***

Vakító fény és meghitt csend. Lillynek hasogatott a feje mikor magához tért.

-  Jó reggelt, Csipkerózsika – hajolt fölé Remus és ajakon puszilta. A lány nem egészen értette, mi történik, de felült a hófehér ágyban, s körbenézett. A gyengélkedőn volt. Hirtelen eszébe jutott, mi történt, és azonnal felhúzta magát és pofon csapta Remust, aki meghökkenten állt az események előtt.

- Te utolsó, aljas szívtipró – sziszegte Lilly rekedt hangon.

- Hogy? – pillantott a lányra értetlenül.

- Miért nem jöttél a partra? – vetett ellenséges pillantásokat a meglepődött fiúra.

- Én mentem, de akkor már nem voltál, aztán már csak itt láttalak – válaszolt. Lillynek megenyhült az arca, de mikor eszébe jutott a reggeli kis fruskás jelenet, azonnal felment a vérnyomása.

- És amúgy is. Ki az a Natalie? – köpte a szót. Remus megvonta a vállát.

- Eggyel alattam jár, segítettem tegnap neki tanulni.

- Persze-persze… „Tanulni” mi? – kérdezte dühösen, majd mikor felfogta mit mondott a fiú, hozzátette. – Tegnap?

- Igen, tanulni. Hát, ja, tegnap… Persze, most tértél magadhoz. Igazából már vasárnap van – szólt szelíden.

- Aha – bólintott Lilly. – De James és Sirius mást mondott, arról a Natalie lányról.

- No, igen. Sirius mindig félre érti az ilyen dolgokat – gondolkodott el. Majd eszébe jutott, hogy mit is mondott. – Jaj, Lilly, semmi nem történt. Ezért vagy ilyen… morcos? – cirógatta a lány arcán és a hajával kezdett el játszani.

- Ja, jó – mondta lányos zavarában Lilly, hátra dőlt és elkezdte a szobát szemlélni. Délelőtt tíz óra volt. – Amúgy, hogy kerültem ide?

- Az a Parkinson gyerek szólt Lumpsluck profnak – felelte gyengéden Remus.

- Mi? – hördült fel Lilly és újra a fiúra pillantott. – És mit mondott, mi történt?

- Azt, hogy vizes volt a lábad és megcsúsztál – felelte lassan a fiú.

- Ezt nem hiszem el – ült fel ismét a lány, de azon nyomban visszazuhant a puha párnákba, mivel szédítően hasogatott a feje.

- Talán nem így történt?

- Éppenséggel nem – sziszegte a lány. – Véletlen neki mentem, és az a sültbolond megátkozott valami kábító átokkal, én meg leestem a lépcsőn. Aztán nem emlékszem mi történt – morogott dühösen Lilly. – Ezt nagyon megkeserüli.

- Pedig elég meggyőzően alakított – bizonygatta Lupin.

- És te neki hiszel vagy nekem?

- Lilly, kérlek. Megsértesz – pillantott a lányra, s újra elkezdett játszani a hajával. – Persze, hogy neked hiszek. Akkor gondolom, nem kéne elmondanom, hogy kapott még a gyors segítségért húsz pontot – folytatta halkan, mire Lilly újfent felhorkantott.

- Kikaparom a szemeit annak a sunyi kígyónak – morgott a lány.

- Nyugodj meg, drágám, még ráérsz ezzel szerdáig.

- Miért pont szerdáig? A fene, el is felejtettem… Gombászni megyek azzal a félőrülttel a Tiltott Rengetegbe – válaszolt saját kérdésére.

- Veled mehetek, ha akarod – somolygott a fiú.

- Meg tudom védeni magam – húzta fel az orrát. – Főleg attól a kis mitugrásztól.

- Pedig most nem úgy nézel ki, kicsim – simított végig a lány bekötött fején, Lilly sértődött arcot vágott.

- Hát igen, ha úgy átkoznak meg, hogy előtte majd kiesik a szeme, akkor az tényleg váratlanul ér – húzta el a száját.

- Hogy tudnának rád nézni másképp? – somolygott a fiú, s Lilly is elmosolyodott. – Szóval, szent a béke, drágám?

- Eddig se tőlem függött – túrt bele szerelme kívánatos hajába. – Kis vérfarkasom – puszilta meg, majd megölelte a fejfájáson felül kerekedve.