16. Fejezet

Verwandletor

A Toxicotéka zsúfolásig tömve volt felcímkézett üvegcsékkel. Ám a feliratok többsége semmit nem mondott Ilúvatarnak. De ő fáradhatatlanul olvasgatta a cédulákat, hátha valami nagy pusztítást ígérő névre akad.

- Mi a jó francot keresel itt? – George hangja élesen hasított a levegőbe.

- Jézus, de megijesztettél! – rezzent össze Ilúvatar.

- Ez megijedt saját magától? – kérdezte az utolsónak érkező Fred.

- Tőlem, te lüke – húzta ki magát büszkén ikertestvére.

- De a kérdés jogos: mit keresel itt? – lépett a fiúhoz Sophie.

- Valamit, amivel megbosszulhatom Roxie halálát – mondta feldúltan a fiú.

- De honnan tudod, melyiknek milyen a hatása? – George érdeklődve emelt le a polcról egy ciklámenszínű folyadékkal teli fiolát. – VERWANDLETOR – betűzte hunyorogva.

- Mi ez, valami német szar? – Fred elvett egy ugyanolyan löttyel teli üvegcsét.

- Ja, biztos sör – vihogott a testvére.

- Na ja, mesterséges színezékek nélkül, mi? – kontrázott Fred.

Ilúvatar megpróbálta kizárni elméjéből az ikrek baromkodását. Felfoghatatlan volt számára, hogy képesek Roxie halála után ilyen nyugodtak, sőt, jókedvűek lenni. Fogait összeszorítva haladt tovább a polcok mentén.

- Szerintem nem kéne olyan bájitalt használnod, aminek nem ismered a hatását – követte a fiút Sophie, szemét törölgetve.

- Szerintem nem kéne beleszólnod a döntéseimbe! – mondta elfojtott indulattal a srác.

- Nem veszítheted el a fejed azért, mert meghalt a barátnőd! – a tapintatosság nem vált be, Sophie durvább módszerekhez nyúlt.

- Legalább van benne egy csomó E-vitamin! – hallatszott George hangja.

- Az nem vitamin, csak simán E! – röhögött Fred.

Ilúvatar vett egy mély lélegzetet, és elszámolt magában tízig. Nem elég, hogy az ikrek viháncolását végig kell hallgatnia, még Sophie se száll le róla. Bár Sophien legalább látszott, hogy ő is gyászolja Roxiet.

- Ha nem állok bosszút most azonnal a szerelmem gyilkosain, valaki máson fogok, az tuti! – mondta dühtől remegő hangon.

- Próbálj egy kicsit lenyugodni! Így csak a vesztedbe rohansz. Roxie se akarná ezt! – dobta fel az egyik legmeggyőzőbb érvet Davis.

- Azt már soha nem tudhatjuk meg, mit akar Roxie! – ordított rá Ilúvatar.

George pont ezt az alkalmat választotta ahhoz, hogy odalépjen Ilúvatar mellé, és a ciklámenszínű fiolát Ilúvatar arcához nyújtva fontos megállapítást tegyen:

- Illik a bőrtónusodhoz! Ilyen színnel kéne sminkelned magad!

Ilúvatar nem tudta tovább türtőztetni magát: George-nak esett, elkezdte őt ütni-verni, ahol csak érte. Fred nem nézhette ezt tétlenül, rögtön csatlakozott a harchoz.

- Hagyjátok abba! Elég! Finito! – visítozott Sophie, ám szavaival semmiféle hatást nem ért el.

Pálcáját nem akarta használni, félt, hogy komolyabb kárt tesz valakiben, így inkább a küzdők közé ugrott. Fredet sikerült ledöntenie a lábáról, az üvegcse a földön koppanva összetört. George kezéből is kirepült a fiola, így két adag verwandletor ömlött a padlóra, áthatolhatatlan, lila füstbe burkolva a négyest. Mindenki köhögve menekült a barlang egy távolabbi zugába.

- Az anyátokat már, muszáj volt összeverekedni? – kérdezte ingerülten Sophie. Ám száján nem a megszokott női hang jött ki: dörmögve, felismerhetetlenségig eltorzult hangon beszélt.

- Höhö, milyen hülye hangja lett valakinek! – vihogott Fred. Ám a jókedve elillant, mikor meghallotta, hogy ő is ugyanolyan furán beszél.

A füstből kiérve újabb kellemetlen meglepetés érte a fiatalokat: láthatták, hogy mindnyájuk külseje átalakult, ráadásul pont ugyanúgy néztek ki: középmagas, jellegtelen arcú, egyszerű feketetaláros, nemtelen emberek álltak egymással szemben.

- A jó rohadt életbe! – kiáltott fel Fred.

- Na most ki kicsoda? – kérdezte Sophie.

- Én Fred vagyok – mondta poénból George.

- Én meg George – szólt Ilúvatar. Örült a kialakult helyzetnek, ha azt hiszik róla, ő George, nem kell tovább Sophie okoskodását hallgatnia, ráadásul bármikor leléphet harcolni.
- Sophie Davis, szolgálatukra, uraim! – hajolt meg Fred. Valaki már ellopta az ő nevét, és ő sem akart kimaradni a jóból: hát ellopta Sophiét.

- Ez nem vicces, én vagyok Sophie! – válaszolt ingerülten a lány.

- Szép próbálkozás, Ilúvatar – kacsintott George.

- Na jó, akkor hagyjuk ezt a kérdést – fújtatott Sophie. – Végül is, egy csapathoz tartozunk, elég, ha ennyit tudok egymásról…

*

- A Davis lány mintha gyanakodna rám – mondta sötéten Vic Amynek.

- Hmm… elintézzük – nyalta meg a szája szélét a lány.

- Olyan furán érzem magam… émelygek, pedig nemrég ettem – folytatta Vic.

- Mit ettél? – kérdezte pajzán érdeklődéssel Sharlotte.

- Valami kenyeret… mit számít az?

- Oh… akkor semmit…

- Tessék, ez majd segít – nyomott a kezébe egy poharat Amy.

- Mi ez? – nézegette gyanakodva a benne lévő kék folyadékot Vic.

- Őőő… amolyan gyógyszerféle… Hogy ne légy rosszul…

Vic egy hajtásra megitta a szérumot. Szemében különös fény csillant, majd ájultan rogyott a földre.

- Ezek szerint úgy döntöttél, elkezded neki adagolni az ellenszérumot – vizsgálgatta az eszméletlen lányt Sharlotte.

- Ugyan, mi előnyöm származna nekem abból? – szólt titokzatosan Amy.

- Hát akkor… te megmérgezted? – kapott a szája elé barátnője. – A Sötét Nagyúr…

- Nem méreg volt! – vágott a szavába Amy McBloodsky. – Chase-szel készíttettem egy új bájitalt. Persze neki nem mondtam meg, miért van szükségem rá… Elméletben kiírtja a vámpírvért az áldozatból, szóval soha nem fog átváltozni vámpírrá. Kivéve, ha megint megmarják – vigyorodott el.

- De a Vámpírok Akarata…

- Az megmarad! Elméletben… most próbálom ki gyakorlatban. Csak nem akartam Chase-en tesztelni. Ha ezen a tyúkon beválik, alkalmazom majd rajta.

Vic elkezdett mocorogni, majd kinyitotta a szemét. McBloodsky lehajolt hozzá.

- Bocsi, úgy tűnik, allergiás voltál valamelyik összetevőre, azért ájultál el – hazudta. – De egyébként hogy érzed magad?

- Sokkal jobban – dörzsölgette fájó fejét a lány.

- Akkor jó…

- Nem kívánsz esetleg… vért? – kérdezte Sharlotte.

- Pfuj, már miért kívánnék? De erről jut eszembe! Képzeljétek, az egyik srác, Ilúvatar vérfarkas.

- Tényleg? – csillant fel Amy szeme. A vérfarkas vér volt a legízletesebb, de mivel ezek a mágikus lények Voldemort szolgálatában álltak, tiltott gyümölcsnek számítottak. De ha a vérfarkas a másik oldalon áll…

- Mit szólnál egy jó kis vadászatoz? – vigyorgott Sharlotte.

- Victoria, nyomás be az ajtón! – mutatott Amy a föld alatti járat falára. Hirtelen feltűnt rajta egy nyitott vasajtó. Vic engedelmesen belépett rajta, a vámpírok pedig rázárták az ajtót. – Mehetünk – szólt fellelkesülve McBloodsky.

A két nő a Velencei- tóhoz hoppanált.

- Ezt imádom a vámpírságban, távolról megérzed a vérfarkas vért.

- Miből gondolod, hogy ez az a vérfarkas? – érdeklődött Sharlotte.

- Ugyan, ki más lenne ilyen környéken? – nézett körbe fintorogva Amy.

- Mintha a tó alatt lenne – szagolt bele a levegőbe a nő.

- Igen… De érzed ezt a mágiát? Azt hiszem, nem tudjuk áttörni a védővarázsokat…

- Akkor?

- Várunk…

*

- Mi legyen? Itt fogunk álldogálni, amíg vissza nem változunk? – kérdezte Ilúvatar.

- Ha egyáltalán visszaváltozunk valaha… - fintorgott Sophie.

- Akkor viszont induljunk valamerre – vetette fel Fred.

- Oké, menjünk kifelé! – George megcélozta a kivezető járatot. A többiek követték.

- Hű, de hideg van – vacogott Sophie, a szabad ég alá kiérve.

- Jézus te milyen fázós vagy – nevetett George.

Amy és Sharlotte egy ház árnyékából figyelték a jelenetet.

- Az ott a vérfarkas – mutatott Ilúvatarra McBloodsky.

- Igen, én is érzem… A többiekkel mi legyen?

- Mi lenne? Megöljük őket!

- Vajon miért néznek ki mindannyian ugyanúgy?

- Nem tök mindegy?

A két nő közelebb lopózott a fiatalokhoz.

- Mehet? – kérdezte Amy.

- Mehet!

Felemelték pálcáikat, és Sophieékra céloztak.
- Avada Kedavra! – kiáltották.

Az egyik alak holtan esett össze. A másik három előkapta pálcáját, és ellentámadásba lendültek. Ám a két vámpír állta a sarat: másik két alakot eltalált egy-egy kábító átok.

- Hmm…A vérfarkasunk hősiesen küzd – vicsorgott Amy.

Ám Ilúvatarnak nem volt esélye a túlerővel szemben: Sharlotte egyik lefegyverzőátka eldöntötte a küzdelmet. A fiú varázspálca nélkül tehetetlen volt. A két vámpír nekiesett, és kiszívta minden csepp vérét. Ilúvatar arcán mosoly terült szét, csodálatos volt az utolsó gondolata: tudta, az árnyékvilágon újra láthatja Roxiet.

*

Vic egy félhomályba burkolt teremben találta magát. Hirtelen ráugrott valaki, ám szeme még nem volt hozzászokva a fényviszonyokhoz, így nem tudta megállapítani, ki.

- Szállj le rólam! – taszította el magától.

- Hé, nyugi, nem akarok ártani neked – lépett hátrébb, kezeit védekezőleg felemelve Chase.

- Jaj, te vagy az? – mosolyodott el a lány.

- Amyék hol vannak? – váltott át hirtelen suttogásra a férfi.

- Nem t’om… elmentek valahova, engem meg beparancsoltak ide.

- Jó… Idd meg ezt!

- Mi ez?

- Majd ha megittad, elmondom…

Vic pár percen belül már másodszor tartott a kezében egy számára ismeretlen hatású bájitalt.

- Őőő… muszáj? – kérdezte gyanakodva.

- Bízz bennem! Kérlek! – nézett mélyen a szemébe Robert.

Vic leöntötte a torkán a löttyöt.

- Pfuj, de szörnyű íze van – mondta prüszkölve.

- Nem az íz a lényeg benne… hanem hogy megszabadít a Vámpírok Akaratától…

- Hogy mitől?

Chase röviden elmesélte neki, hogyan került Amy fennhatósága alá.

- Aha… És te? – kérdezte Vic.

- Mi van velem?

- Téged is ő irányított?

- Igen… - bólintott Robert.

- És felszabadítottad saját magadat? – kérdezte hitetlenkedve Vic.

- Engem már nem tudott teljesen a befolyása alatt tartani… Tudod, van, ami erősebb a Vámpírok Akaratánál – szólt a férfi, és sokat sejtetően Vic szemébe nézett.

A lány elpirult. Kezét az arcához emelve próbálta leplezni zavarát.

- Nyugi – nevetett Chase, és megfogta a lány kezét.
Vic az összekulcsolódó ujjakra nézett, és megnyugodva állapította meg, hogy a vámpírtetkó mindkettőjükről eltűnt. Ám Vic kezén ott maradt egy halálfej, amiről elképzelése sem volt, hogy az miért nem tűnt el.

- Figyelj, én…

- Szerintem egyre gondolunk – mosolyodott el Chase, és elengedte Vicky kezét. – Nem akarlak zavarba hozni, tudom, hogy van barátod… nekem meg barátnőm.

- De…

- Két éve nem láttalak… híredet sem hallottam…

- Mert kidobtál!

- Mert így volt rendjén!

- Nagyon tévedsz!

- Azt hittem, hogy túltetted magad ezen…

- Képzeld el, hogy nem!

- Akkor miért jársz egy másik pasassal?

- Várjak rád életem végéig, amikor anno közölted velem, hogy fiatal vagyok hozzád, és, már mást szeretsz?

- Tudod, hogy mindig is szerettelek!

- Képzeld el, nem tudom! – csattant fel a lány.

- De…

Vicky hirtelen megszédült, ezért gyorsan le kellett ülnie.

- Mi történt? Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan Robert.

- Te vagy a gyógyító, mondd meg te… de, mintha kicsit szomjas lennék… - motyogta.

- Sajnos nincs vizem…

- Nem vízre, hanem vérre… jesszusom, ezt kimondtam? – Vicky a szája elé kapta a kezét.

- De nem lehetsz! Az nem… az képtelenség! – motyogta Chase. – Hiszen jó szérumot adtam be! És, ha jól tudom, nem kaptál előtte semmit!

- Rosszul tudtad… - hörögte a lány.

- Nem, az nem lehet!

- Mit csináltál velem?

- Azt hiszem… ne ess pánikba, de a tested elkezdte az átalakulást… vámpírrá… ki kell innen szabadulnunk, hogy megmenthesselek! Mert a teljes átalakulás után nincs visszaút!

- Megmérgeztél! – Vicky alig tudta nyitva tartani a szemét, küzdött az eszméletvesztés ellen.

- Nem tennék ilyet! Főleg veled nem! Muszáj… muszáj innod a véremből, hogy jobban legyél…

- Biztos, hogy nem! Akkor leszek csak igazán vámpír!

- De ebben a kis szobában nem tudlak meggyógyítani!

- Pedig nem lenne hátrány! – Vickynek hatalmas fájdalmai lettek, mintha mindene felrobbanni készült volna. – Várj csak, hisz van nálam varázspálca! – azzal kirobbantotta az ajtót. Robert támogatta Vicet, aki alig tudott lépkedni. Szerencséjükre senkivel sem futottak össze, így épségben feljutottak a felszínre.

- Szörnyen bánt, az éles fény! – lihegte Vicky, szemét takarva.

- Innen már hopponálhatunk akár a KMD gyengélkedőjébe is!

- Ne… légy szíves inkább Roxfortba menjünk! – azzal beájult a szőke fiú kezébe.

***

- George? Sophie? – kérdezte kétségbeesetten a másik alaktól, aki a halott társuk mellett térdelt.

A két vámpírlány jóllakottan és szórakozottan távozott, rá se hederítvén az életben maradtakra.

- Sophie vagyok… - hüppögte zokogva a lány. – Ezt nem hiszem el… George… - erősen szorította a fiú kezét. Fred felüvöltött szomorúságában, nem tudta megállni, hogy a könnyei el ne eredjenek.

Ilúvatarból szinte semmi sem maradt, a két vámpírlány kegyetlenül elintézte őt. Múlóban volt a szer hatása, így már Fred és a földön fekvő George is visszaváltozott saját magává.

- Mi értelme ennek? Hogy ennyi szerettünket veszítjük el ebben az ostoba háborúban? Mikor lesz már vége? – Sophie odalépett Fredhez és egymás vállán sírtak.

- Soha nem lesz vége… - motyogta Fred. Az arca a szokásosnál is sápadtabb volt, a könnyei megállíthatatlanul hulltak, a teste remegett… eltávozott az élők sorából az, akit tán a legjobban szeretett a világon.

- Ilúvatarral mit csináltak azok a szörnyek? – sikkantott fel immár a saját testében a szőkeség.

- Úristen – hőkölt hátra Fred - Tűnjünk el innen!

- Egyet értek… de előtte… bocsáss meg Ilúvatar, de nem hagyhatlak így itt! – meglendítette a pálcáját, ami arany fényt bocsátott ki magából, a por is felcsapott a hatalmas erejű mágia miatt, Sophie koncentrált, próbálta elérni azt, amivel eddig még sohasem kísérletezett. Fél perccel később verejtékcseppek úsztak a homlokán, ám sikerült… Ilúvatar szétcincált teste helyett, egy kis aranyszínű urna díszelgett a földön.

- Ennyi maradt belőle…

- És George? Nem fogjuk itt hagyni… és nem engedem, hogy bármit csinálj vele! – kelt ikertestvére holtteste védelmére Fred.

- Ahogy érzed… - Sophie lerogyott a földre és csak nézte az eget, közben siratta Georgeot, Roxiet és Ilúvatart. A csapatból már hárman meghaltak. Vajon ki lesz a következő? És milyen brutális módszerrel vetnek véget az életének? Át kellene állni a sötét oldalra… akkor senki sem vadászna rájuk… akkor senki sem támadná meg őket… akkor nem kellene rettegve egy-egy sarok után vissza-visszapillantaniuk, hogy hátha valaki követi őket.

            Fred nem tudta megemészteni, hogy testvére halott, fel sem tudta fogni igazán… csak ült és nézte az élettelen testet… azt a testet, akivel öt perce még Ilúvataron viccelődtek.

- Miért? Mondja már el nekem, valaki, hogy miért pont ő? Miért nem inkább én?!

Sophie nem szólt… nem akarta megzavarni Fred gyászát. Ott ültek órákig, amikorra Fred képes volt felállni, majd biccentett Sophienak.

*

- Hol lehetnek már? – idegeskedett Judy. – Kezdek aggódni.

- Nekem mondod? Mióta vagyok már ebben a nyamvadt ágyban? Féltem őket… de leginkább Sophiet – pirult el Draco, immár öt-öt ujjal a kezein.

- Fiatalok, ahelyett, hogy hőbörögtök, inkább örüljetek, hogy jól vagytok – mosolygott Maya.

Egy ismeretlen, szőke hajú rontott be a gyengélkedőre, kezében az ájult Viccel.

- Egy lépéssel se tovább! – pattant ki az ágyból Judy.

- Ne itt intézzék a veszekedéseket, ha kérhetem, ez egy gyengélkedő, tele beteg… - Madam Pomfrey torkában megakadt a szó, amikor meglátta az igen rossz állapotban lévő Vickyt.

- Egy lépéssel se gyere közelebb, te vámpírok által rángatott báb!

- Ott van a kézében Victoria… - suttogta ijedten a javasasszony. Maya nem is csodálkozott már semmin, amióta idecsábították őt a fiatalok, azóta gyökeresen megváltozott az élete… nem érezte magát öregnek, sőt, a szenvedéllyel teli mágiáját még mindig elő tudta csalogatni.

- Vámpírok Akaratával van megbélyegezve a fiú! – sziszegte méla undorral Davis.

- Mit csináltál Vickyvel? – csattant fel Draco.

- Ő is közéjük tartozik, ez magyarázat lenne Silver viselkedésére! – Judy rosszul volt már csak a látványától is ennek a két embernek.

- Kérlek… már nem vagyunk a vérszívók uralma alatt… sikerült legyőznöm az átkot egy varázsitallal, amit nemrég fejlesztettem ki… ám Vicky előtte ivott valami más főzetet, és az ütötte az enyémet.

- És azt akarod, hogy ezt a mesét be is vegyük? – nevetett Draco.

- Szólok Dumbledore professzornak! – azzal Madam Pomfrey kiszaladt a gyengélkedőn.

- Nézd meg a kezem… kérlek!

Davis odalépett Chasehez és megvizsgálta a kezét;

- A tetoválás tényleg eltűnt, de mi van, ha ez valami csapda?

- Könyörgöm, segítsetek Vickyn!

Maya meg sem várta Judy válaszát, amikor látta, hogy a lány leengedi a pálcáját, már cselekedett is, Victoriát belebegtette az egyik tiszta ágyba.

- Pontosan mi baja van?

- Azt hiszem… elkezdődött nála a vámpírrá alakulás – suttogta az ijedt fiú.

            Maya fellapozott egy ősrégi könyvet, amit még az ük-ük-ük-ük-nagyanyja írt, abban volt pár szó erről az esetről… de teljes recept nem készült az ellenszerről.

- Akkor itt az ideje, hogy én is valami maradandót alkossak –a vajákos asszony, munkának látott.

Judy átvizsgálta Vicky testét, hátha fekete mágia nyomára bukkan… de tévedett… mikor már feladta, hogy valami sötétre akadjon, megpillantotta azt a halovány kis koponyát a lány kezén.

- Jesszusom… - motyogta.

- Mi az? – kérdezte izgatottan Draco.

- Semmi, semmi, csak megijedtem egy kicsit… annyira sápadt! – vágta ki magát szorult helyzetéből. Davis már tudta, hogy ki végzett Roxieval… de nem merte kimondani… nem merte senkinek sem elmondani… először majd Victoriával kell erről beszélnie. Az halálfej azt jelenti, hogy, amíg rajta volt a Vámpírok Akarata, addig elvégzett egy halálos kimenetelű küldetést… és ez a tetoválás sohasem tűnik el.

Dumbledore ősz alakja lépett be a kórterembe, szemügyre véve Vickyt és Robertet.

- A fiatalemberrel fontos lenne, ha beszélhetnék! – mondta komolyan az igazgató.

- Természetesen – vetett egy aggódó pillantást Vicre a fiú, majd Dumbledore suhogó talárját követte fel az irodába.

            Dumbledore leült a karosszékébe, hellyel kínálta Robertet, majd csak ült és várt.

- Hallgatlak fiam! – törte meg a kínos csendet.

- Mégis mit kellene mondanom? – kérdezte a megszólított.

- Az igazat… az elejétől a végéig.

- És mi számít az elejének? Mert minden két évvel ezelőtt kezdődött… én a KMD-ben voltam gyógyító, fiatalon kerültem oda… és elkövette a legelső hibámat, beleszerettem az egyik diákba, történetesen Victoria Silverbe. Fél évig tartott a kapcsolatunk, de akkor végett kellett vetnem ennek, mert ez nem volt megengedett… és mégis, bekövetkezett még egyszer… halálosan szerelmes lettem Amy McBloodskybe, akiért képes voltam mindent megtenni… a mindenbe beletartozik az is, hogy hallgattam igazi kilétéről, arról, hogy vámpír – nem tudta Robert, hogy miért avatja be féltett titkaiba az ősz varázslót, de az melegséget és megértést sugárzott. – Egy idő után kezdtem félni tőle… attól, hogy én is azzá válok, ha tovább vele leszek. És akkor, egyik este, amikor összevesztünk a zsákmányszerző körútjai miatt, megharapott engem is. Így a Vámpírok Akarata alá kerületem és dróton rángó bábként játszadoztak velem… a Sötét Nagyúr szolgálatába szegődtem… persze elég sokáig nem is tudtam magamról. Ez a Vámpírok Akarata dolog hasonlít, az imperiohoz, de egy idő után vámpírrá válik az áldozat. Én kaptam Amytől ellenszert, majd kezdtem a tudatomra ébredni… mikor már a magam ura voltam, elkészítettem azt a bájitalt, ami teljes egészében levette rólam az ártást, adtam belőle Vickynek is… mert időközben elkapták őt is… és most az van, hogy elkezdett átalakulni vámpírrá, mert adott neki valami szert Amy és az ütközött az enyémmel… - a fiú már majdnem sírt, Dumbledore csak hümmögött.

*

Újra feltárult a gyengélkedő ajtaja és belépett rajta a kisírt szemű Fred és Sophie.

- Mi történt? – kérdezte idegesen Judy.

- Ez… ez itt Ilúvatar… és ez… ez itt George – mutatott egy-egy hamvvederre zokogva Sophie. Fred csak a szája szélét rágta idegességében. A szőkeség odaszaladt Dracohoz, és hozzábújva sírdogált, Fred inkább kiszaladt a szabadba, hogy egyedül lehessen.

Judy nem tudott hinni a fülének… Georgeból semmi sem maradt… nem hitte, hogy egyszer érezhet fájdalmat… és, hogy a fájdalom súlya ekkora lesz…

*

- Összegezném – Dumbledore levette félhold alakú szemüvegét, és megtörölte talárja ujjában. – A kishölgy megivott egy titokzatos bájitalt, majd egy olyat, ami felszabadította a Vámpírok Akarata alól. És e két bájital együttes hatása elindította a vámpírrá alakulást – Chase bólintott. – Hmm. Nem olyan rossz a helyzet, mint gondoltam. Csak arra kell rájönnünk, mi volt az első bájital, és máris kiküszöbölhetjük a csorbát.

- De hogy jöhetnénk rá? – Robertet idegesítette az öreg varázsló nyugalma.

- Feltételezem, azt a bájitalt attól a bizonyos Amytől kapta. Márpedig akkor magának kellett elkészítenie – mutatott a fiúra hosszú ujjával.

- Az lehet, de nem emlékszem rá!

- Érdekes… Mintha azt mondta volna, folyamatosan kezdett a tudatára ébredni – vonta fel a szemöldökét Dumbledore.

- Mit akar ezzel mondani? – pattant fel Chase. – Talán azzal vádol, hogy direkt mérgeztem meg Vickyt?

- Meg se fordult a fejemben, hogy ilyen aljas rágalmaknak adjak hangot – az ősz varázsló emelt hangon, mégis nyugodtan beszélt. Intett Robertnek, hogy foglaljon ismét helyet.

- Akkor mire akar kilyukadni?

- Ha ezt a bájitalt esetleg egy olyan tudatállapotában főzte, mikor nem rendelkezett önmaga felett…

- Hát persze, hogy olyanban főztem!

- … akkor az elméje mélyére kell eljutnunk. Gyakorta megesik, hogy az agy rejtett zugaiban megtalálhatunk olyan emlékeket, melyekre az illető maga nem lel rá.

- Ön most… legilimenciát fog alkalmazni? – kérdezte kissé aggódva a férfi.

- Valami ellenvetése van talán? Ha a történet, amit elmondott, igaz volt, nincs mitől félnie.

Chase arcvonásai megkeményedtek. Látszott, hogy vívódik valamin, ám végül bólintott.

- Megkérném, hogy ne alkalmazzon okklumenciát! Kezdem!

Hirtelenszőke kisfiú varázspálcával bököd egy hétpöttyös katicát… Egy tinédzser bájitaltanórán hatalmas lelkesedéssel keveri a gyógyító főzetet. Átváltoztatástan-vizsgán szorgosan körmöli a válaszokat, a körülötte ülő lányok komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a fiú helyett a feladatlapjukra koncentráljanak… Robert immár férfivá érve hallgatja egy gyógyító mester előadását. A KMD gyengélkedőjén ápolja a forró bájitallal leöntött fiatal diákokat, köztük egy szőke és egy barna lányt, akikre a többiek dühös pillantásokat vetnek. Pár évvel később szintén a gyengélkedőn ugyanezen barna lány ágyán ül, arcuk egyre közeledik egymáshoz, szájukat már csak milliméterek választják el… A KMD egy eldugott folyosóján a szőke lánnyal csókolózik… Majd ugyanitt egy vámpírral. Pusztító főzetet készít egy ablaktalan vájatban… Egy pergamen fölé görnyedve írja össze a hozzávalókat egy, a vámpírvért semlegesítő főzethet.

- Igen! – kiáltott fel Chase. – Hát persze! Amy készíttetett velem egy főzetet nem sokkal azelőtt, hogy felszabadítottam magam! Biztos Vicnek adta be.

- Emlékszik, hogyan kellett elkészíteni?

- Most már igen…

- Akkor, mire vár még? Maga Voldemort nagy bájitalkeverője! Tudnia kell, mi a dolga!

Robert értetlenül nézett Dumbledore-ra.

- A két főzet alapanyagainak összehangolásával megalkothat egy olyan bájitalt, ami semlegesíti a mellékhatásait!

- Jaaaa! – csapott a homlokára Chase. – Hiszen pofonegyszerű az egész!

- A pincében talál bájitalfőzésre alkalmas helyiséget…
- Köszönöm –Robert a pince felé indult.

- Még egy jó tanács: soha ne kezdjen ki egy lány legjobb barátnőjével! Ha igazak a pletykák, Sophie Davis meg tudná ölni, amiért elhallgatta előle, hogy Vickel járt előtte! Hát még Silver mit szólna, ha ő is értesülne a kis kavarásukról! – Dumbledore meglepő módon pajkosan nézett a fülig pirult férfira. – Mindenesetre jó tudni, hogy csak ezt akarta eltitkolni előlem.

Chase megeresztett egy félmosolyt, és elsietett. Nagyon remélte, hogy az igazgató nem fogja elszólni magát Vic előtt. Ugyanakkor valahogy melegséggel töltötte el, hogy van egy ember, aki minden titkát ismeri.