8. Fejezet

„Szerelem, levelek, bosszú”

„Hány dal? Mennyi idő? Hány hang? Hány szó?
Hány csel? Hány csalás? Mennyi jó?
Hány mosoly? Mennyi színlelés? És hány tévedés?
Ha hozzámérsz, amíg hozzám elérsz...”

Király Linda: Két szív

- Oh mein Gott – nyögött fel Lilly, minekután hulla kómásan ébredt fel az előző, éjszakába nyúló „felelsz vagy mersz” után. – Mi az isten ez a fo-ooh – tátotta el száját Lilly, mivel egy ismeretlen eredetű foltot pillantott meg a paplanján. – Ugye ez nem James… volt, vagyis… ÁÁHH – ordította el magát idegesen. – Kiherélem ezt a féleszű, beteg lényt. És akkor még én vagyok a perverz?! De na, már! – akadt ki végleg a kócos hajú szépség.

- Lilly? – ült fel a földről álomittas szemmel James, Lilly nem kis meglepetésére.

- Te! Te mit keresel itt? – rökönyödött meg a lány.

- Hát, nem engedted, hogy veled aludjak…

- Még szép, hogy nem! – csattant fel Lilly.

- Jól van, na, most mit kell így pattognod kora reggel? – nézett rá morcosan a fiú.

- Én nem pattogok – nézett rá szemrehányóan, de mikor jobban szemügyre vette Jamest, rájött, hogy tényleg nem kéne kiabálnia hajnalban. No meg szerelme is eszméletlen vonzó volt, még így csapzott hajjal is. Persze, mikor nem az? Végül is belekócolt a fiú hajába, mintegy jelezve, hogy nincs harag.

- Mellesleg, jó reggelt – lehelt egy puszit a lány ajkára.

- Neked is – nyelt egyet Lilly.

- Az enyém már az – nézett végig bujkáló mosollyal a lányon. – Fázom – állapította meg James.

- Na, jó. Gyere – húzódott hátrébb az ágyában Lilly. James meghökkenten állt az események előtt, de bizakodva mászott a lány mellé.

- Minek köszönhetem eme nagylelkűségedet? – pillantott Lillyre, immáron a paplan alól.

- Ma jótékony hangulatomban vagyok – susogta a fiú fülébe.

- Bárcsak mindig ilyen lennél – sóhajtott James.

- De akkor olyan lennék, mint az átlagos kis libák és a végén még túlságosan is elbíznád magad – vigyorodott el.

- Kösz, hogy meghagyod nekem a kétkedést.

- Nagyon szívesen – bújt a fiúhoz.

- És ma mit csinálunk?

- Hát, azt nem – sziszegte halkan a lány.

- Lill! Nem arra gondoltam – forgatta meg szemeit James. – Nem hiszem el, hogy neked már korán reggel Ezen jár az agyad – füstölgött a szépfiú.

- Már megszokhattad volna – kacsintott – p nélkül – tette hozzá vidoran.

- Lilly-Lilly – ciccegett Mr. Potter.

- Lilly Potter…

- Hö? – nézett a lányra értetlenül.

- Elég hülyén hangzik – mondta tettetett szenvtelenséggel.

- Szerintem menő – vélekedett Potter.

- Ja persze, de, csak mert a Potter szó is benne van – öltötte ki nyelvét a lány.

- Meg mert a Lilly is – mosolyodott el a fiú. – Huh, most úgy megcsókolnálak – mondta, minden átvezetés nélkül.

- Mivel mostál fogat? – húzta pajzán mosolyra a száját Lilly.

- Colgate…? – vágott kérdő arcot James.

- Az jó, akkor lekaphatsz – nevetett fel perverzen.

- Ismételten köszönöm – lehelte a lány arcába a szavakat – a – húzta végig kézfejét a lány csípőjétől a nyakáig, majd a tarkóját megfogva húzta magához.

- Aaaah – sóhajtott Lilly.

- Lehetőséget – érezte ajkain a fiú szavát.

- ’Reggelt! Nem láttad Jaame… – vágódott ki az ajtó, amin Sirius trappolt és megdöbbenésétől még a pupillái is kitágultak. - …sszt – sziszegte el a nevet, mintha eresztene a feje. James egy pillanat erejéig nézett csak az ajtó felé, és mikor felfogta, hogy csak Sirius az, folytatta Lilly csábítását.

- Hé! – kiáltott fel a sötét griffendéles.

- Ha zavar, menj ki – susogta James Lilly arcába. Siriusnak, ez már sok volt, és odarohant az ágyhoz, hogy kirángassa tüzes hangulatú barátját Lilly mellől.

- Sirius! – csattant fel a szépség. Az említett gyerek fagyos szemekkel nézte rokonát, majd Jamesre emelte tekintetét.

- Te most velem jössz – morogta oda neki és a karjánál fogva rángatta ki Pottert a szobából.

- Hogy ez mekkora egy aljas dög – sziszegte Lilly maga elé, majd hanyatt vágódott az ágyban.

Épp kezdte volna szidalmazni Sirius bosszantó viselkedését, mikor egy kép villant be neki, amit egy levelet ír. Majd rögtön utána egy másik, amint érkezik egy és azt beteszi az asztala fiókjába. Amint újra magáénak tudhatta a saját agyát, felpattant és elkezdett kutatni a fiókban.

Ott megannyi kép, levél, pergamen, tinta és toll volt. Lilly egyesével nézte végig az összes levelet. Az első pár, hagyományos beszámoló volt az anyjának, amiknek a hátoldalára válaszolt szülője. Aztán az egyik levélen megakadt a szeme. Arra más kézírással válaszoltak. Dy volt az. Lilly kíváncsian hajtotta szét a pergament, és meghökkenve kezdte olvasni saját írását.

„Hellósz Drágám,

Nem fogod elhinni mi történt velem… Megláttam és azt hittem rám jön a frász, vagyis rám is jött, de akkor is. Na, jó, most próbálom nem felhúzni magam, míg megírom neked, hogy mi is történt.

Szóval az volt, hogy Beckyvel szép nyugisan megyünk a kviddicspálya felé. Nem is fogtam fel mit láttam, csak egy ismerős érzés kerített hatalmába, majd hátra fordultam, hogy megnézzem, mitől jött ez a váratlan… dolog. És megláttam életem eddig legnagyobb meglepetését, természetesen a rosszabbik fajtából. Remus és Natalie csókolóznak.

Mondom: „Mi van? Ez biztos csak egy rossz tréfa.” De nem az volt. Közelebb mentem, hogy jobban szemügyre vegyem a dolgot, de elsőre is jól láttam. Aztán otthagytam őket, hogy fulladjanak meg egymásban. És azóta nem beszéltünk. Mondjuk ez tegnap délután volt, ma meg reggel van. Majd meglátjuk, de hát ezen nincs nagyon mit megbeszélni. Láttam, amit láttam, és erre nincs mentség.

Pussza:

Okt. 24., Lilly”

- Hát jól emlékszem, és nem csak egy rémálom emlékképe volt – sóhajtott Lilly. – Bár az a furcsa, hogy most nem érzek gyűlöletet Re… Lupin iránt, bár ezek után nem is túl sok a szeretet – tűnődött el a levélen Lilly, majd némi hányinger kíséretében letette az asztalra a levelet és vette egy mély levegőt. Utána, folytatta a következővel, ami a kezébe került.

„Szija,

De mondom, hogy ez volt Dy! Itt nincs semmi félre értés, vagy hasonló.

Most persze akar valamit, így pár hetes fáziskéséssel, de naná hogy nem foglalkozom vele. Gondolkodjon már, hogy erre nincs bocsánat” – olvasta a sorokat teljes megdöbbenéssel a lány. Nem értette, hogy írhatott ilyet, hisz nagyon is érdekelte a téma. Hogy csalhatta meg Natalie-val? Tovább futott a szöveget, és megbotránkozva gyűrte össze, majd hajította a sarokba.

- Ilyet… ilyeneket hogy írhattam? Teljesen megzakkantam, vagy mi? Ilyesmit, még sosem gondoltam Remusról. Az egy dolog, hogy megcsalt és utáltam, de hogy ilyen jelzőkkel illetem másfél oldalon keresztül, az… az valami gyalázatos. És akkor én pattogok itt, hogy mások milyenek? – kezdett undorodni saját magától. – Na, jó – vette erőt magán és tovább olvasta a következő levelet.

„Egyetlen Dym,

El tudod képzelni, milyen zseniális vagyok? Jó hát, mondjuk ezzel nem mondtam újat *sátáni kacaj*. Szóval kitaláltam Lupinka méltó büntetését – falta a sorokat, egyre nagyobb megrökönyödéssel, gúnyos mosollyal az arcán Lilly. – Egyik éjjel ütött szöget a fejemben, ez a fantasztikus ötlet, amit másnapra – ami „véletlenül” pont Hugrabug - Griffendél mérkőzés volt – meg is valósítottam. Na de miről is beszélek?

A meccs után, amit természetesen a Griffi nyert meg voltam hívva a buliba, ami a Griffendél tornyában volt. Ott persze mindenki James körül rajongott – még a fiúk is… De mikor meglátott, akkor valahogy sikerült mindenkitől megszabadulnia, és már csak utánam loholt.

Aztán mikor sikerült valahogy Lupin közelébe kerülnöm, James is utolért. Ott bájcsevegtünk egy keveset, aztán mondtam neki, hogy sajnos mennem kell, mert már késő van. Végül nagy nehezen elengedett, és adtam neki egy jó éjt csókot – dermedt meg az émelygéstől Lilly. – Na, azóta persze nem tudom levakarni magamról. De azért néha megpróbálok a szerepemnek megfelelően színészkedni, hogy milyen halálosan bele vagyok szerelmesedve…”

Lilly úgy dobta el a papírt, mintha égetné, de valójában jeges dér ült szívére. Az elméje leblokkolt, és nem tudott gondolkodni. Egy értelmes ötlet se jutott eszébe, csak annyi, hogy ez így nem mehet tovább.

Agya elkezdett lüktetni és hasogató fájdalom nyilallt a fejébe. Felállt, s tompa érzékeivel kitántorgott a folyosóra. Nehézkesen lépkedett, s azt se tudta merre megy. Egy olyan kísértés ejtette hatalmába, amivel nem tudott mit kezdeni, csak követni, amit ösztönei, de legalább is valami más irányít.

- Jobbra – hallott egy ismerős sziszegést a fejében. Benyitott, s a fürdő volt az, bár nem látta, csak a hőt és a szagokat érzékelte. Szeme szivárványhártyáját és pupilláját szürke hártya fedte, amit nem vett észre, pedig saját magát bámulta a tükörben. Ismét a hang késztette arra, hogy kutasson valami fényes „játékszer” után, ahogy Az mondta. Végül egy borotva akadt kezei ügyébe, amivel rögtön első érintésre el is vágta az ujjait.

- Használd – visszhangzott elméjében a férfi hangja. Lilly akaratán kívül, vágta fel újra régi sebeit, mit még Morfintól származtak. Kéjes lassúsággal mélyesztette a pengét karjába. A forró vére felperzselte jéghideg bőrét. A karmazsin nedű kicsordulásától, a férfi gonosz kacajt hallatott, ami a lány száját hagyta el. Miután végzett műve restaurálásával, ha lehet, még ördögibb nevetésbe kezdett.

- Mi a…? – szűrődött be az ajtón egy meglepett hang. Lilly, vagyis az őt irányító Morfin véget akart vetni ennek a remekművének a tulajdonosának, így megölni Lillyt. Már épp kezdte volna felvágni az ütőerét, mikor Dy nyitott be, s megrökönyödve pillantott a kőpadlón ülő, vérben úszó Lillyre.

- Lilly! – sikkantott fel.

- Semmi közöd hozzá! Tűnj innen – sziszegte párszaszóul Lilly, amin Diana még jobban megrémült.

- Mi-mit csinálsz? – dadogta a lány remegve. Lilly felemelte a James pengét, hogy végig húzza a csuklóján. De Diana amint meglátta, hogy Lilly szemével sincs minden rendben. Odaugrott elé és kikapta a kezéből, mielőtt még valami véresebbet tehetett volna. Lilly/Morfin dühösen pillantott fel.

- Ezzel még nincs vége – sziszegte Lilly rekedt hangon, majd egy villanás kíséretében Morfin távozott a lány elméjéből, s a főnix eszméletlenül hanyatlott a földre.

***

- És utána mi történt? – vonta össze szemöldökét Lilly.

- Utána szóltam anyádnak. Nagyon megijedtünk, Lilly! Azt hittük… meghalsz – mondta Diana, s még mindig érződött a hangján a félelem.

- Aha – sóhajtott Lilly. – És, öhm… Lehet tudni, hogy mi miatt… próbáltam magam megölni? – kérdezte, bár a választ sejtette.

- Ez még azzal volt összefüggésben, ami miatt sok mindenre nem emlékszel – válaszolt Diana, bár Lilly nem éppen erre gondolt. Sokkal inkább öngyilkos hajlamára. – Szóval ez a Morfin még szeptemberben úgy kínzott meg, hogy fekete mágiát használt, aminek a nyomai megmaradnak…

- Meddig? – vágott a szavába Lilly.

- Ezt nem lehet tudni – felelt lemondóan Diana. – Szóval így valami kapcsolat áll fenn köztetek, vagy mi, mert erre az is rájátszik, hogy te főnix vagy, Morfin meg ugye kígyóméreggel vagdosott meg.

- Nem véletlen Morfin a neve – nevette el magát keserűen Lilly. – Morfium…

- Hát igen – bólintott Dy.

- És hogyhogy nem a Szent Mungóban vagyok? – nézett körbe Lilly a szobájában.

- Öhm – krákogott egyet Diana somolyogva.

- Na?

- Valami olyasmi van, hogy megtelt.

- Megtelt. Megtelt? – lepődött meg Lilly.

- Hát, ja, így két ünnep között. Sokan olyan ajándékot kaptak, amit nem megfelelően tároltak, és a gazdájára támadt. És családi perpatvarokban is rengetegen megsérültek.

- Aha – hagyta rá a lány.

- De anyukád is szerette volna, ha nem kéne az ünnepek alatt az ispotályban lenned, mert az mégis csak lehangoló.

- És mi lett Morfinnal? – kérdezte Lilly.

- Újra Azkabanba vitték.

- Újra?

- Már nem az első alkalom, hogy megkínoz embereket. Bár eddig nagyrészt állatkínzásért és mugli ellenes tevékenykedésért ült – válaszolt Diana. – Lilly jól vagy? – nézett falfehér unokatestvérére.

- Mi? Ja, igen – válaszolt leverten. – Kicsit fáj a fejem, és szomjas is vagyok.

- Hozzak inni? – kérdezte kedvesen Diana.

- Igen, vagyis nem – mondta zavartan Lilly. – Még szeretnék előtte beszélni veled valamiről.

- Miről? – pillantott felé aggódva.

- James, meg Rem… Lupin – bökte ki.

- Gondoltam, hogy erre is sor kerül – vett egy mély levegőt Dy. – Nem emlékszel rá ugye?

- Nem, de tegnap találtam pár levelet.

- Tegnap? Úgy érted mielőtt… megtámadtak? Az már három napja volt.

- Mi? – szisszent fel a lány. – Holnap lesz szilveszter? Na, jó, ez most részletkérdés – rázta meg fejét a lány, míg Diana elnézően mosolygott. – Szóval… tényleg ilyen ribanc voltam?

- Nem Lilly, dehogy! – ellenkedett a lány. – Nem voltál az, cseppet sem. Ez teljesen érthető – próbálkozott Dy.

- Dy, tudok olvasni – nézett rá szúrós szemmel. – És meg is értettem, amit írtam.

- De tudat módosító hatása alatt voltál.

- Ez most nem számít! – kiáltotta idegesen Lilly és a hajába túrt.

- Dehogynem, nagyon is…

- De nem. Az hogy képes voltam olyanokat leírni és tenni. Ki tudja miket műveltem még, ha neked ezeket leírtam. És amiket nem osztottam meg veled, mert mondjuk túlságosan is becstelen? – esett kétségbe a barna hajú lány.

- Lilly, nyugodj meg – nézett szenvedő rokonára Diana. – Nem tehetsz róla, ez már a múlt, nem érdemes foglalkozni vele.

- Mi az, hogy nem érdemes?! – csattant fel a lány, de csak magára volt dühös. – De hogy tehettem ezt? Nem engedtem, hogy megmagyarázhassa, miért csalt meg… És aztán ez a James dolog is. Még jó hogy nem értettem, hogy mit keres az ispotályban, mikor magamhoz tértem. Most már természetesen más a helyzet. Azt hittem azért jöttem vele össze, mert valahogy, valami isteni sugallat hatására beleszerettem, de nem! Csak egy kis cafka voltam, és kihasználtam azt, hogy szeret, és hogy Remusnak fájdalmat okozzak, jöttem vele csak össze – hadarta el a problémáit a kis főnix. – Most meg szeretem, de nem érdemlem meg, és nem tudom, hogy mondjam el neki.

- Csak hagyd, hogy szeressen – lépett be az ajtón a csalódott arcú Sirius.

- Si-si-Sirius! – sziszegte Lilly meglepetten. Diana is hátra fordult, hogy megnézze Siriust.

- Igen, mindent hallottam, és igen a legelejétől – válaszolt a fel sem tett kérdésre. – Nézd, Lilly…

- Te… Te kémkedsz utánam? – kérdezte felbőszülten Lilly.

- Nem, vagyis igen – vallotta be Sirius.

- Hát kapd be – húzta össze száját Lilly és könnybe lábadt szemmel kezdte fixírozni a földet. – Szóval te tudtál mindenről? – kérdezte, de nem nézett a szemébe. – Akkor ezért nem engedted, hogy csókolózzam Jamesszel – mondta inkább magának.

- Nincs mit, igen és igen – felelt Sirius. – És szerintem ribanc voltál, ezért nem engedtem.

- Hah, köszi – pillantott a fiúra, s egy könnycsepp gördült végig arcán.

- Ajj, ez nem ér – ült le Lilly ágyára Sirius. – Te itt sírsz, én meg nem tudom elmondani milyen voltál, anélkül, hogy ne érezzem magam tuskónak.

- Megnyugtató – szipogta Lilly. – Na, de – törölte le a sós vizet az arcáról a lány – mondd, mit kell még tudnom.

- Igazából szerintem mindent tudsz – mondta, de nem vitte le a hangsúlyt.

- De?

- Mindegy, ha nem teszed fel a kérdést, nem töröm magam, a hiába való fecsegéssel – vont vállat a fekete hajú Adonis.

- És… Lupin miért csalt meg?

- Ez szerintem nem rátok tartozik, de elmondhatom, bár ettől nem leszel jobban. Szóval eddig ezt a kérdést nem tetted fel, mivel holtra nem érdekelt, hogy valójába mi történt. Ugye amit te láttál, az alapjában véve nagyon feldühítő, és ez nem kifejezés. De igazából nem Remus hibája…

- Egy csók nem lehet egy valaki hibája – említette meg csendesen Lilly.

- Igen, tényleg nem. Mert ketten kellenek hozzá, de nem Remus akarta. Natalie rohanta le őt, de azóta szóba se áll a lánnyal. Ezt el akarta neked mondani, de először túlságosan félt elmondani, mert rá se néztél és ember számba se vetted. Aztán meg, miután elkezdtél Jamesszel kavarni, már nem akarta elmondani – fejezte be a történetet Sirius.

- Oh – nyögte Lilly, s magához ölelte takaróját, majd beletemette arcát és a könnyeivel küzdött.

- Na, jó, nekem most dolgom van… Megkeresem Jamest, azt hiszem eltévedt – hagyta magukra a lányokat, mielőtt Lilly végképp kiborulhatott volna.

- Lilly, ne emészd magad. Ezen már nem érdemes – szólt Dy.

- De – suttogta a paplannak Lilly.

- Jaj, drágám, nem tudom, mit mondjak. Idővel jobb lesz.

- Ja – motyogta.

- Ha nem baj, akkor én most megyek – szegezte szemét a padlóra Dy.

- Itt hagysz két idiótával? – nézett rá hitetlenkedve. – Na, jó, csak eggyel.

- Tényleg, te nem is tudod – húzta mosolyra a száját Diana. – Meghívtad pár osztálytársad szilveszterre.

- Höh? – nézett a lányra. – És kiket?

- Honnan tudjam? Te hívtad meg – vigyorodott el Dy.

- De jó, hogy én ilyenekről sose tudok – fintorodott el. – Auu – nyüszítette fel, mikor kinyújtotta karját. – Nem, ehhez most semmi kedvem…

***

A nap vérvörös, sebzett csillagként bukott alá a horizonton. Egy-két holló és varjú röppent fel, a szürkülő égbe. A szűz, porhanyós havat a szél könnyedén kapta fel, s kisebb forgószélben söpörte arrébb. Lilly a fűtőtestnek simulva figyelte a fagyos tájat egy míves ablakon keresztül és az emlékein merengett. Az elmúlt fél évben olyan problémái akadtak, ami valakinek még egész életében sem, olyanokat állt ki, amin más elvérzett volna, de még él. Egyelőre meghagyta a sors, neki ezt a keskeny kis ösvényt, amin rejtekben lehet az élet még zordabb árnyai elől.

De ez itt most a jelen. Bármi történt is a múltban, az már nem számít. Hazudhatunk, tombolhatunk, letargiába eshetünk, de nem lehet megváltoztatni, se kitörölni, mintha meg se történt volna. Mindennek oka van és a világ tart egy cél felé, ami még a jövő homályába burkolózik.

Sokszor mondjuk átlagosnak, vagy mindennapinak, egy mérce szerint. De mi ez az általános, és mi az egyedi? Ez mind addig bír jelentőséggel, míg célunk van… tartunk valahova. Az élet párszor tartogat fordulatokat, legyen az jó vagy rossz, ki minek érzi, de folyamatosan halad és ezzel állandó. Ha célba ér, mindennek vége és jön a Nagy Bumm, ami már egy másik valóság kezdete. De az energiák megmaradnak, a szenvedély, ami hajtja az érző lényeket, a fény és sötét jelenések. A sors nem mindig azt adja, amit akarunk, de ki kell tartanunk. Ha van társunk, ez könnyű, de a magány, az gyilkos dolog. Senki sem érdemli.

- Lillylí! – ugrott Harper Lilly nyakába, amitől a lányra egy kisebb frász jött.

- Te-te te mit keresel itt? – makogta Lilly.

- Megjöttünk, anyádék most léptek le – ölelte meg a lányt.

- Hah – fújtatott egyet –, jó hogy szóltak.

- Többiek?

- Ők is itt vannak. A nappaliban – vigyorgott a szőke.

- Melyikben?

- Hát ő – vakarta meg a fejét. – Itt több is van?

- Aha. Na, jó, várj – mondta Lilly, majd a legközelebbi griffes szobrokhoz fordult, amik az összes ajtó mellett a falon függtek egy-egy fáklyát tartva. – Nos? – kérdezte.

- Keleti szárny, hetes elágazás, harmadik ajtó – válaszolt az érzelemmentes hangon.

- Ja, bocs – nyögte Harper.

- A szád tátva maradt, Seamus – mosolyodott el, e nap először, s elindult a folyosón.

- Bocs, eddig nem láttam beszélő szobrot.

- Látnád, mikor mozognak. Úgy értem mászkálnak – helyesbített a lány.

- Höhö – röhögött fel Harper, majd végigmérte Lillyt. – Hízhatnál egy kicsit – karolta körül a lány derekát.

- Harper! – sikkantott fel Lilly. – Vedd le rólam a kezed – lökte el magától és gyilkos pillantásokat lövellt felé.

- Nyugi van, szivi, a lovagod most nem lát – villantott egy mosolyt a lányra.

- Fúj Seamus, te mióta lettél ilyen khm – köszörülte meg a torkát –, gyík?

- Ah, drágám, megsebeztél – kapott a szívéhez a fiú.

- Eah – nyögött egyet Lilly. – Ha tudtam volna, hogy így megváltozol, el se hívlak.

- Én is szeretlek – nézett rá. – Mit csináltál a kezeddel? – pillantott Lilly fáslijára.

- Meghúztam – legyintett a lány.

- Aha – bólintott Harper.

- Megérkeztünk – tárt szét a fiú előtt egy kétszárnyú ajtót. A szobában már az emberek bezsongva várták a házigazdát. Cameron szinte lerohanta Lillyt, míg Beca sértődött pillantásokkal tűzdelve ugyan, de köszöntötte barátnőjét.

- Ennek meg mi baja? – suttogta Lilly Cameronnak.

- Vesztett a kedvenc kviddics csapat – forgatta meg szemeit a lány.

- Eh – nyögött fel Lilly. – Miért? Melyik az?

- Ferranus – válaszolt.

- És most egész este ilyen lesz? – pillantott a durcás Becára.

- Nagyon úgy tűnik.

- Hé, csajszik, ti mit sugdolóztok itt? – ugrált eléjük Sirius.

- Nem sugdolózunk, csak halkan beszélgetünk – szólt Lilly. – Amúgy is, mit mondtam az infantilis viselkedésedről? – szuszogott a lány.

- Igenis, Charnelle ezredes – szalutált Black.

- Neked csak admirális – eresztett meg egy lenéző mosolyt.

Mielőtt Sirius újabb kirohanását kellett volna elviselnie, Lilly inkább egy nyugodtabb sarkot keresett. Bordó bársony kanapéra huppant le és onnan figyelte a többiek bolondozását. Ám volt egy olyan érzése, mintha valami hiányozna.

- Zene? – hallgatott. – Az meg van, bár elég érdekes – rázta meg a fejét. – Na, mindegy. Kaja? Pia? – nézett körül. – Dögivel. Emberek? Beca, Cameron, Sirius, Harper, James… James? James hol van? – pillantott körbe a félhomályos helységben. – Ajj James – nyüszített fel Lilly idegesen.

- Igen Egyetlenem? – susogta a lány fülébe.

- Ááh – sikoltott fel, ma már többszöri alkalommal Lilly. – Te bolond vagy, megijesztettél – fordult James felé.

- Bocsi – puszilta meg a lány orrát.

- Na, jó, most az egyszer – sóhajtott.

- És miért punnyadsz itt, éjnek évadján, míg a többiek… – nézett a szoba közepére, ahol az össznépesség egymás hegyén-hátán vergődtek – twistereznek?

- Az ott… Beca és… és Sirius? – esett le az álla.

- Twister – hagyta rá James. – Na, de ne terelj.

- De az ott a legjobb barátom és az unokatesóm!

- Szerinted ő mit érez? – vigyorodott el James.

- Jó, de az más – legyintett a lány.

- Nagyon – mászott bele Lilly arcába.

- De tényleg más! Én mindjárt tizenhárom vagyok Beca meg még kicsi – tiltakozott a lány. – És amúgy is, zavarod a személyes szférám.

- Tényleg így gondolod? – hajolt a lány ajkaihoz.

- Hát ő, izé – lehelte Lilly, de James aljasul felállt és hátrébb lépett a dívány mögött.

- Oké, nem akarom, hogy feljelents közeli testi aktusért… Vagy valami másért – gondolkodott el a szépfiú.

- Gonosz vagy – mondta maga elé.

- De az jó, nem? – hajolt ismét Lilly vállára James.

- Attól függ mikor – fintorgott.

- Jaj, most épp nem jó a rosszfiú? Sosem ismerem ki magam rajtad – puszilta meg a nyakát.

- Nah – nyögött fel. – Itt mások is vannak…

- Akkor arrébb megyünk egy szobával – csókolt a fülébe.

- Szí, ih – sziszegte Lilly.

- Amíg még tudok menni – susogta a fiú, majd beleszippantott a lány hajába.

- Nem, James – mondta a fájó szavakat. – Sajnálom – érintette meg a fiú ajkát, s felállt a kanapéról, hogy Harper felé vegye útját. Alig lépett pár lépést, ám James elkapta a kezét és hátulról megölelte.

- Szeretlek – szólt szenvedélyesen.

- Én is… Ágas – kuncogott fel, s megpuszilta James karját.

- Mi? Milyen Ágas?

- Háát, tudod – csúsztatta le Lilly a kezét.

- Jaj, de Lill! Azta, milyen perverz vagy ma – lépett egyet hátra.

- Na, mi az? Csak nem beijedtél? – fordult meg, hogy szemben legyen Jamesszel. – Jamie-baby, imádom, mikor ilyen arcot vágsz – húzta magához a fiút a gallérjánál fogva. – Mi van nyuszi, csak nem nagy a szánk? – vetett kacér pillantást Ágasra.

- Eh, ah, oh…

- Zavarok? – lépett melléjük Harper.

- Aha, eléggé – válaszolt rá se nézve James.

- Hé, te. Ez itt egy buli, ne sajátítsd el a házigazdát – fogta meg Lilly kezét, aki vállat vont, majd követte Seamust. James olyan pillantásokat vetett Harperre, hogy ha szemmel ölni lehetne, a fiú a kínok kínja közt jutna a pokolra. Lilly Harper mellett ácsorgott és onnan leste, hogy végül ki fogja nyerni a twistert. Végül Cameron nyert, mivel Sirius ráesett Becára, így mindkettő kiesett.

- És most mit csináljunk? – tette fel a kérdést Lilly.

- Nekem mindegy, úgyis nyerek – vigyorodott el Cameron.

- Gyilkosos? – nézett villogó szemekkel Camre Beca.

- Jaj, ne játszunk már olyat, mint a gyökér Griffendélesek – forgatta a szemeit Lilly, majd eszébe jutott, hogy a jelenlévők közt két Griffendéles is van.

- Köszi, kedves – állt a lány mögé James.

- Persze nem rátok értettem… Bár Sirius – harapta el a mondatot és inkább elmosolyodott.

- Üvegezés? – pillantott Becára Sirius.

- Kicsik is jelen vannak – tette meg a félhangos megjegyzést Lilly.

- Valakinek, de keserű a méz – pillantott szánakozó szemekkel Sirius.

- Marcipán és nem keserű – replikázta Lilly.

- Jó – sóhajtott James, mielőtt még a két családtag egymás torkának eshetett volna. – Felelsz vagy mersz?

- Már megint – nyögte Lilly, de a többiek egyöntetűen bólogattak. – Megöllek – suttogta Jamesnek.

- Úgy se tennéd – mosolyodott el.

- Egyszer valaki úgyis megteszi – öltötte ki a nyelvét. Körbe ültek, így Lilly Beca és Harper közé került. Először Sirius pörgetett, és sikeresen magára, így azt a zseniális ötletet találta ki, hogy „mer” és körberepüli a házat, méghozzá az ablakból startol. Lilly Beca mellé ment, hogy kicsit kifaggassa a lányt.

- És mi van veled? Miért vagy morci?

- Nem vagyok morci – nézett fintorgó arccal a lányra.

- Hallom, vesztett a Ferranus.

- Nem vesztett, csak nem nyert – csillant fel a lány szemében a düh az emlék hatására. – Az a szerencsétlen Harrilton a gurkó helyett Mazza fejét találta el – zsörtölődött Beca.

- Aha – hagyta rá Lilly.

- Ráadásul Alfonso körülbelül a tízedik percben kiesett, mert fejbe találta a kvaff – mondta szomorúan, mire Lilly felröhögött. Ennek az lett az eredménye, hogy Beca sértődötten vonult az ablak másik végébe, Harper mellé.

- Hát ez kész – emelte a plafonra Lilly a tekintetét.

- Én megmondtam – vigyorodott gonoszan Cameron.

- De nem hittem, hogy ennyire súlyos – nyöszörgött Lilly. – Nézd, már jön is Siri – mutatott a csillagos égre, ahol a Hold felől egy repülő alak közeledett. – Ajaj – mondta, s már le is bukott, mivel Sirius nem igen lassított és neki repült a mogorva Becának, aki épp sértődötten bámult a másik irányba.

- Ezt nem hiszem el – szólt Lilly. – Sirius, olyan vagy mint az oviban. Mi van? Ezentúl meghúzod annak a lánynak a copfját, aki tetszik? – sziszegte a lány.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy nem tetszik az udvarlási szokásom? – nézett kérdő tekintettel Charnelle-re.

- Pontosan erre céloztam.

- Hagyd – nézett rá Cameron.

- Nehogy már megvédd – pillantott kiábrándultan barátnőjére.

- Nem védem, de ne kezdd el most itt csinálni a… veszekedni – gondolta meg magát Cam.

- De – kezdett bele egy igen hosszú és durva mondatba, amire Cameron nem is figyelt, hanem inkább Jameshez fordult.

- Csinálj vele valamit – nézett rá könyörgően.

- Hehe – nevetett fel halkan James. – Nem lesz könnyű, de megpróbálom – kacsintott a gyönyörű, barna hajú lányra, majd Lilly mellé lépett.

Szerelme olyan beleéléssel szövegelt a rá se hederítő Cameron felé, hogy nem vette észre, mikor James mellé somfordált. Majd, mikor egy hosszabb rész után levegőt vett, James kihasználta az alkalmat és lesmárolta a lányt. Lilly ezen úgy meglepődött, hogy miután felfüggesztették – Harper közbenjárásának hatására – el is felejtette miről beszélt Cameronnal.

- Most akkor megint én pörgetek? – csillant fel Sirius fekete szeme.

- Igen – válaszolt álmodozó hangon Becky.

- Na, Lilly drága – vigyorodott el sötéten Sirius. Lilly értetlenül nézett a fiúra, aki az üvegre mutatott, ami pedig Lillyre.

- Jaj, ne – sóhajtott a lány.

- De-de – mondta aljasul Sirius. – Felelsz vagy mersz?

- Hát… Vetkőzni nem lehet? – kérdezett vissza, mire mindenki megütközően nézett rá. – Jah, ti nem így szoktátok játszani.

- Nem, Lilly, az egy más játék – mondta James perverz vigyorral.

- De, én… Jó mindegy, akkor mondjuk, felelek.

- Ne már, nyuszi vagy? – vágott csalódott arcot Sirius.

- Nem… kígyó – eresztett meg egy műmosolyt.

- Kígyó? Hmm – gondolkodott el. – Kit utálsz a legjobban a Mardekárból?

- Olyan nincs, hogy mindenkit? – rebegtette szempilláit Lilly, majd eszébe jutott Piton. – Na, jó, nem. Nem utálok mindenkit.

- Nem… NEM?! – kiáltott fel Sirius.

- Jack… Jack Parkinsont utálom a legjobban.

- Nem is Larryt? – nézett rá megdöbbenten Cameron.

- Bár bírom, mikor azt hiszi, hogy ő olyan nagyon kiszámíthatatlan és rossz fiú.

- Lilly? – pillantott rá zavartan James.

- Milyen Larry? – zavarodott meg Lilly is.

- Ajaj, azt hiszem ez a rész kimaradt – nézett össze Becával Cam, aki szintén meglepődött.

- Az valami állat? Egy majom? – nézett rájuk, mire a lányok felnevettek.

- Hát, állatnak állat, de ember… Vagyis annak látszik.

- Akkor ki az?

- Egy negyedikes Mardekáros, Parkinson haverja. Jah és azaz édi Valentin Knightley bátyja – tájékoztatta Cameron.

- Aha, és miért állat?

- Szimplán meg akarnak ölni Jackkel együtt. Egymással gyakorolnak, hogy minél jobban formában legyenek, ha esetleg szánnál rájuk időt, hogy párbajozzatok.

- Ez szuper – vágott fancsali képet Lilly. – De hogy lehet egy gyereket Larrynek nevezni? – ragadt le a neki érdekes résznél. Ám inkább nem törte rajta szép fejét, hanem folytatta a játékot. – No, jó, most én jövök – pörgette meg az üveget, ami Cameronnál állt meg.

- Felelek – mondta, mielőtt még Lilly valami perverz dolgon járathatta volna az agyát.

- Na, az uncsi – húzta fel az orrát. – Oké, ez most szar lesz… Mi akarsz lenni?

- Gyógyító – vágta rá. – Vagy énekes.

- Esetleg éneklő doki néni? – vigyorgott Harper. – Tényleg Lilly, neked nincs testvéred? – pillantott izgatottan a lányra.

- Hála Merlinnek nincs. Még csak az kéne – húzta össze szemöldökét Lilly.

- És mindig ilyen sok baleset ér?

- Csak amióta a Roxfortba járok.

- És…

- Ha még egy kérdést felteszel, megátkozlak – emelte fel mutatóujját a lány. Kintről durrogó hangok szűrődtek be. – Máris éjfél? – lepődött meg Lilly.

- De jó, nem is mondtad, hogy tűzijáték is lesz – ujjongott Harper.

- Nem tudtam. Biztos a szomszéd az – vont vállat. – A La Fontaine kastély van ott.

- Az mi? – nézett rá Harper.

- Egy hotel.

- De jó, menjünk ki megnézni – pattant fel Sirius és kivezette a többieket a szobából az udvarra, két ember kivételével.

- Lilly, te nem jössz? – nézett a lányra James.

- Nyáron szinte minden hétvégén esküvőt szerveznek oda és már vagy hússzor láttam. De neked mi a mentséged?

- Harper…

- Seamus? – vonta fel a szemöldökét.

- Mindig megzavar – csillant fel a szemében egy pillanatra a düh.

- Szóval ez a helyzet Mr. Potter? – mászott a fiúhoz Lilly, mire ő bólintott. – Akkor most nem használja ki az alkalmat? – hajolt közelebb Jameshez.

- Háát – lehelte a fiú, s nem tudott ellenállni Lilly vonzerejének. Bár nem is nagyon akart. Lilly a fiú nyaka köré fonta karjait.

- Most akkor mi van? – susogta. – Kiss me? – nevetett bele szinte a fiú szájába, majd hátra rázta a már valamivel hosszabb haját. – Na csókolj má’ meg – hunyta le a szemeit, s hagyta, hogy a fiú gyengéden harapdálja az ajkát.

- Hmm – nyögte James. – Vattacukor – vigyorodott el.

- Kapd be – mondta lesajnálóan Lilly.

- Csak ne beszélj – ízlelgette Lilly vattacukor ízű csókját a fiú. Hosszan és szenvedélyesen csókolóztak, s néha Lilly bele-bele harapott Jamie ajkába, mire az abba hagyta a kellemes időtöltést, hogy visszavágjon a lánynak. Az egyik ilyen alkalommal Lilly fájdalmasan sikított fel.

- Mi… mi az? – ijedt meg James, és kimászott a lány szájából.

- Ah, a sebem – pillantott az alkarjára Lilly, ahol a kötésen a vér már átázott.

***

- De jó, még sose láttam ilyen szuper tűzijátékot – ámult el a látványt Harper.

- Tudtátok, hogy a tűzijátékot Harry Hammilton fejlesztette ki? – természetesen Beca volt az.

- Azta, nézzétek – mutatott az égre, ahol egy zöld színű kép bontakozott ki.

Először egy koponya körvonala rajzolódott ki, majd egy kígyó kúszott ki a szájából, hogy aztán körbeölelje a halálfejet. Eme fura eseménnyel párhuzamosan egyre vastagabb felhők gyűltek az égen és nehézkes, fagyos köd szállt alá a kísértetien havas tájra.

Ha idáig eljutottál, tessék véleményt írni!!! ... tovább >>