hagyta el… a hangja nem a sajátja volt… hanem Sophié…

- Jesszus! – Vicky elkezdte tapogatni az arcát… ami nem is a sajátja volt. Felhúzta a csipkés pizsama felsőjét, és a köldökében ott virított egy testékszer.

- Te lettem – Sophie csal ennyit bírt kinyögni.

- Mi a baj lányok, már megint összebalhéztatok? – szaladt be a szobába Fred, George és Draco.

- Miért bámulod ennyire azt a mugli micsodát? – Draco vigyorogva szemlélte szórakozott barátnőjét.

- Vicky, gyönyörű vagy ma reggel is – Fred hajolt, hogy megcsókolja Vickyt, ám a lány elhúzódott tőle.

- Bocsi, de herpeszem van – kézen ragadta a saját testébe ragadt barátnőjét, és kirohant vele a mosdóba.

- Mi történt velünk? – kérdezte Vic, miután kulcsra zárták a fürdő ajtaját. Sophie a tükörben szemlélte új testét.

- Tök jó feneked van – vigyorgott rá barátnőjére.

-Köszi.

- Most mi tévők legyünk? – Sophie leroskadt a kád szélére. – Egyáltalán, ez, hogy történhetett meg velünk?

- Mit főztél tegnap… mármint… bocsánat, hogy rád öntöttem… csak tényleg…

- Tényleg azt hitted, hogy lenyúlnám Fredet?

- Ami azt illeti… - pirult el a lány.

- Hú, de viccesen nézek ki, amikor zavarban vagyok – vigyorodott el Sophie – De… tudhatnád, hogyha tetszene is nekem Fred, nem foglalkoznék vele, mert nekem te sokkal fontosabb vagy.

A két barátnő egymás vállára borult és elkezdett sírni.

- Minden úgy összejött…

- És Tudjukki is a sarkunkban van… - Sophiet csak úgy rázta a zokogás.

- A muglik sincsenek biztonságban…

- Dracot is mindenki holtan akarja tudni…

Végre kibőgték magukat, és újra helyre állt közöttük a béke… legalább erre jó volt ez a testcserélés.

- Nem tudom mit ronthattam el ennyire a főzetben… - forgatta a szemeit Sophie.

- Sophie, minden rendben van odabent? – kiabálta be Draco.

- Persze – a két lány egyszerre felelt.

- Most én vagyok te – Vicky megmosta maszatos arcát.

- Elmondjuk nekik, hogy mi történt velünk?

- Hogy rajtunk röhögjenek?

- Van más választásunk?
- Van… megjátszhatjuk, hogy semmi se történt – szólt rafináltan Vic.
- Hát, nem is tudom… az azért elég nehéz…
- Gyerekkorunk óta ismerjük a másikat, szerintem már kitanultuk egymás reakcióit.
- De…
- Oké, dönts: egy életen át szívassanak amiatt, hogy még egy nyugtatófőzetet is elrontasz, vagy eljátszod, hogy én vagy, amíg meg nem találjuk az ellenszert?
- Meggyőztél – törődött bele Sophie.
A két lány magukra erőltetett természetességgel lépett ki a fürdőszoba ajtaján.
- Vicky? – Fred óvatosan közeledett a lányhoz. Az, hogy reggel is elhúzódott előle, azt jelezte, hogy még mindig úgy érzi, Fred és Sophie túl közel kerültek egymáshoz. – Vicky? –kérdezte újra a fiú, mikor észrevette, hogy barátnője rá se hederít. A Sophie-testű Vic belekönyökölt barátnője oldalába.
- Ja, mi van? – ocsúdott fel Sophie.
- Semmi, csak hát… Sophieval elég hosszú időre bevonultatok a fürdőbe, gondoltam, valami gáz van.
- Semmi bajunk, Fred, csak beszélnünk kellett valami személyesről – vette át az irányítást Vic, látva, hogy régi barátnője nemigen tud mit kezdeni a fura helyzettel.
- Áh, igen… valami személyesről én is akarok beszélni veled, Vic!
- Most? – nézett rémülten Fredre Sophie.
- Fred, nem érne rá egy kicsit később? Van valami fontos dolgunk – segített a lányon Vic. –Nem csinálnál nekünk reggelit? Mosolyogj! – az utolsó szó csak Sophie számára hallható hangerővel érkezett. A lány arcára bárgyú vigyor ült ki. Vic arca összerándult. „Így nézek ki, mikor mosolygok? Jesszusom!” gondolta.
- De, persze, megyek – furcsa pillantást vetett a két lányra, majd elindult a konyha felé.
- Sophie, tegnap elkezdtünk egy… khm… beszélgetést. Nem akarjuk folytatni, amíg Fred reggelit készít? – kérdezte feltűnően ártatlan arccal Malfoy.
- Miért is ne? – vágta rá Vic.
- NEEE! – tört ki hirtelen Sophieból.
- Mit ne? – ráncolta a homlokát Draco.
- Hát csak úgy ne… vagyishogy… legyél szíves, ne vedd el most Vi… Sophie idejét, mondtam, hogy sürgős dolgunk van! – kérlelte Sophie a mardekárost.
- Öhm… hát izé… Tudod mit, megyek, segítek a Weasleynek – Draco értetlen arccal somfordált ki a szobából.
- Ron, ne bámuld már Vicky melleit! – kiáltott fel lángvörös arccal Vic.
- Én nem… én nem is… - dadogta a fiú.
- De láttam! Vic, szólj már rá te is! – nézett agresszíven Sophiera a lány.
- Hát khm… Ron! Mégis hogy képzelted?! – fenyegette meg ujjával a srácot Sophie. Vicnek csak millimétereken múlt, hogy nem karmolta végig az arcát. Pontosabban Sophie arcát. George érdeklődve figyelte a lányt.
- Khm… öcsi! Bunkó vagy, húzás segíteni! – adta ki a parancsot George.
- Nem vagyok a kutyád! – ellenkezett a fiú.
-Tény hogy nem, a kutyáknak van annyi eszük, hogy engedelmeskedjenek az erősebb félnek! Tünés! – ökle felmutatásával adott nyomatékot a szónak. Ron nem igazán akart közelebbi ismeretséget kötni bátyja öklével, ezért inkább elhagyta a szobát.
- Na, csajszik… Mi van? – kérdezte tömören George.
- Ezt meg hogy érted? – adta a hülyét Vic.
- Hát… furán viselkedtek, egymás helyett válaszolgattok, ráadásul nem haragszol Sophiera azért, amit a pasiddal tett!
- SOPHIE NEM TETT SEMMI ROSSZAT VIC PASIJÁVAL! – tört ki a Vic testébe bújtatott Sophie.
- Érdekes… egyes szám harmadik szeméjben beszélsz magadról…
- Mert ideges… tudod, olyankor meghülyül – magyarázta Vic, mérges pillantást vetve barátnőjére.
- Aha… még egyszer megkérdezem: mi van? És tudnotok kell, ha tovább kamuztok, a pálcám fog beszélni helyettem.
Vic az ajkába harapott, és kérdőn nézett Sophiera. Sophie bólintott.
- Na, hát az úgy volt, hogy… - kezdte Vic.
- De meg kell ígérned, hogy nem árulod el a többieknek! – vágott közbe Sophie. George megadóan bólintott.
- Szóval Sophie… Azazhogy én csináltam tegnap egy bájitalt, ami ránk ömlött… - magyarázta Vic.
- Igen, mert elrontottam… rontott valamit… - szúrta közbe Sophie.
- Na igen. És akkor valahogy testet cseréltünk – zárta rövidre Vic.
- Ezek szerint… te most akkor Vic vagy? – George felettébb mulatságosnak találta a helyzetet. – Ez vicces… tök csomó poén dolgot lehetne csinálni most – vigyorgott. Vic szinte látni vélte, ahogy George agykerekei szédült forgásba kezdenek.
- Például meg lehetne találni az ellenszert! – vetette fel Sophie.
- Áh, abban mi a mókás? – kérdezte a fiú.

*

Ron morcosan csatlakozott Fredhez és Dracóhoz.
- Mi van öcskös, téged is kiküldtek? Vagy önként vállaltad a száműzetést, mint szőke társunk? – mutatott egy dzsungelvágó késsel Dracóra.
- Kiküldtek. Mit akarsz azzal a késsel? – idegesen szemlélgette az említett tárgyat.
- Óh, csak játszadoztunk Dracóval… Te át tudsz transzformálni egy csíkos fejű nádiposzátát guillotinné? – Ron döbbenten nézett vigyorgó bátyjára.
- Nem is akarok! – vágta rá a fiú.
- De visszatérve az eredeti témánkra… - Draco Fredhez intézte szavait.
- Á, igen… szerinted is furán viselkednek Vicék? – nézett öccsére Fred, körmei alól piszkálgatva a koszt a dzsungelvágóval.
- Hát eléggé… De nem csak ők, George is…
- Hoppá, új fejlemény! – Fred a hír hallatán hatalmasat lendített kést tartó kezén, melynek eredményeképpen a dzsungelvágó egy rothadó paradicsomkupacban landolt, pirosas lével beterítve a mellette álló penészes kenyeret. – Mindegy, úgyse terveztük megenni – intézte el egy legyintéssel a fiú. Abban a kezében szerencsére semmi sem volt.
- Szóval gáz van Sophieval, Vickel és Georgedzsal – összegezte Draco.
- Biztos valami sötét kavarás áll a háttérben – szólt Ron.
- Aha… akkor viszont jó lenne őket időben megfékezni.
- Három-három ellen? – fintorgott Fred.
- Akik közül ráadásul egyik a barátnőm – tette hozzá Draco.
- Egy meg az én barátnőm – folytatta Fred.
- Nekem meg nincs barátnőm – szólt szomorúan Ron.
- Ez legyen most a legkisebb gondod! – veregette meg öccse vállát egy szalámi rúddal Fred.
- Szerintem most kéne rájuk törni, amíg felkészületlenek. És akkor talán megúszhatjuk sérülések nélkül a dolgot – ajánlotta Draco.
- Támogatom! – nyújtotta fel üres kezét Fred.
-Én is!
- Beadvány elfogadva! – csapott az asztalra a szalámival a fiú.

*

George épp világrengető átverési terveit részletezte a fapofával ülő lányoknak, mikor az ajtón egyszer csak felemelt pálcával betódult Fred, Ron és Draco.
- Ez meg mi? – kérdezte Vic, előrántva pálcáját.
- Biztos valami fekete mágiás kavarás! – tippelt Sophie, pajzsbűbájjal védve magát a kábító átkoktól.

            Draco nem akarta bántani az újdonsült barátnőjét, ezért teljes testsúlyával a földre kényszeríttette, aminek következtében a szőkeség kiejtette a kezéből a pálcát. Fred lefegyverezte ikertestvérét, így Ronra maradt Vicky testében megbújó Sophie.

- Megzakkantatok? – mérgelődött Sophie, de nem engedte le a pálcáját.

- Ezt mi is kérdezhetnénk, cica! – Fred fél szemmel figyelte a barátnőjét.

- Miért Sophie varázspálcája van nálad? – kérdezte idegesen Ron.

- Közöd?

- Csak szeretnénk tisztán látni! Cappitulatus! – Vicky teste kecses ívben repült át a nappalin, a sarokban landolva. Ron örömmel nyugtázta, hogy elég jól sikerült a lefegyverző átka… nem véletlen volt jó sötétvarázslatok kivédéséből.

- Mekkora egy seggfej vagy! – Sophie könnybe lábadt szemmel simogatta a fejét. – Nem csodálom, hogy Vicky inkább Freddel jár… - elharapta a mondat végét, mert minden szem érdeklődve figyelte a lány nyelvbotlását.

- Valaki megszállt téged, Vic? – Draco aggódva fürkészte a lány tekintetét.

- Valaki megbabonázott titeket? – Fred hol Georgera, hol Sophiera nézett.

- Inkább folytassuk a tegnap estét – a mardekáros fiú szemében mohó fény gyulladt.

- Nem is emlékszem, hogy mi volt! – Vicky lerázta magáról Dracot

- Nem? – a fiú olyan képet vágott, mint akit pofon csaptak.

- Elég szégyen, hogy nem jöttetek rá, hogy a barátnőitekkel valami nem stimmel – George diadal ittasan vigyorgott.

- Arra rájöttünk, szerinted miért törtünk rátok? – Ron a szája szélét harapdálta idegességében. Félt, hogy valamelyik lányból hirtelen Bellatrix lesz, vagy esetleg George átalakul Voldemorttá.

- Nevetséges, hogy Fred nem ismered meg a saját barátnődet! – Sophie felé bökött, aki durcásan ült a földön.

- Vicky? – a megszólított Weasley hatalmas szemeket meresztetett a lányra.

- Akkor most Vicky Sophie, és Sophie Vicky? – értetlenkedett Draco.

- Micsoda logikai készséged van fiam – csóválta a fejét George.

- Van valami elképzelésetek, hogy ez mitől történhetett így? – Fred leguggolt Sophiért, vagyis Vickyért és felsegítette a földről – Cica, kicsit érdekesen festesz ebben a külsőben.

- Azt hittem vonzódsz ehhez az alkathoz – sziszegte.

- Hagyjuk már ezt a marhaságot! Tudod, én csak téged szeretlek, és nem érdekel, hogy éppen melyik testet veszed igénybe… bár, jobban ínyemre van a gyönyörű, szép hosszú barna hajad, és saját magad – hogy nyomatékosítsa a szavait, magához húzta a lányt, és megcsókolta.

- Hé! A szám… most moshatok majd fogat – Sophie még mindig ott gubbasztott, ahova Ron repítette. Draco oda vonult mellé, és lehuppant ő is a földre.

- Mi történt veletek? – tette most fel a kérdést Malfoy.

- Ő… hát… - Sophie belepirult… - Miért mindig akkor van gáz, ha én üsthöz nyúlok?

- Ami ránk borult tegnap lötty… nem nyugtató főzet volt –segítette ki barátnőjét Vic.

            Mindenki elkezdett nevetni, elég komikusan festett a dolog…

- Jobban kellett volna színlelnünk – Sophie megsemmisülten levonult a pincébe, ott legalább senki nem köt bele provokatív megjegyzésekkel.

- Mi az, csak nem nyomasztanak azok a gyökerek? Gondolom a tesóm osztja fent az észt… nálunk mindig ő volt a kedvenc… a tökéletes Sophie. Ezt hallgattam évekig, hogy olyannak kellene lennem, mint a húgom. Persze ők nem tudták, hogy a drágalátós testvéremet majdnem kicsapták a KMD-ből…

- Képzeld el, hogy igenis tudták! – csattant fel a barna hajú lány.

- Ugyan már, te meg ezt honnan veszed?

- Velem üvöltözött apa, engem akart kivenni abból a nyamvadt iskolából, engem tagadott ki majdnem… Soha egy árva szóval nem dicsért meg, egyszer se említette, hogy büszke vagyok rád! Szerinted milyen érzés volt folyton azt hallgatni otthon, hogy egy béna vagyok? Szerinted milyen volt az, hogy apa folyton csak rólad áradozott? Hogy engem emberszámba sem vett? Vedd tudomásul, hogy téged szeret, engem meg ki nem állhat, csak azért, mert nem vagyok egy stréber állat…

- Sophie? – Judy meghökkent képet vágott.

- Mi az? Te erről nem tudtál? Azt ne mond, hogy apa engem bármikor is megdicsért a hátam mögött…

- Miért vagy a barátnőd testében? – kérdezte Rupertron fulladozva a nevetéstől.

- Elrontottam egy bájitalt…

- Dehogy rontottál! Itt van a házban ugye? Éreztem a zsigereimben…

- Miről hablatyolsz?

- A medálról! Annak van akkora hatalmas ereje, hogy ezt tegye veletek! – Judy arca örült vigyorba torzult.

- Azt mondod, hogy nem az én bénaságomból történt ez?

- Azt hát!

- És… hogy kellene visszacsinálnunk?

- Próbálkozzatok… nem tudom…

            Sophie boldogan rohant vissza a többiekhez, akik még mindig a lány ügyetlenségén mulattak.

- Marha vicces, tényleg. Csak van egy kis bibi! A medál tette ezt velünk… - gyorsan felvázolta Judy ötletét, és kérdően nézett a társaira.

- Mi lemegyünk, és megpróbálunk mindent kihúzni Judyból – George és Ron leszaladtak a lépcsőn.

Draco odalépett egy üres festményhez, belenyúlt, majd kihúzta belőle a nyakéket. Mind a négyen körülállták, és csak nézték az izzó ékszert.

- Most mit csinálhat? – tanakodtak. Hirtelen hatalmas fény lepte el a szobát, majd mind a négy fiatalt magával ragadta egy örvény… Ron pont ekkor lépett be a nappaliba, és így látta, hogy Dracoék eltűnnek a semmibe…