3. Fejezet

Alkuk és fogadások

- Remélem ez jól jön – vágta unott fejjel II. Ramszesz Voldemorthoz a jogart.

- Szép darab… jól végezted a munkádat… már csak arra várunk, hogy Petrovics is ilyen szépen teljesítsen.

- Úgy értesültem, hogy már elvette mindkét lány érzéseit.

- Milyen jól tájékozott vagy – villant meg vészjóslóan a Sötét Nagyúr szeme.

- Megvannak a kapcsolataim.

- Pedig már jó régóta sírba lettél taszítva! – sziszegte a férfi.

- Megköszönném, ha nem sértegetnél.

- Még bíztam rá egy másik feladatot, arra várunk most – Voldemort beesett, kígyószerű arcán egy mosoly suhant át. – Addig is hasznossá tehetnéd magad, és végezhetnél azokkal a mihaszna KMD-s felkelőkkel… valami Bance csapata akadályozta meg az egyik emberrablási kísérletét Mulcibernek. 

*

- Meghalt? – vetette oda flegmán Richie.

- Igen.

- Mi legyen vele? Nem rohadhat itt, a hullaszag elég büdös…

- Tanúsíthatnál egy kicsivel több részvétet! – csattant fel Peter.

- Bocs, hogy nem engedtem el egyesekkel ellentétben, mert jó mellei voltak – morogta Bance.

- Szerinted jó volt neki? – vonta fel a szemöldökét Richie.

- Fogjátok már be! A múmia csókja nem vicc!

- Szerintem, így jobban néz ki – bökött a rongykupac felé Bance.

- De… egy ártatlan meghalt…

- ÁRTATLAN? Ki árult el minket? Ki volt az, aki simán kiadott rólunk mindent Tudjukkinek? Na ki? Ez a lotyó! És ne haragudj, ha nem érzek egy csöpp együttérzést sem! – emelte fel a hangját Bance.

- De…

- Ha nem engedted volna el…

- Akkor megöltétek volna!

- És? A végeredményen mi változtat?

- Martának itt a mese vége, finito! – zárta le a beszélgetést Richie.

*

Draco és Chase reggelit készített a többieknek, közben megtanácskozták a mai napot. A két fiú között kezdett igen mély barátság szövődni.

- Még mielőtt elkapom valamelyik fickót, elkísérsz a főhadiszállás romjához? Kellene az a könyv, amiről Judy beszélt…

- Lehet, hogy fegyverkezve kellene mennünk… mivel mi van, ha a Sötét Nagyúr oda küldött valakit?

- Okos vagy… ok, akkor többen megyünk, te, én… és…

- Sophie, Lilly és Piton. Viccet itthon hagyjuk, mivel szerintem röhögve nézné végig, ahogy mindannyian kipurcanunk.

- Ugyan, szerintem nevetni sem nevetne.

            Lilly kócos hajjal, Piton fáradt fejjel botorkált le a konyhába, mögöttük a kipihent Sophie, és az unott fejű Vicky lépdelt.

- Jó reggelt – ült le a szőkeség Draco mellé.

- Mi ez az odakozmált szar? – tolta el a tányérját maga elől Vic.

- Rántottának keresztelték el – sziszegte Malfoy.

- Fúj – látványos mozdulatot tett a pálcájával, és maga elé varázsolt egy amerikai palacsintát. – Hmm… kár, hogy nektek azt a trutyit kell ennetek – azzal látványosan jó nagyot harapott a reggelijéből.

- Szerintem finom – kelt barátja védelmére Sophie.

- Maradjunk annyiban, hogy elmegy – mosolyodott el Lilly.

- Ahhoz tehetség kell, hogy egy egyszerű rántottát elrontsatok – Piton az asztal alatt megsimogatta szerelme combját, ami láttán Draco és Robert fejére is kiült a hányinger.

- Van egy… khm… tervünk – nyelte le a cigányútra tévedt falatot Chase. – Elmegyünk a főhadiszállás romjaihoz… és jó lenne, ha velünk tartanátok.

- Persze! – csillant fel Lilly szeme.

- Van más választásom? Úgy sincs ma órám… - morogta Perselus.

- Számíthattok rám – kacsintott elszántan Sophie.

- Szerintetek? – Vicky már valami érdekfeszítő magazint olvasgatott, fel sem nézett belőle.

- Akkor megyek és felkészülök – Lilly Pitonnal karöltve felsietett a szobába, összeszedni jó pár bájitalt.

- Figyelj, azért legyen nálunk abból az élőhalál eszenciából – Chase Draco kezébe nyomott két üvegcsével –, megspékeltem aszfodéloszgyökérrel. És ez itt – mutatott egy harmadik fiolára –, már a halálos dózis. Csak, hogy mindenre fel legyünk készülve.

- Köszönöm.

- Miről beszéltek? – kíváncsiskodott Sophie.

- Van egy alkum a haveroddal.

- Milyen haverommal? – nézett rá értetlenkedve a szőkeség.

- Joe Black visszaadja az emlékeidet, feltéve, ha cserébe tálcán kínálok neki valami Petrovics Sándort.

- „Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek az emberiségért valamit! Ne hamvadjon ki haszon nélkül e nemes láng, amely úgy hevít”… - kezdett bele Sophie.

- „Meghalni az emberiség javáért, mily boldog, milyen szép halál! Szebb s boldogítóbb egy hasztalan élet minden kéjmámorainál. Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg, ily szentül!... s én elkészítem saját kezemmel azon keresztfát, amelyre fölfeszíttetem” – nézett fel nagy komolyan Vicky.

A két fiú megütközve nézett a lányokra.

- Öhm… jól vagytok?

- Petőfit szavaltunk! – húzta ki magát büszkén.

- Honnan tudsz ilyeneket cica? – fordult oda Vichez Chase. Victoria válaszképp csak megrántotta a vállát.

- Ki az a Petőfi? – ráncolta a homlokát Draco.

- Petrovics Sándor, a Petőfi nevet csak később vette fel…

- Pont, mint Tudjukki – morogta Chase.

- Nem emlékszel, még találkoztunk is vele! – mosolyodott el Sophie – A múltban, ezernyolcszáznegyvennyolcban, tőle kaptuk meg Malazár egy csepp vérét… tényleg, hol az a könyv?

- A Sötét Nagyúrnál – pirult el Draco.

            A kis csapat lelkileg felkészülten hopponált a rejtekhely romjaihoz. Minden körbe volt kerítve rendőrségi szalaggal, és ki volt téve az életveszélyt jelző tábla. A hajdan szép házból, már csak a régi nappali volt felismerhető, a kertben egy-egy kereszt volt bedöfve, alá elföldelve néhány semmitmondó név… azoknak nem lehetettek semmitmondóak, akik eltemették az áldozatokat.

- Erre a hatalmas nagy pusztításra sem emlékszem? – motyogta hitetlenkedve Sophie.

- A mészárlásról nem is beszélve – sóhajtott Lilly.

- Már akartam kérdezni, hogy ti miért nem vagytok Tudjukkinél?

- Lebuktunk – jött a rideg felelet Perselus szájából.

Sophie az elsők között vetette be magát a romok forgatagába.

- Így talán egyszerűbb lesz; invito az a könyv, amiért a Victoria-szigetre mentünk! – próbálkozott Draco, de nem történt semmi.

- Sejtettem – mosolyodott el Sophie. – Biztos valami bűbáj védi. Milyen kötetet keresünk?

- Barna, bőrkötésű könyv, semmi sincs a címoldalán. Keresésre fel! – adta ki a parancsot Draco.

- Én majd őrködöm! – ajánlotta fel Piton.

            Mindenki nekilátott a romhalmaz átfésülésének. Fel órán keresztül másztak négykézláb, amikor Lilly felkiáltott;

- Nem ez az? – mutatott fel egy vékonyka füzetszerű könyvecskét.

- Nem! – vágta rá gyorsan Draco, és kikapta a lány kezéből a kötetet.

- Most mi van? – nézett rá értetlenül a lány.

- Majd elmondom – suttogta.

- Nagyon ismerős az a füzet… olyan mint…

- Áh, csak egy fölösleges kacat, keressünk tovább! – Draco még épp időben rejtette el Judy naplóját. Nem akarta elmondani a lánynak, hogy meghalt a testvére, biztosan hisztériás rohamot kapna.

- Mintha valakit láttam volna elsuhanni! – morogta hangosan Perselus.

- Ne képzelődj! – mosolyodott el Charnelle.

- Nem képzelődött! – lépett egy lépéssel hátrébb Sophie ijedtében, ugyanis az orra előtt tűnt fel Petőfi. – Adava… - nem volt ideje végigmondani az átkot, mert Petőfi megfogta a lány nyakát és felemelte. Megpöccintette a pálcáját, aminek következtében lefegyverezte Lillyt, Perselust, Dracot és Chaset. Nem rossz egy költőtől.

            Lilly nem késlekedett, valami neon zöld üvegcsét vágott Sándorhoz, aminek hatására a férfi ájultan rogyott a földre.

- Most miért néztek rám így? – vigyorodott el. – Mindig van nálam észtországi altató-koktél, ugyanis ott készítik a legerősebbeket.

- Az én barátnőm! – húzta ki magát büszkén Piton.

- Meddig hat ez az izé? – kérdezte nyakát masszírozva Sophie.

- Egy-két óráig.

- Múltkor kedvesebb volt – jegyezte meg foghíjról Draco. – Várjunk, ez az a Petrovics?

- Igen, tudod ő az, akivel…

- Sophie! Vissza tudom szerezni az emlékeidet – minden magyarázat nélkül megragadta Lilly és Sophie karját és visszahopponált velük a Malfoy-kúriába. Chase némán is megértette, s követte őt Petőfi testével, na meg persze Pitonnal.

- A lényeget ott felejtetted – dobta le a földre Sándort. – Két percet kaptok majd!

- Rád hagytam a piszkos melót. Na essünk túl rajta!

- Min?

- Most egy kicsit meghalunk, de azután nem lesz semmi baj, bízz bennem! – szorította meg kedvese kezét Draco. – Akkor – Sophie orra alá dugta a bájitalt – egészségedre! – a két fiatal lehajtotta az élőhalál esszenciáját, miután Chase leerőszakolta Sándor torkán a halálos dózist.

- Áh, Miss. Davis – Joe Black egy fekete, selyem karosszékben ült, és mosolygott.

- Hol vagyok? – nézett körül ijedten Petőfi.

- No lám, itt van a mi kis eltévelyedett báránykánk – nézett elégedetten Sándorra.

- Ki vagy te? – szegezte a Halálnak a kérdést Petrovics.

- Ezt a csevelyt elhalaszthatnánk, mert nincs sok időnk, fizess, és már itt sem vagyunk.

- Hova ez a nagy sietség? Van még egy kis dolgunk.

- Micsoda? – nézett rá idegesen Draco.

- Ez a fiola tartalmazza Sophie emlékeit – átnyújtotta a lánynak -, amit ha akar, elfogyaszt… ha nem, akkor nem. Úgy is tovább kell jönnie velem az úton, ha már voltál olyan szíves, és elhoztad nekem. Tudod… nem tanácsos megbízni a magunkban, de a Halálban meg végképp nem! Milyen ostoba vagy.

- Hazudtál nekem! – kiabált Draco, és maga mögé tolta barátnőjét. Sophie gondolkodás nélkül lehúzta az italt… - Ajánlom, hogy ne legyen semmi baja a löttyödtől!

- Davis az elmúlt fél évben már vagy hatszor a listám élén volt! Ígérem, kapsz a prémiumomból, amint átsegítettük a halálon Davis kisasszonyt.

- Seggfej! – csattant fel Sophie. – Én ugyan nem megyek sehová!

- A kis barátod elárult, ő hozott ide téged! A Túlvilág kapujából nincs visszatérés!

- És velem mi lesz? – hüppögött a háttérben Petrovics.

Joe Black megragadta Sophie kezét, ám Draco sem volt rest, egy jól irányzott ütést mért a Halál hasába. Amint Joe keze érintkezett Sophie bőrével, a lány felüvöltött fájdalmában, majd elsötétült körülötte minden…

*

Szokásos napra virradt mindenki, kint leesett az első hó, a közeli tavak befagytak, mindenki készülődött a karácsonyra. A Szent Mungó Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály sem volt ez másképpen. Minden szobába karácsonyi égőket, hangulatos festményeket, hópelyhekkel tarkított lepedőt vittek az ápolók. A negyedik emeleten, a Varázslati traumák osztályán, a tizenhármas szoba egyik betege már egy hete kómában feküdt, pedig a kórház legjobb gyógyítói próbálták visszahozni. Dr. House már alternatív gyógymódban is gondolkodott, ezért felkérte a híres Mayát, hogy ápolja a sebesültet.

- Édeseim, nyugodtan menjetek fel a kantinba és igyatok egy vajsört – kitessékelte a két fiút a szobából, akik próbáltak ellenkezni, de nem nagyon sikerült nekik.

- Mi van akkor, ha magához tér? – kérdezte a tejföl szőke hajú.

- Akkor annak örülünk, mióta virrasztasz itt! Nyomás! – Maya anyáskodva felterelte őket az ötödik emeletre.

- Gyere haver, együnk valamit! – azzal az elkeseredett fiút magával cipelte a barátja.

            Maya letörölgette a lány arcáról a verejtékcseppeket, tudta, hogy szegény teremtésnek elég nagy fájdalmai lehetnek.

- Aranyom, most szépen ezt bevesszük – hirtelen elakadt a lélegzete, mert…

- H… o… l… vagy… ok? – nyöszörögte a párnák közt fekvő, lassan, de biztosan felnyitva a szemét.

- Hála a Teremtőnek! Köszönöm! A fohászom célba talált! – rebegte az idős asszony. – Angyalom, ne beszélj, csak pihenj! – kiszaladt a folyosóra – Hívja valaki Dr. Houset! Sophie magához tért! – kiabálta.

Fél perc elteltével egy kisebb csapattal a nyomában megérkezett Greg.

- Azt hittem még egy hetet henyélni fogsz! Mázlid van, hogy átaludtad a karácsonyi bevásárlás cécót, én bezzeg nem úsztam meg… vettem egy szegecses bőr melltartót Cuddynak és egy bilincset.

- Csak nem rólam van szó? – lépett be a kórterembe Dr. Lisa Cuddy. – Á, Miss. Davis, magához tért? Akkor kérhetem, hogy fáradjon ki mindenki, amíg Dr. Foreman elvégzi a szokásos vizsgálatokat! – néhány ápolóval a háta mögött távozott, majd becsukta az ajtót.

- Á, Dr. Cuddy! – köszönt kótyagosan Draco. – Mi történt? – nézett aggodalmasan az ajtó felé.

- A barátnője magához tért…

- Komolyan? – Chase félrenyelte a csirkecombot, amit épp csócsált.

- Igen, épp a szokásos vizsgálatoknak van alávetve a barátnője.

- Mikor mehetünk be hozzá? – csillant fel Malfoy szeme.

- Majd szólnak! – azzal otthagyta őket a csinos javasasszony.

            Az idő, mintha ólomlábakon járt volna, alig múltak a percek.

- Megköszönném, ha nem mászkálnál fel-alá. Nagyon idegesítő – nézett Dracora Robert.

- Bocs, csak egyszerűen nem tudok magammal mit kezdeni! Izgulok…

- Meg tudom érteni… én addig elmegyek Vickyért, nem mintha izgatná a tény, hogy Sophie majdnem meghalt, de azért szólok neki, hogy magához tért a barátnője. Remélem nem baj!

- Ugyan, dehogy. Szólj Lillyéknek is, ő is nagyon aggódott Sophiért.

- Hastala vista, baby! – vigyorgott Chase, majd elsietett a lifthez.

Tíz perc elteltével, ami Draconak egy örökkévalóságnak tűnt, Dr. House és Dr. Foreman kifejezetten vidám arccal léptek ki a kórteremből.

- Jól van? – kérdezte gyorsan a fiú.

- Persze – vigyorgott a sötétbőrű. – House, jön nekem egy pizzával, nem megmondtam, hogy hetven B-t hord?

- Meg kellett volna fognunk… és akkor bebizonyíthattam volna, hogy jó rá a hetvenötös is – mindkét orvos eltűnt a kanyarban.

Draco nem késlekedett, berontott szerelméhez.

- Emlékszel rám? – huppant le Sophie ágyára.

- Még szép – csak lassan tudott egyelőre beszélni.

- Kérem Malfoy úrfi, ne fárassza le a hölgyet, mert eléggé kimerült – kotyogott közbe Maya.

- És… tudod mi történt? Úgy értem…

- Az a lé, amit megittam… tényleg az emlékeimet tartalmazhatta, mert igen jó dolgok jutottak eszembe most… a múltkori éjszakánkról – kacsintott erőtlenül.

- A lényegre emlékszel – vigyorgott Draco. – Annyira örülök, hogy magadhoz tértél… Chase-szel itt lakunk már… néha Vic is bejött, de ugye tőle nem várható el, hogy együtt érezzen, ezért mindig hamar hazavittük. Maya – fordult oda az idős vajákoshoz – mikor engedik ki Sophie-t?

- Ha a többi tesztje is negatív lesz, és minden rendben lesz, akkor az ünnepeket már otthon töltheti – somolygott.

- Nem tudod, hogy mekkora kő esett le a szívemről – sóhajtott a fiú.

- Mi történt velem?

- Hát, amikor Joe Black hozzád ért, mintha a medál megérezte volna, hogy valami nagy gáz van, magába szippantott. Igen, úgy, ahogy mondom. Azt hittem, hogy minden elveszett… én magamhoz tértem utána, kezemben markolászva a nyakéket, te meg kómába estél. Visszaakasztottam a nyakadba, hátha attól felébredsz… csak remélni tudtam, hogy a medál megmentette a lelkedet és nem pedig örökké magába zárta.

- És Petőfi?

- Őt még búcsúzóul belöktem a fénybe, nehogy a Halál meggondolja magát!

- Köszönöm – mosolyodott el fájdalmasan Sophie. Hálája jeléül nagy nehezen felült és egy csókot lehelt Draco szájára.

- Itt vagyunk! – lépett be Chase és az unott képű Vic a kórterembe. – Hála az égnek, hogy jól vagy.

- Sziasztok! – dőlt vissza verítéktől nedves arccal a lány.

- Látod, újra köztünk van a barátnőd! – próbálkozott Maya.

- Akkor kevesebb vizet zavart, amikor majdnem hulla volt – Vicky leült az egyik székre és elkezdte fésülgetni a haját. – Mikor megyünk haza, olyan büdös kórház szag van!

- Már csak őt kellene megmentenetek – motyogta Davis.

            Maya öt perc után mindenkit kizavart, mondván, hogy Sophie-nak pihenésre van szüksége, ami igaz is volt, mert amint mindenki elhagyta a szobáját, mély álomba zuhant, amiből másnap délben ébredt föl, megviselten, de egyben.

*

- Petőfi elbukott! Ezért valakinek bűnhődnie kell! – szitkozódott Voldemort.

- De uram…

- Hallgass Wilkes! Szükségem van arra a medálra!

- Azt akartam mondani Nagyúr, hogy elkaptuk azt a Bance nevezetű fiút.

- Nocsak-nocsak. Akkor ne késlekedj, kérdezd ki! – azzal Voldemort eltűnt az éterben, elkészíteni egy újabb horcruxot…

*

- Most jut eszembe, nekünk van még egy kis dolgunk – kapta fel a fejét Lilly.
- Milyen dolog? – fordult felé Piton.
- Hát tudod, AZ a dolog – nézett rá tekintélyesen a nő, a többiek értetlen pillantásaitól kísérve.
- Ja, hogy az a dolog, persze, most rögtön indulnunk kell, nem akarom, hogy lekéssük – nézett vissza cinkosan az óriás denevér. De a hangsúlyból a többiekben is kezdett derengeni, a perverzséggel semmivel sem összetéveszthető dolog…
- Ez elég átlátszó volt – szólt Piton, mikor már Lilly házában voltak.
- Jól van na, ennyire futotta – lépett közelebb hozzá a nő, kéjes csillogással a szemében, hogy aztán szenvedélyes csókba forrjanak egybe ajkaik. Perselus nem tétovázott sokáig, rögtön neki látott a Lilly levetkőztetéséhez. A nő gyakorlott mozdulatokkal hámozta le kedveséről a szükségtelen ruhadarabokat. Lassan lépdeltek, mígnem Charnelle az asztalba ütközött, és ezt az új helyzetet kihasználva fel is pattant rá. Piton magához húzta a nőt, és fogaival harapdálni kezdte a nő vállát. Érezték, hogy a vágy lassan a tetőfokára hág, de a bejárati ajtó felöli dörömbölés kizökkentette őket a ritmusból és zavart pillantást váltottak.
- Ki lehet az ilyenkor? – feszengett Lilly.
- Nem t’om, nem is érdekel – húzta közelebb magához a nőt, hogy folytassa ami félbe maradt, de az kitért a csók elől.
- De és mi van, ha valaki bajban van?
- Aki hülye haljon meg.
- Ez igaz – suhant át a lány arcán egy sötét mosoly.
- Rendben, megnézem ki az – vágott fancsali arcot a férfi. Miközben gyorsan magára kapta a talárját, Lilly beiszkolt a fürdőszobába, mivel az ő ruhái szanaszét hevertek a házban.
- Ki az? – lépett az ajtóhoz Piton, előre szegezett pálcával. Az üvegen keresztül meglátott egy semmivel össze nem téveszthető szőke hajzatot és választ sem várva, de annál morcosabban nyitott ajtót. – Mit akarsz?
- Lilly itt van?
- Mert? – kérdezte, majd fintorogva végig mérte Spike-ot.
- Azért, mert beszélnem kell vele – az utolsó szót kéjesen megnyomva. – Légy szíves adj át neki egy üzenetet. Mondd meg, hogy van valamim, ami érdekelheti – somolygott sötéten.
- És mégis mid lehet, pont neked?
- Sok minden – válaszolt rejtélyesen. – De most épp információ… Persze titkosított. Nem utcai pletykáról beszélek, hanem komoly dolgokról.
- Ne őrjíts meg – flegmázott Perselus.
- Semmit sem tudok. Azt hiszed, hogy rohanok és azt mondom, hogy van egy titkom, üss amíg beszélek? Vannak fájlok a horcruxokról és tudom, hogy hol vannak.
- Fájlok? – kérdezte élesen az imént érkező Lilly.
- Igen, titkok. De addig nem beszélek, míg ez a rémdenevér is itt van – pillantott Pitonra. Lilly egy kérlelő pillantást vetett kedvesére, mire az durcásan hátat fordított. Lilly és Spike a nappaliba mentek, majd leültek a díványra.
- Nos? Milyen fájlokról hablatyolsz?
- Ne ilyen sietősen, bébi. Szexi rajtad ez a… köntös, igazán izgató – villantott egy pajzán mosolyt Adonis.
- Igen? Jó akkor könnyebben megered a nyelved.
- Oh, ilyen hamar a tárgyra térünk? – hajolt közelebb a nőhöz a vámpír.
- Na lökd a dumát, de kezed leveszed rólam – tette hozzá ingerültem, mivel a vámpír szenvedélyesen simogatta a combját.
- Na jó, szóval arról van szó hogy valamilyen Marta meghalt, ő is ilyen kettős ügynök volt mint ti, és tudott dolgokról…
- Aha, és ezt te honnan tudod?
- Megvannak a kapcsolataim. Megbízható infó, mint már említettem. Szóval a lényeg, hogy a nőci összegyűjtötte az adatokat Tod’kiről és azt meg tudom szerezni…
- Aha, és ezt mind bűnrosszaságból tennéd?
- Persze hogy nem, nekem is kell valami fizetség…
- Mondanám, hogy bármit megkapsz, de hazudnék ha azt állítanám, hogy élvezném.
- Persze, mindig ezt mondják az elején – vetett egy szexi mosolyt a szőke.
- Szóval mi kell?
- Egy hét szenvedélyes éjszaka veled…
- Persze, naná, egyből – forgatta a szemeit Lilly. – Amúgy meg mit jelent, hogy egy hét éjszaka?
- Nem tudom, de jól hangzik. Szóval, benne vagy?
- Naná.
- Na és higgyek a szép mosolyodnak?
- Előbb hozd a disc-et, majd utána beszélünk erről…
- Rendben kedves – vonta fel szemöldökét Peroxid Kapitány.
- Amúgy meg mi van Willow-val? Azt hittem együtt vagytok.
- Oh… hát ja, ő már nem a „Pálcát bűvöli” – mondta elkedvtelenedve a vámpír.
- Mi? – röhögött fel a nő. – Szent Malazár, csak nehogy… - forrt a nőbe a szó, mert Spike közelebb hajolt hozzá és egy csókot lopott tőle.
- Ez volt az előleg. A többit, ha hozom a discet – tette hozzá Adonis és fekete ballonkabátját meglobbantva szertefoszlott. Lilly grimaszolva rohant ki a mosdóba és közben azt hajtogatta magában:
- Fújjjj, Spike-os lettem, Spike-os lettem!
Mikor nagy nehezen lehiggadt, az étkező felé vette az irányt, mivel meglátta kedvesét.
- Asztalra vissza, bébi – szólt perverz mosollyal Piton.
A perverz páros ott folytatta, vagyis majdnem folytatta, ahol abba hagyta. Piton meghúzta Lilly köntösének masniját, ami megadóan lesuhant a nő selymes bőrén. A férfi szerelmesen végig mérte kedvese imádott testét, majd egy határozott mozdulattal behatolt, ami a nőt váratlanul ért és fájdalmában felszisszent.
- Bolond vagy?
- Nem, csak felajzott.
- De akkor is… aú – fintorgott Lilly.
- Na jó, kevesebb duma, több mozgás – szólt elszántan a férfi. A nő megadóan belenyugodott a helyzetbe, hogy most ő maradt alul… minden értelemben.

*

- Szenvedély – suttogta Nagininek Voldemort. – Mindnyájunkban megbújik. Alszik, vár és bár nem akarjuk, nem kérjük, végül felkavar. Kinyitja száját és üvölt. Beszél hozzánk, irányít. A szenvedély uralkodik rajtunk, mi pedig engedelmeskedünk. Avada Kedavra – mutatott Bance-ra tudod, hogy ki. – Mi más lehetőségünk lehetne? – nézett körbe egy kisebb társaságon. A legjobb emberein. – Wilkes, eredj amit a fiú mondott, hozd el a többi lázadót… Hol is tartottam? – pillantott a távolba Voldemort.
- Szenvedély – sziszegte Nagini.
- A szenvedélyből merítünk a legjobb pillanatainkban. A szerelem örömében – köpte a szavakat a Sötét nagyúr -, az utálat tisztaságában, Crucio – vetette oda, az érkező halálfaló foglyának -, és a fájdalom extázisában – nézte végig Richie vonaglását, szinte kéjesen. – Néha elviselhetetlenül fáj. Ha tudnánk szenvedély nélkül élni, talán békességet találnánk. De akkor üresek lennénk – itt intett egyet, majd a kastély magányos szobájában lévő fáklyák kialudtak, s egy kép úszott elő, amint egy szőke lány holtan esik össze, míg egy barna hajú reszeli a körmét. – Üres szobák: lefüggönyözve, nyirkosan. Szenvedély nélkül igazán holtak lennénk. Mi, drága barátaink, a kínzás, ölés szenvedélyének foglyai vagyunk. Ezzel bármit el lehet érni gyorsan, élvezettel és hatékonyan.

- Szóval, mocskos áruló. Mit tudsz a medálról? – emelte tekintetét Voldemort a kínok kínjától földön fetrengő Richiere.
- Nem tudok semmit, de ha tudnám is… nem mondanám – nyögte a fiú elszántan.
- Remek – mosolyodott el sötéten. - Avada Kedavra – jött ismét a zöld fény, és a halál szele. – Ismét két horcruxra való – sziszegte a mester Nagininek.

*

Vicky kicsit idegesen ébredt, érezte, hogy figyeli valaki és nem bírt aludni… legalább is azt tettetni.
- Szóval. Miért ülsz már megint itt? – szólt unottan Vic Chase-hez.
- Te nem alszol? Hogyhogy nem? Már késő van.
- Aha, kit érdekel? Engem nem, szóval kérdés eldöntve. És miért vagy már megint itt? Nem hagysz aludni. Nem elég, hogy egész nap utánam koslatsz, de már éjjel sem hagysz? Várj, kitalálom, belém vagy zúgva – forgatta szemeit Vic.
- Valami olyasmi – ismerte be a szőkeség.
- Hehe, ez muris – nevetett fel érzéketlenül. – Na szóval, mivel unatkozom, meg te is és a felállás szerint szeretsz, nem szexelünk?
- Hogy mi? – kerekedett el a szépfiú szeme.
- Azt kérdeztem, hogy van kedved szeretkezni?
- Hát… csak így?
- Meggyőzés kell? – ült fel az ágyban Vicky, s miközben levetkőzött.
- Várj, ez így nem megy.
- Miért? Unatkozom – nyafogta. – Meg te is unatkozol, mit csináljunk?
- Na jó, ha ez minden vágyad – sóhajtott Robert.
Silver előre kúszott az ágyon és a karosszékben ülő Chase ölébe mászott. A férfi lassan elkezdte kényeztetni, egykori szerelmét, aki lassan levetkőztette, és magához húzta Chase lüktető férfiasságát. Lassan a lányba hatolt, aki minden érzés és szenvedély nélkül elkezdett mozogni a férfin, majd… a lány unottan leszállt a férfiról és az éjjeli szekrényéhez ment.
- Mit… most mi van? – kérdezte a felajzott férfi.
- Letörted a körmöm! Most újra kell reszelnem, meg festenem – mondta magától értetődően Vic.
- Na jó, ez nekem magas…
- Igen? Nem elég, hogy letörted a körmöm, de még csak nem is vagy kielégítő, halálra untam magam… tudod mit? Kopj le – mondta érzéketlenül.
Robert értetlenül hagyta el a szobát. Nem értette, mit csinált rosszul. Vagy nem is ő a hibás? Mert most nagyon úgy nézett ki, mintha Vic valamiféle érzelmet mutatott volna ki, csak éppen negatív hatásút.
- Lehetséges, hogy a bűbáj idővel múlandó? – tette fel magának a kérdést. – De ha múlóban van a hatása, miért ilyen… könyörtelen Vic?

*

Spike egy macska ügyességével osont be az elhagyatott ház kertjébe. A fű nyirkosan, magányosan lengett, az ablakok elfüggönyözve tetszettek. Az ajtó nem meglepő módon zárva volt, és a szőke vámpír nem is várakozott valami isten küldte jelre, előkapta a kínai piacról szerzett svájci bicskáját és könnyedén kinyitotta vele a bejárati ajtót. Semmiféle védőbűbájba nem botlott, bár mintha valami sziszegő hangot hallott volna a konyha felől.
A nappali rendezetten és üresen állt, vékony porréteg takarta a festményeket. Látszott, hogy a lakója elhanyagolta a látogatást, vagy ez esetben meghalt. Egy valami mozgott az élettelen előtérben. Egy laptop halk zizegése árulkodott arról, hogy nem rég valaki járt a házban.
- Na végre meg vagy kedves – csillant fel a vámpír szeme, miközben felnyitotta a laptop monitorját, hogy jobban szemügyre vehesse az adatokat. A gép asztalán különféle ikonok és mappák voltak, mint például „Halhatatlanság”, „Értékes ereklyék”, „Elfeledett mágia” és „Denem”. Ez utolsón megakadt Spike szeme, és meg akarta nyitni, de le volt kódolva, aztán a többit is megpróbálta megnyitni, de semelyikhez sem volt hozzáférése.
- Na mindegy, Lilly vágja ezeket a dolgokat, majd ő feltöri – nyugodott bele Adonis, majd a laptophoz csatlakoztatott külső winchestert lekapta, és a belső zsebébe rejtette. Kifelé menet megpillantott egy zöld köves gyűrűt. Nagyon ismerős volt neki, és rá is jött honnan.
- De hogy kerülhet ez ide? Ezt Angelnek adta Buffy… Mindegy, senkinek nem ártok azzal, ha… vigyázok rá – vigyorodott el a vámpír, majd kilépett az épp pirkadati homályban úszó tájba. Egy perc se telt bele, máris Lillyék házánál dörömbölt. A nő álmosan és fáradtan nyitott ajtót, majd mikor meglátta a szőke vámpírt, azzal a lendülettel be is csukta az ajtót majd visszafeküdt az ágyba Piton mellé.
- Ki volt az? – kérdezte álmosan Perselus.
- Egy rém…
- He?
- Spike.
- Azt hogy? – nézett, a már erőtlenül sugárzó, felkelő napra. – Nem füstölgött?
- Hát, most hogy mondod… nem – majd a párnájára hanyatlott Lilly, majd kis fáziskéséssel esett le neki, hogy Spike nem nagyon bírja a napfényt vámpír lévén és még csak nem is füstölt, mikor ajtót nyitott neki. Kíváncsisága felül kerekedett álmosságán és ismét az ajtó felé vette irányát Charnelle. Kinyitotta, majd a zöldes-barna szemű Adonisszal találta magát szemben.
- Zöldes-barna? – kérdezte elkerekedett szemekkel Lilly.
- Tessék?
- A szemed… eddig kék volt.
- Tényleg? Vagyis hát igen. Tudod milyen színű a szemem? – reménykedett a vámpír.
- Ja, de te miért nem égsz el meg ilyenek?
- Varázslat. Na beengedsz, vagy belépőt kérsz? – kérdezte huncut fénnyel a szemében Spike. A nő félre állt, utat engedve Adonisnak.
- És miért vagy itt, már megint?
- Csomagot hoztam.
- Csomagot? Felcsaptál postásnak, vagy mi?
- Ezt itt – vette elő a merevlemezt. – Én nem tudtam megnézni, mi ez, de gondolom te simán feltöröd.
- Majd meglátjuk – válaszolta Lilly és elővette a notebookját, ami pillanatpl alatt felállt, bevetésre készen. Hozzá csatlakoztatta a winchestert, majd neki látott a dekódolásnak. – Ez nem lesz könnyű feladat, meglátom mit tehetek – folytatta fel sem nézve.
- Na mi az? Mit hozott? – fordult kedvese felé Piton.
- Egyelőre nem tudom. Arra gondoltam, hogy ez a kódolt szöveg talán egy aszimmetrikus algoritmus, de most nézem, hogy egy hexagonális alapminta.
- Aha, és az jó? Nézd, sikerül.
- Tényleg, de ezt nem én csináltam – értetlenkedett Lilly. – Hát ez igazán bosszantó. Úgy van programozva, hogy egy idő után kikódolja magát… - majd belé fagyott a szó, mert egy üzenet jelent meg a monitoron:
„Ha ezt olvassátok, úgy látszik már meghaltam. Na mindegy, onnan tudom, hogy a jó oldalon álltok, mint én, mivel a halálfalók aranyvérűek lévén megvetik a mugli dolgokat, és nem is értenek hozzá. A lényeg, hogy kettős ügynök voltam, de ezek szerint lebuktam és tudjátok ki megölt, vagy megöletett. Az volt a feladatom, hogy egy bizonyos medált megszerezzek Vicky Silvertől, majd Bellatrix Lestrange bukása után azt a parancsot kaptam, hogy szerezzek be horcruxoknak való értékes, mágikus ereklyéket. Na jó, utálok ennyit írni, szóval ha valami kell, idézzetek meg. Az ősi mágiát használjátok, különben nem jelenek meg, mert ki tudja milyen söpredékek is meg akarnának idézni. Az „Egyiptomi Halottaskönyvet” ajánlom.
Marta”
- Nos ez igazán… érdekes – szólt Piton. – Tudja valaki, hogy mi az az Egyiptomi Halottaskönyv?
- Nekem valahonnan ismerős – töprengett Lilly. – Mintha valahol olvasta már volna… Ramszesz…
- Hogy mondod kedves?
- Tudod, mikor… II. Ramszesznél láttam, oda kell mennünk.
- Mit kerestetek ti egy múmiánál? – értetlenkedett Spike.
- Tanulmányoztuk az… ősi hagyományokat – jött a válasz Lillytől, mire Piton elnevette magát. 

× Kritikák ×