- Ez mi? Várj, nem akarom tudni – eresztett el egy keserves mosolyt, mire Lillynek fülig ért a szája. Végül vett egy levegőt és belekezdett az éneklésbe:

„Én pici pónim, én pici pónim
Álom völgyben ő vár rám
Én pici pónim, én pici pónim
Majdnem mindent megért ám
És annyi mindent szeretne tudni
Téged is közénk vár
Én pici pónim, én pici pónim
Téged is közénk vár
Téged is közénk vár!”

- Póni… Álom völgy… Te így hívod, szivi? – nevetett rá James. – És király többes drága?

- Igen, ááh, igen – nyögdécselt vigyorogva Lilly, miközben James mellkasára könyökölt.

- Perverz vagy – puszilta meg a lány homlokát.

- „És? Te így szeretsz” – idézte Pottert.

- Pontosan. Ezért is, meg azért, mert olyan dögös vagy… A hajad, a bőröd, a szemed, az arcod, minden tökéletes – mosolygott huncut fénnyel a szemében. – Az ajkaid puhasága, az érzéki csókjaid egy kis…

- Jó, jó elég lesz! – csattant fel vörösen Lilly és kezei mögé rejtette tüzelő arcát.

- Ne légy zavarban, kisasszony, nincs miért…

- Jó’ van má’ – vágott közbe a lány. – Ne legyél nyálas – szűkítette össze szemeit tettetett ingerülettel.

- Nyálas mi… – morogta James, majd váratlanul elkezdte csiklandozni a lány mindkét oldalát. Lilly sikítva térdelt fel, de James taktikát váltott és magához húzta a lányt, majd átfordult, így felülre kerülve egyszerűbben és hatékonyabban tudta csikizni a fetrengő lányt.

- Neeeheee Jaaames aaaah haaa – vihogta a lány, miközben próbálta lelökni magáról a nevető Jamest.

- Hát ez tök vicces – vigyorgott Potter. – Már vörös a fejed – röhögött.

- Kaaahaapd beeeee – replikázta rötyögve.

- De neked nincs olyanod – válaszolta nyerítve.

- Aaaahaaanyáááád…

- Neki sincs – vakkantotta.

- Neeeheeeheee – vonyított Lilly.

- Hogy mondod? – hagyta abba egy pillanatra Potter a tevékenykedését.

- Nehm… Nem kapok le-levegőt – zihált Lilly elterpeszkedve. – Hát ez… ez nagyon büntet.

- Ugye? Kondiban tartalak – simította végig kezét a lány mosolygós arcán. – Most pedig folytassuk – vigyorodott el.

- Neee, még ne – kérlelte Lilly. – Hagyj már levegőhöz jutni.

- Ejnye-ejnye, az állóképességre még gyúrni kell.

- De ez nem is állóképesség… ez fekvő! – háborodott fel Lilly.

- Igazad van, póni – nézett le rá.

- Kapd be – húzta fel az orrát.

- Mintha ezt már megbeszéltük volna – oltotta Potter.

- Akkor nyald ki – somolygott betegesen.

- Itt és most? – hajolt a lány fölé.

- Had gondolkozzak. Nem, majd egy olyan bő három-négy év múlva és a szertárban – szólt sztoikusan.

- Kérésed számomra parancs, úrnőm – mosolyogott.

- Igen? – húzta fel szemöldökét. – Akkor szállj le rólam.

- Ezt sajnos nem áll módomban teljesíteni.

- Akkor… csókolj meg – morogta oda, mit sem törődve a fiú elszánt arcával. – Jó oké, csak vicceltem… na, hé! – emelte fel hangját, mikor meglátta, hogy James közelebb húzódott hozzá.

- Na de Lilly drágám, miért nem csókolhatlak meg, ha egyszer járunk?

- Mert én még a kéz-a-kézben korszakomat élem – mondta magától értetődően.

- Aha – vont vállat James, és összekulcsolta Lillyvel a kezét, a lányt az ágynak szegezve. – És így sem? – érezte az arcán a fiú leheletét.

- Hááát, nem – susogta vissza Lilly, de szíve mást kívánt. James ajka épphogy csak érintkezett a lányéval, azonnal fel is ült és eltüsszentette magát. – Ez igazán bíztató… Allergiás vagy rám? – morogta sértődötten Lilly.

- Ekkora nyomorultat, mint én – sóhajtott alig hallhatóan Potter, majd beletúrt fekete hajába és egy lehengerlő pillantást küldött Lilly felé. – Hol is tartottunk?

- Hol is? – gondolkodott el. – Jaj, tudom – emelte fel kezeit a lány. – Bossszúúúú – sziszegte és ő is elkezdte csikizni a fiút, ami váratlanul érintette. Ezúttal Jamesen volt a röhögő-görcsök sorozata és megadóan vágódott a hátára, míg Lilly kéjes tekintettel mászott fel rá és fojtatta a „kínzást”.

- Kinek rossz az állóképessége? – nevetett rá, mikor látta, hogy Potter az oxigénért küzd.

- Páá-páros edz-és? – vetette fel lihegve a fiú.

- Edzés, mi? És te így nevezed? – somolygott, mire James fájdalmasan felnyögött alóla, de aztán ismét elmosolyodott, levegőt kapkodva.

Lillyben hirtelen felbuzgott a karácsony közeli szeretetroham és hihetetlenül boldognak, nyugodtnak és vidámnak érezte magát – olyannak, mint már nagyon rég nem volt. Hűvös kacsóival hátrasimította James amúgy is felnyalt frufruját és hozzásimult. A fiú először meglepődött Lilly közeledésén, de bujkáló mosollyal várta a folytatást, míg kezeivel megfogta a lány derekát és gyengéden magához vonta. Lilly szíve hevesen vert és ez által kicsit gyorsabban szedte a levegőt, de ezt foghatta még az előző adag nevetés-sorozatra is. James jobb kezét egészen a lány lapockájáig húzta és türelmetlenül felemelkedett az ágyról, de Lilly csak azért is visszanyomta.

- Sss, nyugi – susogta, szinte a fiú szájába és mosolyogva harapott gyengéden a fiú alsó ajkába. James nem bírta ki és egy puszit lopott a lány ajkáról, minekután Lilly felkuncogott és ő is leutánozta Potter „formuláját”. Majd ajkát egy csókra nyitotta, s lassan kóstolta meg a fiú marcipán ízű nyelvét és selymesen éles fogait.

- Oh, bocsánat – nyitott be Sirius, majd sarkon fordult és szinte ugyanazzal a lendülettel fordult vissza és tátott szájjal bámulta a fiatalokat. Lilly azonnal felült és Jamesszel együtt pihegve szedték a levegőt.

- Ti mit csináltok? – nézett rájuk kerek szemekkel. – Miért vörös a fejetek és lihegtek úgy, mint két… Godricra, csak nem! Te jó ég – pillantott Lillyre, aki körül a nem túl hosszú szoknyája takarta el félig a combját, miközben Jamesen ül. A fiú zavartan pislogott Lillyre, kerülve Sirius pillantását, míg Lilly a földet bámulta. – Ti ugye nem azt? Na, jó ez nekem sok – fordult az ajtó felé, de James hangja megállította.

- Nyugi, Siri-us, nem csináltu-unk see – lihegte, de Lilly a szavába vágott.

- Fúj Sirius! Azt a mocskos fantáziát, mint amilyen neked van.

- Hát ezt nem is tudom, ki mondja – válaszolta somolyogva a fiú, ahogy Lillyre pillantott, aki kihúzott háttal, felszegett fejjel trónolt Potteren, mint valami kiskirálynő. Erre csak Lilly is tátogni tudott, mire James nem erőltette tovább az így is épp eléggé edzett hasizmát és elnyúlt az ágyban.

- Na, jó én tiplizem – intett Lillyéknek, de ezért az ajtóból még feléjük pillantott. – Aztán ne ilyen hangosan, én is azért jöttem megnézni, hogy mi van, mert már azt hittem ölitek egymást, de ezek szerint ti csak úgy szeretitek egymást, mintha… hagyjuk – legyintett és becsukta maga mögött az ajtót és bűbájjal le is zárta.

- Hát ez hülye – nyögte Lilly. – És hogy megyünk ki?

- Ki akar kimenni? – bukott ki a kérdés Jamesből, majd hozzá tette. – Vagyis nálam van pálca.

- Igen, azt érzem – válaszolta Lilly félvállról.

- De nem is ott… Jah hogy… Lilly! – nézett rá megbotránkozva, majd beletúrt a saját hajába és el kezdte húzni. – Tedd magad takarékra, mert különben itt helyben lete…

- Be ne fejezd – emelte fel mutatóujját a lány villogó szemekkel. – Ha ezt a mondatod befejezed, akkor vagy megrugdoslak, vagy szólok apámnak. Na, jó az utóbbit inkább nem, mert még a végén körül lennél metélve – emelte jobb kezét a szája elé, hogy elrejtse vigyorát.

- De most tényleg, egy picit csak mozogj…

- James baszd meg, el ne élvezz – mért lesújtó pillantást a lány.

- Mért? – nyögte James.

- Jaj de debil vagy! – ugrott fel a fiúról Lilly és mogorván ült inkább az ágy végébe és bámulta az elfüggönyözött ablakot.

- Nyugi van, Lilly – ült fel a fiú is és kedvesen nézett a lányra.

- Nincs nyugi – csikorgatta fogait.

- Akkor ki is az agresszív kis malac?

- Nem vagyok malac – sziszegte rekedten.

- Nem úgy értettem – kelt fel az ágyról a griffendéles és a lány elé térdelt. – Kérem, bocsásson meg Lilly hercegnő – nézett rá könyörgően a fiú, kezeit gyengén megszorítva. Lilly csak felhúzta az orrát és rá se hederített. – Na, bármit megteszek…

- Bármit? – kapta rá eszelős tekintetét, perverz mosollyal.

- Amiben nincs korbács – szögezte le James.

- De most miért? – görbült le a szája, mint egy sírásra készülő gyereknek, mire James csak sóhajtott egyet. – És ostor? – csillant fel Lilly szeme, mire Potter megütközten nézett rá.

- Lilly, még a srácok így is megkérdezik, mik rajtam ezek a harapások – húzta le a nyakánál a pulcsit, mire a lány sötéten elmosolyodott. – Még hogy kéz-a-kézben járás, vazze! – füstölgött a fiú. – Inkább ostor a kézben és perverzkedések netovábbja…

- Gonosz vagy – húzta össze száját penge vékonyra, amit McGalagonytól tanult.

- Te meg perverz.

- De az pozitívum!

- De a te szemszögödből a gonosz is pozitív – védekezett James, mire Lilly oldalra döntötte a fejét. – Hát a rossz fiúkra buksz.

- Hát igen – vonta meg vállát, és hasra feküdt, hogy egy szintben legyen a földön gubbasztó Potterrel. – De akkor nem is bármit tennél meg értem – pillantott rá szomorúan.

- Ne szomorkodj, azért én így is jóval többet tűrök, mint a többiek…

- Milyen többiek? És honnan tudod, hogy mit szoktam csinálni? – pillantott rá megrovóan.

- Szoktál…

- NEM!

- Heh?

- Jah semmi, csak félre hallottam.

- Mi a…? Óh, a perverzség istennőjére már – nézett Lillyre megbotránkozva. – Te beteg vagy.

- Oh, köszi a bókot – puszilta meg a fiú arcát.

- Hát ezt nem éppen annak szántam – dörmögte az orra alá.

- Nem baj, azért jól esett – vigyorodott rá.

- Jaj, Lilly, te olyan… - borult a nyakába és elkezdte ölelgetni.

- Olyan milyen?

- Kiszámíthatatlan vagy – suttogta a fülébe.

- Most miért? És miért suttogsz? – susogta vissza Lilly.

- Mert ez olyan meghitt…

- Nagyon – vágott a szavába.

- Azért, mert egyik pillanatban még meg akarsz átkozni, de legalább is megcsapkodni, aztán meg a karjaimba borultan szuszogsz, és perverz dolgokat suttogsz a fülembe.

- Suttogok? Nekem a leghalkabb perverz-fokozatom is az emelkedett – röhögött fel, mire a fiú felnyögött. – Bocs, ezt nem hagyhattam ki.

- De most tényleg… Nem tudom, hogy te tényleg ilyen vagy, vagy csak játszol velem? – nézett a lány szemébe, némi félelemmel vegyülve.

- Ne hülyéskedj már – mondta szinte sértődötten. – Nem szokásom játszani, főleg nem ilyen dolgokkal – szegte fel fejét. – Hát nem nyilvánvaló? Amúgy szoktam… nem, nem szoptam, mielőtt félrehallod.

- Én nem szoktam félrehallani – jegyezte meg James.

- Akkor jó – mosolyodott el Lilly. – Szóval nem szokásom csak úgy minden szembe jövő alak karjaiban kikötni és/vagy kikötözötten kiélni rajta perverzióimat.

- Őőőh – gondolta el a fiú, amit Lilly mondott, majd inkább megrázta a fejét. – Nem akarom tudni – mondta inkább magát győzködve. – Akkor jó, csak ez előtt azért nem volt ennyire nyilvánvaló – folytatta. – Mert most tényleg minden tök jó, mondhatni tökéletes, de mielőtt még kiderült, hogy lenne veled valami még ennél is szeszélyesebb voltál.

- Jó, bocs – húzta fel magát Lilly. – Tudatmódosító hatása alatt voltam! És amúgy sem emlékszem.

- Tudom, azért mondom el – simogatta meg Lilly karját. – Na, mindegy, csak tudni akartam.

- Ez tök jó, de nem emlékszem… sok dologra – válaszolta. – Mint például arra, hogy az anyámban jöttünk össze? – gondolta. – De egy valamiben biztos vagyok. Most olyan jó itt a kezeid között verdesni, mint egy rabul ejtett madár…

- Aha… És milyen madár? – vigyorodott el James.

- Ez csak egy hasonlat volt.

- Jó tudom – húzta el a száját James. – Szóval akkor járunk?

- Miért, eddig nem azt tettük? – nézett rá kételkedő arccal.

- De-de, csak hogy így nem emlékszel sok dologra, nem voltam benne biztos, hogy minden oké velünk, meg ilyenek…

- Édes vagy – hajolt az ajkához és megpuszilta, majd felpattant.

- Most meg mi van? – várta volna a folytatást James.

- Gyere, járjunk – ragadta meg a fiú kezét Lilly, és elkezdte húzni az ajtó felé. Az csak sóhajtott egyet, majd méltóság teljesen felállt.

- És hova járunk?

- Kintre. Az idő gyönyörű, süt a nap, a madarak csivitelnek…

- Azok nem délen vannak? – jegyezte meg James.

- Ne okoskodj már, mert kiábrándítasz… Nem áll neked az jól – nevette el magát Lilly, majd meggondolta magát és megfordult, hogy megölelje a fiút. – Juj, Jamie, mindjárt itt a karácsony!

- Aha – bólintott James.

- Akkor is itt leszel?

- Örökké veled leszek – szorította magához a lányt.

- Jaj, de nyálas valaki… Amúgy is férfiból vagy, na, jó, még csak fiúból, szóval sejtem ám milyen az örökké. Jön egy szöszi, bögyös maca és már dobsz is érte – nézett fel a fiúra és nyelvet öltött.

- Nem is! – csattant fel a fiú.

- Majd meglátjuk – mondta nagy bölcsen Lilly és az ajtó felé indult, de az a sokadik rángatásra se nyílt ki. – Most meg mi a rák van?

- Tudod, Sirius bűbájjal zárta le…

- Jah tényleg – csapott a homlokára a lány. – És van nálad még egy pálca?

- Csak egy pálcám van…

- De akkor hogy megyünk ki? – nézett rá a lány értetlenül.

- Mi? Jaj, már megint kezdi – mondta inkább magának, és előkapta mahagóni pálcáját, majd kinyitotta vele az ajtót. Lilly megfogta James kezét és elindultak a folyosón. Útba ejtették a mosdót, hogy a lány magához vegye saját varázsvesszejét is.

- És mondd csak, még újévkor is nálunk leszel? – pillantott Lilly a kócos hajú fiúra.

- Aha – bólintott.

- De mégis meddig? – kérdezte kíváncsian Lilly, miközben tovább haladtak a földszintre.

- Hát egész szünetben, szóval együtt is megyünk majd a King’s Crossra is.

- Érdekes – morfondírozott el Lilly. – De a szüleid hol vannak ilyenkor? Mármint hogy csak így elengedik egy szem fiukat?

- Elhúztak Malibura – forgatta meg a szemeit.

- Malibu – röhögött fel. – És téged meg itt hagytak? Leadtak gyermekmegőrzőben, vagy mi?

- Jah, ők nem tudják, hogy itt vagyok. Úgy volt, hogy a Roxfortban maradunk, de aztán Siriusszal inkább úgy döntöttünk, hogy úgyis eleget leszünk még a négy fal között az évben, és kell egy kis változatosság.

- És a szüleid nem lesznek mérgesek, ha megtudják?

- Tök mindegy, utólag már semmit se tehetnek – vigyorodott el a fiú.

- Ja, bocs – nyögte Lilly.

- De azért a te őseid se semmik. Csak ilyen szimplán belementek, hogy Sirius itt legyen, meg hogy én is…

- Tudod, kicsit bonyolult a családi helyzetünk.

- Igen, Sirius már valamit elkezdett magyarázni, hogy az ő szülei meg a tieid nincsenek jóban…

- Hát nem is az, hogy az ő szülei, hanem inkább a nagyszülők… Tudod e miatt a Charnelle dolog miatt. Vagyis hogy leányágon is öröklődik a családban a név, és ezt Blackék nem fogadták el, és apámat kábé kitagadták.

- De ez durva – döbbent le James.

- Hát az… Hivatalosan természetesen nem tagadták ki… még, de a családi ebédekre, meg az ünnepségekre nem vagyunk meghívva. Na, nem mintha nem lenne elég nagy így is a Charnelle ág. Néha még sok is – gondolt Sissára, és már meg is érkeztek a hátsólépcsőn az udvarra vezető sorra.

- De ez akkor is milyen már – húzta fel az orrát Potter, de Lilly csak megvonta a vállát. – Amúgy mit is akarsz csinálni?

- Hmm – gondolkodott el a lány. – Mondjuk korcsolyázzunk.

- Van korcsolyapályátok vagy mi?

- Nem, nincs, de van egy tavunk, nem nagy, de korizni azért lehet rajta – válaszolta Lilly.

- Felőlem… De én nem tudok.

- Nem tudsz korcsolyázni?! – lepődött meg Charnelle, mire Potter megrázta a fejét. – De ez hogy lehet? Mindenki tud korcsolyázni.

- Aha… De mi télen mindig délre utazunk, olyan egyenlítő közelébe – mondta.

- Ja, jó – nézett rá, szinte szánakozva Lilly. – Nagyon szar lehet – mosolyodott el fájdalmasan. – Nem baj, akkor most megtanulsz – zárta le a témát Lilly és felvették a kabátjukat.

- Uh, basszus én így fázni fogok – nézett magára, mikor észbe kapott, hogy ő igazából szoknyában van.

- Dehogy fogsz… Hosszú a kabátod, meg úgy is mozgásban leszünk.

- Potter! Mondtam már, hogy én még nem…

- Lilly! – fogta a fejét James. – Nem úgy, ahogy a kéjenc fantáziád elképzeli… Vagy akarod? – villantotta fogait a lányra, mire az adott neki egy pofont. Végül Lilly felrohant a szobájába, és gyorsan átöltözött melegebb ruhába. A pincéből előhalászott egy régi korcsolyát, ami éppenséggel jó volt Jamesre – szinte már rozsdásodott az éle, de a célnak megfelelt.

Lilly örült, hogy újra a friss levegőn lehet és a lábszárig érő, ropogó hóban, futva közelítette meg a jégpáncélos tavat. Sietve fel is kapta lábára a korcsolyát és már nagyban rótta a köröket, mire James még csak megérkezett.

- Gyere már Jy, lemegy a nap is mire végre kész leszel – farolt a fiú elé Lilly türelmetlenül.

- Jó’ van má’ – vette fel ő is a korcsolyáját. – Bevetésre kész, tanár néni – vigyorodott a lányra James. Lilly megmutatta a korcsolyázás alappilléreit a fiúnak és az ügyetlenül bár, de többnyire a lábán maradt. Persze voltak olyan alkalmak is, mikor elesett és olyankor „véletlenül” mindig magával rántotta Lillyt, ha éppen a közelben csúszkált. Az egyik ilyen alkalommal Lilly olyan szerencsétlenül érkezett a földre, hogy jajgatott vagy öt percet, mire kinyögte, hogy mennyire fáj a hátsója.

- Hagy nézzem, nem lilult-e be – mondta James mire a lány megsemmisítő pillantással illette a fiút és mutató- és hüvelykujjával egy „L” betűt formált, amit a homlokára emelt. – Én looser? – pillantott rá sértődötten a fiú.

- Az vagy. Ha nem vagy az, akkor kapj el! – pattant fel a lány a jégről és eliramodott. James se volt rest, meglepő ügyességgel állt talpra és követte a lányt. Olyannyira rutinosan, hogy Lillyben felmerült egy két dolog. – Te dög! – kiáltotta oda neki.

- Hozzám beszélsz, vagy csak a szél susog? – vigyorodott rá James és gyorsabb sebességre váltva közelítette Lillyt.

- Te hazudós Utolsó. Azt mondtad, hogy nem tudsz korizni – szegte fel a fejét Lilly, miközben háttal haladt előre.

- Csak füllentettem. Olyan édes voltál, mikor magyaráztál és kezdtél kiakadni, hogy nem értem, miről hablatyolsz – mosolygott a fiú, mikor Lilly épp megállt. James ezt nem vette észre és teljes lendületével feldöntötte a szitkozódó lányt.

- Auuuu – nyüszített fölüle Lilly.

- Te meg hogy kerülsz már megint felülre? – lepődött meg James. – Te figyelj már, máshogy nem tudsz elesni, csak úgy, hogy felülkerekedj, vagy mi van már?

- Megérdemled, te aljas póni… törpe póni – folytatta csak azért is Lilly, és megpróbált felállni. Épphogy sikerült az akciója, James is felült, ám kihúzta Lilly lábát alóla és a lány újra elesett és ismét Jamesre.

- Mondom én, hogy mindig valakire ráesel.

- Hé, ez most mire volt jó? – csattant fel Lilly.

- Csak tesztelem, hogy esel el – válaszolt magától értetődően James.

- Nincs jobb elfoglaltságod? – zsörtölődött a lány, míg ülő pózba próbált helyezkedni, vánkosául Jamest használva.

- Most, hogy így mondod – ragadta meg Lilly vállait James és magához rántotta, majd jeges kezeit a lány kipirult arcához húzta és kissé felemelkedve, már az ajkaival kóstolgatta a lány forró csókját. Lilly meglepődött ugyan James lépésén, de nem volt ellenére egy kis édesgetésnek így a fiúra simult és lehunyt szemmel ízlelgette a „marcipánt”. De épphogy csak találkoztak nyelveik, Lilly – egy a fejének érkező hógolyó sebességétől – lefejelte fiút és sikeresen ráharaptak a saját nyelvükre.

- ’ÍÍÍ’UUU’ – ordította Sirius nevét Lilly és dühösen nézett unokatestvérére, aki ismét sikeres hadjáratot indított a „szívassuk Lillyt és Jamest” nevű szabotázsában.

- Nem hiszem el, hogy mást sem csináltok, csak egymásban fuldokoltok – lépett a tó széléhez Sirius. – Már megint vörös a fejetek és lihegtek – csattant fel.

- Sirius, szerezz be egy csajt – replikázta Lilly, mikor már érezte a nyelvét és használni is tudta. – Nem tesz jót neked ez a nagy szabadság.

- Pff – emelte az égnek a tekintetét a fekete szemű fiú. – De ti akkor is folyton egymás ajkán lógtok…

- Nem, csak mindig akkor bírsz színre lépni – sziszegte Lilly.

- Ja, persze, én is ezt mondanám – legyintett, majd sarkon fordult, és otthagyta az egymásra zavartan pislantó párt.

Melléklet: Black & Charnelle családfa