4. fejezet

Megidézve… Megigézve?

Sophie és Draco meghitten üldögélt egymás mellett a Malfoy kúria egy eldugott, hangulatos kis szobájában, mindaddig, míg egy házimanó meg nem zavarta őket.
- Fenségesség, bocsássék meg a zavarásért, de vendég érkezett, és bebocsátásra vár.
- Vendég? Te vársz valakit, cica? – nézett Sophie-ra Draco.
- Én aztán nem.
A két kíváncsi fiatal követte a manót az előcsarnok felé. Ott egy csapzott Peterrel találták szemben magukat.
- Istenem – rohant oda hozzá Sophie.
- Istennek ehhez semmi köze – szólt a fiú. – Halálfalók… jöttek, és elvitték Richie-t, azt hiszem Bance is halott – tette hozzá gyászosan.
- És te hogyhogy túlélted?
- Elbújtam – felelte undorodva a fiú.
- Oh, minden esetre, jó hogy itt vagy – ölelte meg a fiút Sophie, majd Draco féltékeny pillantásait meglátva el is engedte Petert.

*

II. Ramszesz érezte, hogy behatolnak birodalmában és csapot-papot ott hagyva a lakhelye felé vette az irányt, de elkésett. A csipet csapat már bent volt a piramisban.
- Kénytelen leszek őket megölni – sóhajtott. Majd mikor meglátta, hogy ismerősök érkeztek, inkább új tervet eszelt ki. – Lám csak, lám. A perverz páros egy újabb taggal bővült, kár hogy nem egy csaj csatlakozott, de így is jó buli lesz – gondolta.
- Mintha valami hiányozna innen – szólt Lilly, majd a koporsósra nézett és megkövülten tapasztalta, hogy a múmia nincs a helyén. Meg is fordult, hogy szóljon kedvesének. – Őőő, nézd Pers, nem hiányzik valami?
Mire a férfi oda fordult, Ramszi nagy ügyességgel és rettentő szerencsésen észrevétlenül visszamászott megszokott helyére.
- A bilincs? – nézett Piton a koporsóban maradt bilincsre.
- Hogy mi? Nem nem az, hanem… hé az előbb még nem volt itt – mutatott a nő Ramszeszre.
- Biztos képzelődsz, keveset aludtál – húzta magához Piton Lillyt és egy csókot lehelt az ajkára.
- Nem ez az amit keresünk? – hallatszott Spike kellemes hangja, megzavarva a párost.
- De igen, ezt láttam – válaszolt Lilly. – Na lépjünk gyorsan, mert rossz előérzetem van.
Lilly vezetésével hamar kiiszkoltak a piramisból, miközben Ramszesz szitkozódott magában.
- És most hova megyünk? – kérdezte Spike, mikor kiértek a tűző napra.
- Malfoy kúria? – tippelt Lilly.
- Felőlem – mondta Piton.
S úgy is lett, a hármas csapat a kúria elé hopponált, és kopogtattak. Három másodperc múlva már Draco ajtót is nyitott nekik.
- Hát ez gyors volt – vigyorgott Lilly.
- Ja, épp most jött meg Peter is… te ki vagy? – szegezte neki a kérdést Draco Spikenak, félve, hogy ellopják a „legszexibb szőke” címét.
- Ő Spike. Velünk van – közölte Lilly. – Remélem nem baj, ha vendégül látod, mert hasznos információkat tudott nekünk szerezni.
- Rendben persze, gyere be.
Lilly és Piton nagy vonalakban felvázolták a helyzetet a fiataloknak. Közös erővel összegyűjtötték a bűbájhoz való dolgokat. A legnagyobb térre volt szükségük a varázslathoz, ezért az előcsarnokban gyűltek össze.
- Mivel ez egy igen veszélyes bűbáj, ragaszkodom hozzá, hogy én hajtsam végre – magyarázta  Lilly a figyelmes hallgatóságnak. – Először is Tum-porral egy kör alakot kell szórnunk, majd a huszonhárom gyertyát meg kell gyújtani. Aztán jön az ige. Bármi is történjék, ne gyertek hozzám közel, míg el nem érjük a kívánt hatást – vigyorgott Lilly. – Na kezdjük… Spike megtaláltad a megfelelő részt?
- Hm, azt hiszem... a huszonötös fejezet, hogy a halott ismét emlékezzen, meg a huszonkettes.
- Kösz. Draco megvan a szkarabeusz-gemma? – a fiú bólintott. – Rendben, azt végig fölöttem kéne lebegtetni.

Lilly meggyújtotta az összes gyertyát, majd a feszült csendben elkezdte felolvasni a Halottaskönyv igézetét.

„Bár visszakapnám nevem a szellemektől!
Hogy egy percre se feledjem,
Mikor az Alvilág izzó falai kerítenek körül,
És éjszaka borul rám ott,
Hol mérlegre kerülnek évek és napok.
A hatalmas isten közelében élek,
A mennybolt keleti felén…
Íme, az istenek rendben mögém sorakoznak.
S mikor elém lép egyikük,
Meg tudom mondani nevét!”

A keze remegve visszalapozott egy oldalt az ősi könyvben, majd folytatta.

„Osztozhassak a lények sorsában,
Kik a mennyei lépcsők magasán lakoznak!
Eljöttem, szívem vágyát követve;
Átkeltem a tűztavon,
S kioltottam a lángokat…”

Szavait vak némaság fogadta. A gyertyák, egy nagy széllökéstől kialudtak és a szoba falain elhelyezett fáklyák fényében jól látszott, hogy a füst egy női alakot formál, ami egyre élesebb lett. S végül megjelent fehér ruhában, emberi alakban Marta.
- Na végre, már azt hittem sose idéztek meg – szólalt meg a nő.
- Hello Márty – üdvözölte őt Vicky, tettetett lelkesedéssel. – Hogy megy a sorod?
- Köszi kérdésed jól, bár örültem volna, ha előbb megtalállak és elmondhattam volna, csak egyesek az utamba álltak – nézett Peterre.
- Szóval mit tudsz a horcruxokról? – vágott bele Sophie.
- Hó-hó, ráérünk, előbb üljünk már le, meg itt olyan hideg van.
Draco vezetésével a csapat egy nagyobb szobába ment, ahol kellemes tűz lobogott a kandallóban.
- Mire vagytok kíváncsiak?
- Hm, azt már megtudtuk Dumbledore-tól, hogy horcruxot hogy lehet készíteni és mire jó. De azt nem tudtuk meg, hogy a Sötét nagyúrnak, mennyi van és mik azok, hogy lehet elpusztítani?
- Az értesüléseim szerint Baziliszkusz foggal, vagy Godric kardjával lehet megsemmisíteni. Hogy mennyi van azt nem tudom, de elég nagy projectről beszélt a Nagyúr. Én is kutattam ilyen kincstárgyak után és párat ajánlottam is a Sötét Nagyúrnak. Nem mindet tudtam megszerezni, mint például Davy Jones szívét de az biztosan horcrux lett, mert zseniálisnak tartotta az ötletet a nagyúr – húzta ki magát büszkén Marta.
- Hogy micsoda? – hökkent meg Chase. – Azt hittem az csak egy legenda.
- Már pedig nem – válaszolta Marta. – Hallottam, hogy Bella vitt neki valami eljegyzési gyűrűt is, de annak nem nagyon örült tudjátok ki, meg még valami Amy is hozott neki egy vámpír gyűrűt. Én épp a magyar jogarért indultam, mikor nem is tudom mi történt. Egyszer csak azt éreztem, hogy elszáll az erőm… Ajánlottam még a nagyúrnak Trianus oszlopát, a Pokol Kapuját, Attila kardját és a Szent Grált.
- Wow. Ez tök olyan, mint az Elveszett Ereklyék Fosztogatói – csillant fel Spike szeme.
- Én először Davy Jones-szal kezdeném, mert tudom, hol keressem, mármint a medállal, meg ugye az már biztos horcrux.  A nagyúrnak nem kell semmi kisegítő dolog abban, hogy tudjon időt utazni.
- Miért te itt maradhatsz?
- Azt mondta az a bige, hogy maradhatok pár napra…
- Akkor két csapatra kéne osztódnunk. Az egyik itt marad és keres valamit, amivel el lehet pusztítani ezeket a horizéket, a másik meg megy egy kis bevetésre – vetette fel az ötletét Sophie.
- Én itt maradok Viccel, mert nem igazán önmaga… Gondolom az a másik kölyök is marad – pillantott Peterre.
- Én megyek akcióra! – jelentkezett Marta.
- Én is mennék – mondta Draco. – Sophie? Piton prof?
- Jövünk.
- Egy kis akció? Hmm, fincsi, az mindig jöhet – vetett perverz vigyort Spike.
- Szupi, mikor indulunk?
- Mondjuk most? – nézett körbe Draco. A többség bólogatott, így össze is gyűltek és a jól ismert villanással együtt eltűntek ebből a térből és időből, hogy aztán egy viharvert hajón érkezzenek meg.

- Ááá, mi ez a gönc rajtam? – sikkantott fel Lilly. Egy fémlemezekből összerakott szoknya és egy top volt rajta. A lábán egy arany szandál volt, aminek a pántja az egész vádliján végigfutott, és a fején egy ezüst hajpánt volt a kollekcióhoz.
- Nekem tetszik – vigyorgott Spike. – Az enyém menő – nézett végig magán a vámpír.
Mindenkin a kor megfelelő öltözéke volt, harcos-kalózos beütéssel.
- És most mi legyen?
- A legenda úgy tartja – vette fel a fonalat Marta. – Hogy egy csapat kalóz elmegy megmenteni, egy Jack Sparrow nevű pasit, aki mellesleg nagyon szexi, szóval a történetet kéne követnünk és jelentkezni abba a flottába.
- Heh, tiszta mázli, pont tudok a hajón bíbelődni, azt se tudom, mit csinálnak ott…
- Nyugi szivi, ne idegeskedj, bár olyan édes vagy így – nyugtatta Spike Lillyt, mire a lány balherén rúgta a vámpírt.
- Nézzétek azt a fickót akinek majom van a vállán, ott aki a kikötőnél egy emelvényen áll. Szerintem az lesz az emberünk.
A csapat odasomfordált a kalózokhoz, és pár imperio után be is kerültek ebbe az elit tolvaj különítménybe, mint remek, első osztályú kalózok. A hajó amivel nekivágtak az útnak, nem éppen mai darab volt. Ahogy kifeszültek az árbocok, nyekeregve neki indultak a végtelenbe. A kis csapat elintézte, hogy nekik ne kelljen sokat dolgozni, és áldották a mágiájukat is ezért. Amint az éj leszállt, többnyire mindenki nyugovóra tért, kivéve az esti baglyokat.
- Nem jössz aludni kicsim?
- Még kimegyek szét nézek, megnézem a csillagokat – vigyorgott Lilly.
- Rendben, de csak óvatosan – nyomott egy csókot a lány szájára Perselus.
Charnelle senkibe nem botlott bele, mintha a hajó is aludt volna, nyugodtan szelte a Karib-tengert. A csillagok gondtalanul pislákoltak, visszatükröződve a víz felszínén.
- Szép, nem de? – szólt egy kellemes, ismerős hang Lilly háta mögül.
- Meg tennéd, hogy nem settenkedsz mögém?
- Ezer bocs, csak jövök behajtani az adósságod – vetett a nőre egy kéjes mosolyt Spike.
- Persze, majd ha fagy… komolyan gondoltad, hogy teljesítem a remek agyszüleményed, szivi? – nevetett Spike szemébe Lill.
- Nem, de a férfi attól még próbálkozhat – lépett közelebb hozzá, s kezét végighúzta a nő oldalán.
- Ezt ne, különben…
- Különben mi lesz? – ragadta meg a derekát a vámpír.
- Különben…
Kis csetepaté, néhány ütés és lila folt után Lilly maradt felül és egy fa karót szorongatott a kezében.
- Sejtettem, hogy felül akarsz lenni – fészkelődött alul Spike.
- Végig hallgatsz, vagy meghalsz.
- Amíg ott vagy ahol most, leginkább mozogj. De figyelek.
- Tudod mit? Én bármit megtehetnék ami tetszik, ahelyett, hogy itt… vagyok és horcruxokkal, most épp vámpírral bajlódom. Tudod lehetnék gazdag, lehetnék híres, mindent megkaphatok… mindenkit… Téged is Spike, meglovagolgatnálak míg lábad elkocsonyásodik és a szemed fent akad. Olyan izmaim vannak amiről nem is hallottál. Felrázhatlak amíg pezsegsz, mint a meleg pezsgő és könyöröghetsz hagy egy kicsit még. És tudod miért nem teszem? – hajolt alig párcentire a férfi döbbent arcához. – Azért, mert az rossz.
- Én speciel szeretem a rosszaságot – válaszolt kéjesen és megfogta a nő csípőjét.
- Én meg leszoktam róla és mivel van jobb dolgom, hagyj – próbált felállni, de a vámpír nem engedte, így mit nem volt mit tenni, a karót beledöfte a szívébe. Nagy meglepetésére a vámpír nem porladt el és amint kihózta a fát a szívből, az begyógyult.
- Tudod ettől a meglepetéstől megdobbant volna a szívem, ha verne – vigyorodott el Adonis. És egy lökéssel már ő szorított a nőt a padlózatnak. És közelebb hajolt, hogy megcsókolja, de Lilly sem volt rest, védekezéskép ismét megrúgta a férfi férfiassággát, aki a kíntól eltorzult arccal dőlt a földre.
- Megmondtam Spike, engem nem kaphatsz meg. Nem kell hozzá pálca, hogy fájdalmat okozzak, na jó éjt – dobott csókot a szitkozódó vámpírnak és visszament a szerelméhez egy jót szerelmeskedni.

*

Peter és Chase szótlanul ültek a nappaliban, a körmeit piszkálgató Vickyt figyelve.
- Ezt nem hiszem el, már megint letört egy, tuti vitaminhiányos vagyok – fakadt ki hirtelen a lány.
- Talán inkább endorfin hiányos… - pontosított Peter.
- Mi van már, beleszerettél a körmeidbe? – kérdezte egy nagy sóhajtás kíséretében Robert. Még mindig nem tette túl magát az éjszaka történteken.
- Szerelem? – Vic hosszú idő óta először felnevetett. – Ugyan, olyan nem létezik, csak a hormonok játéka az egész…
- És ez téged jókedvre derít? – Chase-t kettős érzés kerítette hatalmába: lesújtotta, hogy szerelmének ez a véleménye erről a határtalan érzelemről, viszont valamiféle örömöt is érzett, hogy Vic végre egy meghatározható hangulat jelét produkálta.
- Viccelsz? Azt hiszed, ilyen kis apró felismerések bármilyen hangulatváltozást előidézhetnek nálam? Ahhoz több kell. Sokkal több. Figy, te ugye jól ismered Johnt?
- Hogy kit?
- John Carter…
- Ööö, viszonylag… miért kérded?
- Ja, csak úgy kedvem támadt dumálni vele…
- Tényleg? – csillant fel Peter szeme.
- De már elmúlt.
- Nem baj, várj meg itt, elmegyek dr. Carterért! – pattant fel Chase, a kandallóhoz sietett, de mielőtt a zöld lángok közé lépett volna, hátrafordult. –Te, Peter-kölyök! Vigyázz rá, és meg ne próbáld kihasználni ezt a kiszolgáltatott helyzetét! Nagyon sebezhető… - szigorú pillantást vetett a határozottan kétkedő tekintetű Peterre, majd eltűnt a kandallóban.
- Ezt nem t’om, hogy érthette – csóválta a fejét Vic.
- De gondolom nem is érdekel…
- Naná, hogy nem – mosolyodott el a lány.
- Ne vigyorogj, a végén még azt hiszem, örülsz valaminek – szólt rá Pete.
- Oh, bocsi, tudod, eddig bármikor nevettem, mindenki azt hitte, őszinte a kacajom. Pedig az egészséges emberek is ugyanúgy megjátsszák magukat, mint én most, csak én folyton lebukom…
- Hogy érted azt, hogy az egészséges emberek?
- Ne nézzetek hülyének, tudom, hogy valami gáz van velem… De igazából nem érdekel. Tudom, ez is annak a gáznak a része.
- Csak annyi történt, hogy nincsenek érzéseid. És emlékeid. Ettől még nem nézünk téged hülyének – lépett közelebb hozzá Peter.
- Végre valaki így gondolkodik. De a többiek úgy bánnak velem, mint egy idiótával. Attól, hogy nem érzek, még nem vagyok gyp-s! Chase is jött most ezzel a vigyázz rá szöveggel, kösz, tudok én vigyázni magamra. Próbáltok irányítani, mikor napok óta mást se csinálok, csak irányítalak titeket. Egy apró mondatommal eltüntettem innen Robertet. És mit gondolsz, kihez kopogott be először Spike, hogy titkos információi vannak? Hozzám. Úgy tűnik, őt még nem értesítették arról, hogy én tulajdonképpen beszámíthatatlan vagyok. De nem gáz, közöltem én vele, és elküldtem Lillyhez, tudtam, hogy ő tudni fogja, hol keresse azt a rühes könyvet…
- Ne haragudj, de azt hiszem elvesztettem a fonalat…
- Te ne haragudj, hogy ilyenekkel untatlak, de már nem bírtam tovább! A gyilkosok is mindig ott rontják el, hogy nem bírják ki dicsekvés nélkül, nos, én nem vagyok gyilkos, egyszerűen csak túl sokat tudok, ki kell öntenem valakinek a lelkem!
- Oké, oké, hallgatlak, ha nem zavar, hogy nem értem, mit hablatyolsz… - emelte fel kezeit védekezőleg Pete.
- Már hogy zavarna? Csak azt sajnálom, nem, nem is sajnálom, de tudom róla, hogy hiba volt, hogy annyi mindent elkotyogtam, mikor Sophie visszatért a halálból. Mondjuk, már úgyis elfelejtette régen mindenki, hogy egy ilyen beteg bolond mit fecsegett össze, fogadjunk, pár nap múlva már úgy fogják híresztelni az esetet, hogy Sophie-nak volt egy látomása, hogy hogyan élhette túl a halált…
- Erről már hallottam ezt-azt Chase-től… Te honnan tudtad, mi történt? Nekik azt mondtad, fogalmad sincs, de gondolom ez is csak a játékod része volt…
- Játék? Ez nem játék, sokkal több annál. Manipuláció… Sok-sok ember manipulációja – Vic még mindig érzelemmentes hangon, érzelemmentes arccal beszélt, de mondandója valahogy mégis kifejezte megvetését.
- Aha… Szóval, honnan tudtad? – nézett mélyen a szemébe Peter.
- Ha elmondanám, meg kéne, hogy öljelek – vetette be a jól ismert közhelyet Vicky.
- Na ne, csak nem Tudjukki szolgálatában állsz? – nevetett fel a fiú, de mikor meglátta Vic vészjóslóan villogó szemét, arcára fagyott a mosoly.
- Oh, Miss. Silver, miben lehetek a szolgálatára? – lépett ki a kandallóból dr. Carter.
- Áh, John! – lépett hozzá Vic mosolyogva. – Nem maradhatnánk a tegeződésnél? – kacér pillantást vetett a kissé meghökkent férfira.
- Ööö… Miért is ne, kedves Victoria!
- Sokkal jobb. Keverek valami italt, addig foglalj helyet, kérlek! – Vic kecses léptekkel indult a konyha felé, minden szem akaratlanul a hátsójára szegeződött. Pontosabban a fiúk szempontjából akaratlanul, a lány épp ezt akarta. – Pete, segítenél? – nézett vissza hirtelen. A férfiak rekordsebességgel kapták el tekintetüket, ám mindannyian tudták, ez se volt elég gyors. – Azt hiszem elfelejtettem néhány dolgot a koktélkeverésből…
- Ööö, hogyne! – Peter fülig pirulva követte a lányt a konyhába.
- Na idefigyelj, öcsi – Vic szigorú tekintettel csukta be maguk mögött az ajtót. – Ha bármit szólsz arról, amit az imént elkotyogtam neked, nagyon megbánod.
- Én… nem…
- Tudom, tudom, nem akartál kifecsegni te semmit sem, nem véletlenül vetettem beléd a bizalmam. Okos srác vagy te, tudod jól, hol a helyed, ha nagy dolgokat akarsz elérni.
- Naná, a jók oldalán – szólt bátran Pete, habár egy kicsit tartott Vic reakciójától, nem tudta, hányadán áll a lánnyal.
- Úgy bizony. Pontosabban mellettem – Silver szeme szikrákat szórt.
- Bámulatos, hogyan tudsz bánni az érzelmekkel, mikor nem is érzel semmit – mondta őszinte elismeréssel a fiú.
- Mindig is büszke voltam színészi képességeimre – mosolygott a lány, és egy könnyed mozdulattal elővarázsolt egy cubalibrét.
- Ha már így megbízol bennem, mondd csak, mi szükséged volt Carter dokira? – kérdezte Peter, pár felesleges pálcaintés kíséretében megigézve egy Martini-kólát.
- Nem mondod, hogy ehhez hadonásztál ennyit? – bökött gúnyosan a pohárra Vic. – Egyáltalán ez kinek lesz? Csak egy csaj van köztünk, én, és az én itókám már kész – mutatott az ő készítette koktélra.
- Robert olyan feminin, gondoltam, a csajos piákat szereti – vont vállat Pete. – Válaszolnál a kérdésemre?
- Ja, igen, Carter… Mint mondtam, nem valami jó érzés, hogy mindenki hülyének néz…
- Semmilyen érzés – vágott közbe Pete.
- Jó, dörgöld még az orrom alá! Mindenesetre azt találtam ki, visszanyerem az érzéseimet, legalábbis úgy teszek, de ehhez kellett valami gyógyító, különben a többiek nem hiszik el, hogy tényleg meggyógyultam…
- Ott van Chase is.
- De ő már bepróbálkozott nálam, meg House és Foreman is, olyanra volt szükségem, aki még szűz ezen a téren…
- Ööö… még mindig az érzésed visszanyeréséről van szó?

*

A felkelő nap fénye feltartóztathatatlanul hatolt át a hajnali köd lepte tengeri levegőn, majd Lillyék mocskos kabinablakán, különös formájú árnyékot vetve a lány arcára.
- Hogy tud ilyen erősen sütni ez a rohadt nap? – problémázott Piton, fájó szemét dörzsölgetve.
- Visszatükröződik a tengerről – jött a válasz egy férfi szájából.
- Ki maga? – pattant fel Pers, szemügyre véve a különös kinézetű idegent. Haja csimbókokban lógott, feje búbját piros kendő takarta, szeme érthetetlen módon erősen ki volt festve, bőre színe megállapíthatatlan volt a rárakódott koszrétegtől, ruhája buzis hatást kölcsönzött egyébként sem tiszteletet parancsoló jellemének.
- Jack Sparrow kapitány – az utolsó szót erősen megnyomta. – A parancsnokod, te ütődött –fintorgott a férfira. – Csak azért merészkedtem be ebbe a büdös lukba, már úgy értem a kabinba, nem a hölgynek a… hmm… bár nem tudom, az büdös-e… szívesen megtapasztalnám egyszer… szóval csak azért jöttem ide, hogy e szépséges tündérlány szemét megvédjem a vakító fénytől – próbált úgy helyezkedni, hogy árnyéka tényleg az alvó Lilly szemére vetüljön, ám ez nehéz feladatnak bizonyult, Jack ugyanis megállás nélkül dülöngélt.
- Mi ez a hangzavar? – mocorgott csukott szemmel Charnelle.
- Ohó, jó reggelt, hétalvó! – Sparrow határozott mozdulattal tépte le Lillyről a pokrócot. A lány felsikoltott, anyaszült meztelenül feküdt az ágyon. – Ó, micsoda dimbes-dombos vidék – a kellemes meglepetés pajzán vigyort csalt a férfi arcára.
- Kifelé! – ordított rá Piton, testével takarva szerelmét.
- Jól van, jól van, de azért jöhetnétek már ti is, nem magától megy ez a ladik – kezet csókolt az ódzkodó Lillynek, majd kidülöngélt az ajtón.

*

- Mi a véleményetek a kedves kapitányunkról? – kérdezte Sophie a fedélzeten mellette fekvő Dracot és Martat.
- Semmi – hangzott a tömör felelet a félmeztelenre vetkőzött fiú szájából. – Kértek naptejet?
- Szerintem dögös – mosolygott Marta.
- Dögös alatt buzist értesz? – kérdezett vissza Draco, és bekente hófehér arcát a naptejjel.
- Menj már, attól, hogy valaki nem felel meg az aktuális férfiideálnak – mely alatt ez esetben a nem t’om hányadik századit és a mi időnk bélit is értem –, még lehet eszméletlen jó pasi.
- Ez az, nézz magadra, te a világ összes férfiideáljának ellent mondasz, Sophie-nak mégis bejössz – nevetett fel Marta.
- Pfuj, mi az, ondó? – a feléjük tornyosuló Jack Sparrow undorodó pillantást vetett Draco naptejére. – Munkára fel, lustaság! – váltott parancsoló hangnemre a kapitány.
- Mégis, milyen munkára? – Sophie már nyúlt a pálcája után. Úgy tűnt, az előző napi bűbáj hatása kezd múlni, Jack a végén még tényleg komoly fedélzeti munkára fogja fogni őket.
- A ficsúr mehet húst sütni, a leányzók, pedig fáradjanak át a hajó orrába ebben a lenge öltözetben. Ti lesztek a figyelemelterelők – vigyorgott rájuk a férfi. – Ez rád is vonatkozik, tündérlány – nézett a közeledő, immár teljes öltözetben tündöklő Lillyre. – Te meg nyomás krumplit pucolni – adta ki a parancsot Perselusnak.
Jack követte a férfiakat a konyhának kinevezett hátsó fedélzetre.
- Hol szedted össze ezt a könnyűvérű nőcskét? – nézett a krumpli pucolásnak nekieső Perselusra.
- Lilly nem könnyűvérű – hangzott a komor felelet, és Piton nyolc gondosan megpucolt burgonyát dobott egy üstbe.
- Hmm, gyorsan haladsz – húzta fel a szemöldökét Sparrow. – De evezzünk vissza érdekesebb vizekre: hallottam, mit műveltetek ti ketten éjszaka. És azt is láttam, ahogy előtte azzal a szőke kiscsávóval birkózott.
Piton megdermedt, és gyilkos pillantást küldött Dracora.
- Nem ezzel, a másikkal… Jut eszembe, hol van az a halálfejfejű?

*

- Vicky, most hallottam, milyen aprócseprő problémák jelentkeztek nálad – Carter a lányra szegezett tekintettel szürcsölte koktélját.
- Hát igen, híján vagyok az érzelmeknek…
- Igen, igen… És gondolom, már minden kézenfekvő dologgal próbálkoztatok…
- Áh, ezek a hülyék körülbelül semmivel sem próbálkoztak – rázta meg a fejét Vic. – Úgy mégis, mire gondol?
- Hát, olyan dolgokra, amik a legnagyobb érzelmeket, érzéseket, vonzzák maguk után. Ott van például a szex.
- Hmm, akar velem szexelni? – Vic felállt a fotelből, és John ölébe ült.
- Ööö, ezt csak elméleti síkon mondtam – szólt zavartan a doki.
- De hát elméleti síkon nem lehet szexelni…
- A szex nem válik be – szólt határozottan Chase, szeme villámokat szórt.
- Aha, szóval én ne használjam ki a helyzetet, de te kihasználhatod! – vigyorgott rá Peter.
- Más lehetőség? – Vic visszaült saját helyére, és átkozta magát, amiért így elrontotta éjjel ezt a lehetőséget.
- Romantikus filmek? – Vic Carter ezen ötletére gúnyosan felnevetett.
- Mégis, milyen film képes mély érzelmeket kiváltani egy emberből?
- Hát ööö… Titanic?
- Azt már láttam, unalmas… Leo DiCaprio jól néz ki benne, de a maximum, amit eredményezhet, hogy az ember egy kicsit izgalomba jön a sexjelenetnél. De nem, ez még ahhoz is kevés…
- Akkor ez az ötlet is elvetve – sóhajtott Chase.
- Szóval a filmek téged nem fognak meg… De a zene?
- Na, a Titanicban a zene tényleg lenyűgöző – bólintott Vic, de már előre tudta, hogy végül nemet fog inteni erre az eshetőségre is. Egy ideje már ott motoszkált a fejében egy gondolat, és pár másodperce határozott formát öltött: tudta, mit kell tennie, hogy a többiek elhiggyék, visszaszerezte érzéseit, és ráadásul még egy titkos csatlósra is szert tegyen.
- Akkor, nyomjunk be egy My Heart Will Go On-t – Peter elővarázsolt egy magnót, a többi férfi értetlenkedve bámult rá.
- Ez meg mi? – kérdezte egyszerre Chase és Carter.
- Mugli szerkezet. De jó szolgálatot tesz – Peter belevarázsolt egy Celine Dion cd-t, és elindította az ominózus számot.
Mindenki elérzékenyülten hallgatta a zenét, kivéve Vicet: ő unott képpel bámulta a magnót.
- Semmi? – kérdezte fura hangon Carter Vicet a szám végén.
- Semmi – rázta meg a fejét a lány.
- Nem baj, egy tippem még van: versek.
- Az jó! – tettetett lelkesedést Silver.
- Ki volt a kedvenc költőd? – nézett rá Peter.
- Petőfi – vágta rá a lány.
Pete elővarázsolt egy Petőfi-kötetet, és a kezébe nyomta.
-„Szeretője-e vajon a testnek a lélek?
S mint szeretőkhöz illik, együtt enyésznek?
Vagy a lélek a testnek csak barátja?
S ugy tesz, mint rendesen a barát:
Elhordja magát,
Midőn amazt pusztulni látja?” – szavalta unottan Victoria.
- Hát ez baromi romantikus volt – állapította meg a tátott szájjal bámuló Chase. – És ő a te kedvenc költőd?
- Jaj, menj már, ez épp a Felhők-ciklusából való… Na várj, keresek másikat… „A férj hazajő betegen”… Nem, ez se jobb. „Diligenter frequentáltam Iskoláim egykoron”
- Ne haragudj, mit csináltál? – nézett rá értetlenkedve Pete.
- Milyen műveletlen itt mindenki… Áh, ez jó lesz:

„Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén.
Ha a mi fényünk nem lobogna
A véghetetlen éjen át,
Azt gondolhatnák fönn az égben,
Hogy elenyészett a világ.”

- Ez szép – mosolyodott el Carter.
- Tisztára Márai jut róla eszembe:

„Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

Vic teljes beleéléssel szavalta fejből a verset.
- Na, használ? – lépett oda hozzá John.
- Naná hogy használ – ugrott a nyakába a lány. – Bocsi mindenkinek, de most egy kis egyedüllétre vágyom – mosolygott a többiekre, és elindult kifelé. Még vetett egy sokatmondó pillantást Peterre, hogy tudja, hol a helye.
A birtokon immár kifejezéstelen arccal lépdelt a tó felé. Ott található a Malfoy-temető, jobb híján oda temették Petőfit is a múltkor. Gyorsan megkereste a jelöletlen sírt, körbenézett, hogy nem figyeli-e valaki, mikor erről megbizonyosodott, egy pálcaintéssel elővarázsolta az egyszerű koporsót a sírból. Fel akarta nyitni a fedelét, de az magától kivágódott. Pontosabban nem magától, Petőfi nyitotta ki belülről.
- Üdv újra az élők világán – köszöntötte őt Vic.
- Te meg ki vagy?  – mászott ki a koporsóból a férfi, és kezet nyújtott a lánynak.
- Victoria Silver. Én keltettelek életre ismét.
- Oh, akkor hálával tartozom neked.
- Kezdhetnéd azzal, hogy elárulod, hogy történhetett ez. Úgy értem, tudtam, mit kell tennem, hogy feléledj, versedet szavaltam közönség előtt. De ez gyakorta megesik az általános iskolákban is…
- De mugli szájból nem kelt olyan hatást a vers, mint boszorkány szájból. Ráadásul nem mindegy, hogy melyik verseimet szavalod el, csak négy versem megfelelő részleteinek megfelelő sorrendben való elszavalása segít. Azokban él a lelkem legnagyobb része. De én sajna nem tudom, melyek ezek, akaratlanul helyeztem beléjük halhatatlan lelkem…
- Nem probléma, én sugallat hatására rájöttem.
- Nagyszerű – vigyorgott rá Petőfi. – Akkor esetleg el is árulhatnád.
- Nem-nem, azzal én mér’ járnék jól? Inkább felfogadlak testőrömnek: engem nem zavar, ha te meghalsz, újra fel tudlak éleszteni, viszont neked gáz lenne, ha én meghalok, hiszen csak én ismerem halhatatlanságod titkát.
- Hát jó – Petőfi hosszú gondolkozás után egyezett bele. – Most megfogtál. De nem vállalok sima testőri feladatokat, elvégre én művész vagyok.
- Nem is kell, sokkal fontosabb dolgokat szeretnék rád bízni…

*

- Lilly! – Piton felbőszült vadkanként suhant a napozó lányok felé.
- Mi van cica, nem a konyhában kéne ügyködnöd? – nézett rá napszemüvege fölött a nő.
- Beszédem van veled! – szigorú pillantást vetett rá, és beviharzott a kabinjukba.
- Mi a fenét akarhat? Vigyázzatok, nehogy leégjetek! – intett búcsút Sophie-nak és Martának, akik feltartott hüvelykujjal kívántak neki sikert.
- Mi van? – nyávogta Lilly, és becsukta maga után a kabinajtót.
- Te Spike-kal birkóztál az éjjel? –Piton arca pár hüvelyknyire volt csak Charnellétől.
- Igen, miért olyan nagy probléma ez?
- Miért olyan nagy probléma?! Lilly, a menyasszonyom vagy! A hűség neked mit sem mond?!
- Hé, félre érted a helyzetet, mi nem úgy birkóztunk… - Lilly felsóhajtott megkönnyebbülésében. Fény derült rá, miért ilyen idegbeteg szerelme.
- Hallottam, hogy engem emlegettek – lépett át a zárt ajtón Spike.
- Ezt meg hogy csináltad? – nézett rá döbbenten Lilly.
- Nem volt nagy ügy, elég hangosan üvöltöztök, mindenki hallhatta…
- Nem azt, te ütődött! Hogy jöttél át az ajtón?
- Érdekel mi? Mit adsz érte? – vigyorgott rá pajzánul a vámpír. – Egyébként haver, tényleg nem feküdtünk le egymással – Pitonra szegezte tekintetét. – Bár a csaj megígérte, hogy egy hétig folyamatosan fog szexelni velem, tegnap visszalépett. Biztos félt attól, hogy lebukik előtted.
- Te mit ígértél neki?! – ordított a barátnőjére Pers.
- Csak azért mondtam, hogy megszerezze nekem azokat a fájlokat!
- Bizony, tiszta üzlet volt, ő egy hét szenvedélyes éjszakát ad, én holmi fájlocskákat – Spike átkarolta Lilly derekát.
- KIFELÉ! – üvöltött a vámpírra Piton. Spike jobbnak látta engedelmeskedni, és eltűnt a falon át. – Szóval te megígérted neki, hogy lefekszel vele?!
- Én nem… én csak… - Lilly megijedt dühkitöréses szerelmétől. – Nem mondtam komolyan…
- Te teljesen meghibbantál?! Egy vámpírról beszélünk! Előbb vagy utóbb de be fogja hajtani a tartozásod, esélyed se lesz megakadályozni, ez ősi vámpír mágia, és ezt tudod te is jól! Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy így akartad elintézni, hogy lelkiismeret furdalás nélkül csalhass engem ezzel az alvilági lénnyel?!

*

- Végezz Sophieval! – Vic arcára egy torz vigyor ült ki.

- De azt már megjártam egyszer…

- Nem engedelmeskedsz nekem? – hörögte természetellenes hangon a lány. – Tudod, hogy ki vagyok én? – Vic szeme ijesztően felizzott, de olyan gyorsan ment végbe, hogy Petőfi el sem tudta dönteni, hogy ezt tényleg megtörtént, vagy csak a fények játszottak vele ördögi játékot.

- Megteszek minden tőlem telhetőt, Úrnőm! – morogta kelletlenül Petrovics. – Ezt a hülye spinét – gondolta.

- Én a helyedben megfontolnám, hogy miket gondolok – vigyorgott a meglepett Sándorra Vicky.

*

Jack nem tudta levenni a szemét a három nőről, akik a hajó orrában süttették magukat fürdőruhában.

- Nem gondolják a hölgyek, hogy ez a kevéske anyagdarab, amiket magukra húztak kissé rosszvérű nőkre emlékezteti a legénység többi tagját? Mert természetesen nekem tetszik – vigyorodott el Sparrow kapitány.

- Szárazföld! Sparrow kapitány, szárazföldet látok! – kiabált egy sötétbőrű nő, és arcán mosollyal szaladt Jack felé.

- Remek, remek! – azzal eldülöngélt a kormánykerék felé. – Még legalább egy napot kell hajóznunk, hogy biztonságosan meg tudjuk közelíteni azt a szigetet – hallották még Sparrow hangját.

*

Vic egy mosolyt erőltetett az arcára, majd belépett a nappaliba, ahol Dr. Carter, Dr. House, Foreman és Chase fogadta.

- Jó a pólója, honnan van? – kérdezte hirtelen Greg.

- Ausztráliából – nézett rá értetlenkedve Vicky.

- Milyen ott a domborzat? Bimbózgató?

- Maga még mindig seggfej – állapította meg Silver, majd Chase ölébe helyet foglalt.

- Már csak az emlékeidet kellene visszahozni valahogy – morfondírozott Foreman. – Mert, ha jól látom, az érzéseiddel minden rendben.

- Olyan jó, hogy végre jól érzem magam – vigyorgott a lány. – Annyira szégyellem magam, hogy olyan elviselhetetlen és bunkó voltam az elmúlt időben – Vic szemébe könnyek szöktek.

- Meg kell hagyni tényleg jó színész – gondolta Peter.

- Senki sem mérges magára Miss. Jó Mellű! – House belépett a kandallóba. – Az emlékeire való tekintettel minden csütörtökön várom az irodámba, csak, hogy felidézzük a régi időket – kacsintott, majd eltűnt a semmibe.

× Kritikák ×