6. Fejezet

Tévedések a jóról, a rosszról és a halálról

- Mi mindent? – Sophie teljesen felélénkült.
- Hogy mi a gyengéje.
- Harry volt, már meghalt.
- Dehogyis, nem buzi! – az elképzelés mosolyt csalt mindkét lány arcára, Vic sírása is kezdett abbamaradni.
- Akkor? – Sophie szemeiben mohóság csillant.
Vic fürkészve nézte barátnője arcát.
- Micsoda sóvár pillantás…
- Még jó, hiszen már mióta küzdünk, hogy vége legyen a harcnak!
- Kissé paradox…
- Ne csináld, te nem akarod legyőzni Őt?
- Nem, én csak azt akarom, hogy ne essen több áldozat.
- De hát azt úgy érhetjük el, ha megöljük a zsarnokot!
- Megöljük, amiért megölt valakit?
- Valakiket! – helyesbített átszellemült arccal Sophie. – De kell lennie egy olyan embernek, vagy embereknek, akik fellépnek az elnyomás ellen, ha kell, törvénytelen eszközöket bevetve!
- De nem kell…
- Van olyan jobb cél, ami felmenti a bűnöst a bűne alól, létezik olyan ember, aki az átlagemberek fölött áll, így a jó ügy érdekében bármit megtehet! És akkor majd eljön az a világ, ahol nincs többé zsarnokság, megmenekülünk Tudjukki elnyomása alól! És akkor majd, hidd el, nem felelősségre vonni, hanem ünnepelni fogják azt, aki szembeszegült a gonosszal! Hallod, Victoria Silver, minket fognak ünnepelni!
- Te megőrültél? – kiáltott rá Vic. – Pont ezt csinálja a Sötét Nagyúr! Felsőbbrendűnek tekinti magát! Sőt, ezt csinálja az összes varázsló és boszorkány! Uralkodik a muglik fölött! És hiába mondod, hogy ez ellen küzdesz, ha ezáltal te is ezt csinálod! Sophie, megijesztesz…
- De én a jó ügy érdekében teszem!
- A Nagyúr is azt gondolja, jó dolog sárvérű-mentes világot teremteni! – Vic undorodva nézett Sophie-ra.
- Mik ezek az érzelemkitörések? Most akarod bepótolni az elvesztegetett érzéseket?
- Nem, szerintem teljesen természetesen reagálok – erőltetett nyugalmat a hangjára.
- Aha. És miért szólítod folyton nagyúrnak Tudjukkit? Mikor Draco tette, beszóltál neki…
- Beismerem, Draconak igaza volt. Én nem vagyok felsőbbrendű lény, én is hibáztam, de soha nem követem el azt a hibát, hogy azt állítom, hogy nem hibáztam.
- Állj. Te meg akarsz győzni arról, hogy ne harcoljunk Tudodki ellen, és azt mondod, Draco jól tette, hogy régebben beállt a halálfalók közé? – Sophie rettegve lépett távolabb legjobb barátnőjétől.
- Nem. Én azt mondom, ne gyilkolásszunk, ámde fogadjuk el a Nagyúr hatalmát.
- Hódoljunk be? – horkant fel a lány.
- Nem. Vegyük tudomásul az erejét, és eszerint ítéljük meg. Épp most bizonyítottad be, hogy te se, más se különb nála, csak ő a hatalmassága miatt többet tett célja elérése érdekében.
- De az a cél rossz.
- A legtöbb cél az. Az odavezető út pedig pláne.
- Jaj de okos lettél az utóbbi időben, csajszi – Sophie elgondolkodva ült le Vic ágyára. –Szóval, akkor mit kéne tennünk? Fogadjuk el, hogy gyilkolászik, csak mert van hatalma hozzá? Akkor mit érünk azzal, hogy megtudtad a gyengéjét?
- Dehogy fogadjuk!
- Akkor elmondanád, mi is az a nagy gyengéje?
- Nem érsz te azzal semmit se…
- Azt talán hadd döntsem el én!
- Az ereje a hatalma. A gyengéje pedig a még nagyobb hatalom iránti vágya.
- Heh, micsoda újdonság! Tudjukki hatalomra vágyik! Köszi, Vicky!
- De a Sötét Nagyúrnak nem számít, hogyan szerzi meg azt a hatalmat. Ő csak irányítani akarja a világ történéseit. És hogy ezt megtehesse, kész szövetkezni másokkal. Na ez az újdonság.
- Aha! Szóval úgy teszünk, mintha tudnánk valamit, amit ő nem, szövetkezünk vele, aztán hátba támadjuk? – csillant fel Sophie szeme.
- Nem. Mi tényleg tudunk valamit, amit ő nem. Szövetkezünk vele, és a szövetségesei maradunk. És irányítjuk a világot – szólt komolyan Vic.
- És még én mondok ellent magamnak! – nevetett fel a lány. – Eddig arról győzködtél, hogy senkinek nincs joga ehhez!
- Én azt mondtam, hogy mindannyian gyarló emberi lények vagyunk, nem ítélhetjük el a másikat. De ha nem teszünk semmit, elenyészik a világ.
- Szóval szövetkezzünk a Nagyúrral – Sophie töprengve nézte barátnője arcát.
- A könyv is ezt mondja – érvelt Vic.
- És hogy válasszuk a helyes utat – tette hozzá Davis.
- És ki mondta, hogy nem ez az?
- Hmm. Tegyük fel, hogy igazad van. Miért engem vonsz be?
- Mert te vagy a legjobb barátnőm.
- Bevonhattad volna Chase-t is.
- A szerelem a jelen. A barátság viszont a múlt és a jövő.
- De én a jövőben is akarok szerelmet! Mi lesz Dracoékkal, ha beválik a terved?
- Képletesen értettem, te ütődött! A jövőben is lesz szerelem! Ha Draco nem fog szeretni téged a világ uraként, akkor nem is szeretett soha igazán…
- Igaz – bólintott a szőkeség. – Mit tudunk, amit a Sötét Nagyúr nem? – jutott eszébe hirtelen.
- Ööö, elég összetett kérdés. Előbb inkább elmondom, mit tud egy szövetségesünk, amit a Nagyúr nem – vigyorodott el Vic.
- Szövetségesünk? – döbbent le Sophie.
- Aha. Ramszi! – Vic a körmeire nézett. Az egyiken megjelent Darth Vader tükörképe. – Van időd ránk? – alighogy kimondta a kérdést, a férfi benn termett a szobában.
- Na mi a helyzet? – kérdezte bőrszerkóját nézegetve.
- Sophie-nak épp most meséltem ezt a szövetkezzünk-a-nagyúrral dolgot.
- És? Benne van?
- Ott még nem tartunk. Besegítenél?
- Naná. Mivel kezdjem?
- Mondjuk egy bemutatkozással.
- Már ismerem őt – kotyogott bele a lány.
- Csak félig. Minden igaz, amit elmondtam magamról, tényleg Darth Vader vagyok. De mikor évezredekkel ezelőtt a Földre kerültem – apropó, tudtátok, hogy a Nagyúr tud utazni az időben? Így tudott olyan régen száműzni -, az erőmet felhasználva fáraónak kiáltottam ki magam. De mikor meghaltam volna, alkalmaztam egy saját fejlesztésű bűbájt, így egy piramisba, sőt, szarkofágba zárva túléltem a dolgot. Pár évtizeddel ezelőtt SN rám lelt, de fogalma sem volt róla, hogy Vader vagyok. Azt adtam be neki, hogy Ré napisten fia vagyok, így maradhattam életben. Persze ő is vágyott az öröklétre, így segítségemet kérte. Tudtam, hogy az ő hibájából kerültem arra a nyamvadt bolygóra, így nem árultam el neki semmi használhatót, csak a horcruxokról beszéltem neki, arról már amúgy is hallott Petrovicstól. Hálásnak kellett volna lennie, de elkezdett fenyegetőzni, hogy visszajuttat a szarkofágomba, és rabszolgának használt. Mikor Victoriát a befolyása alá vonta, nem csak köztük született kapcsolat, én is beleláttam Vic fejébe.
- Meg én is a tiédbe – tette hozzá a lány.
- Igen. Ketten összehoztuk a tökéletes tervet. A Sötét Nagyúr már kért engem arra, hogy szövetkezzem vele, hogy világuralmat tudjunk létrehozni. Én nem vágyom uralkodásra, elegem lett belőle Egyiptomban. Viszont ti vállalnátok a dolgot, és így ti is, én is elérhetnénk a célunkat: szabadok leszünk.
- De te már szabad vagy, hiszen elmenekültél a Földről! – vetette ellen Sophie.
- SN szabadított ki a szarkofágból, bármikor joga van visszaküldeni.
- Oh…
- És II. Ramszesznek nagy ereje van – vigyorgott Vic. – Meg tudjuk győzni a Nagyurat, hogy jöjjön létre szövetség négyünk közt.
- Petőfire nem is lesz szükségünk… - morfondírozott Ramszi.
- Az csak a menekülőterv lett volna – bólintott Vic. – De ha kell, még mindig feltámaszthatjuk.
- Szóval egy szövetség köztem, közted, Vader közt, és SN közt? – nézett Vicre Sophie.
- Aha.
- Benne vagy? – tette fel a kérdést Vader.
- Miért is ne? – mosolygott Davis.
- Akkor viszont először hármunknak kell szövetkeznünk – Ramszesz elővette a varázspálcáját.
- És mért kell ehhez pálca? – rezzent össze Sophie.
- Felbonthatatlan Szövetség.
- Olyan, mint a Megszeghetetlen Eskü – magyarázta Vic.
- Annyi különbséggel, hogy a halál sem oldoz fel alóla – tette hozzá II. Ramszi.
- Akkor örök időkig megmarad?
- Nem, ha minden tag a felbontás mellett dönt, akkor semmivé lesz. Arra gondoltam, a mi szövetségünket kéne kiterjeszteni Sophie-ra is – nézett Vicre a férfi.
- Felőlem…
- Kérem a kezed! – Sophie, Vader kinyújtott kezébe tette sajátját, Vic is rátette az övét. – Pacto statur, non exitus – mormolta a varázsló, varázspálcájából ezüst és lila fonalak repültek ki, és átfonták a három kezet. – Kész – szólt, mikor a fonalak beleivódtak kezeikbe, és eltűntek.
- Hű, de menő – vigyorgott Sophie.
- A körmödön keresztül tudod tartani a kapcsolatot velünk – magyarázta Ramszi.
- Áhá, szóval ezért bámultad folyton a körmöd, mióta törölték az emlékeidet! – nevetett Vicre Sophie.
- Cseveghetünk még, de akár munkához is láthatnánk – váltott tárgyilagos hangnemre Vader.
- Mivel kezdjük? – kérdezte Davis.
- Akár milyen szörnyen hangzik, el kéne távolítani az utunkba állókat – szólt könyörtelenül a férfi.
- Hé, ezt magyarázta Vic, hogy ezt nem szabad! – ellenkezett Sophie.
- Nem ölünk meg élőket, legalábbis én nem tervezem. Viszont holtakat…
- Kire gondolsz? – nézett rá elgondolkodva Silver.
- Te panaszkodtál arra a vámpírra, nem én!
- Ja, Spike? Hát igen, tény, hogy könnyebb lenne az életünk nélküle – bólintott Vic.
- Mi baj van vele? – értetlenkedett Sophie.
- Nem tartozik a csapathoz, mégis rajtunk lóg. Ráadásul úgy tűnik, egyre erősödik. Jobb még a kezdeti stádiumban szembeszegülni vele, ki tudja, mikor fog megtámadni minket világuralomra törve – magyarázta a barátnője.
- Igen, éreztem, hogy elég erős.
- És halhatatlan – tette hozzá Sophie.
- Nem, az csak a gyűrű miatt van, ezt is éreztem az előbb – magyarázta Ramszesz.
- Milyen gyűrű? – kérdezték kórusban a lányok.
- Nem tudom, honnan van neki.
- Én tudom. Martától. A Sötét Nagyúr tajtékzott, mikor megtudta, hogy az a vámpír lenyúlta Marta halála után. Ő akarta megszerezni horcruxnak – mondta Vic.
- Szóval azt kell megszerezni tőle. Vajon tudja, milyen erős? – elmélkedett Sophie.
- Nem mindegy? Elkábítjuk, és lelopjuk róla, aztán megöljük a srácot – döntött Vader.
- Jaj, Peterrel mi legyen? – kérdezte hirtelen Vic.
- Eddig hűséges volt, nem? – nézett a lányra Ramszi. – Akkor maradhat a szolgálatunkban.
Sophie értetlenkedve figyelte őket.
- Majd elmondom – mosolygott rá Silver. – De most inkább behívom Spike-ot.
- Alig ismered.
- Nem baj, megoldom.

Feltárult a váróterem ajtaja, és belépett rajta Vic.
- Vicky! Nem kéne még pihenned? – ugrott oda hozzá Chase.
- De, minden bizonnyal. Csak nem hagy nyugodni egy gondolat.
- Hallgatlak – nézett a szemébe a fiú.
- A Vámpírok Akaratával van kapcsolatban, inkább Spike segítségére lenne szükségem, végül is, ő vámpír.
- Oh.
- Miben lehetek a segítségedre? – stírölte le a lányt Spike.
Vic óvatosan, hogy a többiek ne lássák, megmutatta a halálfejet a kezén.
- Hű – reagált bőbeszédűen Spike.
- Tudod, mi ez?
- Igen.
- És elmondod?
- Itt? Most? Mindenki előtt?
- Bemehetünk a kórterembe is…

Spike alig hogy belépett a kórterembe, máris eltalálta őt Darth Vader átka. A vámpír elkábult, egy ilyen nagy erejű bolygóközi átok még őt is képes volt ledönteni a lábáról.
- Megvan a gyűrű – húzta le a férfi ujjáról az ékszert Vic.
- Nagyszerű. Állj arrébb – adta ki az utasítást Ramszi, és belekezdett egy hosszú ráolvasásba.
Spike teste körül nőttön-nőtt a fény, bőre elkezdett kipirulni. Szíve fölött apró karó árnyéka jelent meg, és egész testére mintha vízcseppek hullottak volna egy megszentelt kehelyből. Spike teste huszonhárom másodperc alatt porrá perzselődött.
- Kész is volnánk – fejezte be a varázslást Vader.
- Tuti, hogy nem fog újjá éledni?
- Tuti. Nem a pokolba küldtem, a lelkét is teljes mértékig elpusztítottam. Senki nem hozhatja vissza, még ha szövetséget köt a halállal vagy a mindenható hölgyeménnyel, akkor sem.
- Cool – vigyorgott Vic.

*

            Egy sötét árny közeledett némán a kis takaros házikó felé. Barátságos füst szállt fel a kéményből, bent a szobában égett a világítás. Kint kísértetiesen huhogtak a baglyok… a hó belepte az utat, ám a lassan közeledő alak mégsem hagyott lábnyomot a fehérségben. Hosszú fekete talárjába bele-belekapott a szél. Mielőtt belépett volna a kis házba, rideg, kegyetlen hangon megszólalt;

- Morsmordre! – az épület felett megjelent a Sötét Jegy. A csuklyás alak mozgásában volt valami kígyószerű. Szeme vöröses fényben izzott, s amint tekintetét a Jegyre emelte, kéjes mosoly suhant át az arcán. Pálcáját a zárra szegezte, ami könnyedén megadta magát, és szabad utat engedett a betolakodónak.

            Egy vöröses hajú, középtermetű nő ült a kandalló előtt, és olvasott. Bele lehetett merülve a műbe, mert észre sem vette, hogy a macskája a falon kezdi élezni a körmét, és közben felborzolt szőrrel fúj az ajtó felé.

- Igri, tudom, hogy utálsz itt lakni, de már csak pár napot kell kibírnunk! Ha nem lesz olyan veszélyes, majd elköltözünk egy kellemesebb helyre. – a nő hangja melegséget árasztott a hideg szobában.

A rémalak könnyedén kiismerte magát a házban, így egy gyors mozdulattal a nő előtt termett, és a szívére szegezte a pálcáját.

- Avada Kedvara! – olyan gyorsan történt minden, hogy a boszorkánynak sikítani sem volt ideje. Az arcára még az ijedség sem ült ki, egyszerűen, gyorsan és fájdalommentesen halt meg.

- Most pedig te következel! – sziszegte a férfi. – Voldemort Nagyúr nem fog életben hagyni holmi macskabőrbe bújt szökevényeket! Ég veled Igor Karkarov! Avada Kedvara – azzal a macska is követte gazdáját a túlvilágra. A Sötét Nagyúr élvezettel nézett végig két áldozatán.     Igen, téves hír volt az a múltban, hogy Igor Karkarovval végeztek a halálfalók, mindvégig sikerült életben maradnia, erősebbnél erősebb boszorkányokhoz menekült ártatlan kiscica képében, hogy azok megvédelmezzék a Nagyúr bosszújától. Eddig sikeresen mentette az írháját… ám most a nagy erejű Willow is áldozat lett. Kiérdemelhette Tudjukki támadását, mert a Nagyúr nem sok embert tart méltónak arra, hogy a saját kezével végezzen vele.

            - Nem fog tudni visszatérni, ugye? – hörögte immáron a Gomold-kúriában.

- Nem hiszem, hogy aggódnunk kellene – mosolygott nyugodtan Sam. – Ugyanolyan ember volt, mint mi, csak naivabb. Azt hitte, hogy olyan piti varázslatokkal nem tudok elbánni, mint amiket felállított a háza védelmezésére.

- Ha feltámad, te biztos találkozni fogsz azzal a rühes macskával – sziszegte Voldemort.

- Ha visszatér közénk, ne legyen a nevem boszorkányirtó Sam Gomold – vigyorodott el a fekete hajú férfi. – Nagyuram, már vagy száz hasonló nőt illetve férfit csináltam ki, ez csak rutinmunka – vont vállat.

            Másnap a Reggeli Próféta vezércikkeként hangzott; Sötét Jegy a hatalmas erejű boszorkány háza felett. Willow-t holtan találták a saját házában, feltehetően Halálfalók végeztek vele.

*

- Kicsit koszos lett a lábunk alatt a talaj, extrico! – emelte fel a pálcáját közömbösen Vicky. A padló pillanatok alatt a csillogott-villogott, mintha frissen mosták volna fel.

- És, ha a többiek keresni kezdik ezt a vámpír gyereket? – vonta fel a szemöldökét Sophie.

- Megoldom ezt is, mint minden mást – kacsintott Vicky. – Ramszesz, te pedig menj és játszd a szereped! – azzal Vader eltűnt az éterben.

- Te figyelj Vic… az a gyűrű, amit szorongatsz… annyira jól menne a nyakláncomhoz, nem adod nekem? – mosolyodott el szégyenlősen a szőkeség.

- Légy a feleségem! – térdelt le elé vigyorogva Victoria, és felhúzta a lány gyűrűsujjára az ékszert.

            A két lány, miután kibohóckodta magát, behívta a többieket, mondván, hogy Spikenak el kellett mennie.

- De mégis hová? – vetett egy aggódó pillantást Vicre Lilly.

- Fontos küldetésről hablatyolt, meg valami olyasmiről, hogy üzentek neki, és muszáj elmennie… és azt mondta, hogy adjuk át neked és Perselusnak, hogy kövessétek őt a Végzet Hegyére! – hadarta Vicky.

- A Végzet Hegyére? – sikkantott fel Charnelle.

- Miért az micsoda? – érdeklődött Chase.

- Nem hallottál még a Végzet Hegyéről? – nézett a férfira gúnyosan Piton.

- Én se tudom, hogy mi az! Ez ilyen ciki? – kelt új barátja védelmére Draco.

- A Végzet Hegye édesem, tele van borzalmasabbnál borzalmasabb dolgokkal. Ott a mítosz szerint él a kor boszorkánya, akinek hatalmas ereje van, és képes olyan dolgokra, amire egy hétköznapi varázsló nem, ám csak az igazán méltó jutnak el a hegy tetejére, mert vagy száz különféle rontást, csapdát, varázslényt kell legyőzniük…

- Willow veszélyben van! – kapott hirtelen észbe Lilly. – Azonnal indulnunk kell!

- Jaj… - morogta Pitont.

- Segíts nekik te is Peter! – mosolygott a fiúra Vic. Peter rögtön vette a lapot, és egy vigyort erőltetett az arcára.

- Miért is ne! Kell egy kém – gondolta magában.

- Már csak egy kérdésem van, hogy a fenébe jutunk vissza a Földre? – sápadt el Lilly.

- Szerintem, ahogy ide jöttünk… Darth Vader segíthetne – pillantott a körmeire Sophie.

Csodák csodájára, pont az emlegetett szamár lépett be az ajtón.

- Hát ez meg mi? – hátrált Piton.

- Állj át a sötét oldalra és akkor megtudod, hogyan meríthetsz az erőből! – hörögte Vader.

- Segíts visszajutnunk a Földre! – kiáltott rá Lilly.

- Igenis madame! – azzal a következő másodpercben már csak négyen álltak a szobában, Draco, Chase, Sophie és Vic.

- Megőrültél, miért pont a Végzet Hegyére küldted őket Willow-hoz? – kérdezte gondolataiban Sophie.

- Mert csak a nő hulláját fogják ott találni – vigyorodott el hirtelen Vic. – Ugyanis Voldemort első dolga volt közölni II. Ramszesszel, hogy végzett a banyával.

- Micsoda ötlet – dicsérte meg barátnőjét Sophie.

- Mi ez a nagy csend, lányok? – kérdezte somolyogva Draco.

- Gondolkoztam – vont vállat Sophie.

- Olyat is tudsz? – nevetett Vic.

- Csönd legyen! – fenyegette meg barátnőjét tréfásan a szőkeség.

- Na menjünk pusztítsuk el azt az R2D2-t! – biccentett az ajtó felé Vicky.

- Neked nem pihenned kellene? – kérdezte Chase.

- Pisilnem kell, Victoria, elkísérnél? – azzal kézen ragadta barátnőjét és otthagyta a ledöbbent srácokat. – Ezt most nem értem… - suttogta egy kihalt folyosórészlegen.

- Micsodát?

- Nem az volt, hogy Ő Akit Nem Nevezünk Nevén a szövetségesünk lesz? Akkor miért kell elpusztítani a horcruxait?

- Mert, tegyük fel nem megy bele a buliba, akkor meg kell valahogy szorongassuk a …

- Tökeit!

- Az aduász a kezünkben lesz, mert végzünk az összes rohadt horcruxszal, és a Sötét Nagyúr a mi kegyelmünkért fog könyörögni.

- Ámen!

*

- Most nem menekülsz drágám – szólt a kellemes hang, a fagyos temetőben. A szőke vámpír sarokba szorította áldozatát és vészesen fogyott köztük a távolság.
- Spike… én nem akarlak bántani, de kénytelen leszek, ha nem takarodsz azonnal – jött a nyugtalan hangú nő válasza és előkapta pálcáját.
- Ha bántani akarnál, már megtetted volna – pillantott tüzes tekintettel a kék szemű boszorka szemébe. – Azt hitted elfelejtettelek?
- De… És mi volt Willowval?
- Szóval erről van szó – mosolyodott el Spike. – Semmi szívem, csak nyári kaland…
- Téli…
- De téged amint megláttalak, beléd szerettem.
- Fúj Spike, ilyen nyálas szöveget. Hol olvastad? – fintorgott el Lilly.
- Szóval nem szereted a gyengédséget? – villantotta elő éles szemfogait a vámpír. Már csak fél méter volt köztük, de a nő nem bírt tovább hátrálni. A lapockája a hideg kripta falának ütközött. A pálcáját még mindig a vámpírra tartotta, ám remegett a keze. Spike minden erőfeszítés nélkül kivette a nő kezéből azt, és egy hanyag mozdulattal arrébb dobta, hogy ne legyen útban.
- Én figyelmeztettelek, ha… ha közelebb jössz, sikítok.
- Hú, most aztán nagyon megijedtem – nevetett fel Adonis. A férfi szelíden végighúzta kezét a nő arcán, majd folytatta az utat a nő oldalán keresztül és a csípőjén állapodott meg a keze. Magához húzta a remegő nőt és hideg ajka, nem sokkal melegebb ajakhoz ért. Először rövid csókba forrtak össze, majd egyre hosszabb ideig és egyre szenvedélyesebben csókolóztak. Spike keze a nő derekát simogatta, majd Lilly felsője alá vándorolt és ott egy gyors mozdulattal ki is kapcsolta a melltartót. A nő erre észbe kapott és elhúzódott a szexi vámpírtól.
- Ne, Spike ezt nem szabad… én, nekem vőlegényem van.
- A denevérre gondolsz? – húzta el a száját a vámpír. – Amiről nem tud, az nem fáj – vont vállat és újra megcsókolta a nőt.
- De…
- Nincs de, nem árt néha más fajta kaland is – válaszolt a legvonzóbb hangján a férfi. Lilly nem tudott ellenállni azoknak a földöntúli szemeknek és az izmos, kidolgozott testnek. Engedett a vámpír határozott, de nem erőszakos csókjainak.
Spike gyengéden és lassú kéjességgel csókolta a nőt. Kezei bele-bele túrtak a kasmír tapintású hajzuhatagba. Felkapta a nőt és az ágyhoz vitte. A szőke szépfiúnak nem telt sok időbe, hogy a nőt levetkőztesse és magáévá tegye. Egyesülésük a felfokozott vágyak kéjes gyengédségével teljesült be. A nő vezető egyénisége miatt, hamar a vámpíron termett.
- Most jön az a rész… ah… hogy meglovagolsz, amíg a lábam… ah… elkocsonyásodik és a szemem fent akad? – kérdezte a mámortól kéjesen a vámpír.
- Valami olyasmi. És felrázlak amíg pezsegsz, mint a meleg pezsgő és könyörögsz hagy egy kicsit még – válaszolt perverz mosollyal a nő.
- Ah, hagy még egy kicsit – vigyorodott el a vámpír.
- Igenis, mester – nyögött a nő. Előre hajolt a férfin, miközben a csípője megállás nélkül ringott és abban lelte örömét, hogy a férfi fülét kezdte harapdálni. Erre a vámpír szenvedélyes sóhajokkal válaszolt és a szemét a határtalan kéjtől becsukta. Minden külső tényező megszűnt körülöttük létezni, csak ők ketten léteztek a világon. Egymást szinte habzsolták, be nem telhető vággyal.

*

Vader Nagyúr egy csettintésével, immáron hatalom teljében képest volt átjárót nyitni Lilly, Piton és Peter számára. Peter ment elöl, utána Piton majd Lilly zárta a sort. Az első kettő a szokásos „megfordul-a-világot” érezték, de Lilly úgy érezte, mintha valaki tarkón vágta volna, és ettől fejjel előre elesett a térdig érő hóba.
- Hát ez nem jó… nagyon nem jó – gondolta magában.
- Üdv itthon Miss. Charnelle – jött egy éles hang rögtön a háta mögül. Egy villanás és már el is vesztette az eszméletét a kecses nő.

*

- Hol vagyunk? – kérdezte kételkedve Peter.
- Fogalmam sincs – válaszolt Piton. Körülnézett és meglepődve tapasztalta, hogy egy temetőben értek célba.
- Nem úgy volt, hogy a Malfoy-kúriába megyünk?
- Én úgy értettem… de az is lehet, hogy rögtön a Végzet hegyéhez küldtek minket.
- Én itt nem látok semmi féle hegyet… Amúgy… hol az a dögös maca? – nézett maga körül Peter.
- Hogy ki? – mire kimondta a kérdést, Piton rájött, hogy Lillyről beszél a kölyök. Újból körülnézett és érdeklődve konstatálta, hogy menyasszonya eltűnt. – Valami nagyon nincs rendben… Rossz helyre küldött minket a járat, ráadásul Lillyt, úgy néz ki, hogy máshová vitte.
- Úgy látszik Ramszinak, nem tért vissza még teljesen az ereje… vagy nincs még hozzászokva a régi erőhöz – tippelt Peter.
- Remek – mosolyodott el gúnyosan a professzor. – Először is meg kell találnunk Lillyt. Ő ismeri azt a hegyet…
El is indultak a vaksötétben. A leheletük tisztán látszódott a fagyos időben. Lábuk alatt ropogott a szűz hó, ráadásul olyan érzésük volt, mintha nem ők lennének az egyetlen élő személyek a temetőben. Órákat bolyongtak mire végül Peter egy kivilágított kriptát talált, ahonnan kiszűrődő hangokat hallott. Benézett az egyik félig elfüggönyözött ablakon és meglepődésében felszisszent. Hátra fordult szólni Pitonnak, hogy talált, valami érdekeset.
- Figyeld már, itt ingyen pornó megy – vigyorodott el a fiú. Piton felé fordult, majd megrovó pillantással kísérve válaszolt neki.
- Jó lenne, ha kutatásra koncentrálnál, nem arra, hogy mások nemi életét tanulmányozod.
- Azta – szólt elkerekedett szemekkel a fiú. – Ezeknek aztán jó kondíciójuk van… Húúú, teremtőm – nyögött fel a fiú, mikor látta, hogy a férfi szelíden harapdálja a nő nyakát, majd kulcscsontját majd a mellét. Ezek után a nő felegyenesedett és a szőke férfi felállt és felkapva a nőt a falnak passzírozta, és ott folytatták ahol abba hagyták.
- Öhm…
- Mi van? – förmedt rá Perselus.
- Azt hiszem, megtaláltam a hmm… hát a már nem csak a te csajod – mondta szemrehányóan Peter.
- Hogy mi? – fordult felé Piton és sebes léptekkel, sólyom-tartással az ablakhoz sietett. Ledöbbenve tapasztalta, hogy Spike Lillyt döngeti.
- Nem, nem ez nem lehet Lilly – gondolkozott kétségbe esetten a férfi. De mikor meghallotta a nő kéjes sikolyait, már biztos volt benne, hogy ez valóban a menyasszonya. – Menyasszony… mit menyasszony? Egy olcsó kis mocskos szajha – dühöngött magában Piton. Majd minden magyarázat nélkül sarkon fordult és dehopponált. Peter, még épp az utolsó pillanatban megragadta az elsuhanó köpeny szélét, így Pitonnal tartott.
Egyenesen Lilly háza elé hoppanáltak és dühöngve csapta ki az ajtót maga előtt Piton.
- Aha, most mit csinálunk itt? – tette fel a kézen fekvő kérdést Peter.
Piton nem válaszolt, csak eszeveszett pakolásba kezdett. Peter hamar rájött, hogy Lilly házában lehetnek, és hogy Piton a cuccait pakolja össze. Alig húsz perc alatt Piton mindent össze pakolt, nagy felfordulást hagyva maga után és épp az ajtót akarta kinyitni, mikor az hirtelen kicsapódott. Lilly szinte beesett az ajtón. A hó mögötte rózsaszín volt a vértől, amit a bent lévők nem vettek észre, mivel odakinn már sötétség honolt. Peter jobbnak látta elsomfordálni a feszült hangulatú Piton közeléből, mert bármelyik percben elkezdődhet egy kisebb csete-paté. Gyorsan a hátsólépcsőn elhagyta a házat és kint a zilált külsejű, cigiző Spike-ba botlott.
- Vér szagot éreztem – közölte a kérdő tekintetű Peternek.
- Aha… vér… És milyen volt?
- Olyan Lilly-illatú – válaszolta a vámpír készségesen.
- Nem a vér – forgatta a szemeit Peter és látva Spike értetlenkedő arcát folytatta. – Hát tudod, véletlenül épp abba a temetőbe érkeztünk meg… és nos láttunk titeket – vigyorodott el a fiú.
- Jaj ne – nyögött fel a vámpír és kétségbe esetten a házra pillantott.
- Te figy… mivel erősítesz? – kérdezte a szintén félisten testű Peter. Bár neki nem voltak olyan tökéletesen kidolgozott izmai. Ez eltekinthető mivel, ő még csak tizennyolc volt, míg a vámpír kétszáznyolcvan éves… vagy több.
- Harcművészetek…
- Miféle?
- Vámpírölő – válaszolta a vámpír.
- He? Azt hittem a vámpírok embereket isznak.
- Igen azt… de tudod engem a kormány pár éve elfogott és egy chipet ültetett az agyamba, ami megakadályoz, hogy harapni tudjak, vagy embert bántani.
- Ez szívás – vetett együtt érző arcot a fiú. – És mi történik, ha mégis meg akarsz valakit inni?
- Elkezd iszonyat-mód nyilallni a fejem ott, ahol a chip van egy olyan ingert kelt, hogy néha kettőt látok a fájdalomtól.
- Hehe, migrénes vámpír – röhögött fel a fiú.
- De amúgy sem harapnék embert…
- Hogyhogy?
- Körülbelül tíz éve vissza kaptam a lelkem. Én akartam visszakapni… mert ugye, ha valakit átváltoztatnak vámpírrá, elveszti a lelkét és csak a vadállat marad benne. De nekem voltak érzéseim, és bele szerettem egy lányba, aki viszont nem bízott meg bennem, így elutaztam messzi földre, hogy visszakaphassam a lelkem.
- És csak úgy simán hozzád vágtak egy lelket?
- Majdnem… pár próbát, ami iszonyatosan nehéz volt, ki kellett állnom.
Egy kicsapódó hang majd éles pukkanás hallatszott a ház túloldaláról.
- Azt hiszem mennem kell haver – szólt Peter. – Majd még találkozunk a Végzet hegyénél, bár szerintem előbb a Malfoy-kúriát ejtjük útba – nyújtott kezet a vámpírnak Peter. Spike el is fogadta a kezet, majd egy gyors viszlát kíséretében Peter is dehoppanált a telekről.

E közben:
Lilly szeme alatt egy vágás éktelenkedett, amiből még mindig szivárgott a vér. A kulcscsontján és a nyakán is vérző sebek voltak. A nő sántított és a szemei tiszta és átható fájdalmat sugároztak.
- Mit akarsz? – förmedt rá Piton a nőre.
- Hogy? – nézett rá Lilly értetlenül, majd közelebb lépett kedveséhez, hogy rátámaszkodjon, mert elviselhetetlenül fájt az oldala. A férfi kitérően ellökte magától a nőt és undorodva végig mérte.
- Szánalmas vagy – szólt könyörtelen hangon és szeme gyűlölettől telve csillogott.
- Mi a baj, drágám? – sóhajtott erőtlenül a nő.
- Ne szólíts így, mocskos szajha, ta… - CSATT. Lilly minden erejét összeszedve felpofozta dühöngő szerelmét.
- Az addig rendben van, hogy valamiért ki van bukva, de hogy így nevezzen – gondolta magában.
- Most elmegyek…
- És mi lesz Willow-val?
- Majd ott találkozunk – szinte köpte a szavakat és a nőt szinte fellökve kirobogott az ajtón és dehoppanált.
A nő nem tudta, hogy mi baja lehet kedvesének, de elviselhetetlenül fájt neki, ahogy az bánt vele. Érezte hogy elhagyja az ereje és a földre zuhan, ám egy gyengéd kar elkapja…
Spike rémülten fektette le a nőt a közeli kanapéra. Jól látta és érezte a levegőben, hogy a nőnek súlyos vérvesztesége van. Néhány elmormolt varázsige segítségével sikerült ezt helyre állítani, de a sebek, amik a testét borították, nem akartak begyógyulni. A vámpír nem értette, hogy mi történt szerelmével, de nagyon aggódott érte. Levetkőzette a lányt, hogy jobban lássa a sebeit. De amint lehúzta róla a pólót, azt gondolta, inkább rajta hagyta volna. Lilly hófehér testét karmazsin piros vágások tarkították.
Spike hálát adott Merlinnek, hogy hosszú élete során gyógyítónak is tanult. Rémülete csak tovább fokozódott, mikor észre vette, hogy a lánynak pár bordája is eltört. Arról már nem is beszélve, hogy a szívbaj jött rá, mikor a semmiből egy szőke idegen jelent meg.
- Maga meg ki? – kérdezte meglepve.
- Óh, William, te vagy az? Már fel sem ismersz? – kérdezte negédes hangon.
- Hát, nem igazán…
- Mondjuk akkor más testem volt, tudod a Halál vagyok… Joe Black alakjában – mosolygott az ismerős.
- Na ne… mit keresel itt? Nem hívtalak…
- Ha kérhetném, kicsit több tiszteletet… Amúgy meg Miss. Charnellért jöttem, mivel előző küldetésem csúfos kudarcba fulladt.
- Miről beszélsz?
- Azt hiszem ismered. Miss. Rosenberg. Willow házába kaptam a küldetést, sikeresen a túlvilágra segítettem Igor Karkarovot, de sajnálattal tapasztaltam, hogy Willow kisasszony nem haldoklik.
- Sajnálat – mordult fel Spike. – És miért?
- Volt ott egy holtnak vélt báb Willow testével. Profi munka, mert földi halandó és bestia szemével valójában Willow-nak nézett ki. Fel is kellett vennem eredeti alakom, hogy jobban szemügyre vegyem. Akkor láttam, hogy valami tévedés van, mert Willow alakja nem hogy nem ember, hanem báb. Jobban körülnéztem a szobában, mikor észre vettem, hogy a kisasszony egy faliórának álcázza magát. És természetesen immáron már ő is lát engem. Jól eldiskurálgattunk. Igazán eszes és nagy hatalmú boszorka… nagyobb az ereje mint annak a kígyószerű Vuldimanónak, vagy minek. Csak Rosenberg nem személyes okokból használja erejét. Szóval épp a halhatatlanságról beszélgettünk – hogy olyan nem létezik -, mikor kaptam a sürgős hívást, hogy valószínűleg, végre a karjaink közé fogadhatjuk Charnelle kisasszonyt… - pillantott a nőre Joe. – De ahogy elnézem, megint téves riasztás volt, mert kezd vissza szállni belé az élet.
- Nem is értem miért…
- Valóban, ismét megmentetted az életét… sok bosszúságot okozol oda fent, ugye tudod?
- Miért?
- Mert nem elég, hogy embereket mentesz vámpír-támadásoktól, de téged is folyamatosan meg akar valaki ölni. Hol a fajtársaid, hol a Vadász, hol Lilly kedves, a legújabb eset Ramszesz, Silver és Davis kisasszony szövetségével.
- Hogy micsoda?
- Igen, igen, ez a másik világon volt… mikor éreztük, hogy egy váratlan kósza lélek lép be hozzánk, mindig le kell ellenőriznünk, hogy ki az. Elég érdekes eset volt, ezért kivizsgáltuk a körülményeket.
- Engem meg akartak ölni? Behalás… Velük vagyok, erre megölnének – fakadt ki a vámpír.
- Szóval rájöttünk a turpisságra. Természetesen erről is beszéltünk Willow-val, mármint a lélek másolatról… nem is értettük, miért nincs tested, vagyis a lelked másolatának…
- Mágikus-robot volt, vámpír génekkel. Szóval, ha valaki le akart volna szúrni, nem kap zárlatot, hanem elporlad. Persze különféle varázslatok elpusztításától pedig a megfelelő következményekkel. A kiegészítők is mind másolatok – pillantott a gyűrűjére. Joe követte a tekintetét és ismét elmosolyodott.
- Igen ez egy felettébb hasznos vámpír-ékszer. Na mennem kell, sürgős hívás…
- Ki az áldozat?
- Senki. Tudod mostanában tanácskozást kell összehívnunk, hogy a jövőt megváltoztassuk. Mert ez a Voldimorc állandóan ugrál az idősíkokban és olyan szinten irtja az emberiséget, hogy kezdünk megtelni… szóval párkáink azon tanácskoznak, miképpen lehetne megöletni a lázadó társaiddal azt a gyilkost.
- Ti meg tudjátok változtatni a jövőt? – kerekedett el Spike szeme.
- Persze, drága barátom – mosolyodott el. – Már részben át is írtuk, mi szerint békét kötnek Voldymóval.
- Hogyhogy?
- Ezt már nem mondom el drága barátom. Persze ez is a terv része volt. Mármint hogy most ilyen sok mindent elmondtam – vigyorodott el a Halál.
- Na kösz, mi vagyok én? Postabagoly?
- Hírvivő. Na mennem kell, mert sürgetnek…
- Várj egy percet még – ragadta meg a Halál karját, hogy visszatartsa. – Valami mindig is érdekelt. Mi lesz ha megtelik a túlvilág?
- Hohó – hőkölt hátra. – Végül is megtudhatod, csak kérlek ne írj róla könyvet. Szóval immáron huszonhárom különféle túlvilág van. Ha megtelik, akkor nyitunk egy újat és próbáljuk aszerint csoportosítani az elhullottakat, hogy milyen kapcsolatban voltak egymással. Csak ez sok papírmunkával jár, meg aztán a leltárok… - sóhajtott fel.
- Örülök a találkozásnak – nyújtott kezet a vámpír.
- Viszont, majd ha lesz egy kis nyugtom, megint leülhetnénk beszélgetni – fogadta el a kezet, majd fekete köddé vált.
Spike letérdelt a kanapé mellé, ahol Lilly feküdt. A nő lázas volt. Nem betegség miatt, hanem a törött csontjai okozták ezt a lázat és nem volt mint tenni, csak várni, amíg alább hagy. A vámpír átvitte az alélt nőt a hálószobába, és beborogatta a csuklóját, a homlokát és a bokáját, hogy lehűtse felhevült testét.

× Kritikák ×