13. Fejezet

A különc vajákos

- Álcáznunk kellene magunkat – suttogta Draco.

- Behatolók! – kiáltotta egy öblös hangú varázsló a közeli bokorból.

- Ennyit az álcáról! – sziszegte Judy.

- Avada Kedavra!

- Stupor!

- Crucio!

            Záporoztak rájuk a rontások vagy tíz helyről. Rendesen helytálltak, ám nem jutottak közelebb a Vajdahunyad várához. Az éjszaka sötétéjében csak úgy villámlottak a fénycsóvák, beragyogta az elszánt arcokat.

- Ezt a húgomért kapod te mocsok! – kiabálta Judy – Crucio! – a csuklya félrebillent áldozata arcán és csodák csodájára Ron vörös feje világított onnan.

- Öcsi? – George még mindig nem akarta elfogadni, hogy az öccse nem a jókat választotta.

- Avada Kedavra! – fátyolos női hang kísértetiesen szórta rájuk a halálos átkot. Egy hatalmas durranás rázta meg a csatamezőt, majd Judy sikoltása visszhangzott a falakon. A gyomrához kapott, a kezéről patakokban folyt a vér… beleájult George karjaiba…

*

Vicky tájékoztatta a lányokat a főhadiszállásuk tulajdonosváltásáról és a búvóhelyük hollétéről.
- Hű. Egy erőd mínusz, egy hely plusz. Egál – összegezte Hermione.
- Nézőpont kérdése. A búvóhelyet nem Tudjukkitől zsákmányoltuk, szóval ők 1-el vezetnek… – mondta Fred.
- Örüljünk, hogy nem mentünk mínuszba – mosolyodott el keserűen Vic.
- Ja, se épület, se emberek szempontjából – szőtte tovább barátja.
- A lényeg az, hogy mind jól vagytok – szólt csendesen Ginny.
Fred és Vic egymásra néztek.
- Vagy nem vagytok mindannyian jól? – kérdezte rémülten a bátyját a lány.
- Dehogynem! – sietett megnyugtatni őt a Weasley fiú. – Már amennyire mi tudjuk…
- Fred! Magyarázatot várok! – szólt rá erélyesen a húga. – Mi az, hogy már amennyire tudjátok?!
Fred az ajkába harapott, és könyörögve nézett barátnőjére.
- Ginny… - kezdte kedvesen Vic.
- Nem kell a rizsa! Mondjátok el, mi történt! George-dzsal van valami?
- Mért pont George-dzsal – érdeklődött Vic.
- Hát, gondoltam, ha ennyire titkoljátok, tuti valamelyik családtagommal történt valami – magyarázta Ginny.
- És Ronról tudjuk, hogy jól van – szólt közbe Hermione.
- Tujátok? – Vic és Fred eltátotta a száját.
- Persze… Itt járt reggel. Hé, most mért nézel rám ilyen ijedten? – Ginny rémülten szemlélte a bátyja arcát.
- Pontosan mit csinált itt? – kérdezte semleges hangon Vic.
- Meglátogatott! Amit speciel te is gyakrabban megtehetnél! – vetett egy haragos pillantást Fredre.
- És, mit mondott, mi van vele? – folytatta a kérdezősködést Silver.
- Hát azt mondta, ho …Várjunk csak! Ti hogyhogy nem tudjátok, mi van vele? Hiszen én azt hittem, együtt munkálkodtok a jobb világért!
- Hát, tudod, sokan vagyunk, különböző feladatokat végzünk el… van, hogy napokig nem látjuk egymást – Vic úgy érezte, nem az ő feladata közölni a lánnyal, hogy legifjabb bátyja áruló.
- Aha… - Ginnyt szemlátomást meggyőzte az érvelés. – Ron azt mondta, minden oké vele. De olyan fura volt. Folyton azt kérdezgette, velünk minden rendben van-e, nem járt-e itt valami idegen… És mikor rákérdeztem valami konkrétabb dologra, hogy úgy mégis mi szépet csinál, mindig csak azt válaszolta, bonyolult…Vagy hogy még ő se tudja pontosan. És azt hangoztatta, hogy számára a szerettei a legfontosabbak. Meg azt kérdezte, hogy ha döntenem kéne, hogy a családom melyik felét mentsem meg a haláltól, mit tennék. Na akkor ordítottam rá, hogy mi van vele, megőrült? Csak annyit válaszolt, hogy mindig is én voltam számára a legfontosabb a családból, és bocsássak meg neki. Majd eltűnt.
Vic és Fred döbbenten hallgatták a lány beszámolóját.
- Ez most akkor… mit jelent? – kérdezte Fred.
- Azt, hogy az öcséd egy lüke – rándította meg a vállát Ginny.
- Szóval ti se tudjátok, mit titkol? – kapcsolódott be Hermione.
Fred és Vic ismét egymásra néztek, majd egyszerre rázták meg a fejüket.
- Kár. Na de pontosan miért is jöttetek? – Ginny ezzel elintézettnek vette az ügyet.
- Ja, hát hogy beszámoljunk nektek az aktuális helyzetről! – vágta rá Fred.
- Cserébe, pedig a ti helyzetetekről várunk némi tájékoztatást – egészítette ki Vic.
- Mi jól vagyunk – foglalta össze tömören Hermione.
- Eltekintve attól, hogy valakik elfeledkeztek jelentkezni a százfűlé-főzetért – tette hozzá csípősen Hermione.
- Mi jöttünk volna, csak elkaptak minket! – védekezett Vicky.
- De már késő, megoldottuk mi magunk! – húzta ki magát Ginny. – Pár napja végigsétáltam Harry testében fél Londonon, ezernyi járókelő szeme láttára!
- Te teljesen megőrültél? – kelt ki magából Fred. – Meg is ölhettek volna!
- Ugyan már, ahhoz nem kell Harry testében lennem…
- Ilyet soha többé ne csinálj!
- A közeljövőben nem is szándékoztam. Ezzel most letudtam az egészet – Ginny szavait hallva a bátyja felsóhajtott –vagy egy hónapra. –Fred megint dühbe gurult.
-Nem képzeled, hogy meg fogom ezt engedni neked?!
-Nem leszel itt, hogy megakadályozz! Miért akar mindenki megvédeni engem?! Ron is azzal jött, hogy a védelmemben bármire hajlandó!
Vicky megszorította döbbent barátja kezét.
- Szerintem mennünk kéne. A többieknek szükségük van ránk!
Búcsút vettek Hermionééktől, és az üres rejtekhelyre hoppanáltak.

*

- NEEEE! – üvöltött fel George.
- Tűnés! – adta ki a parancsot Ilúvatar. Roxie barátjába kapaszkodva eltűnt.
- Nem hagyom itt a barátnőmet! – kiáltott Draco, két varázsige elhadarása közt.
- Akkor bizony egyedül fogsz harcolni, különben a barátnőd nővére meg fog halni! – ordított rá George, majd a lánnyal együtt elhoppanált.
Draco egy pálcát érzett a tarkójának nyomva. Hátrafordulva Lillyvel nézett farkasszemet.
- Nyomás! – suttogta a nő.
Draconak nem volt más választása, követte a többieket.

*

Vic idegesen járkált körbe-körbe a rejtekhelyen.
- Ez vajon mit jelentett? Lehet, hogy Ron mégse olyan gonosz, mint ahogy hisszük? – kérdezte ujjait tördelve.
- Mire gondolsz? Bocsánatot kért a húgomtól. Szóval rosszat tesz, vagy tett.
- De tudja róla, hogy rossz.
- Az még durvább! Eddig legalább a csökkent értelmi képességeivel takarózhatott volna, de most kiderült, hogy nem arról van szó! – Fred keserűen beszélt.
- Na de mi van azzal a megvédem-a-családom dologgal?
- Ja, ha neked a bátyáid kinyiffantása ezt jelenti, akkor igazad van. Nemes cselekedet!
- Nem! Én inkább valami zsarolásra gondoltam… Hiszen azt mondta, döntenie kellett a családja két fele közt!
- Nem mondta. Csak megkérdezte Ginnyt, ő mit tenne.
- És az ember már csak úgy poénból kérdez ilyeneket – mondta gúnyosan Vic. – Az isten szerelmére, Fred! Az öcsédről van szó! Ne legyél már ilyen fanatikusan ellene! – fakadt ki a lány.
Fred ingerült válaszát Roxie és Ilúvatar feltűnése szakította félbe.
- Mi a pálya? – kérdezte derűsen Ilúvatar.
- Mi olyan rohadt vicces?! – ordított rá az érkező George, Judy testével a kezében.
- Jézusom! – sikoltott fel Vic, és a lányhoz rohant.
- Mi történt? – csatlakozott hozzá Fred.
- Nem tudom, egyszer csak durrant valami, majd Judyból elkezdett ömleni a vér! – mondta George remegve.
Hirtelen Draco tűnt fel a színen, mérges pillantást vetett a jelenlévőkre, majd beviharzott az egyik szobába. Senki nem foglalkozott vele.
- Judy! Judy, hallasz engem?! – szólítgatta Vic. A lány nem felelt.
- Engedj oda! – lökte arrébb őt Ilúvatar.
- Még csak az kéne! Mit akarsz, a kegyelemdöfést?! – George testével védte Judyt.
- Menj már, meg akarom gyógyítani! Tünés!
Roxie lerángatta a dühöngő Weasleyt a lányról, egy Ilúvatar nekiláthatott egy bonyolult gyógyító varázslatnak.
- Ezt nem értem. A seb egy ponton nem akar begyógyulni – mondta pár perc erőlködés elteltével.
- Engedj oda! – utánozta Ilúvatar parancsoló stílusát Vic, és ugyanolyan agresszívan arrébb lökte a srácot. Sután elkezdett matatni a pálcájával a seb körül, majd hirtelen a homlokára csapott.
- Hát persze! – kiáltott fel megkönnyebbülten.
Tett pár bonyolult mozdulatot a varázspálcával. A sebből hirtelen egy golyó röppent ki.
- Ilúvatar, tiéd a terep!

- Köszi – a fiú egy ideig csak nézte az eszméletlen lányt, majd eltűntette a seb körül megalvadt vért. Percekig tartó szöszmötölését a legcifrább káromkodásokkal kísérte…

- Csinálnál már valamit? –sürgette őt George. – Ha jól látom a seb körül nem gyógyult be semmi!

- Ha ilyen fene okos vagy, akkor gyere és próbálkozz meg vele te! – törölgette az izzadságcseppeket a homlokáról Ilúvatar. – Amúgy, valami gáz lehet, mert ez nem egy egyszerű sérülés… fekete mágia nyomait érzem… egy hivatásos gyógyítóra van szükségünk, mert ehhez az én tudásom kevés… és talán még a javasasszony sem fog tudni rajta segíteni…

- Nem adhatod csak úgy fel! – kiabált George – Elmenjek Roxfortba, Madam Pom.…

- Maya talán segíthet… - tűnődött hangosan Roxie. – Gyere, menjünk el érte… feltéve, ha még nem hálózták be őt is a halálfalók. –kézen fogta a barátját és elhopponált vele.

            George bevitte Judyt az egyik szobába, gondosan lefektette, hozott vizet és elkezdte kitisztítani a sebet. A lány homloka tüzet ontott, ezért hidegborogatást tett rá.

- A húgomat… a húgomat megmentettük? – nyitotta fel a szemét az idősebb Davis lány.

- Sajnos még nem sikerült…

- Akkor meg ne velem törődj, hanem csipkedd magad és… és mentsd meg Sophiet! – hörögte.

- Ne erőltesd meg magad! – suttogta George.

- Ha nem… ha nem mentitek meg… - vér buggyant ki a szájából – akkor… -nem tudta tovább mondani a mondatot, mert visszaájult a párnák közé.

            Eközben Draco tördelte a kezét, és azon imádkozott, hogy Sophienak ne essen semmi baja.

- A francba, az én hibám az egész, nem kellett volna oda mennünk…

- Nem, pontosan mi vagyunk azok, akik hibáztunk… veletek kellett volna tartanunk, akkor most Sophie is itt lenne! – Vicky átölelte a remegő Malfoy fiút, Fred csúnyán nézése ellenére.

- Vagy mindnyája ott kuksolnánk, ahol ő – sziszegte a Weasley.

- Az öcséd beleröhögött a képünkbe – nézett fel az így is ideges fiúra Draco.

- Lehet át kellene állnom a sötét oldalra, valahogy akik a jóért küzdenek, mind meghalnak… ott lenne esélyem a túlélésre… bár, egy vérárulót nem szívesen fogad magába a klán…

-Ronnak sikerült – vont vállat Vic – De azt kell mondjam, hogyha te átállsz, akkor én leszek az, aki végez veled. – vigyorodott el a lány, de az arcáról így sem tűnt el a szomorúság. – Ki kellene eszelnünk valami tervet, hogy megmentsük Sophiet.

- Jó, várom az ötleteket!

*

- Lemaradtam valamiről, vagy műsorfüzetet osztottak és engem kifelejtettek? –lépett be vidáman a pincehelységbe Ron. Rupri éppen Sophiet próbálta a medálról vallatni, ám a szőkeség szerencséjére a lány elég tehetségtelen volt a legilimenciában. Ellentétben Sophieval, aki mindegy egyes alkalmat kihasznált, hogy belemászhasson az áruló fejébe.

- Jaj Ron, annyira naiv vagy, azt hiszed, hogy szeret téged? Csak kihasznál… látom a hitvány kis fejében – torz vigyorra húzta a száját.

- Davis… - sziszegte a Weasley – Crucio!

- Az előbb próbálkoztak a szerencsétlen kis barátaid… hm, lássuk csak, a nővéred halott? Vagy ha még nem halt meg éppen a halálán van – gúnyolódott Rupertron.

- HALLGASS! – kiabálta Sophie.

- Érzékeny pontra tapintottam? – kacagott – Hogy is volt ez kislánykorotokban? Anyátok otthagyott, csak azért mert boszorkányok vagytok? Eléggé kellemetlen lehet félvérként élni…

- Fogd be! – sziszegte vészjóslóan Davis.

- Mert ha nem, mit csinálsz? Csak, hogy tudd, egy fekete mágiával és méreggel átitatott kötéllel vagy kikötve… ami az idő előrehaladtával egyre szorosabb lesz… és bizony, egy óra múlva elkezdi a szervezetedbe bejuttatni a halálos mérget. Meg vannak számlálva a perceid! Ám, ha vallasz, akkor megmenekülhetsz ettől a kíntól.

- Felejts el! – Sophie kétségbeesetten nézett maga elé… nincs mit tenni, idő előtt kel szembe néznie a halállal.

- Számodra itt a mese vége – röhögött Ron.

*

            Roxie és Ilúvatar átvágtak a fiatalokkal teli Moszkva téren. Mindegyikük gondtalannak és alkoholtól mámorosnak festett.

- Még szerencse, hogy mi nem ilyenek vagyunk – bökött a fejével egy földön tántorgó fiúra Roxie.

- Én sajnálom… akkor mit sem tudnék a körülöttem dúló háborúról. Boldog lehetnék… és gondtalan.

- Jaj, tudod, hogy nem így értettem.

Átszaladtak a járdán, majd gyorsan befordultak a Mcdonald’s melletti utcába, és beszaladtak a fényutcai piac legeldugottabb standjához.

- De figyelj… Maya nem tanít éppen a KMD-ben? Mármint, érted… pont nem találtuk otthon, és a szomszédok sem tudnak róla semmit…

- Hétvégén? Tudod, hogy a hobbijának él, és a mugliknak árulja a gyógyfüveket…

- És vesznek tőle?

- Egy-két bolond.

Mindenhol kiabáló kofák mellett haladtak el, fényes reklámok hirdették a boltokban lévő termékeket…

- Mi a… ? – Roxie hatalmas szemeket meresztett… megérkeztek. Az üzlet ajtaja be volt deszkázva, úgy festett, mintha már hónapok óta ki sem nyitott volna.

- Elnézést, nem tudja, hogy Maya merre lehet? Tudja, az unokatestvére vagyok, és otthon se találtam, azt hittem itt van – fordult oda Ilúvatar az egyik zöldségeshez.

- Az a dilis nő, aki itt árulja a gazokat? Hát, már egy jó ideje nem láttam errefelé, talán elvitték egy gumiszobába… ugyanis odavaló. Nem akarok rosszakat mondani a rokonáról, de olyan furán öltözködik… mintha valami másik bolygóról jött volna.

- Azt meghiszem. Köszönöm a segítségét!

Maya nem csak a muglik szemében öltözködött érdekesen, még a boszorkányok között is kilógott a sorból.

- Be kell jutnunk oda – suttogta Roxie. Gyorsan az egyik elnéptelenedett sarokba berántotta a fiút, aztán behopponáltak a helységbe. Egy puha szőnyegen álldogáltak, a levegőben füstölő illata terjengett, az asztalon egy-két érdekes növény kapott helyet. Nem úgy tűnt, mint amit felforgattak a halálfalók. Talán még nem is jártak Mayánál… ha szerencséjük van.

- Cappitulatus! – érkezett egy sötét sarokból a kiáltás. A két fiatal kezéből kirepült a pálca, ijedten próbáltak ráfókuszálni az alakra a félhomályban…

- Ne mozduljatok!

- Maya? – kérdezte ijedten Roxie – Csak mi vagyunk azok, Ilúvatar és Roxie.

- Drágáim! – az idősebb hölgy előlépett a rejtekhelyéről, és megölelte a lányt. – A szívgörcsöt hoztátok rám, már öreg vagyok az ilyen kalandokhoz. – mosolygott. Hajdan szép vonásai lehettek, a ráncok már jócskán látszódtak az arcán, hosszú ősz haja a derekáig ért. Tigrismintás szoknyát hordott, ami időközönként ásított egyet, és ha a gazdája simogatta, még dorombolt is. Két hatalmas szem is akadt rajta, ami néha-néha pislogott… - Hogy, hogy erre jártatok? Már ezer éve nem láttalak titeket… igaz, hallottam mendemondákat…

- Muszáj a segítségedet kérnünk… az egyik harcostársunk megsérült!

*

- Induljunk! Nem bírok tűkön ülni… ha meglátom az öcsédet, a két kezemmel fogom kitekerni a nyakát – csikorgatta a fogát Draco.

- Nekem, lehet, hogy van egy tervem! – motyogta Vicky. – De nagyon kockázatos…

*

Lilly megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor látta eltűnni a Malfoy fiút. Bár idegesítette, hogy szerelmének, Pitonnak mindig az óvatlan fiatalok segítségére kell sietnie, mindazonáltal aggódott a Voldemort ellen küzdők újabb nemzedékéért. Hiszen ez idáig felmutatott eredményeik ellenére ők mégiscsak gyerekek. Lilly számára hatalmas sokkot jelentett látni, mennyi ártatlan gyermek keveredett bele a harcokba. Ekkor döntött úgy, hogy ő is határozottan fellép a Sötét Nagyúr ellen.
Maya nem csak a muglik szemében öltözködött érdekesen, még a boszorkányok között is kilógott a sorból.

- Be kell jutnunk oda – suttogta Roxie. Gyorsan az egyik elnéptelenedett sarokba berántotta a fiút, aztán behopponáltak a helyiségbe. Egy puha szőnyegen álldogáltak, a levegőben füstölő illata terjengett, az asztalon egy-két érdekes növény kapott helyet. Nem úgy tűnt, mint amit felforgattak a halálfalók. Talán még nem is jártak Mayánál… ha szerencséjük van.

- Cappitulatus! –érkezett egy sötét sarokból a kiáltás. A két fiatal kezéből kirepült a pálca, ijedten próbáltak ráfókuszálni az alakra a félhomályban…

- Ne mozduljatok!

- Maya? –kérdezte ijedten Roxie. –Csak mi vagyunk azok, Ilúvatar és Roxie.

- Drágáim! –az idősebb hölgy előlépett a rejtekhelyéről, és megölelte a lányt. – A szívgörcsöt hoztátok rám, már öreg vagyok az ilyen kalandokhoz –mosolygott. Hajdan szép vonásai lehettek, a ráncok már jócskán látszódtak az arcán, hosszú ősz haja a derekáig ért. Tigrismintás szoknyát hordott, ami időközönként ásított egyet, és ha a gazdája simogatta, még dorombolt is. Két hatalmas szem is akadt rajta, ami néha-néha pislogott… - Hogy, hogy erre jártatok? Már ezer éve nem láttalak titeket… igaz, hallottam mendemondákat…

- Muszáj a segítségedet kérnünk… az egyik harcostársunk megsérült!

***

- Induljunk! Nem bírok tűkön ülni… ha meglátom az öcsédet, a két kezemmel fogom kitekerni a nyakát –csikorgatta a fogát Draco.

- Nekem, lehet, hogy van egy tervem! –motyogta Vicky. –De nagyon kockázatos…

***

Lilly megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor látta eltűnni a Malfoy fiút. Bár idegesítette, hogy szerelmének, Pitonnak mindig az óvatlan fiatalok segítségére kell sietnie, mindazonáltal aggódott a Voldemort ellen küzdők újabb nemzedékéért. Hiszen ez idáig felmutatott eredményeik ellenére ők mégiscsak gyerekek. Lilly számára hatalmas sokkot jelentett látni, mennyi ártatlan gyermek keveredett bele a harcokba. Ekkor döntött úgy, hogy ő is határozottan fellép a Sötét Nagyúr ellen.

Piton megkereste barátnője tekintetét, és bólintott. Lilly nem késlekedett: megmarkolta a legközelebb álló csuklyás alak karját, és elhoppanált. A halálfaló elméjét Judy reménytelennek tűnő állapota miatt érzett öröme teljesen elhomályosította, Lilly tettét csak akkor érzékelte, mikor már egy dohos barlangban álltak. Egy kiáltásnyi idő elteltével megjelent Piton is, egy másik álarcossal.

- Stupor! – Lilly és Perselus szinkronban kábították el a két túszt.

- Kíváncsi vagyok, mit fogtunk – Piton arca nem árult el semmiféle kíváncsiságot.

A bájitaltan tanár az egyik túszhoz lépett, és lerántotta a fejéről a csuklyát. Lilly megismételte a műveletet a másik halálfalóval.

- Érdekes… Pedig a sikolya alapján nőnek hittem – szólt vigyorogva a boszorkány. Szemét egy magas, szőkés-vörös hajú, vékony testalkatú férfin nyugtatta.

- Ő lesz a tiéd… Én bele nem bújok egy ilyen buzis csávó bőrébe – fintorgott Piton.

- Nem buzis, szerintem, jól néz ki… Jobban, mint a tiéd – vetett egy fitymáló pillantást a férfi lábai előtt heverő Marcus Flintre.

- Az nem nehéz… egyébként ki ez az égimeszelő?

- Valami Zoltán…

- Újabb magyar, heh? –mondta gúnyosan Piton. –Mennünk kéne. A terv már így is elég kockázatos, minél tovább húzzuk az időt, annál inkább romlanak az esélyeink.

- Yes, sir – tisztelgett Lilly. Talárja zsebéből előhúzott egy barna folyadékkal teli fiolát, és Zoli egy hajszálát belekeverte a löttybe. Piton Flint hajával tette ugyanezt.

- Egyébként mi bajod a magyarokkal? –kérdezte kissé ellenségesen Lilly, majd felhörpintette az üvegcse tartalmát.

- Az égvilágon semmi… Proszit! –Piton undorodó fintor kíséretében itta meg saját adagját.

- Akkor jó… - válaszolt Lilly, immáron Zoltán testébe bújva.

- Mehetünk? –kérdezte Piton Flint hangján.

Lilly megfogta barátja kezét, és elhoppanáltak.

***

Maya arca egy csapásra megváltozott. A kedves idős hölgy vonásai megkeményedtek, és egy zord, félelmet keltő nő nézett a fiatalokra.

- Semmi áron nem keveredek bele a harcotokba! –jelentette ki határozottan.

- De hát itt most nem a harcról van szó! Hanem egy ember életéről! –győzködte Roxie.

- De mi sodorta veszélybe az életét? A háború!

- Az részletkérdés… - morogta Ilúvatar.

- Úgy gondolod? Szóval szerinted a múlt nem számít? –nézett kihívóan a fiúra.

- Nem, én csak azt mondtam, hogy szerintem nem az a fontos hogy, hogy sebesült meg, hanem hogy mi lesz vele, ha nem segítesz rajta! –válaszolt indulatosan Ilúvatar.

- És arra senki nem gondol, hogy mi lesz vele, ha segítek rajta? Igenis fiacskám, fontos a múlt! Előre vetíti a jövőt! És ez nem jóslás, csak egyszerű emberismeret: aki harcolt, harcolni is fog, aki háborút szított, továbbra is azt fogja tenni, aki pedig gyáva volt, az is marad! Kíváncsi vagy, melyikük életét menteném meg a leginkább? A gyáváét!

- És ha a gyáva esetleg a barátai halálát okozza beszariságával? –húzta fel a szemöldökét Roxie.

- Megkapja érte méltó büntetését, egész életében szenvedni fog. De ő nem vonható felelősségre más emberek haláláért!

- Már hogy ne lenne az! Hiszen a saját életét úgy próbálja menteni, hogy másokat megöl! –fakadt ki Roxie.

- Miről beszélsz? –kérdezte értetlenül Maya. – Én egy egyszerű, mindennapos gyáváról beszéltem. Az nem szokott gyilkolászni! De minden mindegy, ha mégiscsak gyilkolászik, akkor szánom érte: a saját korlátoltsága örök kárhozatra ítélteti – Maya az égre emelte tekintetét.

Roxie is felfelé nézett, és döbbenten vette tudomásul, hogy felettük valóban az ég tornyosul. Az üzlet mennyezete egy varázslatos égboltnak adott helyet: az összes csillagkép megtalálható volt rajta, apró betűk jelezték a nevüket. Pár pillanatig ámuldozva bámulta a Siriust, majd megrázta a fejét, és tekintetét ismét a hölgyre irányította.

- Maya. Megértem az álláspontodat, és tisztelem a véleményedet. De itt most nem filozófiai kérdésekről van szó, már régen leléptünk az elméleti síkról! Képes lennél végignézni egy barátod halálát, csak azért, mert nem a számodra megfelelő életfilozófiát vallotta? Engem most erre ítéltetsz: ha nem segítesz, a lány meghal! Tényleg meghal! – Roxie szemében könny csillant.

- Én segítenék, de ez ellent mondd az elveimnek! – mondta sajnálkozva Maya.

- Tedd félre egy kicsit az elveidet! A muglik közt ott vannak azok az orvosok, vagy mik, igaz? – Maya bólintott. – Ők nem gyógyítják meg a gyilkost, a betörőt, a tolvajt? Vagy a katonát? Ők tudják, hogy nem az ő feladatuk ítélkezni az emberek felett, mindent megtesznek azért, hogy segítsenek a rászorulókon! Ez egyszer példát vehetnél róluk!

Maya elgondolkodva harapott az ajkába.

- Ez a lány… Mégis, hogy sérült meg? – kérdezte végül.

- Megpróbálta megmenteni a húgát, akit kínoznak – mondta Roxie kíméletlen hangon.

- Hát jó – tört meg Maya. – Megteszem… De csak most az egyszer!

***

- Ti meg hova tűntetek? – szegezte neki a kérdést egy halálfaló a Vajdahunyad várához hoppanáló Pitonnak és Lillynek.

- Nem tartozunk neked magyarázattal, öcsi sajt –vetette oda a Flint-testű Piton.

- Hogy megy a vallatás? –kérdezte Lilly, Zoli édes hangján.

- Nem akar vallani.

- Majd én kiverem belőle! – Piton feltartóztathatatlanul vágtatott be az épületbe. Lilly szorosan követte őt.

A pincehelyiségben Ron örömmel fogadta az érkezőket.

- Végre! Zoli, pont rád van szükségünk. Énekelj már neki valamit, a fizikális kínzás nem segít!

- Na, bízzátok csak rám – vigyorgott a vörös.

- Hagyjatok magunkra! – morogta Flint hangján Perselus.

- Ez a stílus nem jellemző rád Marcus! – sziszegte Rupertron.

- Na jó, bízzátok csak ránk a dolgot, addig pedig őrködjetek, még várható támadás –vont vállat Zoli.

- Ne dirigálj, jó?! –csattant fel Rupri.

- Hé hé, nem kell ide a veszekedés, gyere szivem, szellőztessük ki a fejünket! – Ron kézen fogta a tajtékzó lányt és kicibálta a kertbe.

- Na végre! – sóhajtott Zoli.

- Ne is próbálkozzatok, nem fogok semmit se mondani – kiabált rájuk rögtön Sophie. Verejtékcseppektől úszó homlokát egy vércsík csúfította.

- Sophie, nyugi, csak mi vagyunk azok…

- Téged ismerlek! – meresztett hatalmas szemeket a Davis lány. – Láttalak már színházban… és… és még régen Roxie hálószobájának falán! Te valami énekes vagy és… halálfaló?

- Most szépen hazaküldünk, és ott pihengess, a nővérednek elég súlyos balesete volt… ne néz már ilyen értetlenül, Perselus Piton vagyok.

- Aha… - motyogta a szőkeség. –De én úgy tudom, hogy ő nem áll a mi oldalunkon.

- Nagyon kedves vagy, de nem kell színészkedni, tényleg én vagyok… - morogta az ex- bájitaltan tanár Flint testében.

- Hát jó…

- Akkor most szépen hazaküldünk, tessék itt a pálcád – nyújtotta oda Zoli, a varázseszközt.

- Köszi.

- Legközelebb jobban vigyázz magadra! – Marcus meglendítette a pálcáját, majd Sophiera szegezte… a lány eltűnt az éterben. – Gyorsan, kreálj már valami hologramot! – noszogatta barátnőjét Perselus.

A Zoli testű varázsló néhány bonyolultabb varázslattal elkészítette Sophie mását, amint ott ül megkötözve a széken.

- Szép munka volt – mosolyodott el Marcus. –Ne haragudj, de ilyen testben nem jött meg a gusztusom a csókolózáshoz.

- Nem is értem, hogy miért… - előkotort a zsebéből egy törött pálcát.

Sietős léptekkel megindultak az ajtó felé, ahol Ronékba botlottak.

- A kis félvér nem hajlandó vallani… kicsit eldurrant az agyam, bocsi! – azzal Rupri kezébe nyomta a törött pálcát, majd sarkon fordultak és elnyelte őket a sötétség.

***

- Akkor… vár minket a csatornarendszer! – vigyorodott el Vic.

- Biztos, hogy nem számítanak a tó felöli érkezésre –Draco beszaladt Georgehoz, hogy megossza vele a haditervet, de a fiú hatalmas pisszegések közepette kizavarta a fiút Judytól.

- Szerencsére fel! – Malfoy, Vicky és Fred megfogták egymás kezét, majd elhopponáltak.

Talán a sors iróniája, vagy a puszta véletlen, de pont váltották egymást Sophieval…

- Hahó, van itt valaki? – kiabálta.

- Mi a fene! – lépett be a nappaliba előreszegezett pálcával George.

- Nem pont – mosolyodott el a megfáradt szőkeség. –De nyugi, én vagyok az… elképzelésem sincs, hogy tudnám neked bebizonyítani… Judy hol van? – az arcán ijedség tükröződött.

- Bent fekszik… vele most ne törődj, a többiek elmentek megmenteni téged… a csatornán keresztül akarnak bejutni a várba…

- Jesszus! – kapta a szája elé a kezét Sophie, és már el is hopponált.

***

- De büdös van… - sziszegte, a térdig érő szennyvízben Vicky.

- Fúj, itt úszik valami hányás…

- Jaj Fred, ne gusztustalankodj már! – kérlelte őt Vic.

- Halljátok ezt? – tette a szája elé a kezét Draco.

- A patkányokra gondolsz vagy esetleg a csótányokra? – nézett rá kérdőn Vicky.

- Nem…

- Crucio! –érkezett a messzeségből egy kínzó átok.

- Erre gondoltam –morogta a fiú. – Petrificus totalus!

- Stupor! – kiáltotta egyszerre négy hang. Két fénycsóva a sötétségbe, kettő pedig onnan érkezett… az egyik célba talált, Vicky élettelenül zuhant a vízbe. Fred amilyen gyorsan csak tudta, felhúzta a szenny lé alól, nehogy megfulladjon.

- Stupor! – kiáltotta egy ismerősen csengő hang… - Na mi az, végül én mentelek meg titeket – lépett elő a félhomályból Sophie.

A fiúk nem akartak hinni a szemüknek… ez tényleg Sophie, és egyben van…

- Kérdezzetek valamit, hogy meggyőződjetek róla, hogy tényleg én vagyok-e az! – torpant meg tőlük két méterre a szőkeség.

- Jaj…

- Draco, igaza van! Mikor fogunk meghalni?

- Nem vagyok jós, de remélem, hogy nem december negyedikén.

            Draco nem bírt magával, odarohant Davishez és szenvedélyesen megcsókolta.

- Elég legyen a romantikából, nem szeretnék itt a mugli szutyokban álldogálni… majd otthon folytatjátok! – vigyorodott el Fred.

- Valld csak be, hogy zsibbad a kezed, és ezért van az a nagy sietség! – somolygott Sophie, elnézve Fred remegő kezét, amiben Vickyt tartotta.

- Jó, beismerem, csak ez az orrfacsaró bűz… - nem kellett tovább mondania, a rejtekhelyre hopponáltak, ahol már többen voltak.

***

- George! – kiabálta Roxie. – Meghoztuk Mayát!

- Ja, hogy engem hozni kellett? Azért még ennyire nem vagyok öreg… - a világosságban megfigyelhető volt cipője orrából előkandikáló karmok, és óriáskígyóra emlékeztető sálja, ami néha kidugta a sziszegő nyelvét.

- A beteg itt van! – a Weasley fiú kézen ragadta a nőt, és beráncigálta oda, ahol Judy feküdt. A nő fél percig csak nézte, majd hátat fordult és indulni készült.

- Mire készülsz? – villant meg élesen Roxie szeme.

- Nem tudok rajta már segíteni… lassan itt hagyja a földi létet…

- Azért vagy itt, hogy ezt megakadályozd! – csattant fel Ilúvatar. George csak elkeseredetten nézett maga elé.

- De…

- Ha meg sem próbálod, akkor Judy meghal! – motyogta az ikerpár, ezen tagja.

- De…

- Kérlek! – nézett fel rá könnyáztatta szemekkel a fiú.

- Hozzatok be tiszta vizet! –intett a pálcájával, az ágy szélén megjelent vagy százféle gyógynövény. – Roxie, itt ez a recept, kérlek, pontosan készítsd el ezt a főzetet! – odaadott a lánynak egy elég hosszú listát. Megint megpöccintette a pálcáját, aminek hatására egy jó pár fiola is helyet kapott a földön.

- Milyen precízen ki van tisztítva ez a seb –mosolyodott el, ám lehervadt arcáról a boldogság, amikor megpillantotta Judy hullasápadt arcát. – Csillagom… ehhez te is kellesz, küzdened kell! – suttogta.

***

- Nos, Davis, halljunk valamit! – kiabálta Rupri. – Na, mi az, elvitte a cica a nyelvedet? Crucio! – ennek hatására a várva várt fájdalomkiáltás helyett, semmivé foszlott a lány.

- Mi a franc volt ez?! – kelt ki magából Ron.

***

Sophiék, csatornaszagot árasztva magukból, tértek vissza a rejtekhelyre.

- Mi a jó fene ez a bűz? - hallatszott Ilúvatar hangja a szobából.

- Csak mi vagyunk! - ordított vissza Sophie - Pontosabban leginkább Vic...

Fred, Vic felélesztésén fáradozott, mikor a fiú odalépett hozzájuk.

- Lehúztátok őt egy vécén, vagy mi? - kérdezte fintorogva.

- Állati vicces gyerek vagy te - nézett rá a mogorva Fred.

- Mit bénázol annyit? Nekem úgy tűnik, csak elkábítva van… - Ilúvatar vizsgáló tekintettel hajolt a lány fölé.

Fred bűbája hatott, Vic vizet öklendezve tért vissza az öntudatlanságból. A barnás-zöld folyadék Ilúvatar arcán landolt.

- Fúj, basszus! – ugrott arrébb a srác.
- Hehe, tiszta Tarzan! - vágta rá Sophie.

- Jézusom –nézett undorodva Ilúvatarra Vic.

- Az is – vigyorgott Sophie.

- Én ezt a szmötyit nyeltem le? – kérdezte émelyegve Vic. – Fred, mitől vagy tiszta szar? –nézett végig barátján.

- Rólad ragadt át rám – mondta elhűlten a fiú.

Vic visítva rohant be a fürdőszobába.

- Szegény csajszi… valahogy mindig ő szív – nézett utána sajnálkozva Draco.

- Talán jobban örülnél, ha inkább mindig én szívnék? – kérdezte tettetett komolysággal Sophie. – Ilúvatar, bűzlesz…

- Mer ti nem…

- Fürgyé’ má’ le! – utasította őt össznépiileg a nappaliban tartózkodó társaság.

- Hé, Sophie, bejönnél? – dugta ki a fejét Roxie a szobából.

Sophie megszédült, mikor meglátta halálsápadt nővérét.

- Judy! – mondta elhaló hangon.

- Te vagy a húga, nemde bár? – nézett rá Judy mellől Maya.

- Igen…

- Na mármost kisszívem, jó lenne, ha a segítségemre lennél. Pontosabban az ő segítségére… Rátennéd a kezed a sebre? – mutatott a Judy hasában tátongó lyukra.

Sophienak minden akaraterejét össze kellett gyűjtenie, hogy ne ájuljon el.

- Várj, még ne! Sterilizáld előbb! Hiszen ez alapvető, nem? – Maya szemrehányóan nézett a lányra.

Sophie egy egyszerű, varázslat elvégzésével megtisztította a kezét. Közben újra élte a bűbájtanóra szenvedéseit. Miért van az, hogy a gyógyítók, bájitaltan tanárok vagy egyszerűen csak a felnőttek minden baromságot alapvetőnek tartanak?

- A sebgyógyítást a szeretet erejére fogjuk építeni – magyarázta Maya, miközben Sophie a sebre helyezte a kezét. Judy élettelennek tűnő arca mintha egy fintorba rándult volna.

- Hoppá…úgy látszik, Sophie nem szereti eléggé Judyt – kotyogott bele Roxie.

- Áh, szerintem neki ezzel a szeretet erejés szöveggel volt baja – mosolyodott el keserűen George.

- Úgy érzem, kineveted a módszerem – nézett a fiúra zordan Maya.

- Én csak azt mondom, hogy Judy nem hisz az ilyenekben…sőt, rühelli ezeket a szövegeket.

- Hmmm… Akkor itt a probléma. Sophie, lépj hátrébb! – a lány készségesen teljesítette a boszorkány utasítását.

- Andalúziai Kecskék Adagolják Szeretetmentes, Undorító, Kínzó, Fojtó, Elviselhetetlen Löttyüket! – kezdte kántálni Maya, sötét arccal, pálcáját Judyra szegezve.

A pálcából békalehelet szagú, fekete füstgomolyag jött elő, és fedte be Judy sebét. Mikor Maya már háromszor végigmondta a szöveget, Judy bágyadtan ült fel az ágyban. Sophie örömteli arccal ugrott rá megölelni.

- Pfuj, mi ez a bűz? – kérdezte hörögve.

- Mi van már, visszajött Ilúvatar? – nézett körbe a szobában Sophie. –Vagy én vagyok büdös?

- Nem, a bűbáj az - mondta Maya. – A te hibád kishölgy, ha csak egy leheletnyi szeretet lenne benned, nem kellett volna ezt a ráolvasást alkalmaznom…

- Van bennem szeretet, csak megvetéssel viseltetek a mindent a szeretetre építő nyálas baromságok iránt – magyarázta emelt fővel Judy. Körbenézett a szobában, és megakadt a tekintete George könnyekkel teli szemén. – Ennyire nem örülsz, hogy élek? – kérdezte tettetett derűvel.

De valójában egész mást érzett. Ledöbbent George aggódása láttán. Az a fiú lehet, hogy érez iránta valamit? És vajon ő, Judy, miért rémült meg ennyire ettől a lehetőségtől? Pedig a szeretet egy teljesen természetes érzés a világban. Végül is, ő is képes szeretni. Bár a gyógyító nem úgy vélte. Márpedig egy ilyen képzett boszorkány, biztos sokat tud az emberekről. Akkor mégiscsak baj vele. Tényleg nincs benne, a szeretetnek egy szikrája sem?

Judy kételyek közt vergődve bambulta, a körülötte folyó dolgokat: mindenki örült Judy felépülésének, vigyorogva tudatták a hírt a kint tartózkodókkal. Pár perc múlva Vic is befutott, kellemes szappanillatot árasztva magából.

***

Rupri tajtékzott a dühtől.

- Bereczki és Flint volt! – ordította tehetetlenül.

- Megkeressük őket – mondta remegő hangon Ron.

- Úgy bizony! Szedj össze embereket! Átfésüljük a környéket!

***

Lillyék ismét a barlangba hoppanáltak.

- Zoli drágám, nem gondolod, hogy ebből még problémáink adódhatnak? Mi van, ha az árulók rájönnek az árulásunkra?

- Marcus szívem, ne aggodalmaskodj folyton! – kacsintott Lilly a barátjára.

- De annyi ideig titkoltam tökéletesen a kettősügynökségemet, és nem akarom, hogy egy ilyen akció buktasson le…

- Most már késő, Persi! Előtte kellett volna előállnod a jobb ötletekkel!

- De nincsenek és nem is voltak jobb ötleteim!

- Akkor meg ne agyalj ezen! Ha valami bánt, ne félj, csak bújj hozzám! Én mindig itt leszek majd…

- Egy ölelés nem old meg semmit sem! – tört ki Piton. – Miért kellett rávenned erre a baromságra?

- Nem tom’… valami tűz úgy hajt. Lehet, hogy mindenem elég majd…

- Aha… áh, szerintem nagyon elrontottuk ezt az egészet…csak egy egyszerű kínzóátok, és eltűnik a hologramod…

- De nem volt jobb ötletünk!

- Hagynunk kellett volna a francba!  –mondta Piton, Flint ideges arcával.

- De hát neked nem a Tudjukki elleni harc a legfontosabb? Akkor is, ha mindenem rámegy, nem tudok nélküle élni, ez a végzetem! – Zoli arca dühöt sugárzott. – Perselus, én nem hiszem el! Itt nyavalyogsz nekem, amiért megmentettünk egy szegény lányt?! Mi változott? Eddig te vettél rá engem az ilyen dolgokra, mostantól nekem kell majd győzködnöm téged?!

- Eddig nem voltak ilyen amatőr akcióink! – ordított rá Piton.

- Ez se volt az, hiszen azt fogják hinni, Zoli és Marcus volt a tégla! –visított vissza magából kikelve Lilly.

***

Rupertron, Ronnal karöltve kutatott a páros után.

- Mi ez a hang? –kérdezte halkan a lány.

- Mintha valahol beszélnének.

- Abból a barlangból jön, nem? – kérdezte elmosolyodva Rupri.

- Psszt, hallgasd, mit beszélnek!

Zoli és Marcus ordítozó hangja hallatszott ki a barlangból.

- Szóval nem Zoli és Marcus a tégla – összegezte a hallottakat, kezét dörzsölve Rupri.

- Támadás?

- Támadás!

Rupri és Ron rajtaütésszerű támadása meglepetésként érte a barlangban tartózkodó párt, így a rájuk kilőtt kábító átkok, könnyedén célba találtak.

***

- Ez meg, hogy került ide? –nézett ijedten Vic a sarok felé, ahol egy kis barna bagoly mászkált fel alá, csőrében egy levéllel.

Sophie leguggolt a kifáradt állathoz, és gyengéden elvette tőle a levelet.