|
18 Két tűz között
2008.06.14. 11:59
18. Fejezet
Két tűz között
Sophie, Judy és Fred hatalmasat estek, amikor végre földet értek.
- Miért nem tudtunk a szigetre hopponálni? – vakargatta fejét értetlenül Fred.
- Jó kérdés… egyáltalán hol vagyunk most? – borzolgatta göndör fürtjeit Judy.
- Amikor éreztem, hogy nem fogad be minket a Victoria sziget, akkor még menteni próbáltam a helyzetet és ide, Vancuverbe hoztalak titeket… azért, mert ez van a szigettel szemben lévő legközelebbi partvidék.
- Milyen jól tájékozott vagy… kicsit hideg van – vacogott az idősebb Davis lány. – Pedig azt hittem, hogy itt forróság lesz.
- Összekevered Grönlanddal… - vigyorodott el Fred.
- Eszed tokját Grönlanddal – sóhajtott Sophie. – Kanadában vagyunk, mit vártál, hogy negyven fok van?
- Igen – húzta ki magát nővére.
- Remek, földrajz zsenik vagytok tényleg…
- De miért vagyunk itt, és nem ott? – mutatott az óceán felé Fred. Egy forgalmas kikötő partjánál álldogáltak, ahová percenként érkeztek hajók illetve hidroplánok.
- Ilyet se láttam még… fémből készült madarak… a muglik nem használnak mágiát ehhez? – mutatott a Weasley fiú az egyik repülőre.
- Nem… de Sophie, mi a fészkes fenét keresünk mi itt?
- Nagyapa néha mesélt nekem erről a helyről… mármint Victoriáról. Tudod, ide disszidáltak Beatrix néniék még a háború alatt. Beatrix néni és a férje, Ferry Nagypapánk gyerekkori barátai voltak – fordult oda Fredhez magyarázat képen. – Amikor Magyarországon voltak Ferry bácsiék, akkor odahívtak engem is, hogy nosztalgia partizzak velük, és végighallgattam a szigetről szóló mendemondákat.
- Akkor én mit csinálhattam? – merült gondolataiba Judy.
- Gondolom sötét jegyet firkáltál a falra, hogy kiborítsd apát – fintorgott testvére. – Na, szóval ott tartottam, hogy elvileg a szigetet egy ősi indián varázslat védi a betolakodókkal szemben… mindenki annak számít, aki varázslattal akar a szigetre bejutni.
- Miért pont indián, miért nem üzbegisztáni? – érdeklődött Fred.
- Most épp azzal dicsekedsz, hogy ilyen hosszú nevű országot is ismersz? – vette fel a kesztyűt Judy.
- Azért, mert ezen a kontinensen az őslakók az indiánok – csóválta a fejét lemondóan a szőkeség. – Valami ősi mágia lengi körbe a helyet… de a többi csak mítosz, mindenesetre azt már mi is tapasztaltuk, hogy nem tudunk behopponálni, vagyis tényleg védve van. Kénytelenek vagyunk mugli módszerekhez folyamodni…
- Menjünk hajóval! – kapott az ötleten Judy.
- Pontosan. Kinél van dollár?
- Ötlet elvetve… - hümmögte Fred.
- Hagyjad már, mágusok vagyunk – kacsintott cinkosul Judy.
Elszaladtak megnézni, hogy melyik hajó indul a legkorábban Victoriába, szerencséjükre találtak egyet, ami másfél óra múlva hajózik ki.
- Nem nézünk szét? Sosem jártam erre – vetette fel az ötletet Fred.
A két Davis lány egyöntetűen bólintott, majd bevetették magukat Kanada szürkületébe.
*
- Mi legyen? – nézett mélyen Robert szemébe Vicky.
- Tényleg nem tudom… - sóhajtott a fiú.
- Nem egy nem tudom miatt hagytam ott a barátaimat! – csattant fel Silver.
- Tudod, hogy nem kértelek rá…
- Nem akartalak még egyszer elveszíteni… - Vic arca lángra lobbant. – Simán ott hagytál!
- Nem ment az olyan könnyen… Vic… én… én szeretlek! – magához húzta a lányt és megcsókolta. Percekig tartott ez az idillikus állapot, majd hirtelen eleresztette Vickyt és egy lépést hátrált. – Szeretlek, de még Amyt nem zártam le teljesen, és te sem szakítottál Freddel! Nem leszek a szeretőd! De kérlek, várjunk még… időre van szükségem.
- Tudom… nekem is beszélnem kell Freddel, ami azt illeti.
- Pontosan… addig is, próbálom magamat türtőztetni, de azt előre közlöm, hogy nem lesz könnyű. Nem szeretek ellenállni a csábításnak.
- Én sem! – kacsintott, majd magához húzta Robertet és el sem eresztette…
*
- Nagyon szép hely ez a Kalifornia – vigyorgott Fred. Mintha teljesen elfeledte volna testvére halálát és Vic hűtlenségét.
- Kanada – javította ki őt Sophie.
- Akkor az, annyira mindegy. –vont vállat a Weasley. – Georgenak is biztos tetszene… - harapta el a mondat végét a fiú.
- Szálljunk fel! – indítványozta gyorsan Judy a hatalmas hajó előtt.
Beálltak a kígyózó sorba, elég hamar felléphettek a hajó fedélzetére.
- Jó napot! Üdvözlöm önöket a Győzedelmes Hullámtörő fedélzetén, a jegyeiket szíveskedjenek megmutatni! – erőltetett az arcára egy bájvigyort a matróz.
Judy egy aprót suhintott a pálcájával és halkan motyogta hozzá; imperio.
- Köszünjük, hogy minket választottak, a felső fedélzeten forduljanak jobbra! Óh, hölgyem milyen csinos ma! – fordult oda Judyhoz a férfi és pukedlizett előtte.
- Elég legyen – bökte oldalba Sophie nővérét.
- De ez olyan szórakoztató – vigyorgott amaz.
- Viszlát! – vonszolták tovább Judyt a többiek. A tengerész ködös tekintettel nézett a három távozó alak után, értetlenül vakargatva a fejét.
- Miért érzed magad jól gonoszkodás közben? Komolyan… miért nem maradtál halálfaló? – sziszegte indulattal teli Sophie.
- Ne rajtam vezesd már le a feszültséget! Beszéld inkább meg Vickel, hogy miért hagyott minket már megint szarban!
- De szép a tenger! – próbálta Fred oldani a két testvér között tátongó hatalmas nagy szakadékot.
A két lány jó távol ült le egymástól, Fred próbált mindkettőjükkel jó pofizni, ám senkit sem érdekelt, amit mond.
Miért van az, hogy Vicky már megint minket hagyott ott Chase miatt? Amiatt a Chase miatt, aki fűvel fával megcsalta… köztük voltam én is… hogy lehettem ilyen bolond… nem mintha bármit is éreztem volna iránta, csak elkapott a hév, meg meg kell hagyni, tényleg egy helyes fiú, és ezt pontosan tudja is magáról, ezért kihasznál mindent és mindenkit! Az én mentségemre az szolgál, hogy nem tudtam, hogy Vickyvel jár… de akkor is, nagyon fáj, hogy a legjobb barátnőmet ennyire nem érdekli a mi sorsunk.
*
Vicky hirtelen összerándult.
- Valami rosszat csináltam? – kérdezte az immár félmeztelen Chase.
- Nem… csak fáj itt belül! Mintha, valaki más érzéseit is érezném… de akkor is, nagyon fáj, hogy a legjobb barátnőmet ennyire nem érdekli a mi sorsunk, és ahelyett, hogy vigasztalná Fredet, inkább valahol Roberttel enyeleg… mellesleg az se számít neki, hogy Ilúvatar és Roxie halott… szerintem az se érdekelné, ha én dobnám fel a talpam! – lepte el hirtelen az agyát Sophie gondolatai. – Nem hiszem el, hogy így gondolkodik rólam…
- Mi történt? –kérdezte ijedten Robert.
*
- Hiányzik Draco! – motyogta Frednek a szőkeség.
- Meg tudom érteni, de miért nem mész vissza hozzá?
- Nem hagylak titeket cserben!
- De… felőlem mehetsz, komolyan… megértem – szipogta a fiú.
- Persze, biztos magára hagyok két térképészzsenit, akik még azt sem tudják, hogy ez nem a Balaton, hanem a Csendes- óceán.
Három és fél óra után végre kikötőbe futott a hajó, addigra már teljesen átfagytak. Sok, szép, tarka virágból volt kitéve az, hogy Isten hozta Victóriában!
- Milyen hangulatos! – mosolyodott el órák után először Judy.
- Hát, nem lesz könnyű dolgunk, az biztos… semmi nyom, semmi jel… - Sophie kétségbeesetten nézegette az embereket, hátha valakin lát valami különöset… de sajnos tévedett, mindegyik egyszerű muglinak festett…
*
- Mi van akkor, ha már nem is szeret? – kérdezte Draco elkeseredve George-tól, miután megkötözve bezárta Rupertront és Ront a mosdóba. Maya és Madam Pomfrey kint beszélgettek a gyengélkedő előtt, így mit sem tudnak a bent lezajlott rövid párbajról.
- Ne gondoljál már ilyen baromságokra, oda van érted – vigyorgott a szellem George. – Az én kedves testvérkémnek lesz nemulass… ez a Victoria ejteni fogja… de legalább te ígérd meg, hogy nem hagyod el Sophiet!
- Nem rajtam múlik…
- Remélem azért férfi leszel! – kacsintott rá cinkosul a Weasley iker ezen fele.
- Ne féltsél öreg – vigyorodott el Draco. – A szerelem végül célba ér.
- Aztán nehogy mellé trafálj!
- Ha máshoz nincs is, de ehhez legalább van érzékem.
- Dugóhúzó lehettél előző életedben… - kacagott George.
- Leszek én az most is szívesen – nevetett Malfoy. – De inkább fogorvos leszek, betömök én minden lyukat.
- Aztán ne tágíts Sophie mellől!
- De, ha betömöm, tágítom is – már nem bírta megállni a két fiú, fetrengett a nevetéstől.
*
- Vissza kell mennem a Gomold-kúriába – sóhajtott Piton, aki épp a földön feküdt és ölelte Lillyt.
- Nem érzed kicsit pajzánnak, hogy egy fáraó sírja mellett…
- Nekem tetszett – vigyorgott a férfi. Rég volt már ilyen boldog és kiegyensúlyozott.
- Még maradj, kérlek! – mosolygott rá igézően.
- Nem tudok ellenállni két ilyen igézően gyönyörű szempárnak – átölelte Lillyt és szórakozottan elkezdett játszani a lány egyik hosszú hajfürtjével. – Te vagy az egyetlen öröm az én nyamvadt kis életemben.
- Én is szeretlek!
Perselus magához húzta a didergő nőt, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta.
*
- Én örülök, hogy elkaptak minket, inkább itt dekkolok, mint Tudjukkinél – morogta Ron, mikor magához tért.
- Ne legyél már ennyire nyápic.
- Neked nem kellett sohasem megölnöd valamelyik rokonodat! – csattant fel a fiú.
- Dehogynem – húzta ki magát büszkén Rupri.
- Gondolom nem tetted meg…
- Egy bátyám és egy húgom volt…
Ron tátott szájjal bámult a lányra.
- Valami bajod van? –kérdezte Rupertron.
- Nem, csak… - Ron nem akarta elhinni, amit barátnője az imént mondott.
- Csak?
- Erről még sose meséltél… Mi történt? Téged is megfenyegetett a Nagyúr, hogy ha nem ölöd meg a két tesód akkor megöl téged és az összes családtagodat? – kérdezte naivan a fiú.
- Dehogyis, minek nézel te engem? Nem ijedek be ilyen fenyegetéseknek… Önként vállaltam a dolgot – Rupri büszke arcáról csak úgy sugárzott az öröm.
*
Vic csüggedten ült le Chase íróasztalára.
- Na, nekem mindent elmondhatsz! – simogatta meg a lábát a férfi.
- Sophie megvet engem – szólt maga elé bámulva a lány.
- Dehogy vet meg téged!
- De igen! Láttam a gondolataiban!
- Oké, lehet, hogy megvet… De miért zavar az téged? Én nem vetlek meg, senki más nem vet meg, csak Davis érez így irántad! Túl sokra tartod a véleményét!
- Mivel ő a legjobb barátnőm! Mindig is ő volt! Úgy szeretem, mintha a nővérem lenne, az ő véleménye legeslegfontosabb a számomra! És ő most úgy érzi, elárultam őket. Pedig ő sose tett semmi rosszat ellenem!
Chase borzalmasan érezte magát. Újra a KMD folyosóján látta magát, Sophieval csókolózva. Mindig is tudta, hogy ez volt élete egyik legnagyobb hibája, de eddig úgy érezte, egyetlen következménye az lehet, hogy Vic meggyűlöli őt, márpedig ő megérdemli. Most döbbent csak rá, hogy ezt Sophie árulásaként is felfoghatja, ami tönkretenné az ő kapcsolatukat is, Vic szemében ez pedig ezek szerint egy nővér elvesztését jelentené.
- Miért nézel ilyen furcsán? – kérdezte hirtelen a lány.
- Semmi, én csak elgondolkodtam azon, amit mondtál.
- Azért vágtál ilyen keserű képet? –nézett értetlenül Robertre.
- Én… Izé… Hát…
- Szóval én mondjak el neked mindent, de te titkolózol? – Vic rosszkedve haragba csapott át.
- Én nem, csak… Tudod…
Vicnek nem tetszett a férfi tétovázása, tudta, hogy valami olyat titkol, amihez neki is köze lehet. Előle viszont nem lehet eltitkolni semmit sem, nem véletlenül tanulta ki a legilimencia minden csínját-bínját.
- Te smároltál Sophieval?!
Chase rémült arccal ugrott hátrébb.
- Te legilimenciát alkalmaztál ellenem?!
- Oh, hogy tehettem ilyet, szörnyű ember vagyok! – ordított rá Vic. – Akkor azzal már ne is foglalkozzunk, amit TE tettél?!
- Megértem, hogy dühös vagy, kérlek, bocsáss meg!
- BOCSÁSSAK MEG?!
- Vicky, tudod milyen vagyo… voltam, nem tudtam ellenállni a kísértésnek abban az egy esetben! De a másik húszmillió lány esetében sikerült!
- Oh, szóval most azzal védekezel, hogy végül is, az összes csaj bukott rád, örüljek, hogy csak egyel álltál le?
- Én nem ezt mondtam, csak…
- Pont a legjobb barátnőmmel?! És ő hogy tehetett ilyet velem?!
- Állj, rá nem haragudhatsz! Hiszen nem is tudta, hogy járunk. Ha jól emlékszem, te akartad ezt eltitkolni mindenki elől!
- Jajj, ne kezd ezt a szöveget megint! Eleget hallgattam, mikor jártunk!
- De én még azóta se értem, miért kellett titkolózni!
- Látod, megint azt csinálod! Eltereled a témát az én hibáimra! Oké, nem érdekelnek a kifogásaid, kérlek, ne kövess! – Vic a kandallóhoz szaladt és eltűnt a zöld lángok közt.
*
- Na hát akkor induljunk el valamerre – ajánlotta Fred.
- Mégis merre? – érdeklődött kedvesen Sophie.
- Hát mit t’om én? Mikor Budapesten keresünk valamit, akkor is mindig te szoktad megmondani, merre menjünk…
- Hmm… Tudod, van két aprócska különbség: egyrészt Budapest a szülővárosom, itt viszont még életemben nem jártam. Másrészt ez az édes pici sziget vagy 400-szor akkora, mint a magyar főváros.
- Hehe… akkor azt hiszem sokáig fog tartani…
- Lehet, hogy még senki nem említette nektek, de varázserőtök van – szólt lenézően Judy.
- Nagyszerű. Mire gondolsz, zsugorítsuk össze a szigetet, hogy előbb a végére érjünk? – kérdezte a Weasley.
- Nem, de az esetleg még nem jutott eszedbe, hogy egy könyv nem tűnik el ezer évre véletlenül? Valaki direkt elrejtette, ahhoz viszont bizonyosan nagy erejű mágiát használt. Nincs más dolgunk, mint megérezni, hol hajtottak végre akkora varázslatokat.
- Hát, őőő, lássuk csak… - színlelt gondolkodást Sophie. – Az egész szigeten? Szerinted mért nem tudtunk ide hoppanálni?
- Hjaj, hugi, sokat kell még tanulnod. Ahogy az óra kattogását ki tudod zárni az agyadból mikor aludni próbálsz, úgy el lehet tekinteni egy folyamatosan jelenlévő varázslatlenyomattól, tehát…
- Én bevallom őszintén, azt az indiai bűbájt se érzem – kotyogott közbe Fred. – Most, hogy így belegondolok: minek oltogattál a múltkor? Az indiaiak ugyanolyan nehezen kerülhettek ide, mint az üzbegisztániak!
Sophie legszívesebben valami falba verte volna a fejét.
- Akkor te majd követsz minket, kiscsávó! – ajánlotta Judy. – Mi ketten csak eltalálunk…
- Öh… egyedül nem tudnád megoldani? – kérdezte szégyenlősen a húga.
Judy nagy szemeket meresztett rá.
- Értsem úgy, hogy te se vagy képes megérezni a bűbájlenyomatot?
- Hát izé… Tudod, sose tudtam órakattogás mellett aludni…
Judy egy hatalmas sóhajtás kíséretében elindult a homokos part mentén, Sophie és Fred szótlanul követték.
- Érzitek ezt a…
- Nem! – vágta rá rögtön a két fiatalabb.
- … halszagot? – folytatta Judy mély megvetéssel a hangjában.
- Ja, ez hal? Én azt hittem, Sophie parfümje – vigyorgott Fred.
- Kapd be!
- Inkább te – próbálkozott meg egy csábító mosollyal a fiú, ám ezzel csak annyit ért el, hogy a Sophieból hirtelen kitört a nevetés.
- Van valami igazság a véleményedben – nézett a vörösre Judy. – Sophienak néha tényleg hal szaga van, de csak azért, mert a Malfoy kölyökről tapad át rá.
- Menj már, ugyan miért lenne Draconak halszaga?
- Az csak amolyan ál-szag – válaszolta meg a kérdést Fred. – Halálszag.
Sophie egy hatalmas lökéssel honorálta a srác rémes szóviccét. Fred elterült a homokban, de utolsó stabil pillanatában még sikerült belekapaszkodnia Sophieba, így őt is magával rántotta.
- Ilyenekkel ne poénkodj! – kezdett el játékosan birkózni fiúval a szöszke.
- Juj, milyen érzékeny lett valaki! Csak nem megvan? – kérdezte nevetve a lány vállait a földhöz nyomva. – Vagy egyszerűen csak baj van a paradicsomban?
- Tudod hol van baj? A te paradicsomszínű hajkoronád alatt! – Sophie felülre került.
Judy fél-mosollyal az arcán nézte a küzdőket. Fred jókedvét látva akaratlanul is George életteli, vigyorgó arcára gondolt, amiről tudta, hogy többé már nem láthatja. Hiába tért vissza George szelleme ugyanolyan vidáman, mint ahogy életét is élte, mégse volt ugyanaz. Judyt újra átjárta az elkeseredettség, úgy érezte, tennie kell valamit, hogy ne haljon meg többé senki, aki fontos a számára. Gyors léptekkel indult tovább a küzdőket háta mögött hagyva.
- Lehet, hogy agyam nem sok van, de poénokat azért tudok vele gyártani! – védte meg magát Fred mind szellemileg, mind fizikailag.
- És szerinted ez a legfontosabb az életben? – vágott vissza Sophie.
- Hát, szerintem elég fontos! Ha bánatod van, mi csal mosolyt az arcodra? Az én idióta poénjaim vagy a Dracókád nyávogása?
Sophie utolsó energiaforrásait felszabadítva a földhöz préselte a fiút, és hasára ülve odaszegezte.
- Elég, elég, megadom magam! –emelte fel a kezét védekezőleg Fred.
Sophie lenézett a vigyorgó fiúra. Talán testhelyzetük tette, talán a számukra eddig ismert világtól való távolság, mindenesetre Sophiet fura érzés kerítette hatalmába. Magában igazat adott Frednek, úgy gondolta, Dracoból tényleg hiányzik a néha életmentő humorérzék. A humorérzék, ami Fredben teljes mértékig megtalálható. Ezek a gondolatok megemelték Fred fényét a szemében, vágyta csókját. Körbenézett, biztos volt benne, hogy nővére lenéző tekintete el fogja tüntetni ezeket a furcsa gondolatokat. Ám Judyt nem látta sehol, nem tudta türtőztetni magát, megcsókolta a fiút.
*
Judy könnyeivel küszködve lépdelt a sekély vízben. Próbálta elterelni a gondolatait Georgeról, minden erejével a varázsvilág rezdüléseire akart koncentrálni. Érezte, hogy közeledik a célhoz, hát megszaporázta lépteit. Egy perc elteltével megtorpant, ahogy haladt, egyre csökkent a bűbáj intenzitása. Visszafordult, és minden egyéb gondolatot kizárva fejéből összpontosított. Pár másodpercen belül meg is találta azt a helyet, ahol a leginkább érezhető egy bűbáj lenyomata, de semmi különöset nem látott. Arra gondolt, talán el van ásva a könyv, de nem merte megkockáztatni a varázspálca használatot, így kezével kezdte arrébb szórni az iszapot. Ám ezzel csak annyit ért el, hogy ismét kevésbé észlelte a varázslenyomatot. Értetlenül nézett körbe hátha talál valami árulkodó jelet, szeme megakadt a száraz homokra szórt iszapon. Odalépett hozzá, majd hirtelen elnevette magát.
- Ennyi? – kérdezte fennhangon. Lehet, hogy az ezer éve itt lakóknak csak eddig terjedt a tudománya? Gondolta magában. Az iszapra emelte pálcáját, majd egy egyszerű transzformációt hajtott végre. A homokon egy koszos, megsárgult lapú könyv hevert. Kezébe vette, és óvatosan kinyitotta.
„Ki a nagy vízre indul, annak dönteni kell, melyik hullám a jó melyik sodorja el. Legyen bármilyen vonzó egy új állomás, az egyszerű út az naivitás!” állt mélyvörös, dőlt betűkkel az első oldalon. Judy érdeklődve lapozta fel a könyv utolsó oldalát, melyen ugyanilyen megjelenésű felirat díszelgett. „Az ostoba harcból végre legyen elég! Köztünk szülessen most erős, új szövetség! Itt már nem azt kell néznünk, hogy ki volt hibás. Az túl egyszerű, az naivitás.” Apró, kék betűkkel az oldal aljára rövid felirat volt firkantva: „Egyszerű út van, volt és lesz. A mi dolgunk eldönteni, hogy azt válasszuk-e, vagy a bizonytalanabb, veszélyesebb ösvényen megyünk tovább.” Közvetlenül alatta, más írással ez volt olvasható: „Ám az egyszerű nem mindig tér el a jótól: a magukat Nagynak tartók átsiklanak az egyszerű dolgok felett, esélyük sincs megfejteni a tiszta, gyermeki szív számára könnyedén érthető dolgokat.”
Most már értem, miért egy ilyen egyszerű varázslattal rejtették el – gondolta mosolyogva Judy.
*
- Te mitől lettél ilyen jó fej? – kérdezte szemeit törölgetve George.
- Bennem mindig meg volt a tehetség hozzá – szólt fennhéjázva Draco.
- Hú haver, hát te állati frankó titokgazda lennél…
Vic berontott a gyengélkedőbe megszakítva Dracoék beszélgetését.
- Hol van Sophie? – arcáról sugárzott a düh.
- Rajtad! – vágta rá a két fiú.
- Ha ha ha! Mikor jön vissza?
- Honnan kéne tudnunk? – tárta szét a karját George.
- Mit tudom én, kérdezd meg a mindenható libádtól!
- Miért nem nézed meg, hogy hogy állnak? – vetette fel Draco.
Vic egy ideig értetlenül bámult a fiúra, majd bólintott.
Egy tengerparton találta magát, épp körbenézett Judyt keresve, de nem találta sehol. Hát lenézett maga elé, Fred nevető arcát látta. Arca egyre közeledett Fredéhez…
- Ezt nem hiszem el! – üvöltött fel Vic.
- Mi rosszat tettem? – erőltetett rémületet az arcára George.
Vic végignézett a két fiún. Úgy érezte, nem lenne okos dolog Fred ikertestvérével meg Sophie barátjával megosztani a látottakat, kiviharzott a gyengélkedőről. Valami termet keresett, ahol egyedül lehet a gondolataival, ám az összesben tanítás folyt. Addig rohangált a kastélyban, mígnem egy trollokat balettozni tanító varázslót ábrázoló falikárpittal szemben észrevett egy olyan ajtót, ami azelőtt nem volt ott. Hallgatózott, majd óvatosan benyitott. Senki nem volt a teremben, viszont nagy halom DVD hevert szétszórva a padlón, a hátsó falon hatalmas plazmatévé díszelgett, alatta egy DVD-lejátszó állt. Vic már látott ilyet az egyik mugli barátnőjénél, elkezdte vizsgálgatni a DVD-k tartalmát. Volt ott minden, ami egy lánynak kellhet: 10 dolog amit utálok benned; Dögölj meg, John Tucker!; Dr. House; Született feleségek; Titanic; Casanova; Bridget Jones; Hajrá csajok; Interjú a vámpírral; Ocean’s eleven; Music&Lyrics; Brad Pittes Jóbarátok; Igazából szerelem, és még több ezer film és sorozat, a világ legszexibb férfiinak főszereplésével. Vic betette a 10 dolgot. Egy oldalsó szekrényen meglátott több kiló bonbont, hát azokat is magához vette.
*
Judy visszament Sophiékhoz, akik szótlanul ültek egymás mellett, a tengert bámulva.
- Hé, megtaláltam a könyvet!
Fredék felpattantak, és odaszaladtak Judyhoz, de még véletlenül se néztek egymásra.
- Beleolvastál? – kérdezte Sophie, a nővérét.
- Az elejét és a végét megnéztem. Ha jól értettem, arról papol, hogy válaszd a helyes utat, aztán meg talán arra utal, hogy a Sötét Nagyurat nem legyőznünk, hanem meggyőznünk kell.
- Még jó, Harry nélkül esélyünk se lenne legyőzni… - szólt keserűen Fred.
- Szerintem menjünk vissza a Roxfortba, és Dracoékkal együtt olvassuk el – tanácsolta Judy.
- Nem fogok megint annyit hajózni! – mondta határozottan Sophie.
- Nem is kell, szerintem elég, ha kiúszunk egy picit a tengerre, onnan már el tudunk hoppanálni – javasolta a rangidős.
- Hoppá! Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe!
*
- Mi a fene baja lehet ennek a tyúknak? –kérdezte merengve Draco.
- Tojik mindenkire – vigyorgott George.
- Az a mi bajunk, nem az övé…
- De, az övé… Mi megesszük a tojásait, és így szűk lesz az övünk…
- Addig jó, amíg az ő tojásait esszük és nem az enyémet –nevetett Draco.
Csuromvizes csapat toppant be a terembe.
- Megvan a könyv! – emelte magasba büszkén szerzeményét Judy.
- Tök jó! – ugrott oda hozzájuk Draco.
- Tojás jó! – csatlakozott George.
- Nem kéne szólnunk Vicnek? – kérdezte a Malfoy fiú.
- Azt se tudjuk, melyik földrészen van – rázta a fejét Sophie.
- Hát, szerintem, még itt van a Roxfortban – vélekedett Draco. – Nemrég megjelent itt, belenézett a fejedbe, majd üvöltözve elrohant.
- Basszus! – kiáltott fel Sophie és Fred.
- Megkeresem… - a szőke lány kirohant a gyengélkedőről.
Ő is végigfutotta azt az utat mint régi barátnője, a falikárpit előtt megtorpant, és figyelte a falból kiszűrődő hangokat.
- És gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek, cseppet sem, szemernyit sem, nem gyűlöllek én – hallatszott egy zokogó női hang.
Milyen dráma folyik ott bent? És egyáltalán hol az a bent? – gondolta magában Sophie.
Vic a Szükség szobájában úgy döntött, megnézi, visszaértek-e már Fredék, hát kinyitotta az ajtót. Mikor meglátta Sophiet, berántotta őt a terembe.
- Hogy tehettél ilyet?! – ordított rá.
- Ne kezdj el nekem kiselőadást tartani! Én úgy vettem észre, téged már nem érdekel, mi van Freddel!
- Ez nem igaz! És Dracóra nem is gondolsz?!
- Te talán gondoltál Fredre mikor összeálltál Chase- szel?!
- Chaseről akarsz beszélni? Hát jó! Hogy smárolhattál vele, mikor jártunk?! Volt egyáltalán olyan pasim, akit nem kaptál le?!
- Nem is tudtam, hogy jártok!
- De azt tudtad, hogy halálosan bele vagyok zúgva! Egy jó barátnő nem lopja el a másik szerelmét!
*
Piton kapkodva rohant be a Gomold-kúriába.
- Késtél! – hallatszott egy éles hang az egyik szobából.
- Bocsásson meg Nagyúr, csak…
- Csak?
- Összeakadtam néhány mocskos sárvérűvel – vágta ki magát szorult helyzetéből Piton.
- Érdekes pletykák keringenek rólad Perselus! Kezd meginogni a benned vetett hitem… és ezért bűnhődnöd kell! – sziszegte élesen Voldemort.
- De Nagyuram, azok csak rossz indulatú pletykák…
- Nincs időm erre… - felemelte a pálcáját, majd lesújtott.
*
- Mégis, honnan kellett volna tudnom, hogy halálosan szerelmes vagy Robertbe, amikor elvileg valaki mással jártál! Igen jó barátnőd lehettem, hogy még őszinte sem voltál hozzám… de maradjunk csak a jelennél! Hogy képzeled azt, hogy csak úgy belenézel a fejembe?
- Meg akartam tudni, hogy hol vagytok, már ez is olyan nagy baj? Mit képzelsz, ki vagy te, hogy az én pasimmal csókolózol? – kiáltott rá Sophiera Vicky. Vic hirtelen nem bírta tovább, elveszítette az eszméletét, és a földre roskadt. Fél perc múlva sikerült magához térnie és folytatni onnan a beszélgetést, ahol félbeszakadt.
Ahelyett, hogy a szőkeség élesen visszavágott volna, lerogyott a földre és elkezdett sírni.
- Én nem akartam… csak… ott volt… és minden magától történt. Én tiszta szívemből szeretem Dracot és ezen semmi sem változtat… Fredet csak sajnáltam…
- Sajnálatból smárolsz az elvileges barátnőd barátjával? – háborodott el Vic.
- Victoria, ne nevetessél! Ez az egész csak okot szolgáltat neked, hogy rajtam vezethesd le a feszültséget! Hányszor hagytál ott minket Chase miatt? Nem számít neked se szerelem, se barátság, jó lenne, ha nem bort innál és vizet prédikálnál! Hatalmas nagy lelkiismeret furdalás kínoz, azóta a nyavalyás csók óta, de téged egyáltalán nem érdekel, hogy milyen következményekkel jár az, hogy az egész csapatot magára hagyod! És igenis bánom, ami történt, de nem miattad, mert te már csak játszol Freddel… és úgy érzem, hogy én sem számítok neked!
- De ez nem így van…
- Amióta Robert fellépett a színre az életünk szappanoperává változott néhány halálos fordulattal. Lehet, hogy téged egyáltalán nem rázott meg Roxie, Ilúvatar és George halála, de engem képzeld el megviselt! És támaszra lett volna szükségem, de te e helyett elrohantál Chasehez! Kérdem én, ilyen az igaz barát? – Judy a legnagyobb csendben lépett be a Szükség Szobájában. Először járt itt, csak kereste a két lányt és hirtelen itt találta magát.
- Fájt látnom, hogy Freddel ti…
- Fájt? Ne nevettessél! Miért fájt volna? Hisz már egyikünk sem jelent neked semmit!
- Tudod, hogy ez nem így van!
- Képzeld, az a legnagyobb baj, hogy nem tudom!
- De… el akarod tőlem venni Fredet? Vagy esetlen Chasere hajtasz? – kelt ki magából Vic.
- Vedd tudomásul, hogy meg sem érdemelted Fredet! Roberttel jól ellesztek, hol ő, hol te kavartok félre… egy nőfalónak az a lényeg, hogy falhasson!
- Tapasztalatból beszélsz? – sziszegte Silver. – Nem én voltam az, aki elárulta a csapatot, hanem te!
- Mondja az, aki gyilkolt? – szólalt meg a sötétből Judy. Nem tudta magát türtőztetni, elege lett abból, hogy Vicky a húgát szapulja.
- Tessék? – fordult a hang irányába a két lány.
- Jól hallottad! Te ölted meg Roxie Turnert!
Sophie elkezdett a fal felé hátrálni, úgy megijedt hajdani barátnőjétől.
- Az nem lehet! – ült ki a csodálkozás és a félelem Vic arcára.
- Bebizonyítsam? – vigyorodott el az idősebbik Davis lány, azzal rászegezte Vicky arcára a pálcáját, és egy kis ezüst valamit húzott ki belőle. – És láss csodát, itt van egy merengő! – azzal beleröptette a kis ezüst fonalszerűséget a tálba. Abban elkezdtek kavarodni az emlékek; - Nézz csak bele bátran! –sziszegte. – Ha volt hozzá merszed megtenni, akkor van elég erőd ahhoz, hogy ezt ismét végig nézd!
A három lányt magába szippantotta a merengő. Ott álltak mindnyájan a mosdóban és nézték Vickyt és Roxiet.
- Úristen… Ilúvatar… - zokogott Roxie.
- Én a helyedben nem amiatt aggódnék – vigyorodott el Vicky.
- Te… tessék? – nézett fel könnytől maszatos arccal a lány.
- Nagyon sápadtnak tűnsz! – Vic mosolya viccsorba torzult.
- Olyan furcsa vagy… - motyogta alig hallhatóan Roxie.
- Neked itt a mese vége!
- Tessék?
- Jól hallottad! Avada Kedavra!
- NEEEE!!! – kiáltott fel ijedten Vicky. Újra a Szükség Szobájában álltak. – Ez… ez valami tévedés lesz, én ilyet nem tettem volna…
- Azt tudom, hogy meg voltál átkozva, de gondoltam még mielőtt másokat vádolsz, jobb, ha tisztában leszel önmagaddal!
Sophie undorodva lépett arrébb Vickytől.
- Hogy tehetted? – motyogta.
- Nem is tudtam magamról! Kérlek… Sophie, kérlek hallgass meg! Nem is érdekel már, hogy mi volt Freddel… komolyan nem! – bőgte el magát Silver.
Sophie tudomást sem vett síró barátnőjéről, hanem amilyen gyorsan csak tehette próbált menekülni a szobából…
- Vicky, jesszusom, jól vagy? – rázogatta félig ájult barátnőjét Sophie.
- Azt hiszem… bevertem a fejemet – Vicky tudta, hogy ez nem valami álom volt… ez egy látomás, és jobbnak látta nem kirobbantani a vitát… viszont ott motoszkált a fejében az a gondolat, amit a vízióban mondott neki Judy.
- Tuti nem fáj valamid? – Sophie mintha el is felejtette volna, hogy az előbb még veszekedett Viccel. – Itt vonaglottál vagy tíz percen keresztül, nagyon megijedtem!
- Most már jól vagyok, biztos volt valami romlott azokban a bonbonokban, amit elfogyasztottam – mutatott az egyik sarokba, ahol vagy hét üres doboz hevert.
- Nem mondod, hogy ezt mind te etted meg? – vigyorodott el a szőkeség.
- Boldogsághormonra volt szükségem…
- Figyelj, ne haragudj, azért, ami Freddel történt, de én nem akartam… csak ott volt… és minden magától történt. Én tiszta szívemből szeretem Dracot és ezen…
- Semmi baj, tudom, mit akarsz mondani. Én voltam a hülye, hogy ennyire felfújtam a dolgot. – Vicky gyomra elkezdett remegni az idegességtől, mert megpillantotta a kezén azt az aprócska halálfejet. – Tulajdonképpen igazad van… már nem szeretem Fredet, és gyáva vagyok, mert ezt nem tudom neki kerekperec megmondani.
- Nagyon össze van törve…
- Tudom, megértem… és emiatt utálom magamat, de nem lehetek olyannal, akit nem szeretek.
- Megértem.
- És tudom, hogy George halála is megnehezíti ezt a beszélgetést, mert Frednek ő volt a legfontosabb ezen a földön…
- Sajnálom, hogy anno csókolóztam Roberttel… nem tudtam, hogy együtt vagytok!
- Az inkább Chase hibája… nem lehet mindenki tökéletes – Sophie inkább nem reagált erre… nem akart összeveszni megint Vickyvel… de kutyából nem lesz szalonna, ugyanúgy nem fogja tisztelni a nőket, és ugyanúgy ki fogja használni az adandó lehetőséget, ha az tálcán kínálkozik fel előtte, vámpír, véla vagy esetleg mugli képében. A kísértés mindig ott van, és az ilyen típusú srácok, mint Chase nem tud ellenállni a csábításnak.
- Ígérem, hogy nem mondom el Draconak, hogy mi történt Freddel – adta becsületszavát Vicky.
- Köszönöm… majd elmondom egyszer Draconak… csak nem merem most, mert így is féltékeny Fredre… pedig nincs alapja. Nem is tudom mi vett rá, arra, ami a tengerparton történt kettőnk között, mintha nem is én lettem volna… - Judy a legnagyobb csendben lépett be a Szükség Szobájában. Először járt itt, csak kereste a két lányt és hirtelen itt találta magát.
A két lány egymás nyakába borult és elmorzsolt néhány könnycseppet, majd vidáman visszaindultak a gyengélkedőre.
- Na, csakhogy megvagytok! – vigyorodott el az idősebb Davis lány. – Már mindenütt kerestelek titeket.
- Majd szeretnék veled beszélni – Vic egy mosolyt erőltetett az arcára.
- Hogyne!
A folyosón jó pár tucat diák sietett egyik óráról a másikra, biztos most van szünet.
- Nézd azt a két dögös pipit! – hallották hátuk mögül egy csapat fiú beszédfoszlányait.
- Biztos nem roxfortosak!
- Mi az, én már nem is nézek ki jól? – fordult vissza mérgesen a rangidős hölgyemény.
- Bocs, de te már öreg vagy! – villantotta Judyra legédesebb mosolyát egy igen jóképű néger srác. – Viszont Adam úgy is az érett csajokat szereti! – veregette hátba fülig pirult barátját.
- Anyátok az öreg! – sziszegett Judy, majd a két kacagó lány után sietett.
Lent a gyengélkedőn baráti volt a hangulat, amíg Vicky be nem tette oda a lábát. Fred arca elkomorult, ám örömmel nyugtázta, hogy nem ölték meg egymást a barátnők.
Sophie odasietett Dracohoz, és jó erősen megölelte, majd megcsókolta.
- Én ehhez még kicsi vagyok – nevette el magát Judy.
- Inkább kiöregedtél belőle, nem? – incselkedett Vicky.
- Ott lehetek a nászéjszakán? – George felélénkült saját, remek ötletétől.
- De akkor legalább videózz! – vigyorgott már Draco is.
Draco szeme megakadt barátnője még mindig vizes, testhez feszült ruháján.
- Szerintem is jók a domborzati viszonyok! – kacsintott George.
- Tessék? – pirult el Sophie.
- Jól hallottad, nincs okod a panaszra! Nem mintha az itt jelenlévő hölgyek közül bárkinek is a szomszédba kellene szaladnia jó alakért.
- Inkább öltözz át, mert meg fogsz fázni! – morogta Fred.
- Nem egy rossz ötlet… - a ruhájára intett a pálcájával, aminek következtében azok mind megszáradtak.
- Mellékes információnak számít az, hogy megszereztem a könyvet? – vetette közbe Judy.
- Erről beszéljünk inkább holnap! – kérlelte őt testvére. – Én hulla fáradt vagyok…
- Én is! – kapott az ötleten Draco. – Majd reggel találkozunk! – felkapta a kezébe Sophiet, és belépett vele a smaragdzöld lángokba. – Rejtekhely! – azzal a két fiatal eltűnt a semmibe.
- Na… remek, akkor én… most megyek! – motyogta sután Vicky.
- Beszélnünk kell! Menjünk sétálni, ok? – Fred kézen ragadta Viccet, és levitte a parkba tisztázni néhány dolgot.
*
Ron kezdett rádöbbenni, hogy Rupri nem élete nője… ő nem az erőszak híve, kivéve, ha azt mardekárosokon kell alkalmazni. Mindig is erőszeretettel gyötörte Crackot, Monstrot és Dracot. És lám, mi lett, Malfoy a jófiú, ő meg a rossz.
- Valahogy ki kellene innen szabadulnunk, mert a Gomold-kúrián jelenésünk van.
- Ki volt az a férfi? Az a Sam?
- Jó kérdés… de azt azért megfigyeltem, hogy nem virított ott a karján a sötét jegy – mély megvetés bujkált a hangjában. Fél óra alatt egy szó sem volt köztük, Rupertron egyenletes szuszogása azt jelezte, hogy már alszik. Ronnak sem volt más választása, követte barátnője remek példáját.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
