9. Fejezet

Múlt, jelen, jövő

*

- Legfenségesebb Úrnőm – visszhangzott a véres pokolban egy alattvaló hangja.
- Mit akarsz? – pillantott fel a gyönyörű nő, George karjai közül.
- Behatolókat érzékeltünk a 14-es luxus pokolban…
- Részletes jelentést, AZONNAL – pattant fel a nő, miközben magára kapott némi ruhaneműt.
- A megtelt 6-7-8 és 9-es pokol lakói betörni készülnek a 14-es pokolba…
- Hogy történhetett ez?
- Megtudták, hogy nyílt egy új luxus pokol és csak korlátozott számú egyed léphet be, és ez nem tetszett nekik – darálta a sarut viselő hírvivő.

*

Vic egy ásítást elnyomva mászott ki a pezsgőfürdőből. A víz azon nyomban abbahagyta a pezsgést, egy-egy hullám hasított végig rajta minden irányból, középen találkozva az átlátszó folyadék felcsapódott, és egy színpompás koktélt emelt ki a medencéből.
- Oh, köszi – nyúlt a pohár után Vicky. A felágaskodó vízsugár bólintott, majd csendesen visszahullott medrébe. A lány belekortyolt az italba, majd gondolataiba temetkezve elindult egy narancssárga, macis ágyneművel bevetett ágy felé. Az útjába eső fűzfa egy lila törölközőt kínált neki. – Köszi – ismételte meg Vic, és az ágyon ülő lányra emelte tekintetét. – Szia!
- Hello – vigyorgott Roxie, és bekapott egy falat étcsokoládét. Szemét az előtte lebegő plazmatévére szegezte. – Lovagregény – szólt, mikor Vic leült mellé.
- Tudom. Ilúvatar?
- Valami autót tanulmányoz… Chase?
- Paintballozik Dracóval és Sophie-val. Ha jól láttam, Fred és Judy is csatlakozott. Miért nézed már vagy huszadszor ezt a filmet? Azért ennyire nem helyes Heath Ledger.
- Dehogynem – mondta Roxie gondolkodás nélkül.
- Na jó, tényleg…
- Amúgy meg annak a srácnak a hangját imádom – bökött az éppen képben levő, meztelen férfira fejével.
- Jaa, azt én is – húzta fülig száját Vic. – Olyan ismerős ez a hangszín.
- Nekem is – élénkült fel barátnője. – Tuti hallottuk már valahol!
- Kicsit olyan, mint Carter dokié – gondolkodott el Silver, és elmajszolt egy kocka csokit. – De te őt nem ismered…
- Engem meg Alföldi Robira emlékeztet. De őt meg te nem ismered.
- De, ismerem… Most hogy mondod, igazad van.
- Hát ez furi…
A lányok ennyiben hagyták a dolgot, inkább minden figyelmüket a főszereplő mosolyának szentelték.

*

- Azt hallottam, Willow és alattvalói bele akarják ütni az orrukat a dolgainkba – tájékoztatta a Legfelsőbb Hatalmat egy fiatal tündér, miközben a gyönyörű nő a luxuspokol felé igyekezett.
- Micsoda?! – torpant meg. – Ezt nem hiszem el! Bárhová küldöm ezt a… nőszemélyt –hangsúlyából érezhető volt, hogy ezt a szót csak jobb híján használja –, mindig megpróbál beleavatkozni mindenbe! Olyan dolgokba, amelyekhez a legkevésbé sincs köze!
- Lehet nem kellett volna elüldöznöd a pokolból –vetette fel a tündér.
- Ne okoskodj, Panka! Te akkor még nem éltél, nem tudhatod, min mentem keresztül! –csattant fel a nő.
- Hallottam hírét… . – morogta ezüstszín szárnyaival morcosan verdesve a kistündér.
- Úgy. Gondolom, azzal is tisztában vagy, hogy abban látta a megoldást a pokol túlnépesedésére, hogy a rég elavult Körforgást alkalmazta. Már akkor is megpróbáltuk megállítani, de hajthatatlan volt.
- De mi a probléma a Körforgással? Azt hittem, már évezredek óta használjuk – huppant le a hölgy lába elé Panka, és szárnyait gyűrögetve nézett fel úrnőjére.
- Persze, hiszen ez a világ rendje. Bizonyos vallásokban elengedhetetlen, hogy alkalmazzuk, de a legtöbb hitnek ellent mond. Szóval, hogy pontosan fogalmazzak, elenyésző kisebbségben ez a világ rendje. De ha minden élőlényen, vagy legalábbis jelentős mennyiségben alkalmaznánk ezt a módszert, felborulna a rend. A kör nem természetes, egy speciális ábra, folyamat.

- Magába foglalja a fejlődés behatároltságát, hiszen bizonyos időközönként visszajutnánk a kiindulási ponthoz. De a Föld nem egy virtuális játék, ahol különböző karaktereket mozgatva kikísérletezzük, mit kell tennünk, és hiba esetén egy gombnyomással visszatérhetünk a kezdetekhez. Az embernek, vagy hagyjuk is az embereket, minden lénynek a múltjából kell tanulnia, hogy lehessen jövője.
- És ennek mi köze a Körforgáshoz? – kotyogott közbe a tündér.
- Hogy az egy természetellenes folyamat, ami tönkreteszi a földi Valóságot! Hallottál már arról, hogy a történelem megismétli önmagát? – Panka ábrándos tekintettel bólintott. – Na látod, ez itt a probléma! Miért ismétli meg önmagát? Mert Willow belekontárkodott a szaporodási folyamatokba! Visszajuttatott számtalan élőlényt a Földfelszínre, abban a hiszemben, hogy mivel mindenki azt kapja, ami jár neki, nem ismétlődhetnek meg a múlt hibái!

- És tény, hogy Nero császár ganajtúróbogárként született újjá és nem zsarnokoskodhatott tovább a népen, de az elnyomott rabszolga hatalmat kapott szenvedéseiért, és átvette Nero jellemét. És akkor még nem is beszéltük a fekete özvegy hímjéről, aki Adolf Hitlerként tért vissza! A körforgásban részt vevő egyének átveszik egymás jellemét, így bár más írja a sors könyvét, megismétli előde tetteit.
- Aha… És ez miért baj?
- Mert ha egy sokkal nagyobb tehetséggel bíró ember kerül vezető pozícióba egy zsarnok helyére, felboríthatja a Föld rendjét! Ez történt Voldemort esetében is. Willow visszajuttatott egy kiégett hajvasalót a világba, és Voldemorttá nőtte ki magát. Aki, mint tapasztalhattad, nem hogy megoldotta volna a pokol túlnépesedési problémáit, hanem rontott a helyzeten.
- És ezért űzted el Willow-t? De hát ő volt a pokolnövelési biztos! Szóval ezért vált szűkössé a pokol, hiányzott a megfelelő ember!
- Willow-nak nem lett volna szabad beindítania ilyen mértékű Körforgást! És a pokol méreteiről csak annyit, hogy mióta Willow-t a földre száműztük, hihetetlen fejlődésnek indult a növekedés. Úgy tűnik, Willow csak hátráltatta a folyamatot. Kíváncsi lennék, mi előnye származott ebből.
- Persze a Földön se tudta betartani a szabályokat. Folyton átlépte a határokat – vakarta meg az orrát Panka.
- Látom már átlátod a helyzetet. Na, menjünk, nézzük meg, ki tört be a luxuspokolba – a Legfelsőbb Hatalom kinyújtotta a kezét. A tündér arca felragyogott, és örömtől remegő karral fogta meg úrnője jobbját. Nem sokszor esik meg, hogy egy ilyen apró tündért ekkora kegyben részesít az LH.

- Úgy látom, csak Lucifer, az ördög az – Panka körbe-körbe repkedett a Luxuspokol plafonja fölött.
- Valóban. Ezért ugrasztott ki az ágyamból az a senkiházi? – a nő fejcsóválva indult vissza George-hoz.
-Nem kéne kiüldöznünk?
- Áh, nem árt ő senkinek. Át fogom állítani a riasztót, hogy őt ne jelezze. Sejthettem volna… Az egyszerű polgárok nem képesek csupán önakaratukból kilépni saját poklukból.

*

- Hmm, finomnak tűnik az az alma – Lucifer a már említett fűzfának dőlve mustrálta a Vicék mellett álló almafa termését.
- Ez ő! – Roxie és Vic tátott szájjal pattantak fel az ágyról, és a beszélőre néztek. – A te hangod szól a tévéből!
- Igen, tudom. Szabadidőmben néha szinkronizálgatok – nyávogta Lucifer. – Almát?
- Tök olyan hangod van, mint Alföldinek – bámult rá Roxie.
- És John Carternek – tette hozzá Vic.
- Milyen igazatok van. Hiszen én ismerlek titeket! Robi és Johnny természetesen én vagyok, néha játszadozom egy kicsit a Földön. Nem csábító a tudás gyümölcse?
- Ezt most nem mondod – döbbent le Vic.
- Egyébként ki vagy? – tette fel a kérdést Roxie.
- Lucifer, alásszolgája – hajolt meg vigyorogva. – Malfoy papához semmi közöm… Egyetek már almát!
- Állítsd le magad, öregfiú, nem a paradicsomban vagy! – tette keresztbe karját Vic.
- Bocs, teljesen belém rögződött… Rossz szokás.

*

- Bocsáss meg Perselus, de órám lesz – hallottak egy igen ismerős dallamú hangot a tévéből. Mindenki odakapta a tekintetét, és leesett szájjal bámulta a képernyőt –, és ha nem hagysz felöltözni, akkor el fogok késni – vigyorgott Lilly félmeztelenül a plazmatévéből.
- Ugyan, Dumbledore a Mágiaügyi Minisztériumban van a választásokon, ki orrolna meg rád? A diákok? – nézett barátnőjére szenvedélyesen Piton.
- Ez mi a szösz? – meresztett hatalmas szemeket Vicky.
- Nem a Lovagregény, az tuti… – ráncolta a homlokát Roxie.
- Ez a zsíros hajú fószer nem valami Persell? – nézett méla undorral Pitonra Lucifer.
- Bocs lányok, azt hiszem én nyomtam meg valami gombot ezen a vacakon – tűnt fel Ilúvatar alakja a párnák közül. Épp a távirányítót tanulmányozta nagy odafigyeléssel.
Hirtelen felcsendült néhány fülbemászó dallam;
- Ki lesz a KMD új igazgatója? Peter vagy pedig Matthew? Szavazni lehet a 0690-666-666-os emeltdíjas telefonszámon. A helyesen válaszolók között kisorsolásra kerül egy Pokol körüli út.
- Mi a jó fene ez? – kiabált hirtelen Vic.
- Ez a Föld. Egy igen népszerű reality show – bólogatott nagy bőszen Lucifer.
- Akkor… ti itt lenn…
- Kell valami szórakozás – vont vállat.
- De ez az életünk…
- Volt – fejezte be helyette a mondatot az almás csábító.
- Akkor is… a magánszférám! – gyúlt lángra Silver orcája.
- Nem mondom, szép kis akciók voltak – vigyorgott Lucifer –, bár őszintén Rob technikája nekem kicsit lassúnak tűnt, de hát, te tudod.
- Na mi a hézag? – érkezett haza festékfoltokkal tarkított anorákban Sophie. – Ez meg ki? – nézett a jóképű vendégre.
- Lucifer személyesen – pukedlizett méltóságteljesen. – Egy almát? – kacsintott a szőkeségre.
- Kösz nem. Mi a szar? – nézett a tévére Sophie, mert megakadt a szeme saját magán.
- Fú, egy kis visszaemlékezés lesz a régi részekre. Az én ötletem volt – mosolygott az ördög. – Lekasszírozhatunk még egy kis pénzt a gazdag, unatkozó lakóktól. Tudjátok, állandóan nő a lakosságunk, folyton kell építkeznünk, a legmodernebb mérnöki tudományokat vetjük be az új építésű pokloknál és nem elég ehhez az adó.
- És a jogdíjjak? – virult fel Sophie arca.
- Azt is lekamerázták, amikor épp Dracoval házas életet éltek! – csattant fel Vicky, aki fele ennyire nem vette könnyedén a látottakat.
- Tessék? – villant meg vészesen a szöszke szeme.
- Jól hallottad – vont vállat Roxie.
- De… – Davisen volt a pirulások ideje.
- Nekem tetszett – hahotázott Lucifer.
Ilúvatar egy új dvd-t tett a lejátszóba, aminek a tokján ott virított Victoria és Sophie fényképe.
- Kapcsolj a tizenhármas fejezetre, az a kedvencem – dőlt hátra a kanapén Lucifer.
A többiek némán a képernyőre tapadtak, és meghökkenve hallgatták saját magukat.
- De büdös van… – sziszegte, a térdig érő szennyvízben Vicky.
- Fúj, itt úszik valami hányás…
- Jaj Fred, ne gusztustalankodj már!
- Halljátok ezt? – tette a szája elé a kezét Draco.
- A patkányokra gondolsz vagy esetleg a csótányokra? – nézett rá kérdőn Vicky.
- Nem…
- Crucio!
- Ez itt uncsi rész, tekerjünk – intett a leblokkolt Ilúvatarnak Lucifer.
- Elég legyen a romantikából, nem szeretnék itt a mugli szutyokban álldogálni… majd otthon folytatjátok! – vigyorodott el Fred.
- Valld csak be, hogy zsibbad a kezed, és ezért van az a nagy sietség! – somolygott Sophie.
- Jó, beismerem, csak ez az orrfacsaró bűz… – nem kellett tovább mondania, a rejtekhelyre hoppanáltak, ahol már többen voltak.
- Mi a jó fene ez a bűz? – hallatszott Ilúvatar hangja a szobából.
- Csak mi vagyunk! – ordított vissza Sophie. – Pontosabban leginkább Vic…
Fred, Vic felélesztésén fáradozott, mikor a fiú odalépett hozzájuk.
- Lehúztátok őt egy vécén, vagy mi? – kérdezte fintorogva.
- Állati vicces gyerek vagy te – nézett rá a mogorva Fred.
- Mit bénázol annyit? Nekem úgy tűnik, csak elkábítva van… – Ilúvatar vizsgáló tekintettel hajolt a lány fölé.
Fred bűbája hatott, Vic vizet öklendezve tért vissza az öntudatlanságból. A barnás-zöld folyadék Ilúvatar arcán landolt.
- Fúj, basszus! – ugrott arrébb a srác.
- Hehe, tiszta Tarzan! - vágta rá Sophie.
- Jézusom – nézett undorodva Ilúvatarra Vic.
- Az is – vigyorgott Sophie.
- Én ezt a szmötyit nyeltem le? – kérdezte émelyegve Vic. – Fred, mitől vagy tiszta szar? –nézett végig barátján.
- Rólad ragadt át rám – mondta elhűlten a fiú.
Vic visítva rohant be a fürdőszobába.
- Szegény csajszi… valahogy mindig ő szív – nézett utána sajnálkozva Draco.
- Talán jobban örülnél, ha inkább mindig én szívnék? – kérdezte tettetett komolysággal Sophie. – Ilúvatar, bűzlesz…
- Mer’ ti nem…
- Fürgyé’ má’ le! – utasította őt össznépiileg a nappaliban tartózkodó társaság.
- Belülről nem tűnt ilyen viccesnek – kezdett el nevetni Sophie.
- Mert életveszélyes volt! – nyomta meg a stop gombot Vicky.
- Annyira népszerűek voltatok csajok, hogy kijött mindkettőtök életéről egy-egy film, amit születésetektől kezdetétől lett összevágva a sorsforduló ZP-s kalandig. Fogadásokat kötöttek az emberek, imádnak titeket. Ti itt sztárok vagytok, szerinted miért kerültetek a Luxuspokolba?
- Mert legyőztük Voldit? – tárta szét a kezét Sophie.
- Ugyan már, az senkit sem érdekel – legyintett unott arccal az ördög –, sokan dacoltak már a rosszal, és mégsem kerültek olyan jó helyre, mint ti! Azért, mert titeket mindenki szeretett. A Voldemort pártiak meg amúgy is kisebbségben voltak…
- Nem mondod, hogy őt is szerették? – morogta Roxie.
- Édesem, ide kerül mindenki! Nem csak a ti felfogásotok szerinti jók… Bellatrix akkora propagandát folytatott ellenetek, azt hittem a végén tényleg alul maradtok.
Valaki ráülhetett a távkapcsolóra, mert hirtelen bevillant egy olyan rész, ahol Draco és Sophie intim közelségét vette a kamera. Az említett lány arca pirosabb lett, mint az az alma, amit Lucifer szorongatott.
- Kapcsold már ki! – sikított a lány.
- Ezt a pozíciót előttetek még senki sem próbálta… olyan… meghitt – nevetett Lucifer.
Ilúvatar nagy nehezen rátalált a stop gombra, pont akkor, amikor Sophie arcát hozta közelre a kamera, és így leállította a felvételt.
- Kár, pedig most jött volna az a rész, amikor sikítasz egyet és…
- Fogd be! – sziszegte a szőkeség.
- Nem csak nekem tetszett – védekezett.
- Hányszor láttad ezt? – vette oda Vicky is.  
- Jó párszor… – most jött el az idő, hogy még az ördög is elpirult a füle tövéig.
- Kis pajzán kukkoló – kacsintott rá kacéran Sophie.
- Inkább nézzük mit adnak most a TV666-on! – terelte el a témát Lucifer, és természetfeletti gyorsasággal kikapta Jézus kezéből a távkapcsot.
- Melyik melltartómat vegyem fel? A rubintvöröset vagy pedig a fekete csipkéset? – nézett a tükörbe Lilly kezében tartva a két szóban forgó darabot.
Egy kis vágás következett, s már mutatták is a Mágiaügyi Minisztériumot majd a Hősök terét. Hosszú fekete hajú, csinos arcú bemondó közvetítette az eseményeket;
- Végre, amire vártunk! Kedves nézőink, örömmel tájékoztatom önöket, hogy felépült, amire vártunk! Tömör aranyból elkészült a Felkelők szobrának két eredeti példánya – a kamera ráközelített a szobrokra, és a lányok nagy megdöbbenésére saját magukat látták aranyba vésve – elhelyezésre került a magyarországi Hősök terén, illetve a Mágiaügyi Minisztérium fogadótermében – Sophie, Vic, Judy, Ilúvatar, Chase, Draco, Fred és George teljesen hasonlított az eredeti alakjukra. Mintha kiöntötték volna őket.
- Elég sok adományra volt szükség ezen emlékművek felállítására, elsősorban köszönet ezért Lucifernek, de hálával adózunk a Pokol lakói előtt is, akik átutaltak a számlánkra egy kis pénzt! Önök nélkül nem sikerült volna! Tartsanak velünk a csütörtökön is, élőben jelentkezünk majd az új Mágiaügyi Miniszter beavatási ceremóniájáról.
A kommentárt néma csönd kísérte… végül Roxie törte meg ezt a kínos csendet.
- Vajon mit vett fel végül Lilly?

- Nézzük meg – vetett ördögi vigyort Lucifer, és visszakapcsolt a TV666-ra. A műsoron, egy rendkívül helyes férfi tudósított a londoni választásokról.

- 89%-kal nyert az ifjú Trance Gemini a Mágiaügyi Miniszter választásokon, a tömeg éljenzi, az újdonsült minisztert… – az adás hirtelen megszakadt és csak fekete-fehér szemcséket lehetett látni.

- Hangyaháború! – kiáltott fel Roxie. Amint kimondta a szavakat, a televízióból a teljes valójában Harry Potter lépett ki. Megszokott villám alakú hege ott pompázott homlokán.

A kis társaság először észre se vette, ezt a nyilvánvalóan látványos eseményt, mivel mindenki tátott szájjal bámulta, amint az univerzális tévé kezdett magához térni és kirajzolódik a nemrég látott párocska sziluettje. Potter meglepetten pillantott hátra és az arcára a bamba értelem ült ki, majd a meghökkenés torz grimasza suhant át.

- Piton egy nővel?! – nyögött fel.

- Gyors a tempód kicsi pónim – susogta Lilly a képernyőn Perselus fülébe, majd gyengéden harapdálni kezdte a nyakát.

- HARRY?! – pillantott némi fáziskéséssel a hang irányába Vicky.

- Igen szivi, teljes életnagyságban – vigyorgott a lányra csábosan a kiválasztott, és lehámozta magáról a pulcsiját, látni engedve izompólóját. Vic öklendezni kezdett, majd mikor Lucifer elé tolt egy papírzacskót, megtöltötte azt az elmúlt pár órában benyakalt koktélokkal. – Pfuj! – hördült fel Harry.
- Mondod te! – Soph undorodva mérte végig a srácot. – Mi a jó fenét keresel itt?
- Nemtom… épp a szomszéd pokolban sakkozgattam valami II. Józseffel, állati idegesítő fazon, le nem venné a fejéről a kalapot… De a lényeg, hogy már készültem mattot adni, mikor egyszer csak megnyílt valami átjárószerűség, és beszippantott egy huzalokkal teli térbe. Csak egy kijárat volt, és az ide vezetett.

A beszámoló közben a luxuspokol teljes lakossága megérkezett, a lányok és a fiúk nagy része tátott szájjal hallgatták őt. Ilúvatar és Lucifer szája is tátva volt, de ők Lilly és Piton akcióját figyelték a tévében.
- És mi történt veled? Úgy értem, miért úgy nézel ki, ahogy? – Judy tekintete elidőzött a fekete testhez simuló farmerből kikandikáló csóknyomos boxeren.
- Jah, hogy ez? – Harry is végignézett magán. – Ez csak úgy jött. Rájöttem, hogy ilyen a valós énem.
- Jogokat a melegeknek – szólt fintorogva Vic. A hányózacskó közben eltűnt a semmiben.
- MÁRIS?! – Ilúvatar és Lucifer még mindig a tévét figyelve egyszerre hördült fel, majd csalódottan fordultak társaik felé. A tévében Lilly rosszkedvűen kászálódott le az elégedettnek tűnő Pitonról. Roxie, undorodva barátja perverziójától, gyorsan kikapcsolta a készüléket.
- Luc, nem tudod, hogy került ide Harry? – Vicky reménykedve nézett az ördögre.
- Egyszerűen. Valaki közületek azt kívánta, bárcsak itt lenne.
- Ki a franc kíván ilyet? – tette fel a logikus, bár cseppet sem udvarias kérdést Draco. Roxie fülig elpirult, és hátrébb lépett. – Te? – nézett rá megdöbbenve Dákó.
- Én csak meg akartam ismerni. Hisz tudjátok, én nem találkoztam még vele – magyarázkodott zavartan a lány.
- És mi olyan izgalmas benne? – mondta Ilúvatar féltékenykedve.
- Semmi – adta meg a választ Lucifer.
- Hé, emberek, itt vagyok! – emelte fel a kezét Harry. – Mi lenne, ha nem beszélnétek ki engem az orrom előtt?
- El lehet intézni – Lucifer csettintett, erre Potter elájult. – Na, ki akar róla társalogni a háta mögött?
- Nekem van egy érdekesebb témám – Vic átlépett a fiú mozdulatlan testén, így a figyelem középpontjába került. – Ezek szerint akit látni akarok, az megjelenik itt?
- Csak ha meghalt.
- Tehát ha mondjuk Sophie meg Draco nem lenne itt, csak annyit kellene mondanom, hogy látni akarom a legjobb barátnőmet és a pasiját, és máris el lenne intézve? Menő.
A tévé képernyője hirtelen felvillant, a fekete-fehér pontok kergetni kezdték egymást rajta, míg nem egy fiatal pár lépett ki rajta. A készülék ismét elsötétült.
- Sophie? – nézett értetlenkedve a megjelenő lányra Draco. – Miért van ekkora hasad?
- Malfoy! – az eddig is itt tartózkodó Soph felháborodva tekintett szerelmére. – Szóval erre számítsak tőled, ha felszedek pár kilót?!
- Szia! – Vic félénken üdvözölte a nagyhasú lányt. – Hát te ki vagy? – fordult oda társához.
- Tom vagyok, Sophie pasija, gyermekének apja – Tom megsimogatta a lány gömbölyödő pocakját. Vic csak tátogott döbbenetében.
- Tom? Tom Denem? – kérdezte poénból Fred. Mikor a férfi bólintott, arcára fagyott a mosoly.
- Hello haver, rég láttalak – Lucifer felélénkülve adott pacsit a srácnak. – Hallottad, hogy a lelked többi darabkája is megérkezett? Ez azt jelenti, hogy… igazából már magam sem tudom, hány Voldemort él a pokolban.
- Micsoda? Aki szétszabdalja a lelkét, az több kiadásban is fog a pokolban éldegélni? – Vic visszanyerte hangját.
- Naná. Mit gondolsz, hogy élhet két Sophie?

- Az… az nem lehet, hogy én és… és a Sötét Nagyúr! – kapott hisztériás rohamot a Luxuspokolbeli szőkeség.
- Kicsim, megbeszéltük, hogy úgy csak az ágyban szólítasz – vigyorgott Denem. – Most beérem a hagyományos nevemmel – kacsintott.
- Jaj Vicky ne szívd már így mellre – nézett komolyan barátnőjére a pocakos lány. – Mégis mit kellett volna csinálnom? Várnom arra, hogy Draco elpatkoljon és velem maradjon? – a velem szót úgy ejtette ki, mint ha a legnagyobb ellenségének a neve hagyta volna el a száját. – Ezzel a kis szardarabbal akart volna maradni, én már nem érdekeltem őt… de nem baj, így legalább megszabadultam az undorítóbb felemtől – vont vállat.
- Hogy mondhatsz ilyet? Ti egyek vagytok, nem? – méregette a két ellenségesen egymásra tekintő lányt Chase.
- Hát az tuti, hogy nem, ez valami rossz utánzat! – csattant fel Sophie. – Én amúgy sem jönnék össze sohasem egy… egy ilyen alakkal.
- Még szerencse, hogy nem magával az ördöggel jársz – vigyorgott Ilúvatar.
- Héj – csattant fel a Lucifer – Jézus koma, ha kérhetem ne velem példálózz!
- És volt olyan időszakom, amikor még nekem is bejött ez a tejföl szőke lenyalt haj – mustrálta Malfoyt az „idegen” Sophie.
- Hogy lehet őket eltűntetni innen? – nézett undorodva saját magára a szőkeség.
- Te, Tom, ez melyik éned? Remélem mi végeztünk ezzel a lélekdaraboddal – érdeklődött vörösen izzó szemekkel Roxie.
- Jaj, ne bókolj nekem drága, tudod, ettől megremeg a szívem – kacagott gonoszan Denem. – Amint láthatod a külsőmön, én csak egy nagyravágyó roxforti diák voltam, és most büszkélkedhetek egy gyönyörű feleséggel és a földkerekség leggonoszabb gyermekével – az arcára kiült az élvezet.
- És mégis mit érsz azzal, hogy a Pokolban szülsz egy kölyköt? – vetette oda Vic a szerelmespárnak.
- Jaj de tudatlan vagy Silver – mosolygott a terhes Sophie. – Akik megfogannak ebben a világban, azok fognak megszületni a valóságban. És csak, hogy felvilágosítsam a drága kis barátnődet – vette le a tekintetét Dracoról –, közlöm vele, hogy mivel ő segített elpusztítani a gonoszságot a földről, én majd segítek azt visszajuttatni oda.
- Megöllek! – rántott pálcát Davis.
- Felesleges – vicsorgott a másik. – Nem tudsz nekem ártani.
- Akkor csak kitekerem a nyakad – s már ugrott is, mint egy vadmacska, hogy végezzen a gonoszabbik énjével, ám Lucifer megelőzte a tettlegességet, és gyorsan csettintett egyet, mire Tom és Sophie eltűntek az éterben.
- Most mi van, a világegyetemben most túl sok a jó, a kozmikus egyensúlyt meg kell őriznünk – tárta szét ártatlanul a karját az Ördög.
- De hát, arra tettük fel az életünket, hogy kiirtsuk gyökerestül a gonoszt – ráncolta homlokát Roxie.
- Azt képtelenség – vont vállat Judy. – A rossz dolgoknak is helye van az univerzumban. Mint Jing és a Jang. Fekete és fehér. Férfi és nő. Jó és a rossz. Fény és sötétség… ezek csak egymással karöltve léteznek. Egyik a másik nélkül a semmivé lesz.
- Jó, a sötét tan pártiak befoghatják! – kiabálta Sophie.
- Mondja az, aki először egy Malfoyjal, utána meg Voldemorttal jár – nevette el magát George.

- De ez akkor is hülyeség – kelt ki magából a szőke szépség. – Akkor mégis mi a fenéért kellett meghalnunk? – pillantott idegesen Soph. – Mivel mi is meghaltunk és velünk együtt egy csomó más Rend tag és akik a „jó oldalon” álltak. Meg ugye a Voldemort pártiak is meghaltak. Ez így nincs eléggé egyensúlyban? – nézett diadalittasan Lucira.

- Miért? Akartál volna inkább öreg vénasszonyként meghalni és utána úgy „lenni” a Pokolban? – mérte végig a lányt megbotránkozva.

- Nem de… Hé, ezt most hogy érted? Mi az, hogy akartam volna? Valaki talán nem akarta? Mert képzeld, én lehet hogy még nem akartam volna gyereket, de talán egyszer igen. És családot alapítani, hogy tovább vigyem a vérvonalam – nézett rá mérgesen.

- Drágám hagyd, ez már lényegtelen – akarta megölelni szerelmét Draco, de a lány dühösen hátrált pár lépést.

- Valaki akarta, de a lehető legjobb körülményeket biztosította nektek – forgatta meg szemeit Lucifer. – Inkább hálásnak kéne lenned, nem ilyen pimasz kis mitugrásznak – szólt lenézően.

*

Szürke ködbe burkolózó torony, legmagasabbikán három démoni asszony ült egy-egy márványból faragott emelvényen. Az egyiknek a kezében egy kőtábla volt, amire egy vésővel faragta, amit a mellette ülő fehér szemű öregasszony mondott. A harmadik egy arany színű, hálót font, amibe bele-bele fűzött a bordó fonalból is.

- Sorszám? – kérdezte unottan a kőtáblás.

- S-T-Y-X 23666 – mormogta, melynek ki volt fordulva a szeme.

- Prioritás?

- Vörös.

- Oh, végre valami érdekes – húzta ördögi mosolyra, foghíjas száját. – Idő?

- Csillagidő szerint 20090229 – jött a fagyos válasz.

- Melléklet?

- Telihold után harmad nap hajnalhasadtával jön világra a valaha volt legsötétebb erő, mi az Alvilágban fogant.

- Szülő?

- Kihordója eddig nemzeni képtelen ifjú.

- Kihordó megtermékenyítője?
- Denevérekkel távoli rokonságban álló, koros varázsló – a beszélő fintorra húzta repedezett száját.
- Kirendelt segéd?
- Ki más, mint az ördög maga.

*

Vic merengve huppant le a földre, onnan bámulta a magából kikelt, Luciferre fújtató Sophie-t. Még soha nem gondolkozott el azon, szeretne-e utódot. Pontosabban régebben, mikor még ártatlan gyerekekként kergették a labdát a kertben, többször is előkerült a kérdés. De akkor még az egészet csak játéknak fogták fel. Elsőéves korában volt is egy babája, amit a bűbájtan tanára varázsolt neki, és Peterrel közösen nevelte. Régi iskolatársa emléke mosolyt csalt az arcára.
- Mitől vagy ilyen boldog? – telepedett le mellé Roxie.
- Semmi, semmi – rázta meg a fejét a lány, és eldőlt a fűben. – Csak eszembe jutott egy évfolyamtársunk, Pete. Emlékszel rá? – közben a mellé fekvő Roxie felé fordította fejét.
- Rémlik valami – ráncolta össze homlokát. – A kajakos srác? – Vic bólintott. – Hú, annak jó teste volt! Vajon meghalt már? – lopva körültekintett, mintha azt remélné, egyszer csak megjelenik ott a fiú.
- Azt kívánom, bárcsak itt lenne Peter! – Victoria összeszorított szemmel koncentrált, de semmi se történt. Elkenődve nyitotta ki szemeit.
- Ez nem jött össze – konstatálta barátnője.
- Meséltük már, hogy ő is velünk küzdött? Miután te már meghaltál.
- És mégis túlélte? Hát ez furcsa… – Roxie az égre emelte tekintetét, melyet hirtelen elleptek a bárányfelhők. – Nézd, az ott olyan, mint egy kajak! – mutatott egy a többiből kiváló fehér pamacsra.
- Tényleg – vigyorodott el Silver. – Nézd! Mintha még egy ember is ülne benne!
- Ööö… A felhők mióta öltenek fel különféle színeket? Úgy értem, például barnát.

Roxie elképedve figyelte, ahogy a felhő-kajakos göndör haja barnába vált, arca bőrszínűvé válik, ruhái sötétkékbe csapnak át.
- Pete? – Vic felpattant, magára vonva a még mindig zsörtölődő Sophie figyelmét. A srác közben kilépett kajakjából, és egyre közeledett az égen. Végül odaért, és Vic nyakába vetette magát. Teste nem emberi volt, inkább mintha vattából állt volna.
- Hát ez meg mi? – nézett Luciferre magyarázatot remélve Sophie.

- Most miért néz rám mindenki? – borzolta meg az Ördög a haját.
- Mert te vagy egyedül őslakos! – csattant fel Davis.
- Tüzes kis menyecske – vigyorgott Lucifer.
- Jaj Vicky annyira hiányoztál – ölelgette Vicet Peter.
- Olyan furcsa vagy Peter… mármint az állagod – nevetett Silver.
- Én se tudom, hogy mi történt… de úgy tűnik nektek a túlvilágon is nagy hatalmatok és erőtök van.
- Még szerencse – rázott kezet a sráccal Draco.
- Hogy kerültél ide? – sziszegett féltékenyen Chase.
- Ez az, mi szél hozott? – morogta Ilúvatar.
- Inkább felhő – mosolygott barátságosan Peter. – Annyira hiányoztok lányok – sütötte le a tekintetét pironkodva Peter.
- Te is nekünk – bólogatott Roxie nagy bőszen.
- És mi a helyzet odaát? – kérdezte George.
- Képzeljétek… – kezdett bele a fiú, majd hirtelen semmivé foszlott és nem maradt hátra belőle csak egy kis vattapamacs.
- Mi a szösz? – hőkölt hátra Vic.
- Hát szerintem inkább kutyaszőr – nevetett Lucifer.
- Te csináltál vele valamit? – szegezte neki a kérdést a szőkeség.
- Ebben nincs benne a kezem madame – hátrált tettetett ijedséggel a Sátán.
- Hogy jöhettek össze? – meresztett hatalmas szemeket Judy.
- Tessék? – kérdezte kórusban Draco és Ilúvatar.
- Hát Sophie és Denem?
- Még mindig itt tartasz? – kacagott Malfoy.
- De hát én sokkal gonoszabb vagyok – morogta az idősebb Davis.
- Nálam még van esélyed baby! – kacérkodott vele Lucifer.
- Héj, én is itt vagyok! – termett barátnője mellett George.
- Nem sokáig – játszott a szemöldökével az Ördög és abban a pillanatban eltűntette a luxuspokolból a Weasley ikret.
- Hová teleportáltad? – sikított ijedten Sophie.
- Nyugi kislány, csak pont jókor hivatta a nagycs’asszony.

*

- Háromra üssük ki újra! – lépett hátra az asztaltól Dr. Foreman.
- Akkor ne a fekete száját jártassa, hanem dolgozzon! – morogta mellette Dr. House, de amint ezt kimondta a monitoron megjelent a szinuszgörbe és a gép egyenletesen kezdett el pittyogni, majd a fiú felnyitotta a szemét.
- Mi történt velem? – nézett kómásan körbe a beteg.
- Tudja, hogy ki maga? – nézegette értetlenkedve a pácienst Foreman.
- Peter Tailor, de hogy kerülök ide?
- Egyik pillanatban még épp az Európa bajnokságon kajakozott, amikor hirtelen beájult a vízbe és leállt a szíve… Van erre valami magyarázata?
- Azt hiszem.

× Kritikák ×