5. Fejezet

Világok harca

Az éjszaka oly gyorsan telepedett a Fekete Gyöngyre, mint amilyen fürgén megérkezett az ellenséges hajó.

Sophie, Draco karjában pihent, amikor becsapódott az első ágyúgolyó. A lány szó szerint kiesett az ágyból.

- Mi a fene? – sziszegte Marta is.

- Hallottátok? – rontott be a kabinjukba egy szál hálóingben Lilly.

- Még a süketek is hallották – morogta Draco.

- Megtámadták a hajót! Mindenki a fedélzetre védekezni! – hallották Jack jellegzetes hangját.

            Pálcával a kezükben felsiettek a kabinokból. Mintha a Karib-tenger kalózaiba csöppentek volna… félszemű kalózok kardoztak egymással, a másik hajóról ijesztő emberek siettek át egy-egy pallón. A támadó bárka csupa fekete volt, az árbocukon ott díszelgett a halálfej. A kapitányuknak hosszú szakáll díszítette amúgy igen csúf fejét, a szájából egy pipa lógott ki. Lilly, Piton a fedélzet végéből küldték az átkokat a támadókra, azokat könnyedén leszerelve, Marta pisztollyal próbálkozott – szellem lévén nem igazán tudott varázsolni –, elég kevés eredménnyel. Draco és Sophie bekerültek a dzsumbujba, a fiú elejtette egy nagyobb hullám következtében a pálcáját, így kénytelen volt karddal küzdeni. Meglepően ügyesen forgatta azt.

- Hölgyem, inkább menjen hátulra és onnan segítsen minket! – próbálta Sophiet a sűrűjéből kimenteni.

- Miattam ne aggódjon, a cipőmet is magam kötöm be! – felelte Davis, és közben vagy tíz kalózt kábított el.

- Látom inkább szurkoló vagy, mint játékos! – vetette oda Pitonnak az a fekete nő, aki észrevette a szigetet.

- Csak védem a barátnőmet! – csattant fel Perselus.

- A barátnőd igen lenge öltözékben feszít – sziszegte a nő – Pont, mint egy kéjnő.

- Erre nem érünk rá! – lépett elő Spike is a kabinok takarásából.

               A csata fél óráig tartott, kimenetele; egyértelmű győzelem a védők oldalán. Harc közben Martának sikerült halálos sebet szereznie, Draco jobb melle alatt egy elég mély vágás éktelenkedett, néhány kalóz könnyedén megsérült, ám a többieknek kutya baja sem esett.

- Úristen, a halottak meg tudnak halni még egyszer? – kapta a szája elé a kezét Lilly.

- Úgy látszik – mosolyodott el fájdalmasan a lány.

- Komolyan vérzel? – hüledezett Perselus.

- Én is csodálkozom – vette le vérző sebéről a kezét Marta.

- Meg fog halni – állapította meg Jack, amikor a kis csapathoz lépett. – Dobjátok majd a testét a tengerbe.

- Már csak az kéne! – háborodott fel jogosan Marta.

- Bocs, de nincs is tested – suttogta neki Draco.

- Magunkra hagynál egy percre? – kérdezte Lilly Sparrow-tól.

- Csak köszönetet akartam mondani, tündérlány. Szépen küzdöttetek! – azzal eldülöngélt a rumoshordók felé.

A hold teljes valójában feszített az égen, sokkal több csillag díszítette fényesre az égboltot, mint a saját idejükben. A levegő lehűlt, ám még így is kellemes volt.

- Nagyon fáj? – kérdezte vértől vöröslő inggel Draco. Arcára volt írva, hogy neki nagyon fáj.

- Nem. Olyan érzésem van, mintha valami súlytól szabadulnék meg – lehelte a lány. A teste kezdett halványodni, majd hirtelen megjelent a semmiből Joe Black.

- Kérhetem, hogy máskor ne szervezzen a programomnak keresztbe a főnökömnél – morogta hűvösen Joe. – Halálra dolgozom magam!

Marta vidáman felpattant a földről, megigazgatta a ruháját, majd megfogta Black kinyújtott kezét;

- A csillagok vigyázzanak rátok! – azzal kecsesen lépdelve eltűnt Blackkel a semmibe.

               Sophie letámogatta Dracot a kabinba, majd ellátta a sebeit Perselussal karöltve. Sose ügyeskedett az ilyen bűbájok elvégzésével, ezért inkább profira bízta a munkát.

- Azért kicsit szomorú vagyok – sóhajtott Sophie.

- Miért akkor derül ki valakiről, hogy kettős kettős ügynök, amikor meghal? – ráncolta a homlokát Draco.

- Murphy törvénye. Na én megyek Lillyhez, mert már nagyon vágyom rá… vagyis az ágyamra! – azzal kisietett a fiatalok fülkéjéből.

Sophie és Draco némán meredtek egymásra. Kezd elegük lenni abból, hogy a saját idősíkjukon nincs idejük élni.

- Azért örülök, hogy neked legalább vannak érzéseid – mosolyodott el Draco.

- Nekem mondod? – vigyorgott a lány – Vajon mi lehet Vickyvel?

- Hát, remélem Robert jótékony hatással lesz rá – kacsintott szerelmére a fiú.

- Én is beteg vagyok – Sophie arcára kiült az ártatlanság, – Megengedem, hogy meggyógyíts!

- Milyen drága vagy – megsimogatta barátnője kezét. – Ott csókolj, ahol még senki!

A lány odahajolt Draco sebéhez és gyengéden egy csókot lehelt rá.

Hajnalhasadtakor három kürt éles hangja zengte be a csöndes hajót. A reggeli köd éppen felszállóban volt. Mindenki felöltözött, és a fedélzetre sietett. El sem akarták hinni, hogy már csak pár méter és kint lesznek a szigeten. Jack leengedett három kisebb csónakot, amit eddig Dracoék észre sem vettek.

- Minden nő itt marad a hajón… na jó, Will, te velünk jöhetsz – vigyorodott el a kapitány. A Willnek nevezett fiú arcára kiült az undor, ám szó nélkül bekászálódott a csónakba. Draco és Piton is Sparrow-val tartottak.

- Mi nem mehetünk? – kérdezte csalódottan Sophie. Mi van, ha itt van Davy Jones szíve ezen a szigeten van elrejtve?

- Nőnek érzed magad? – vonta fel a szemöldökét Jack. – Határozottan annak nézel ki.

- Hát…

- Nincs vita, itt maradsz! – Jack is beugrott az egyik kis csónakba, és evezésre buzdította Pitont és Dracot, akik fancsali fejjel kezdtek bele a lapátolásba. Spike az utolsó pillanatban vetődött a fiuk után.

               A sziget meglepően nagynak bizonyult, a kis csapat már egy órája kutatott valami nyom után.

- Én már nagyon unom – morogta Piton.

- Venustas invenio! – suttogta Draco. Egy kis halvány ezüst fény tört ki a fiú pálcájából, majd elröppent a fák közé.

- Ez mi volt? – kíváncsiskodott Spike.

- Mágiakereső varázsige – vont vállat érdektelen arccal a fiú. – Ha várunk egy kicsit, az ezüst fény visszatér a pálcámba és az rezegni kezd olyan erővel, amennyire érzi a bűbájt a levegőben.

- Mintha lelke lenne a pálcának? – nézett csodálkozva Spike.

Malfoynak nem volt ideje válaszolni, mert a kezében úgy elkezdett remegni a varázspálca, hogy két kézzel kellett tartania.

- Azt hiszem, elég közel járunk. Keressünk tovább!

               Órákig semmit sem találtak, amikor valaki hangosan elkezdett kiabálni;

- Itt van egy barlang! Kapitány úr, azt hiszem megtaláltuk azt, amit keresünk!

A legénység Jack után sietett, le a barlangba. Minden volt ott, amit egy halandó ember vagyonnak megkívánhat. Hatalmas kupacokban álltak az arany díszek, ékszerek, pénzek, gyöngysorok. Kis patak csordogált a barlangban, a talaj csúszós volt, néhol egy-egy sztalaktit és sztalagmit díszítette a vájatot.

- Ott van! – kiáltott fel hangosan Jack és gyors, dülöngélő léptekkel egy „oltárhoz” sietett.

- Lassan a testtel! – egy érces férfihang hasított a levegőbe, majd a hanghoz tartozó test kilépett az egyik hatalmas cseppkő takarásából.

Draco ijedtében majdnem dobott egy hátast; a férfinak, ha lehet így nevezni, a szakálla, mintha óriási férgeknek szolgálna lakhelyül, termetes ábrázatát már csak a köpenye tette félelmetesebbé. Egyik keze helyén polipkarok, míg a másik helyén egy vasmarok díszelgett.

A sötétből mozgolódást lehetett hallani, és ekkor Spike megpillantotta a borzalmas férfi mögött vagy száz kalózt.

- Davy, Davy – vigyorodott el Sparrow. – Nem kéne inkább sereget toboroznod? Vagy csörgetni valahol a láncaidat és hörögni?

- Én nem gúnyolódnék a helyedben, mert eléggé sarokba lettél szorítva. Azért jöttem el érted, hogy leródd az adósságod! Vár a Bolygó Hollandi, a százesztendőnyi szolgálat és utána a jól megérdemelt halál!

- Nem beszélhetnénk meg ezt tíz év múlva? Mert ha jól sejtem, csak akkor léphetsz újra szárazföldre.

- Amíg ők elcsevegnek, addig mi lerendezhetnénk, amiért jöttünk – suttogta Perselus. – Háromra, ti lefegyverzitek azt a dagadt, gusztustalanságot, és küldtök vagy száz kábító átkot a többiekre. Egy… - közben lehajolt és felvett a földről egy gyémántvégű tőrt.

- Jack, mindig is ilyen ostoba voltál…

- Kettő…

- Minek kellett neked a Fekete Gyöngy? Ha ilyen marhaság nem jutott volna eszedbe, akkor most boldogan süttethetnéd a hasadat valamelyik lakatlan szigeten és vedelhetnéd a rumot!

- HÁROM! Invito Davy Jones szíve! – azzal egy kis láda kecses ívben repült Piton felé. Azzal egy időben Draco és Spike vagy tíz stuport lőttek ki a legénységre. Sokan fel sem fogták, hogy varázslatot látnak, ám Davy elég hamar kapcsolt. Kitátotta hatalmas nagy száját, aminek következtében orkán erejű szél támadt és az leverte a lábukról Dracoékat.

- Ha elhagyod Lilly pálcáját, már áshatod is a sírod – kiabált Spikera Piton.

Az ex-bájitaltan tanár felnyitotta a ládikát, amiben egy szív lüktetet. Kiült a hányinger a férfi arcára, ám nem teketóriázott, ledöfte a szívet… nem is sejtve, hogy ez milyen kötelezettségekkel jár. Davy Jones arca elszíneződött, majd egy kupac hamuvá omlott össze.

- Szép volt Denevér – biccentett elismerően Jack. – Kint parkol a verdád – azzal fütyörészve összeszedett egy-két csecsebecsét.

- Mi volt az a furcsa hókusz-pókusz? – nézett a három férfira a fekete nő.

- Szerintem megszegtük a titokvédelmi törvényt – motyogta Draco.

- Kapitány úr, visszamehetünk a hajóra? – kérdezte az egyik kalóz.

- Persze – legyintett a térdelő vízi patkány felé.

- A kapitányunkhoz szóltam! – sziszegte amaz, majd Pitonra emelte a tekintetét.

- Hogy micsoda? – hörgött a férfi.

- Nem olvastad az apró betűs részt? Te lettél a Bolygó Hollandi kapitánya – világosította fel a döbbent Perselust Jack. – Na, remélem te nem akarod majd a lelkemet elvinni – vigyorodott el. – Mi meg menjünk, kiráz a hideg ettől a helytől – azzal elindul a barlang kijárata felé.

- Egy horcrux-szal kevesebb – mosolyodott el Draco.

- De egyáltalán hol van az a furcsa nevű hajó, nem láttunk másik bárkát horgonyozni a tengeren.

- Uram, a víz alatt vár a kapitányára a Hollandi! – Piton, mintha transzba esett volna, követte a kalózokat a fedélzetre, faképnél hagyva a földbegyökeredzett lábú Spike-ékat.

- Azt mondjátok, hogy faképnél hagyott titeket? – Lilly hisztérikus állapotban volt.

- Úgy nézett ki, mint, akit megbabonáztak – magyarázta Spike.

- El kell mennünk érte!

- És, mégis hol találnánk meg? Az a hajó a víz alatt is tud menni! – csattant fel a vámpír. – Amúgy is, jobban jársz velem, így legalább ledolgozhatod az adósságodat! – csillant fel Peroxid kapitány szeme.

- Most fogd be! – szólt rá erélyesen Sophie. Hirtelen felizzott a nyakában a medál.

- Mit csinálsz? – nézett barátnőjére értetlenül Draco.

- Ez nem én vagyok! – kiáltotta kétségbeesetten Sophie. A medál hirtelen piros fényt árasztott magából, majd magával ragadta a négy fiatalt… és visszajuttatta őket a jelenbe, Perselus nélkül. Lilly sikolya zengte be az üres kabint…

*

- Lám csak lám, itt vannak a kis kedveskéim – mosolygott rájuk karba tett kézzel Vicky. – A lázadók társadalmának elitje.

Mindenki meglepetten bámult a lányra. Draco összeszűkült szemmel méregette az eszelős lányt, Sophie nem értette, mit akar tőlük, Chase megkötözve, eszméletlenül feküdt a sarokban.

- Nekem vissza kell mennem Perselusért, Victoria, nem érek rá ilyen baromságokra! – Lilly arcára kiült a félelem.

- Imádom a reggeli kétségbeesés szagát – foglalt helyet az egyik fotelba Silver. – Petőfi, jó munkát végeztél, most pedig, szólj, kérlek egy-két kedves barátunknak – azzal kitessékelte a hajdani költőt a szobából.

- Vic, nagyon szorít ez a kötés, megtennéd, hogy elengedsz minket? – próbálkozott Sophie, ám pálca nélkül esélyük sem volt a megtébolyult lánnyal szemben.

- Nem hibáztatlak érte, hogy megbíztál bennem, a trójaiak is rossz lóra tettek.

- Mi bajod van? Így is elég nagy pácban vagyunk, kérlek szépen, engedj el minket! – nyöszörgött Davis.

- Felőlem elmehettek, ha odaadod a medált! – a lány szemében kapzsiság csillant.

- SOHA!

- Na jó nekem ebből elegem van – horkantott fel a szőke vámpír, majd egy erőteljes mozdulattal a szupererejének köszönhetően megtörte a bűbájt, amivel le volt kötve. – Lépjünk szívi, mert esteledik és van még egy kis elintézetlen ügyünk – pillantott Lillyre. A nő kétkedve nézett a vámpír épelméjűségén, de vele tartott, mikor Spike őt is kiszabadította. Vicky köpni nyelni sem bírt a hirtelen fordulattól, s mikor felfogta mi történik már egy crucio hatása alatt állt, amit Spike küldött rá.
- Bocsi ezt a radikális lépést, de nem haraphatok – nyalta meg a fogát Spike.
- Impotens vámpír – röhögött fel Lilly. – Finite incantatem – fordult a lefegyverzett társaihoz, ami hatására mindenkiről leoldotta a mágikus köteleket.
Victoria minden lelki erejét összeszedve megfogta a pálcáját és Lillyre irányította.
- Most… téged is megöllek, mint azt a véráruló Turnert – hörögte a crucio utóhatásától a lány félig önkívüli állapotban. – Avada Kedavra.
A zöld fény célba is talált, ám nem megfelelő emberbe. Spike gyorsan felmérte a helyzetet és beugrott a megkövült nő elé, és így őt találta el az átok, ám semmi baja sem esett.
- Ismét bocsi, Miss. Áruló de a holtat nem ölheted meg újra, engem legalább is nem – vigyorodott el a hidrogénezett.
- Baszd meg… Ki ez és milyen színű a haja? – visított fel Silver a vámpírra nézve.
- Kicsim, le kéne fegyverezned ezt a hibbant nőcit, mert a crucio nem nagyon hat…
- Cappitulatus. És nem vagyok a kicsid – közölte a vámpírnak Lilly, és bokán rúgta azt. – És mi van Véres William. Kijöttél a gyakorlatból? Régen szögekkel kínoztad az áldozataid, most meg egy nyamvadt cruciot sem tudsz megigézni? – replikázta Charnelle.
- Na jó de tényleg lépjünk olyan gázos ez a hely – hagyta figyelmen kívül a lány megjegyzését. – És rossz előérzetem is van…
- Ja rossz előérzet, végül is a kutyák is megérzik dolgokat – forgatta a szemeit Lilly. A szőke élőholt pedig karon ragadta a nőt és elhopponáltak. Ezzel egy időben egy vörös villanás kíséretében berobbant a bejárati ajtó és egy rég nem látott ismerős jelent meg.
- Mondtam, hogy még találkozunk, ifjú Malfoy – hörögte földöntúli hangon a szörnyszülött. A kinézete szemernyit sem változott csak éppen nem folyt vér a szájából és orrából. Malfoy egyetlen egyszer látta ezt a rémalakot, de a találkozást sosem felejtette el. Az alig emberi fejet, ami tele volt sebekkel, a félig kopasz hajat és a zombi szerű járást.
A helyiségbe a mit sem sejtő Petőfi lépett be. Látta, hogy a túszok kiszabadultak és úrnője fogollyá vált. Természetellenesen gyors sebességgel kapta elő a pálcáját, de az idegen ráemelte tekintetét, és Sándor elméjét irányítva leállította a mozdulat sort. Majd felemelte a kezét, amiből villámok indultak útnak a hajdani költő felé. A férfi tehetetlenül rángatózott a magas feszültségű energiától, majd mikor a szörny levette róla az átkot egy darabig még állt, majd összecsuklott és csak hamvak maradtak a helyén.
- Ki vagy te? – szedte össze minden lelki erejét Draco és a jövevényre pillantott.
- A jövőből jöttem… vagyis ti így hívjátok, de igazából az egy párhuzamos dimenzió… de ebbe ne merüljünk el. Csak vissza akarok jutni a bolygómra.
- Bolygód? – kérdezte zavarodva Sophie.
- Halálcsillag a neve kis hölgy.
- Na ne – röhögött fel Victoria. – Halálcsillag? Te beszívtál vagy mi? Az egy filmben van… Star Wars…
- Igen láttam… egy fogoly: George Lucas megszökött valahogy a dimenziómból és egy ilyen hogy is hívtad? Filmet? Szóval azt készített… még hogy az a senkiházi fiam legyőzzön engem… Nevetséges… mondjuk legyőzött, mert ő adott annak a Vildimorc vagy kinek a kezére.
- Voldemort? – pillantott fel Sophie.
- Kimondtad a nevét! - kiáltott fel Draco. – A néven átok ül – nézett rettegve a bejárati ajtó felé.
- És így persze ő lehet a galaxis ura, mert engem ide száműzött.
- Szóval te vagy Darth Vader?
- Honnan tudod? – nézett meglepetten a szörny. – Na igen, biztos híres vagyok. A lényeg, hogy vissza tudnátok küldeni a dimenziómba?
- Miért? – nézett rá Draco.
- Mert információm van arról a kígyó szörnyről. Beszélt valami horcruxról… ja nem arra gondolt, de mivel éreztem az erőt, hallottam a gondolatait – húzta ki magát Vader. – És kérdezte, hogy hol van valami R2D2 robot, mert kell neki. Ezt persze Luketól kérdezte, és a hitvány fiam a kezére is adta. Rögtön ez után ebbe a nyamvadt világba űzött engem…
- Egy újabb horc… - akadt el a lány szava, mert a bejárati ajtó felől egyre erősödő nyöszörgést hallott. Mindenki oda pillantott és egy infernus sereg állt a kúria előtt, az élén Judyval. Amint Sophie meglátta halott nővérét, elkezdett rázkódni a teste a visszafojtott sírástól. Az infernusokat körülfogva, egy vérfarkas horda morgott. Az ősi védőbűbájoknak köszönhetően nem tudtak bejönni, de ekkora sötét energia felgyülemlésével bármi megtörténhet. Ezt Draco is jól tudta.
- Cselekednünk kell – szólt Draco. – Mi Sophieval és Vaderrel elmegyünk a horcruxért…
- Ha hozzátok azt a leányt – mutatott Victoriára, Vader -, rajta tudunk segíteni. Ismerem ezt a bűbájt, aminek a hatása alatt van. A memóriáját is vissza tudjuk állítani. Jóval fejlettebb a technikánk a tieteknél.
- Honnan tud maga erről? – nézett kétkedve Draco a szörnyre.
- Az erő mindent megmond – felelt az sejtelmesen.
- Jó, akkor mindenki jön velünk, gyertek nincs sok időnk.
- Au… a medál felizzott – szisszent fel Sophie.
A következő másodpercben Vader, Davis, Malfoy, Silver, Chase és Peter már a Halálcsillagon voltak…

*

- Spike, elengednél? Amúgy is hol a halálban vagyunk? Nem mondod? EZ EGY KRIPTA?
- Igen az… az én kriptám.
- Fúj már, olyan régimódi vagy.
- Csak követem a hagyományokat…
- Eh… szóval mi volt ez a „érzem hogy valami rossz közeleg”?
- Éreztem, hogy egy gonosz, sötét energia közeleg, csak ennyi.
- Aha… amúgy kösz – tette hozzá Lilly.
- Nincs mit, na gyere, aludjunk, már késő van.
- Hogy mit? Először is: Mi. Semmit. Nem. Csinálunk. Együtt. Kettő: Szerinted hogy tudnék aludni, mikor a jegyesem a múltban ragadt egy nyamvadt hajón?!
- Ezen segíthetünk. De fáradt vagyok.
- Fáradt? Ezt nem hiszem el… akkor útközben veszünk egy Red Bullt, attól majd elszállsz – villantott egy bájos mosolyt a nő.
- Na jó, de csak mert ilyen szépen mosolyogsz.
- Akkor merre megyünk?
- Semerre. Csak várj egy pillanatra – somolygott Adonis és lehunyta a szemét. Kis idő múlva a sírkamra ajtaja kivágódott és egy vörös hajú boszi lépett be.
- Szervusz Spike. Máris hiányoztam? – vigyorodott el Willow. – Oh, szia Lilly. Öröm téged újra látni – mérte végig a nőt, majd beleharapott az alsó ajkába. Erre a mozzanatra Charnelle jobbnak látta fedezékbe vonulni, és inkább a kisebb rosszat választotta. Közelebb lépett Spikehoz. A vámpír ezt észre is vette és elvigyorodott Lilly reakcióján.
- Szóval mi az ábra?
- Lenne egy kis dolgunk a múltban.
- Húú, az jó buli! Oda én is imádok járkálni. És pedig mi lenne az?
- Lilly, Piton nevű denevére a múltban ragadt, ráadásul felcsapott kalóznak. Vissza akarnánk hozni.
- Megváltoztatni a jelent? – nézett rá kérdőn.
- Majd valakit beállítunk a helyére. Amúgy sem számít sokat, mert na szóval ez hosszú, de a jelent nem befolyásolja.
- Nos rendben, de tudjátok, ha nagyon átírjátok a múltat, az sem biztos, hogy vissza tudlak titeket hozni. Ráadásul nem lesz sok időtök… elég kimerítő bűbáj, és ha hét percnél tovább tart egy csere-diák jön…
- Csere-diák? – hökkent meg Lilly.
- Ja valami csúnya, gonosz lény, akit általában nagyon nehéz visszavinni, hogy titeket visszahozzalak. Tudod ilyen csere.
- De meg tudod csinálni? – kérdezte Lilly.
- Naná, bébi – kacsintott a leszbi boszi. – Akár már most is kezdhetjük. Csak Holdkő-homok kell, meg tizenhárom gyertya. Holdkő van nálam.
- Nekem meg vannak gyertyáim – szólt Spike.
- Akkor kezdjük – mondta Willow. Felállította maga körül a gyertyákat majd egyesével meggyújtotta őket. A Holdkő-homokot kör alakba szórta, és belépett a körbe, majd latinul kezdett dünnyögni. Kis idő múlva egy fehéren vibráló kapu szerű erőtér jelent meg. Spike megfogta szerelme kezét, és beléptek rajta.

A tér és idő megváltozott és mintha megfordult volna a világ. A talaj felé egy barlang plafonja volt, az ég helyén pedig a tócsás, földes vájat. A harc már folyt a kalózok között, és Piton is nagyon közel járt Davy Jones szívéhez. Lilly egy gyors kiábrándító bűbájt szórt magára és Spikera, és hogy ne veszítsék el egymást, tovább fogták egymás kezét. A lány oda ráncigálta a vámpírt Piton mellé, majd mikor Perselus bele akarta mártani a tőrt a horcruxba, fellökte őt. Szerencsés módon a repülő tőrt egy szikár, jóképű kalóz elkapta, majd ledöfte a békésen dobogó szívet.
A következő pillanatban a barlangot egy piros villanás árasztotta el és a kis csapat eltűnt a medállal. Ezzel egy időben Lilly láthatóvá tette magát és Spike-ot és felnyalábolták az ájult Pitont.
- Ezek meg hova tűntek? – tűnődött el Sparrow kapitány. – Nini, ott a tündérlány. Az előbb még itt állt ni.
Lilly rettegve pillantott a közelgő Jackre és egy hátráltató átkot lőtt ki, ami hatására egy mágikus védőfal fogta őket közre, mígnem elérték az alig látható átjárót. Amint beléptek rajta, ismét fordult egyet a világ.
- Hát ez meleg volt – horkantott fel Spike.

A világ mit sem változott, mikor visszatértek a jelenbe, vagy jövőbe? Szóval az idejükbe.
- Ahogy elnézem, Willow kicsit kiütötte magát – morfondírozott Spike, az ájult nőre nézve.
- Stimula – mutatott Willowra Lilly, és egy fehér fénynyaláb ütődött a nőnek, mire az feleszmélt.
- Huh ez tök jó volt – nevetett fel a nő. – Kicsit azért beparáztam, mert Harmony rontott be a kriptába míg a múltban voltatok, és elvesztettem a kontrollom a bűbáj felett. Az a nyomorult vámpír fejbe is vágott, azért ájultam el…
- És most hol van? – kérdezte Lilly.
- Nem tudom, már nem érzem a jelenlétét – válaszolt Willow.
- Mondd csak, meg tudnád mondani, hogy Dracoék hol vannak?
- Várj egy pillanatra – mondta koncentrálva a nő. – Nem érzem őket… se senki másét aki a csapatban van. Meghaltak?
- Azt nem hinném. Vissza kell mennünk a Malfoy kúriába – szólt nyugtalanul Lilly.
- És ezzel mi legyen? – mutatott a földön fekvő Perselusra Spike.
- Stimula – legyintett ismét Lilly, és szerelme is feleszmélt.
- Hol vagyunk? – volt első kérdése Pitonnak.
- Nálam – válaszolt perverz hanglejtéssel Spike.
- Mi történt? – nézett Lillyre Perselus.
- Hát szóval ez elég bonyolult és nincs időm most ezt elmesélni. A lényeg hogy Davy szíve megsemmisült és te sem lettél a Bolygó Hollandi kapitánya – csókolta meg szerelmét Lilly.
- Ha abba hagynátok, indulhatnánk is… - mordult fel a morcos vámpír.
- Hova?
- Malfoyékhoz. Volt egy kis gubanc Victoriával, de izé… szóval eljöttünk Spike-kal és most Willow azt mondta, hogy nem érzi őket a világon…
- Na jó, ez egyre értelmetlenebb, de rendben, menjünk… úgy sincs jobb dolgom.
A kis csapat megfogta egymás kezét és Lilly vezetésével a Malfoy kúria előcsarnokába hoppanáltak.
- Szent Szalamandra! – sikkantott fel Lilly, amint kinézett a bejárati ajtón, ahol meglátta az infernus és vérfarkas hordát.
- Mondtam, hogy sötét energiát érzek – suttogta fülébe a vámpír.
- Nagy erejű transzportáló bűbáj nyomát érzem – szólt Willow. – Azt hiszem, meg tudok még egy átjárót idézni, és oda juttok, ahol a többiek.
- Ez szuper, de előbb nem kéne ezeket elintézni? – szólt nyugtalankodva Lilly.
- Egy pillanat és végzem velük – válaszolta Willow. – Nincs kedvem most sokat bajlódni, szóval egy sima lángszóró pöröly is megteszi… Hitek kardja, sötét mélység, szabadulj ki menny rejtekéből. Egyesülj akaratommal, forrj eggyé testemmel. Lépjünk a pusztítás mezejére. Lángszóró Pöröly, pusztítsd el e sötét lényeket! – zengte Willow és a hatás nem is maradt el. Egy hatalmas durranás kíséretével az összes sötét bestia lángra gyúlt és förtelmes égő hús szaggal el is hamvadtak. – Na ezzel megvolnánk. Tessék, itt az átjárótok – majd csettintett egyet és ismét megjelent egy vibráló átjáró, ami most zöld színben pompázott.
- Uh, neked aztán nagy erőd van Will – szólt Lill.
- Köszi a bókot, szívi – somolygott Willow.
- És mitől függ, hogy milyen színű egy ilyen átjáró?
- A fehérek általában a múltba vezetnek, a karmazsinok a pokolba, a zöldek egy párhuzamos dimenzióba és a bíborok a jövőbe – darálta a nő. – Na gyerünk, mert elég fárasztó fent tartani ezt a cuccost.
Nem kellett kétszer mondani a triónak, gyorsan beléptek az átjárón. Amint betoppnatak a másik dimenzióba, Lilly azonnal át is esett valakin. Maga alá nézett és vigyorogva konstatálta, hogy sikeresen megtalálta a többieket. A következő pillanatban Spike landolt Lillyn. Perselusnak volt annyi lélek jelenléte, hogy félre ugorjon.
- Hé, szállj le a barátnőmről! – csattant fel Perselus.
- Jé, sziasztok! – szólt örvendezve Chase.
Spike végül is leszállt Lillyről, de alig feltűnően azért feltérképezte Lillyt, aki dühöngve kelt fel. A még mindig földön fekvő Petert Vic segítette fel.
- Ssss-huuu – szippantott egyet a levegőbe Darth Vader, immáron a megszokott ruházatában: bőr szerkóban, fekete köpennyel, és egy sisakkal a fején. A Birodalom feje, leszólította egyik alattvalóját, egy fekete ruházató birodalmi hadseregből való klónt. – Vezesd őket a Kamino gyengélkedőre. Keressétek a Horatio főorvost – szólt immáron a csapathoz.
A klón vezetésével, elindultak egy mozgójárda felé, ami egyenesen Kaminoig vitte őket. Belépve a gyengélkedőre a legfejlettebb technikával találták szemben magukat. Szinte az egész plafon világított így fényforrásként az szolgált. Minden legömbölyítve volt így is csökkentve a baleset veszélyét. Chase a recepciós pulthoz ment és Horatio doktort hívatta. Az orvos hamarosan meg is érkezett. A negyvenes éveiben járhatott, vörös hajú, zöld szemű férfi volt, keselyű tartással.
Rövid bemutatkozás után, a orvos bevezette egy kórterembe Victoriát és Robertet.
- Igen, igen, már sok ilyen esetem volt. Nagyon jó helyre jöttek. De azért egy rutin kivizsgálást elvégzek, hogy minden stimmeljen.
Horatio egy palmtop méretű műszert vett elő, és a kiolvashatatlan arcú Victoria felé tartotta. A műszerből egy ezüst fényű, letapogató sugár lövellt ki.
- Igen ez egy exensus átok és egy emlékezet módosító bűbáj hatása. Elektronikus sokk kezeléssel pár órán belül minden helyre állhat.
- Ez hitetetlen. Ennyi lenne? – hüledezett Chase.
- Áh, ez azért nem az a fajta módszer amit a XXI. Században alkalmaztak – mosolygott elnézően a doktor. A műszer hirtelen el kezdett szirénázni, és vörösen villogni. – Várjunk csak… ahogy elnézem, valaki néha az irányítása alá vonja a kisasszonyt, és most is benne van – pillantotta Vicre, akinek vörösen izzott a szeme. – Azonnal ki kell ütnünk. Nővér jöjjön!
Mielőtt Voldemort teljesen úrrá lett volna Silveren, az ápolók lenyugtatózták és mesterséges kómába helyezték.
- Ne aggódjon. Semmi baja sem lesz. Akár most is elkezdhetjük a beavatkozást – mosolygott Horatio.
- Az remek lenne.
Victoriát a műtő felé vitték, míg Chase és a többiek a váróteremben tétlenkedtek. Pár órával később a derült kedvű doktor lépett be a váróterembe.
- Hogy sikerült? – kérdezte aggódva Chase.
- Minden rendben ment, mint mondtam ez egy rutin beavatkozás volt. A kívülről való irányítást is sikeresen orvosoltuk egy fajta gyógyszerrel, ami védi a külső behatolásoktól. A kishölgy, még egy kicsit kótyagos, de azt üzeni, hogy várja a cicáit – vigyorodott el Horatio. A többiek értetlenkedve néztek rá, csak Sophienak esett le. – Szó szerint ezt mondta.
Sophie és Robert reménykedve léptek be és egy könnyáztatta arcú lányt találtak a szobában.
- Én úgy sajnálom! – zokogott fel újra Vic.
- Semmi baj cica – ült le az ágyra Sophie és megölelte barátnőjét.
- Annyi szörnyű dolgot tettem. Eljátszottam, hogy én vagyok Mrs. Sötét Nagyúr és feltámasztottam Petőfit, arra kényszeríttettem, hogy öljön meg téged és Petert is befolyásoltam. Az érzéseimet is megjátszottam – sírt őszintén tovább a lány.
- Már semmi baj Vic, nyugodj meg – nyugtatta Sophie.
- És amit veled tettem, az is borzasztó volt – motyogta tovább Chase-re nézve.
- Nekem mondod?
Sophie felállt és odébb ment, odaengedve a hős szerelmest Vichez.
- Nagyon sajnálom – szipogta Vicky.
- Majd elmúlik – ült le Vic ágyára Robert és szenvedélyesen megcsókolta szerelmét.

Dracoék ezalatt a váróteremben várták, hogy Roberték hírt vigyenek a lány lelkiállapotáról.
- Ti elhiszitek, hogy tényleg meggyógyult? – tekintett a társaira Draco, de rá kellett döbbennie, hogy nem éppen a megfelelő embereknek tette fel a kérdést: Piton és Lilly láthatólag csak egymással voltak elfoglalva, Spike gyanús lelkesedéssel figyelte a turbékoló párt, Peter pedig csak egy utálkozó pillantást vetett a fiúra. – Hé, csak azért kérdem, mert már nem is tudom, mióta nem volt normális… - mondta Pete-nek címezve.
- Azt te csak hiszed, Vic igenis normális volt, még emlékek nélkül is jobban feltalálta magát, mint ti – védte meg a lányt.
- Mégis, miről beszélsz? Az neked normális, hogy megtámadja a barátait, a szerelmét?
- Azok után, ahogy bántatok vele…
- Aha, szóval ez a titok nyitja! Eddig nem értettem, téged miért nem kötözött meg a kúriában. De ezek szerint, mert az a bánásmód megfelelt neki, amit te alkalmaztál!
A vitának Chase megjelenése vetett véget.
- Na, hogy van? – kérdezte unottan Piton.
- Jól, bár érthető módon egy kissé letört…
- És ha megkérdezhetem, miért Sophie maradt vele kettesben, miért nem te? – nézett rá ellenségesen Draco. A fiú láthatólag elhatározta, hogy nem fogja engedni, hogy Vic ismét átverje őket, inkább mindenkibe beleköt.
- Nyugi, nagyfiú, én is dumáltam vele kettesben, csak közben Sophie nem jött ki ide.
- Akkor te minek jöttél?
- Vic kérte, hogy tájékoztassalak titeket… Talán baj?
- Ne harapdálj, Lilly! – hallatszott Piton kiáltása.
- Engem harapdálhatsz – vigyorgott a nőre Spike.
Chase ezt nemnek vette.

- Úgy örülök, hogy ismét vannak emlékeid! – Sophie megölelte Vicet.
- Eddig is voltak, csak nem régről. De tudod, emlékszem, hogy bántatok velem az emléktörlésem után… - szólt morcosan Victoria.
- Próbáltunk védelmezni.
- Nem eszetlen vagy béna voltam, csak emlékmentes!
- És azt se felejtsük el, hogy Tudjukki befolyása alatt álltál.
- És ti annyira vigyáztatok rám, hogy ezt napokig észre se vettétek…
- Hé, nehogy már leszidj minket! Főleg ne engem! Örülnöd kéne, hogy jól vagy, és bűntudatot érezned, amiért olyan voltál, amilyen!
- Éreztem én bűntudatot, bocsánatot is kértem az előbb! De tudod az egyetlen dolog, amiben bűnös vagyok, az, hogy én hülye hagytam magam megátkozni! Na jó, talán az is az én hibám, hogy nem korábban tosztalak le titeket a viselkedésetek miatt. De szerintem jobban jártatok így, a Sötét Nagyúr gondolataival a fejemben azt hiszem nem úsztátok volna meg egy szimpla veszekedéssel.
- Hű, akkor most örülnöm kéne? – Sophie szörnyen érezte magát. Tudta, hogy Vicnek igaza van abban, amit mond, de úgy érezte, csak a felgyülemlett feszültséget vezeti le rajta.
- Nem azt mondom, én csak közöltem, hogy mi a helyzet – Vic mély levegőt vett, hogy lenyugodjon. – Elmondanád te is?
- Hogy én mit érzek a történtekkel kapcsolatban?
- Ööö, majdnem. Hogy mi az, amiből kimaradtam. Mikor szerintetek nem voltam beszámítható, nem is tudattatok velem elég sok dolgot. Bár a Nagyúrtól így is értesültem szinte mindenről.
- Amiről meg nem, azt még szerencse, hogy nem árultuk el neked, mert akkor Tudodki is hírét vette volna.
- Nem mintha erről tudtatok volna…
- Jaj, ne kezd már megint! Inkább mesélek. Mire vagy kíváncsi?
- Például hogy mi volt abban a könyvben, amit a Victoria-szigetről szereztetek. Mikor én legutoljára láttam, elterelte a témát Richiék érkezése – a lány arcán apró könnycsepp csorgott végig, Sophie értetlen pillantással figyelte az útját.
- Hát izé… Szóval, mi se nagyon olvastunk bele. Csak azt tudjuk, amit Judy elmondott: a helyes utat kell választani.
- Micsoda újdonság…
- És nem legyőznünk kell Tudodkit, hanem meggyőzni, vagy szövetkezni vele, vagy mifene.
-Aha. Ennyi? Csak azt tudjátok, amit Judy mesélt?
- Ja. Mert emlékszel, ott felejtettük a könyvet december 4-én a harc alatt a főhadiszállásunkon. Nem emlékszel, mivel elkapott téged az az aljas Jack. Nem a Sparrow, a bunkóbbik.
- És Bance-t – Vic nem bírta tovább, kitört belőle a zokogás.
- Hé, mi van? – ölelte át Sophie megütközve.
-Képtelen vagyok elviselni! – hüppögte a síró lány.
- Dehogy vagy!… mit?
- Hogy lassan már minden szerettem áldozatul esik a harcnak! A teljes családfám kihalt, az ikrek is meghaltak, és Roxie… - Vic nyelt egyet, és a kezére nézett. A halálfej még mindig ott díszelgett rajta, de mióta Judy, és mint Voldemort elméjéből értesült róla, Amy és Sharlotte is meghalt, csak ő ismerte a titkát. Úgy döntött, nem lenne okos lépés megosztani azt Sophie-val. – Meg Ilúvatar és Judy…
- Tudom, cica, tudom – próbálta vigasztalni őt a könnyeivel küszködő szőkeség.
- Most meg Bance is Richie…
- Mi van?! – Sophie maga felé fordította Vic arcát. – Mit mondtál?
- Meghaltak! – csuklotta a lány.
- Te ezt meg honnan tudod? Egyikünk se mondta neked…
- Láttam! A Nagyúr ölte meg őket!
- Nem láttad, ki se mozdultál otthonról.
- A Sötét Nagyúr szemével láttam!
- Mi van?! – Sophie legalább annyira ledöbbenve nézett rá, mint mikor Bance és Richie halálát jelentette be.
- Mit nem értesz?
- Miért akarta Tudjukki, hogy ezt megtudd?
- Már miért kellett volna akarnia? –Vic próbált megnyugodni, de a könnyek megállíthatatlanul patakzottak a szeméből.
-Várjunk csak… Te nem csak azt tudtad meg a kígyócsávótól, amit ő a tudomásodra hozott, hanem…
- Hanem mindent.

× Kritikák ×