7. fejezet

Érzelmek káoszában

Peter és Piton a hegy lábánál jártak, mikor egy főnix kezdett körözni a fejük felett. Piton bosszankodva nézett fel.
- Késtél – förmedt rá a madárra, mire az landolás közben Lillyvé változott.
- Bocsánat – bánkódott a nő.
- És hol van a vámpír?
- Spike?
- Igen, az.
- Spikenak jó feszes a feneke – mondta vidora a lány. – Pihen.
- Én is elfáradtam volna attól – kotyogott közbe Peter.
- Á neki ez semmi – fordult mosolyogva a fiú felé. – Én is folytatni akartam, de azt mondta, hogy vér szagot érez – folytatta kicsit elszontyolodva. – És elment.
- Érdekes, ezt nekem is mondta – válaszolta Peter, majd eltűnődött az imént történteken. Azt tudta, hogy Piton és Lilly jegyesek voltak és oda vannak egymásért. De azt nem igazán értette, hogy a nő miért feküdt le Spike-kal, mivel a kórházban még nagyon ellenséges volt vele szemben és szemmel láthatóan szerette Pitont. Ránézett Lillyre és meghökkenve tapasztalta, hogy a nagyon hó ellenére a lány még csak nem is liheg a kimerítő mozgásban. Sőt, még csak nem is pislog. Az arca is olyan hidegnek, érzelemmentesnek tűnt, és mikor mosolygott az is olyan erőltetett volt. A szeme nem mosolygott, sőt… a szem pedig a lélek tükre.
- És mondd csak Lilly…
- Igen, az én vagyok – szegte fel a fejét a lány mosolyogva. Piton is a nő felé fordult, ezen a furcsa válaszon.
- Mikor mondta neked Spike, hogy vérszagot érez?
- Mielőtt elment – válaszolta kicsit vontatottan.
- Ennek meg mi baja? – kérdezte Piton.
- Nekem van egy tippem, de az nagyon merész – felelt Peter.
- Fáradt vagyok – szólt Lilly lelassulva. Mozgása egyre lassabb lett, mígnem eldőlt a hóban.

*

Spike aggódva figyelte hőn szeretett kedvese arcát. A láz szerencsére kezdett elmúlni, de a lány még mindig nem tért magához. A vámpír tehetetlen volt. Felemelte Lilly kecses kezét és megcsókolta a kézfejét. A nő hirtelen megborzongott és elmosolyodott.
- Perselus – suttogta elhalóan. Ez az egy szó Spike-nak hihetetlenül fájt és egy világ omlott össze benne, de erőt vett magán.
- Sajnálom kedvesem, de nem az a rémdenevér vagyok – válaszolta halkan, még mindig a kézen fogva a nőt. Lilly arcán egy fájdalmas grimasz futott végig, majd bágyadtan kinyitotta szemét. Lassan tudott csak befókuszálni. Közben visszatértek rémes emlékei és a szeme megtelt könnyel.
- Szia Spike – suttogta még mindig alig hallhatón, majd egy-egy könnycsepp indult útnak az arcán.
- Segíthetek? – kérdezte aggódva a vámpír.
- Már így is sokat tettél – szipogta a lány cérna vékony hangon a sírástól. A vámpír tehetetlenül nézte szerelme szenvedését.
- Biztos?
- Csak… ölelj meg légy szíves – mondta a lány rá sem nézve. Spike szelíden teljesítette a lány kérését és ülő helyzetbe segítette Lillyt, majd gyengéden megölelte. A lány amint a vámpír karjaiban volt, megrázkódott a visszafojtott sírástól.
- Sírj csak, drága – suttogta a lány fülébe a vámpír. Lilly hallgatott rá és utat engedett a feltörő érzéseinek. A teste súlyát megadóan a férfin nyugtatta, míg az szorosabbra vonta az ölelést és a hátát cirógatta.
Mikor a nőnek már nem voltak könnyei, el akart húzódni a vámpírtól, de az nem vette észre és még továbbra is folytatta a vigasztalást.
- Köszönöm – suttogta a lány hálásan Spike fülébe.
- Mi történt?
- Nem akarok róla beszélni…
- Jobb lesz, hidd el – simította végig kezét a lány haján.
- Én… mikor vissza akartunk jönni a jelenbe, valahogy más helyen kötöttem ki. Valamelyik halálfaló már várt rám és elkábított, amint megjelentem. Aztán… megkínoztak…Mo-Morfin volt az – nyögte. – De én, azt hittem halott. Annak kell lennie, hisz – akadt benn a szava, a felvillanó képek láttán. – Nem hiszem hogy egy könnyen begyógyulnak a sebeim, mert fekete mágiát használt, azok pedig általában maradandóak, de mivel főnix is vagyok… nem tudom… aztán jött Sam és… – nem tudta folytatni, mert újra kibuktak a könnyei és úgy szorította a védelmező vámpírt, mintha az élete függött volna tőle.
- Folytasd – susogta a férfi. – Nem mondom el senkinek, nyugodj meg, nem lesz semmi baj – próbálta nyugtatni a lányt, de minden hiába volt. – Nem lesz semmi baj, itt vagyok, megóvlak, nyugodj meg drágám, nem engedem, hogy újra bántsanak – simogatta tovább a lány hátát. Úgy látszott Lillyt meggyőzte az értelmetlen, de megnyugtató gügyögés és folytatta.
- Jött Sam és… ő is kínzott… azok a jeges és mégis égető pengék – megborzongott. – Aztán pedig… aztán… megerőszakolt – az utolsó szót már csak lehelte és a fejét a vámpír vállába fúrta és újra zokogni kezdett.
- Véres pokol – nyögött fel Spike. Órákig csak így ültek, míg Lilly csendesen zokogott. A férfi tovább folytatta a vigasztalását, de ez már nem volt elég. Aztán Charnelle a sírástól kimerülten kibontakozott az ölelésből hanyatt feküdt az ágyon.

- Hozzak egy kis vizet? – kérdezte kedvesen Spike, mire a nő bólintott. Miután a vámpír visszatért az itallal, Lilly ivott pár kortyot, majd kényszerítette magát arra, hogy folytassa, s próbája ezzel is könnyíteni lelkét.

- És aztán kiment… én meg… gyorsan átváltoztam főnixszé és ide teleportáltam, de itt volt Perselus és olyan volt… – nem tudta folytatni, mert akaratlanul ugyan, de újra utat engedett a könnyeinek, s inkább ismét a vámpír karjaiban keresett menedéket. Spike próbálta csitítani, ami ismét kudarcba fulladt. Míg egyik kezével simogatta a lány hátát, addig a másikkal egy fekete szérummal teli üvegcsét varázsolt az ágyra. Mikor úgy látszott, hogy a lány megnyugszik, elhúzódott tőle, hogy oda adhassa neki a szérumot.
- Ez mi? – kérdezte Lilly.
- Holt élet – mondta Spike, de nem mert a lány szemében nézni. Lilly elvette tőle a fiolát és egy kortyra kiitta. Majd a hideg futott keresztül a testén a bájital keserű ízétől.
- Köszönöm.
- Nincs mit – felelte immáron a lány szemébe nézve. – Megyek csinálok egy teát – motyogta és fel akart állni, de a lány bele kapaszkodott. A férfi értetlenkedve nézett rá.
- Nem menj, kérlek – suttogta rettegve. – Félek – mondta leszegett fejjel a lány. Spike egy fájdalmas arcot vágott és visszaült hozzá, s Lilly addig fogta a kezét, míg el nem aludt. Mikor belépett az álmok és megnyugvás mezejére, Spike nézte még egy darabig, majd kihámozta kezét a nő szorításából és elindult reggelit készíteni.

*

Peter odasietett a lányhoz, hogy ellenőrizze életfunkcióit, de mint gondolta, semmilyen jelet nem adott. Piton érdeklődve figyelte az eseményeket.
- Vagy meghalt, vagy nem ember – állította fel a diagnózist Peter.
- Hogy mi?! – hördült fel Perselus és ő is oda sietett a nőhöz. Mikor hozzáért a lányhoz, az kinyitotta szemét és morogni kezdett. Ezen mindkét fiú meglepődött.
- Ne érj hozzám, Spike a barátom – sziszegte dühösen, majd felállt, megfogta a férfit és elhajította. Piton repült hét métert majd a magas hóban ért földet. Ezen Peter jót kacagott, de mikor észre vette hogy a mérges nő rá emeli tekintetét, belé fagyott a szó. A lány őt is megfogta, de mikor felemelte összecsuklott és többet nem kelt fel. Peter szitkozódva kelt fel és meglepődve nézte, hogy ahogy ráesett a lányra, felsértette annak arcát. Gyanúja be is igazolódott. Megmutatta Pitonnak is aki fellélegzett és Lilly háza felé vették az irányt.
Megérkezve kopogás nélkül berontottak – Peter vitte a nőt. A házban néma csönd volt, csak a konyhából szűrődtek ki zajok. Piton arra vette irányát és megdöbbent, hogy ott Spike tevékenykedik.
- Te mit keresel itt? –förmedt rá. Az meglepve pillantott fel a palacsinta gőzölgő tésztája fölül.
- Közöd? – válaszolt támadó hangnemben.
- Tudok a kis játékszeredről, vámpír – vette fel a jól ismert gúnyos mosolyát. Spike-nak mintha rémület futott volna végig az arcán. – Hol van Lilly?
- Hagyd békén.
- Ne mondd meg mit csináljak, most nagyon ne… tudni akarom, hogy hol van a menyasszonyom – de Spike nem felelt. Piton megunta az élőholt társaságát majd körbe járta a házat és a hálóban meg is találta szíve hölgyét.
- Lilly, drágám – szólt és végig simította kezét a nő arcán. Lilly ijedten ébredt fel, de nem mert kinyitni a szemeit.
- Malazár! Csak nem Sam legyen, ő is így szólít – könyörgött magában a lány, majd nyelt egyet s felpillantott. Amint meglátta Piton, nyögött egy fájdalmasat. Még nem volt kész látni őt, nem hogy hozzá érni. Spike megjelent az ajtóban, s ellenséges pillantást vetett Pitonra.
- Hagyd békén – morogta, immáron nem olyan kegyetlen hangon.
- Takarodj innen, vámpír – szólt rá Piton.
- Ne – nyögött fel még egyet a lány, és könyörgően a vámpírra nézett. Több sem kellett annak. Nagy fejfájás közepette megfogta Piton kezét és megpróbálta kirángatni, de a migrén erősebb volt nála.
- Lilly, drágám – szólt ismét Perselus, de a lány megrándult ettől a megszólítástól. – Ez egy mocskos vámpír, nézd mit művelt – majd Peter is bement a szobába, kezében a másik Lillyvel.
- Ez ki? – kerekedett el a lány szeme.
- Hát az úgy volt… – kezdett bele a vámpír.
- Ez egy robot – torkolta le Spikeot Piton. – Had ne részletezzem mire használta – folytatta undorodva.
- Jaj, Spike – szólt megsemmisülten a nő. A vámpírnak vörösen izzott a füle a szégyentől, de állta Lilly fájdalmas pillantását. A nőnek megenyhült az arca, majd megrázta a fejét és újból Pitonra nézett, de tartotta a távolságot. – Köszönöm, hogy elmondtátok, de most menjetek innen légy szíves.
Perselus nem értette a nő viselkedését.
- De Lilly, drágám – a nő ismét megrándult.
- Hagyd már, nem látod hogy kimerült? És hogy nem bírja, ha így szólítod? – állt kettejük közé a még mindig égő fülű vámpír.
- Hát jó – szólt. – De ne hidd, hogy hagyom hogy a tied legyen – mondta immáron, hogy csak Spike hallhassa.
- Nem akarom… tudom, hogy nem lehet – sóhajtott Spike, de még mindig utálkozva nézett Pitonra. Nem értette, hogy mit ehet Lilly ebben a rémdenevérben. Nem volt abban se szép, se jó és olyan hirtelen haragú volt… tele előítéletekkel. Egyszerűen nem értette, csak azt akarta, hogy menjenek már el innen, mert nem tesznek jót Lillynek.
Spike az ajtóig kísérte a vendégeket és dühösen nézett utánuk, míg el nem tűntek. Majd a konyha felé vette az irányt, hogy befejezze a reggelit. Amint kész lett, bevitte azt a plafont szemlélő nőnek. Lilly, mintha nem is érzékelte volna a külvilágot, csak a mennyezetet bámulta révülten. A vámpír letette az éjjeli szekrényre a tálcát, majd ismét az ágyra ült. Megfogta Lilly kezét, mire az magához tért és üveges szemmel Adonisra nézett. A vámpír megsajnálta a lányt, és ismét magához ölelt. Eltelt egy perc, majd kettő… Lilly kezdett magához térni és a fejét a vámpír mellkasára hajtott.
- Nem dobog a szíved – állapította meg.
- Egy pár évszázada már nem – mosolygott a lányra, aki viszonozta a gesztust. – Hoztam reggelit…
- Dupla nulla negatívat? – mondta szélesebb mosollyal a lány. Spike tettetett bosszúsággal pillantott le rá, és megpuszilta a kobakját. A nő elpirult, majd elhúzódott tőle.
- Bocsi – mondta zavartan a vámpír.
- Semmi baj – mondta Lilly, aki szintén zavarban volt. A tálcára pillantott. – Áh, palacsinta? Van fahéjas? – Spike bólintott. – De jó az a kedvencem – mosolygott és maga elé húzta az ételt és jó étvággyal nekikezdett. – Te nem eszel? – pillantott Spike-ra.
- Ha megkínálsz, akkor igen – vigyorgott a vámpír, majd ő is neki kezdett egy palacsintának. Rögtön az első harapást félre nyelte és elkezdett köhögni. Lilly megütögette a vámpír hátát, akinek könny gyűlt a szemébe a félre nyelt falattól, majd küszködve ugyan,de sikerült lenyelnie az ételt.
- Mi az? Nem vagy hozzászokva az emberkajához? – kacagott a lány.
- De, csak Willow épp üzent, hogy behatoltak a birtokára. Pitonék voltak, de már elmentek… most hozzánk jönne ha nem baj, mert valamit mondani akar – felelte Spike a vigyorgó Lillynek akinek a hír hallatára lehervadt a mosolya. – Mi baj? Will nem fog bántani, megígérem – Lilly egy mosolyt erőltetett az arcára, de az annyira szánalmasra sikeredett, hogy Spike elnevette magát. A nő is elmosolyodott. Jó volt nézni Spike-ot, amikor nevet, mert olyan… olyan kellemes volt, megnyugtató. Meg ha mosolygott…
- Na nem – szólt magára a lány. – Ezek veszélyes vizek – folytatta a gondolatmenetét.

Willow kisvártatva megérkezett, épp mikor Spike kivitte a reggeli maradékot a konyhába. Aztán Willow társaságában visszament Lillyhez.
- Szép jó reggelt, Lilly – mosolygott a lányra Willow. – Jobbulást – tette hozzá, immár kicsit szomorúbban.
- Köszi. És miért örülhetünk a látogatásodnak?
- Először is, mert a Sötétség ura meglátogatott a minap – komorult el az arca. – A kiscicámat, akiről utóbb kiderült, hogy Karkarov… megölte. Engem is meg akart ölni, de egy speciális bűbájt helyeztem a telek határára, ami jelzi a sötét energiák felszabadulását, így még épp időben tudtam készíteni egy bábot magamról, majd faliórának álcáztam magam.
- Erről én is tudtam – mondta Spike. Lilly értetlenül nézett rá. – Halállal, akit te Joe Blackként ismersz, jó barátságban vagyunk. Ennek is köszönhető, hogy nem halhatok meg. De ezt ha lehet ne terjeszd.
- Nem halhatsz meg? – ismételte Lilly tűnődve.
- Egy megállapodást kötöttem vele. Én itt a felsőbb hatalom kémje vagyok, és ha úgy adódik hírvivő a nagyobb események számára. Most éppen azt a feladatot kaptam, hogy Vickyéket értesítsem.
- Mégis miről? – kérdezte Lilly.
- Úgy látszik, hogy azt fontolják, hogy a Sötét Nagyúr oldalára állnak. Nem tudom, de valószínűleg titeket is azért küldtek különféle helyre abból a másik dimenzióból. Minden esetre engem ott megöltek.
- Hogy? – kérdezte immár alig értve a történéseket Lilly.
- Szóval… tudod egy mágiával létrehozott robotot küldtem, hogy addig én a… szóval tudod – nézett a lányra ismét vöröslő füllel. Ezen Lilly elmosolyodott és bólintott. – Szóval ott megöltek. Joe elmondta, hogy Victoria és Sophie illetve Ramszesz szövetkeztek, hogy békét kössenek a Nagyúrral. Ezt kell nekem megakadályozni. Azt is elmondta Joe, hogy ez kudarcba fog fulladni, és olyan sok áldozat lesz, hogy újabb dimenziót kell nyitni a túlvilágon… de az utóbbit se terjeszd, kérlek – tette hozzá.
- Oh – sóhajtott a lány. – Igen, mondta is Victoria, hogy te elsiettél Willow-nak segíteni… akkor valószínűleg akkor már megöltek és ez csali volt… minden esetre én már nem bízom meg abban a kis csapatban, csak bennetek – pillantott Willow-ra és Spike-ra akik elnézőn mosolyogtak rá. – De most komolyan, egy óriási hatalmú boszorka, mondhatni istennő meg egy félisten, akarom mondani egy szexi, nagy erejű vámpír, akinek lelke van és a Halál ügynöke… mintha a föntiek szívatnának minket. A nyomotokba se érünk.
- És ezt mondja Merlin és Morgan leszármazottja, most képzeld el ha ezeket a többiek is tudnák. Nekik még szarabb lehet, mert még annyi erejük sincs mint neked… – szólt Willow.
- Mondjuk, ha kimutatná, az igazi erejét Lilly, lehet meglepődnének – folytatta Spike.
- Na már, én nem vagyok olyan erős, mint hiszitek – pironkodott a lány.
- Nos, én csak ezt akartam, és most magatokra is hagylak titeket, hogy megbeszéljétek a továbbiakat. Ha kellenék, csak gondoljatok rám és készséggel állok a szolgálatotokra – mosolygott Willow és kámforrá vált.
- Most mi legyen? – szólt Spike.
- Nem tudom – morfondírozott Lilly. – Most úgy tudják, hogy halott vagy. Plusz Peterék itt hagyták nekünk Lilly2-t, és ha megjavítjuk… persze egy két programot kiveszünk belőle – pillantott Spike-ra a lány –, akkor belőlem meg kettő van és addig fel tudok épülni, míg a robot helyettesít engem.
- És velem addig mi lesz? El kell mondanunk nekik ezt a dolgot…
- Majd elmondja Lilly2…
- Adjunk már neki, valami más nevet, olyan izé így hívni…
- Jó, legyen Evans. Szóval ha finomítunk a beállításokon, meg a mozgás koordináción és az emlékekről meg a többiről, ő is elmondhatja.
- Aha… de én mit csináljak?
- Segítesz felépülni – válaszolt a lány komolyan. Majd felszisszent, fájdalmában.
- Amíg aludtál, hoztam egy kenőcsöt, ami segít begyógyítani a sebeket…
- És a lelki sebeket?
- Azokra itt vagyok én – mosolyodott el a vámpír. A lány hálája jeléül megölelte a vámpírt.
- Nagyon sajnálom, hogy régebben úgy viselkedtem veled, Spike.
- Hát, mondanám, hogy semmi baj, de hazudnék – somolygott.
- Nem kellett volna bele egyeznem abba az egyezségbe… hét szenvedélyes éjszaka veled… persze vonzó ajánlat, mert olyan kedves vagy és jól nézel ki – a lány észre se vette, hogy beszél, csak mikor látta Spike ledöbbent arcát. – Hopsz, ezt hangosan mondtam?
- Ahaaa – válaszolta elmélázva a vámpír.
- Na jó… mindegy, de nekem ott van Perselus. Nélkülem nem tudom mit tesz… nagyon rég óta együtt vagyunk… Ő állított át a jó oldalra, és segített át azon, ami a családommal történt. És most megismerek valaki mást, akit igazán vonzónak találok, de már eljegyeztek. Ez így nehéz… és fájdalmas.
- Elhiszem, kicsim. Nekem is az – válaszolta keserű mosollyal.
- De a másik, hogy te halhatatlan vagy… kicsit lekéstél rólam – kócolt bele a férfi hajába a nő. – Esetleg a túlvilágon…
- Nem hiszem… én tuti nem oda kerülök ahova te, szívem – szontyolodott el jobban a vámpír.
- Én meg biztos vagyok benne. De addig is, kérlek legyél a lelki társam. Szükségem van egy olyan pontra az életemben, akiben megbízom és biztos nem hal meg.
- Mindig itt leszek neked, még ha nem is kaphatlak meg testileg, bőven elég nekem, ha elfogadsz és lélekben a társam vagy… – mondta komolyan a vámpír, ami igazán jól állt neki, majd megölelte a lányt.

*

- Nem, nem értem –rázta a fejét fensőbbségesen egy gyönyörű nő, hajtincsét csavargatva.
- Pedig pofonegyszerű az egész – kezdte volna újra elmagyarázni a dolgot Joe Black.
- Értem én, mire gondolsz, csak azt nem, hogy miért! Azt hittem, több eszed van ennél –elővett egy tükröt, és elkezdte kisminkelni magát.
- Na jó. Ezt most én nem értem – Joe elgondolkodva ült le a földre. Pontosabban nem is a földre. Ő és a nő a levegőben lebegtek. Precízebben valami feketeségben. Körülöttük teljes sötétség honolt, de ők mégis látszódtak. És a feketeség is látszódott.
- Azt akarod elérni, hogy minél kevesebb lélek jusson pokolra, nemde bár? – ereszkedett le a szintjére a lány.
- Igen. Ugye nem arra gondolsz, hogy küldjük őket a mennybe? – nézett rá döbbenten Black, aki szintén beleolvadt a feketeségbe.
- Dehogyis! Nem küldhetjük őket a mennybe, hiszen nincs köztük olyan, aki az összes poklot megemlítő vallásban hitt volna! Márpedig ha nem hitt valamelyikben, a pokolra jut…
- Akkor meg? Mi a probléma a logikámmal? – türelmetlenkedett Fekete Úr.
- Te azt akarod, hogy éljenek soká. De ez nem hosszú távú megoldás. Szóval érted, képzelj el egy államot. Egy rossz anyagi helyzetűt, tele visszafizetetlen hitelekkel. Mit csinálsz? Felveszel még hitelt, hogy legyen pénze? Oké, ideiglenesen megoldja a problémát. De mikor már az a hitelező is az ajtódon fog dörömbölni, mit teszel?! Reformokra van szükség! Ha most hagyjuk az embereket, hogy folytassák, amit csinálnak – természetesen az életre gondolok – akkor a későbbiekben csak még nagyobbat fogunk szívni! Most kell gátat szabnunk a szaporodásuknak!
- Kicsit komplikált lenne az összest meddővé tenni – vonta össze a szemöldökét Joe.
- Férfiak – sóhajtott fel a nő. – Az összest megöljük.
- De akkor csak nő a pokol lakossága!
- De végesen nő! Míg a te terveddel a végtelenségig népesedne!
- Oh! – a srác szemében értelem csillant, pedig nem volt fény a közelben.
- Akkor, megölhetjük őket?
- Tőlem kérdezed? Te vagy a legfelsőbb hatalom!
- Jé, tényleg. George! – ordította el magát a csaj.
George Weasley elmaradhatatlan vigyorával az arcán odaröppent.
- Mi van cica?
- Anyád a cica! Figyu, ki kéne nyuvasztani az élőket.
- Az összest?
- Igen. De ne szomorkodj, jó helye lesz a barátaidnak, kapnak saját poklot. Te meg mikor éppen nem Judyval zárkóztok be a lakosztályomba, meglátogathatjátok őket.
- Váó, indulok is! Kivel kezdjem? Mondjuk azzal a hidrogén szőke HIV+ vámpírral…
- Spike-nak megígértem, hogy nem halhat meg –szólt közbe Joe Black.
- Megszegheted – nézett rá A Nő. – De egyébként akár életben is maradhat. Igen, nem is rossz ötlet! Azt a Lillyt életben hagyjuk, úgyis meddő, és ott marad vele a vőlegénye, Spike, meg az összes többi volt vagy leendő sexpartnere! Hadd örüljön a drága… Na, George, indulás! Megtennéd, hogy Vickel, Sophie-val meg a pasijaikkal kezded a dolgot? Nem akarom hogy sokat szenvedjenek, ők a kedvenceim… Ja, és a luxuspokolba irányítsd őket! Tudod, ami az előbb készült el. És Vickyé meg Sophie-é lesz a döntés joga, hogy kit engednek be maguk mellé. Bár gondolom, dr. Chase és Malfoyjal szemben nem lesz kifogásuk. De ha mégis, beköltözhetnek hozzám – nyalta meg a szája szélét.