9. Fejezet

„Ördög légy, madár vagy átok 1/2”

„"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár
Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg -- lelkem esdve vár..."
S szólt a Holló: "Soha már!"”
Edgar Allan Poe: A holló

Fagyos hőmérséklet honolt a Mardekár klubhelységében. Az elvarázsolt, zöld színű tűz is csak csendesen, elhalóan pislákolt a barátságtalan, kopár kandallóban, amin egy-két kígyófaragvány szolgált díszítés gyanánt. A zöld és ezüst, bűvös, ám érzéketlen színei pompáztak a falakon, a kárpiton, a tárgyakon, ami az egész környezetre és az emberekre is kihatott. Az ezüstös világítás kísérteties hatást adott az éjszaka közepén, a könyveket bújó, két tizenéves fiú arcának.

- Hah, ez jó – bökött a megfakult papírra diadalittasan. – Ja, nem, nem elég hosszú – tette hozzá csalódottan.

- Melyik? – hajolt a kötet fölé a másik fiú is, aki nevezetesen Jack volt.

- Az ott – bökött egy képre, ahol egy női boszorkány a kíntól eltorzult arccal, vonagló testtel szenvedett. Parkinsonnak és kis barátjának, aki mindössze három évvel volt idősebb nála, perverz vigyorra húzódott a szája.

- Miért nem jó?

- Nézd – bökött a megcsillagozott apró betűs részre.

- MICSODA? Akkor egyáltalán miért kísérleteznek ki ilyen kínzó átkot, ha csak huszonhárom másodpercig tart, utána pedig meghal a csaj? – kapta fel a vizet Jack. – Az ilyennek aztán sok értelme van… Be kéne tiltani – tette hozzá fintorogva, míg barna hajú társa helyeslően bólogatott.

- Jut eszembe, Piton hol van? – nézett körül a fiú.

- Büntetőmunkán, azzal a libával – forgatta szemeit Jack. – De, mondtam, hogy erről neki nem szabad tudnia, mert megint megharagszik, hogy azon a fruskán akarunk gyakorolni, és nem mond új átkokat – sziszegte dühösen.

- Piton büntetőmunkán? – vonta össze szemöldökét a jóképű mardekáros.

- Ne is említsd – gyúlt ismét haragra a fiú acél szeme. – A könyvtárban többször is túl hangosan nevettek! Érted, nevettek! Nem hiszem el, hogy az a hollóhátas ribanc még mit nem csinál Perselusszal. Felháborító – zsörtölődött Parkinson, s haverja is sötét pillantásokat vetett. – Úgyhogy most heti hétszer mehetnek leltározni a könyveket – nézett megsemmisülten Larryre.

- Amíg ez a – fújtatott egyet Jack helyes haverja – Black-lány nem volt itt, minden sokkal nyugisabb volt. Mardekár kontra Griffendél a megszokott átkokat szórta egymásra, a hollóhátasok, mint eminensek mindenből kimaradtak. A Hugrabug… az meg volt. Most meg mi van? Az egész a feje tetejére állt. Nem elég, hogy a Hollóhát ellenünk fordult, de még a saját Házunkból is maga mellé fordítja az embereket – fejezte be monológját a barna hajú Adonis.

- Mindenről ez a francia csitri tehet – háborodott fel Jack is olyan szinten, mintha már évek óta a Roxfortba járna. – Nem baj, most megfizet még azért a napért is, mikor megszületett – esküdt bosszút Parkinson.

- Azám, megmutatjuk neki, hogy megy itt Roxfortban az élet – csillant fel gonoszan Larry szeme a sötét szobában.

***

- Mennyi van még? – nyüszített fel a Hollóhát loknis hajú szépsége.

- Úgy érted kupacban, órában vagy napban? – kérdezett vissza Mardekár-ó-sötét jövendőbeli feje.

- Az „M” betűből… – sóhajtott Lilly.

- Hát ő… számold meg – forgatta szemeit Perselus.

- Számolja a halál – nézett a hét, torony magas könyvkupacra főszereplőnk. – De miért pont engem ver az isten ilyen idióta feladatokkal? Miért nem lett volna elég pontokat levonni?

- Én is itt vagyok – pillantott fel a poros lexikonok fölül műmosollyal Piton.

- Tudom, ez az egyetlen megnyugtató dolog ebben a mocskos… könyvtárban – fintorgott Lilly.

- Szeretem a könyveket…

- Én is, nem erről van szó. De nem porolgatni selyemkendővel, nehogy valami baja essen. Sajnálom, én nem tudok gyengéd lenni ilyen izékhez – lapozott bele az egyik könyvbe, majd még a szemei is elkerekedtek. – Ő… Őő. Ne-nem tudtam, hogy ilyen könyv is van itt – nyelt egyet, s becsukta az „S” betűs keményfedeles kötetet.

- Itt minden fajta van – vont vállat Piton.

- Sexkalauz varázslatos útja…

- Mi? – kapta fel a fejét a mardekáros.

- Ez a könyv címe – mondta Lilly kiolvashatatlan arccal. – Azt hiszem többet kéne könyvtárba járnom – tette hozzá, mire Piton egy flegma morgással felelt. – Vajon diákoknak is kiadják, vagy csak a tanároknak? – ragadt le a témánál Lilly.

- Charnelle! – csattant fel Piton.

- Mi van? – esett ki bódulatából a lány.

- Most jöttem rá mit jelent a neved, te kis kéjenc – röhögött fel Piton, s Lilly is elmosolyodott.

- Hűha, most aztán lebuktam.

- De…

- Áh – sikkantott fel Lilly, s hátra pillantott, de csak a kőfalat látta. – Ágas? – sziszegte alig halhatóan, s egy halk nevetés volt rá a válasz.

- Lilly? – nézett kérdőn a lányra Piton.

- Se-semmi, csak… Csak ki kell mennem a mosdóban – hazudta.

- És ehhez miért kell sikítani? – húzta fel a szemöldökét.

- Mert megjött – jött a válasz magától értetődően, s most Perseluson volt a meghökkenés.

- Aha – mire kinyögte a mardekáros, addigra Lilly már ki is rohant a könyvtárból.

- James, te őrült vagy – szólt fennhangon Lilly, mire kiért a folyosóra.

- Tudom – jelent meg a semmiből Potter.

- Mit akarsz?

- Mi az? Csak nem megvan? – öltött nyelvet a lányra a griffendéles, de mikor észre vette Lilly ideges pillantását, folytatta. – Csak látni akartalak, baby – vetette be a lehengerlő mosolyát.

- Oké, láttál. Most mehetek vissza?

- Csak nem hiányzik Piton? – húzta össze villámló csoki-szemeit James.

- Csak nem féltékeny vagy? – forgatta szemeit a hollóhátas.

- De.

- Csak büntetőmunka, nem randi…

- De éjszaka és a könyvtárban! – dobbantott egyet a szerető.

- Tényleg nagyon romantikus hely a könyvtár… – sóhajtott Lilly.

- Piton imádja a könyveket, te meg hollóhátas vagy – mondta kiolvashatatlan arccal.

- Te meg hülye vagy – lépett közelebb szerelméhez Lilly, hogy megcsókolja, de az hátrált egyet. – Na, jó – rázta meg loknijait a lány. – Szólj, ha már lehet veled normálisan beszélge… Fenébe! – pillantott át James válla fölött a lány, s meglátott két csuklyás alakot, amint egy bűbájon ügyködnek. – Ezek megint mit akarnak? – nézte a két sziluettet, de amint felvetette a kérdést, egy seszínű átok közeledett feléjük. A lány, női reflexeinek hála, hamar felfogta a helyzetet, és előre vetődött, pontosabban Potterre, hogy kitérjen az átok elől.

- Mellé ment, most én jövök – hallott egy ismerős, sziszegős hangot Lilly.

- Vedd elő a pálcád, James – hadarta idegesen a szépség, s felült Ágason. A fiú egy vigyort eresztett meg, majd elkezdte lehúzni a sliccét.

- Nem azt, te szerencsétlen – fogta fejét Lilly, és inkább saját kezébe vette az irányítást. Feltépte a fiú talárját és a belső zsebéből elővette a magyal vesszőt.

- Most meg mi van? – vágott fancsali arcot a fiú.

- Serpensortia – hangzott az átok Lilly szájából, s egy kígyó teljes valója röppent a támadók felé. Az egyikük hangosan felszisszentett, míg a másik párszaszóul elkezdett gügyögni a kígyóhoz. – Gondolhattam volna – fintorodott el Lilly. – Jack, ezt most nem úszod meg… Vipera Ivanesca – hadarta az ellenátkot Lilly, mielőtt ellene fordíthatta volna a kígyót Parkinson.

- Ebublio – jött ismét Jack hangja,

- Protego és anyád! – csattant fel Lilly. – Hagyjál már Jacko a nyomi kis átkaiddal.

- Everte Statim – kapcsolódott be Larry is.

- Jé, engedelmeskedik neked a pálcám? – döbbent meg Potter.

- Exfobius – eresztett meg egy újabb átkot Jack.

- Protego totalum, de ez nem lesz most kellemes – hunyta le a szemét Lilly, de a könyvtárból kirohanó Piton még jobban megerősítette a pajzsot, így megmentve Lillyéket egy áramütéstől.

- Protego horribilis.

- Capitulatus – csatlakozott a kisebb csatába egy újabb hang, aki véget vetett az átkozódásoknak. – Gyerekek, gyerekek – szólt Lumpsluck, miután az összes pálcát begyűjtötte. – Ejnye, ejnye. Az éjszaka közepén egy kis párbaj? – kérdezte cinkosan, majd Lillyéken is megakadt a szeme. Lilly épp nagyban gyűlölködő pillantásokat küldött Jack felé, míg a kedvenc helyén, azaz Potteren trónolt.

- Mademoiselle Charnelle? – vonta fel a szemöldökét a professzor, mire Lilly ráemelte, immáron csak mérges tekintetét.

- Igen? – kérdezett vissza.

- Mr. Potter bizonyára nem szeretne a földön tölteni az éjszakát…

- Ne tessék aggódni, jól elvagyok – nézett Potter a tanárra, mire Lilly egy lesajnáló pillantást küldött szerelmének.

- Meghiszem azt – hagyta rá Lumpsluck, s Lilly is lekászálódott kedveséről. – Pontoktól szeretnétek megválni, vagy büntetőmunka legyen?

- Büntetőmunka – hangzott az egyöntetű fiú válasz, míg Lilly csak azért is az ellenkezőjét mondta.

- Pont – mondta megvetően.

- Akkor Miss. Charnelle és Mr. Piton…

- De mi már így büntetőmunkán vagyunk… együtt – szólt Piton a házvezető tanárának.

- Igen? – eresztett meg egy vigyort Lumpsluck. – Akkor legyen Mr. Knightley – pillantott a szikár fiúra. – Csütörtökön jelentkezzetek Hagridnál.

- Rendben – bólintott Larry.

- Mr. Parkinson…

- De én előző félévben állandóan büntetőmunkán voltam… Lillyvel – mondta az utolsó szót behízelgően.

- Tudom, tudom – illegette fejét a férfi. – De mint látom, nem sikerült jobb viszonyt kialakítaniuk, sőt… Mától minden szerdán iskolapszichológushoz mennek, együtt – döntött a tanár, mire Lilly nehézkesen sóhajtott egyet, és meg akart fordulni.

- És Mr. Potter – kezdett bele Lumpsluck.

- De én nem csináltam semmit! – szólt kérlelően a fiú.

- Dehogynem.

- Mit? – nézett megrökönyödve a fiú.

- Éjszaka mászkált a folyosókon – mondta mosolyogva. – Miss. Charnelle-lel szombaton a kviddics szertárat takarítják ki.

- Miért pont velem? – nyögött fel Lilly.

- Úgy vélem, ön az egyetlen, akivel nem jutna újabb büntetőmunkára a Griffendél fogója – bölcselkedett a tanár. – Most pedig, sipirc aludni – terelte a diákokat a saját házuk felé Lumpsluck.

Lilly dühösen trappolt a Hollóhát tornyába vezető csigalépcsőn, de nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy holnap egész nap szerelmével kell lennie. Nem mintha, nem szeretné, de semmi kedve se volt a szünet utáni első hét első szombatját végig takarítani. Takarítani is utált, ráadásul az egész héten büntetőmunkán volt Pitonnal és még a felénél sem járnak a munkának.

Mihelyst megérkezett az ismerős „előszobába”, kezébe vette az ezüstkopogtatót és háromszor, csendesen rávert a tölgyfa ajtóra. A holló lesújtóan pillantott a lányra.

- Hova-hova ilyen későn? – krákogta.

- A szobámba – válaszolta Lilly.

- Drót végén széndarab, mi az? – nevetett fel saját találós viccén a holló.

- Te, ha nem engedsz fel gyorsan – húzta el a száját Charnelle.

- Nem jó válasz…

- És akkor mi van? Kint éjszakázom vagy mi?

- Mondjuk – károgott egyet a madár.

- Őrült szárnyas – sziszegte a lány és idegesen sarkon fordult, majd lerobogott a lépcsőn. – Ilyen egy idióta lényt – káromkodott hangosan.

- Lilly? – bukkant fel ismét a semmiből James.

- Te meg az árnyékom lettél, vagy mi? – pillantott közelgő szerelmére a lány.

- Csak féltem, nehogy megtámadjon Piton és a debil haverjai.

- Perselus épp hogy megvédett – kelt barátja védelmére Lilly.

- Egyelőre…

- Most csak azért jöttél, hogy szapuld őt, vagy segíteni akarsz?

- Miben kéne segítenem?

- Az a hülye holló nem enged be a klubhelységbe – mondta Lilly, mire James felkacagott. – Nem vicces, nincs hol aludnom, ha nem jössz fel.

- Miért kellenék pont én annak a madárnak? – kérdezte, miközben Lilly már nagyban rángatta fel a lépcsőn.

- Mert csak akkor nyitja ki azt a nyomorék ajtót, ha valaki megválaszolja a kérdését.

- És szerinted én tudni fogom?

- Nem, de lehet segíteni…

- Aha – válaszolta, mire felértek a szűk előtérbe.

- Ismét itthon, kisasszony? – kérdezte gúnyosan az állat.

- Haha, de nem egyedül – fintorodott el.

- Azt hiszed egy griffendéles meg tudja fejteni, zseniális kérdésem? – vetett gúnyos mosolyt a Hollóhát kopogtatója.

- Próbálkozni már csak lehet – válaszolt James.

- Mikor van a legnagyobb magömlés?

- Ez most… komoly? – pillantott James a ledöbbent Lillyre.

- Ez hülye – tárta szét a karját Lilly.

- Ha Lilly is ott van – tippelt James, mire szerelme felnyögött.

- Ez most nem nyert – károgott fensőbbségesen a holló.

- Most hova mész… megyünk? – futott Lilly után James, mivel a lány sietősen távozott a kopogtató újabb, idegesítő kérdése elől.

- Hozzád – pillantott hátra magától értetődően.

- De…

- Nem várhatod el, hogy a folyosón aludjak… És aludni fogunk, mielőtt azt hinnéd, hogy ezt a magömléses dolgot akarom tesztelni – emelte fel mutatóujját Lilly.

- Hmm – ölelte meg a lányt hátulról James.

- Ágas!

- Igen?

- Álmos vagyok és fáradt.

- És?

- És szeretnék aludni.

- Akkor nem szeretgethetlek?

- Hát, ha nem akarod, hogy az izmos karjaid közt aludjak el – motyogta a lány.

- Amúgy hogy akarsz feljönni a szobánkba? Mármint, Sirius nem fog kiakadni?

- Mondjuk, abban a trükkös köpenyedben? – vetett perverz vigyort Charnelle.

- Hmm – bújt kedveséhez a fiú és megpuszilta a fülét. – Az jól hangzik.

Tíz perccel később és vagy tíz lépcsővel maguk után megérkeztek a Griffendél portréjához – Lilly immáron láthatatlanul.

- Kérem a jelszót – szólt kimérten az aludni készülő fürtös hajú portré.

- Nomen est omen – susogta Lilly láthatatlan fülébe, s a lány felkuncogott, míg a portré feltárult. James magabiztosan lépdelt a fiúk hálóterme felé, míg Lilly próbált minél kevesebb zajt csapni.

- Még valamit tudnod kell – fordult hátra James, amitől Lilly hanyatt vágódott. – Lilly? Itt vagy? – nézett körül, míg a levegőben tapogatott.

- Igen, de elestem… Neked mentem és lepattantam – húzta le magáról a köpenyt könnyáztatta szemmel.

- Mi a baj, drágám? – guggolt le mellé.

- Semmi, csak zsibbad az alkarom – rázta meg a fejét a lány.

- Jaj, kicsim – emelte fel a lány kezét és megcsókolta a sebhelyet.

- Ne, inkább menjünk, mielőtt valaki észrevesz.

- Rendben – bólintott, s felsegítette Lillyt.

- Amúgy azt akartam mondani, hogy lehet, hogy másik csaj is lesz a szobában – suttogta a láthatatlan szerelme felé.

- Igen?

- Peter barátnője mostanában állandóan a szobánkban lóg – forgatta meg szemeit a fiú. – Lehet, hogy ismered. Natalie-nak hívják – tette hozzá, s most Lilly torpant meg, minekután James ment neki. – Mi az?

- Se-semmi – dadogta Lilly. – Én, én ezt nem értem. Az a liba mindenkin végig megy? – morfondírozott. – Én azt hittem, Lupinnal jár – nyögte ki a lány.

- Nem, dehogy – rázta meg a fejét James. – De miért?

- Áh, csak azt hittem – legyintett semmitmondóan Lilly. – Nah, megyünk? Már alig állok a lábamon – pillantott hátra. – Nem most jön az a rész, hogy te három lábbal állsz a khm… földön? – vigyorodott el, ám szerelme mit sem látott.

- Ja – mondta, és megelőzte a lányt, hogy lássa, merre kell menni.

- Most meg mi van? – vonta össze szemöldökét Lilly.

- Mindegy, na most pszt, lehet, hogy már alszanak – nyitotta ki az ajtót a lány előtt, míg az a vak sötétben próbált nem elesni, ám ez nem sikerült. Valaki felmordult a szobában, és James addig gyorsan felnyalábolta Lillyt és az ágyra dobta, mielőtt még a haverjai felfoghatták volna mi is történt.

- James? – nyögött egyet Sirius, minek hatására Lilly a párnába röhögött.

- Jaja – válaszolta a kérdezett. És próbált zajmentesen levetkőzni, majd gyorsan bebújt Lilly mellé és behúzta a baldachinos ágy függönyét.

- Sirius első szava mindig az, hogy James? – vigyorodott el Lilly.

- Nem – válaszolt morcosan.

- Most mi az, kicsim? – bújt hozzá a lány, de James a másik oldalára fordult. – De – ült fel Lilly, és a hátára fektette Jamest. – Na de, mi a baj? – suttogta Potter fülébe.

- Semmi…

- Igen, azt látom – feküdt mellé és maga felé fordított. – Mondd drágám.

- Én csak… tudok róla – nyögte ki végül a szépfiú.

- Kiről?

- Holdsáp.

- Az ki? – vonta fel a szemöldökét.

- Remus.

- Miért? Mi van vele? – kérdezte, bár már kezdte sejteni, mit akar mondani kedvese.

- Nem akarok róla beszélni – fordult hasra a kviddics sztár.

- De… de én szeretlek, kérlek, legalább ne fordulj el tőlem – nézett megsemmisülten szerelmére, de az csak mordult egyet. Nem tudott mit tenni, csak a fiú hátára dőlt és a nyakát puszilgatta. – Szeretlek. Csak téged szeretlek – susogta James fülébe, de a fiú rá se hederített.

Ettől a tömény elutasítástól Lillyben olyan érzések keringtek, mint még soha. Nagyon kívánta most a fiút, nem szexuálisan, inkább csak lelkileg. Közel volt hozzá, mégis távol és tudta, hogy erről egyedül csak ő tehet. Bár nem volt saját befolyása alatt azalatt az idő alatt, míg játszadozott a fiúval, mégis bűnösnek érezte magát, és mint kiderült, nem is ok nélkül.

Nem tudott mit tenni, a múltat nem lehet kitörölni, és elfeledni is sok időbe telik. Szörnyen érezte magát és nem tudott mit csinálni, se ellenállni a könnyeinek. Nem akarta az így is megbántott fiút eláztatni, és inkább felült és az ágy végébe kucorgott, s az ágykeretnek dőlt. Lábait felhúzta és kezeivel védekezően körülölelte, s fejét a térdén nyugtatta, míg a vállai rázkódtak a néma sírástól. Ez így ment fél órán keresztül, míg James nem bírta tovább szerelme szenvedését és álmatlanul felült az ágyban. Szó nélkül magához ölelte Lillyt.

- Kérlek, bocsáss meg – szipogta a lány két szívszorongató érzés között. James nem felelt, csak eldőlt a puha ágyban, magával húzva Lillyt. A hollóhátasnak a hallgatás csak még jobban fájt, mintha bármit is mondott volna a szerelme. – Muszáj megbocsátanod – suttogta könyörgően a lány, de James egy szót se szólt. – Kérlek, én szeretlek teljes szívemből – mondta alig hallhatóan. – Nem voltam magamnál, mikor… én nem akartalak megbántani, és… csak bocsáss meg, kérlek – ismételgette a lány, mígnem az álmok nirvánájába sírta magát szerelme karjai közt. Miután elaludt, James egy csókot lehelt a lány ajkára, és még jobban magához szorította.

Egy kopár, szürke felleges, borongós őszi tájban, zizegő avarban lépdelt egy fekete hajú húszas éveiben járó, loknis hajú gyönyörű nő. Fekete talárja a földet söpörte, míg sötétzöld maszkja meg-meg csillant a felbukkanó Hold fényétől.

- Késtél – hallatszódott egy ismerős, ám mély basszusú fekete hajú férfi hangja, az egyik obeliszk mögül.

- Nem, csak nőiesen elegáns vagyok – vágott vissza a kecses nő, szinte úszva közeledett, a felszálló köd rejtekéből.

- Oh, ezt mostanában így hívják? – lökte el magát a sírtól a férfi, s az arcát egy csuklya fedte el. – Már azt hittem sosem jössz – lépett közelebb a nőhöz, és letépte róla a maszkot, s egy közeli sírhoz préselte, egy szenvedélyes csókkal köszöntötte. Miután elváltak ajkaik, a nő szemrehányó szemekkel pillantott rá.

- Azt hittem, rózsával vársz – forgatta a szemeit a kék szemű nő.

- Én meg azt hittem, a kéjt jobban szereted Charnelle – csúsztatta be a köpeny alá a kezét a férfi.

- Csak mert az a nevem? – pillantott lenézően Lilly. – Akkor én meg kígyót vegyek neked? – nevetett fel sötéten.

- Minek? Van már egy – nyomta közelebb csípőjét a nőéhez.

- Hm, kéjes kígyó? – vigyorodott el ismét Charnelle. – Mikor lesz a randi? – nézett körül a kietlen tájon.

- Még soká – lehelte a nő ajkára, de az nem engedett neki. Piton a messziben fénylő toronyórára pillantott. – Még egy óra és huszonhárom perc… Most már folytathatjuk? – harapott a lány ajkába.

- Nem, most nincs kedvem – húzódott el tőle Charnelle, és Piton megütközten nézett rá.

- Neked… nincs… kedved? – tagolta a megdöbbentő dolgot.

- Na, jó de, csak szívatlak – mosolyodott el ismét, és a gallérjánál fogva húzta magához a férfit. A nő hamar a lényegre tért, gyorsan kigombolta Piton talárját és lehúzta a nadrágja cipzárját.

- Még hogy nincs kedve – búgta elfúló hangon Lilly nyakába, majd felemelte a szoknyáját. – Rajtad nincs bugyi? – nézett a nőre.

- Minek az? Úgyis veled találkozom – kacsintott kacéran Charnelle és szenvedélyes csókot váltott kedvesével, míg jobb lábát Piton csípője köré fonta, és a férfi akadálymentesen hatolt a nőbe. – Nem morbid egy kicsit a temetőben? – nyögte kéjesen a szavakat, minden egyes lökés után.

- Mi lenne, ha mostantól nem beszélnél szex közben? – állt le egy pillanatra Piton.

- De… - kezdett volna egy hosszabb magyarázatba Lilly, ám Piton új taktikát eszközölt és addig csókolta szerelmét, míg el nem jutottak a csúcsra… majd másodjára. A harmadik közben, már Lillynek se volt kedve csevegni.

A távolban egy éles pukkanás hasított a levegőbe.

- Szent Malazár, ezek már jönnek – nyögött fel Lilly, mire Piton utálkozóan felmordult. Még egyszer megcsókolta Charnelle-t, és mindketten felöltöztek normális, jól nevelt halálfaló módjára. – Hé! Neked, miért ezüst a maszkod? – sziszegte Lilly Pitonnak.

- Engem jobbam szeret – vigyorodott el Piton.

- Hát kapd be.

- Fúj, nem azért – húzta el a száját.

- Höh? A Nagyúr él szexuális életet? – kérdezte perverz hanglejtéssel.

- Meg ne csalj – küldött sajnálkozó pillantást.

- Bocs szivi, de az ezüst, jobb mint a zöld – nyalta meg a szája szélét a nő.

- Céda – emelte az immáron csillagos égre a tekintetét.

- Áh, hát itt vagytok? – toppant a színtérre egy szikár, fekete hajú férfi.

- Jó estét Mr. Black – pukedlizett kuzinjának Charnelle.

- Lilly? – kérdezte meglepetten Mr. Black.

- Azám, Siri baby – bólintott a maszkos nő.

- Mi az? Az egész rokonság itt van? – köpte a szavakat Sirius.

- Már akik élnek – válaszolt cérna vékony hangon Lilly és idegesen beletúrt fekete hajába.

- Jaj, nem úgy értettem – lépett közelebb a nőhöz, de az csak megrázta a fejét, jelezvén, hogy nincs baj.

- Ezt nem hiszem el, neked is ezüst maszkod van – nézte meg jobban Siriust, aki megvonta a vállát.

- Kinek még? – pillantott a zöld maszkosra. Lilly, Piton felé biccentett. – Aha, és ő ki?

- Khm… Perselus…

- Piton? – hőkölt hátra Black. – És miért vagy vele kettesben és…

- Beca hogy van? – fojtotta belé a szót.

- Jól – bökte ki, de még mindig nem hitte el, hogy Lilly és Piton együtt vannak. – De… Miatta hagytad el Remust? – döbbent meg Sirius.

- Mi? – kelt ki magából a fekete. – Már ne is haragudj, de ő hagyott el… és ez már rég történt. Ne bolygassuk a múltat – sóhajtott mélyet.

- Persze… – forrt belé a szó, mikor az égen megjelent a sötét jegy, és szélsebesen szállt alá a zöld füstből Voldemort Nagyúr teljes valójában. Elegánsan suhant alá, Naginivel az oldalán. Mikor talajt ért, az összes híve meghajolt előtte, s kört formálva körülállták urukat.

- Mindenki itt van? – nézett körbe. – Bella? – pillantott kedvenc halálfalójára.

- Igen, Nagyúr – válaszolt a nő bódult hangon, mire Voldemort bólintott egyet.

- Nagy hírt hoztam, tisztelt egybegyűltek.

- Na ne, tényleg? – gondolta ironikusan Charnelle.

- Lilly! – szólt rá Perselus a legilimenciát alkalmazva.

- Te meg szállj ki a fejemben, bőven elég nekem a saját perverz gondolataim…

- Egy új, ám annál értékesebb tagunk fontos információt hozott, egy hitszegő, és életünkre törő családról – folytatta önimádattal. – Hogy melyik ez a hitvány család? Aki az életemet akarja venni? De csak akarja, mert nem fogja tudni…

- És jön megint, az egoista rész – sóhajtott fel magában Charnelle.

- Lilly, ne gondolj ilyeneket. Mi van, ha figyel téged? – hallotta agyában ismét Piton hangját.

- Szerinted egyszerre tizenhárom emberke gondolatait lesi és közben még itt áradozik magáról? Most pedig tünés – vetette be Lilly az okklumenciát.

- A Potter család… – mondta tovább Voldemort.

- Mi? – kerekedett el Lilly szeme.

- Szervez összeesküvést ellenünk, és nem elég, hogy valamilyen Dumbledore-szekta tagjai, de még minket is meg akarnak ölni – használta a királyi többest. – De most eljött egy ifjú, hogy kiadja a senkiházi csürhe lakhelyét.

- Sirius? – döbbent meg Lilly magában és lopva a férfire nézett, aki szintén őt nézte, majd mikor találkozott pillantásuk, gyorsan visszanéztek Urukra és Parancsolójukra.

- De e mai napon az ő lázadásuk is le lesz tudva. Személyesem intézem el e dolgot – fejezte be monológját. Miután elköszönt, repülve távozott, és amint felemelkedett Lilly rögtön Siriushoz rohant.

- Hogy tehetted? – vette le a maszkját.

- Te hogy tehetted? – védekezett Sirius.

- Mit? Én azt se tudom, hol laknak…

- Ne hazudj… Tudom, hogy jártál náluk, James mesélte – nézett a nőre megvetően.

- De, fúj, már gondolsz? Mindig is az az idióta nyomult nálam – hazudta Lilly. – És nem én mondtam el nekik. Amúgy is én már régebb óta vagyok tag… mint te – bökte meg Sirius mellkasát.

- De jó, légy rá büszke – húzta fel az orrát.

- Erre most nincs időnk – legyintett Lilly. – Szóval nem te voltál?

- Még szép, hogy nem – válaszolta. – De akkor te se – nyugodott meg némiképp a férfi.

- Én most megyek szólni neki…

- De már, semmit se tehetsz, a Nagyúr elment…

- És? Lehet, hogy még csinál előtte valamit. És amilyen nagy felhajtással távozott az biztos lassabb, mintha teleportálnék – fejezte be a mondatot és már felvette pompás főnix alakját. Majd felröppent, és hallhatatlanul eltűnt, hogy aztán több ezer mérfölddel arrébb egy takaros kis házba röppenjen be a Godric’s Hollow-n.

- Fawkes? – pillantott a beröppenő madárra egy fiatal, jóképű és izmos férfi, egy könyv fölül.

- Nem – válaszolt az már emberi formában, minek hatására James hanyatt vágódott a székkel, amin ült. – Még mindig idióta vagy – eresztett meg egy vigyort.

- Lilly! Mit keresel itt? – nézett a nőre megrökönyödve. – És miért fekete a hajad… és mi ez a maskara rajtad?

- Később, most nem jó. Az idő fogy… nem lesz elég – sóhajtott egy mélyet Lilly, hogy összeszedje magát és közben James is felállt. – Evans… vagyis a nejed hol van?

- Az emeleten, de…

- Nem James, most én beszélek és kevés az időm. Szóval a Nagyúr perceken belül itt lesz, hogy megöljön titeket. Nem tudom, hogy miért pont titeket és hogy honnan tudja, de kérlek, meneküljetek – mondta az utolsót szinte hisztérikusan.

- Te… ezt honnan veszed? – pillantott Lillyre és az épelméjűségén gondolkodott, mire a nő csak felhúzta az alkarján a köpenyt, amin már „tinta” verzióban is ott díszelgett a sötét jegy. A hatás nem maradt el, James ismét hanyatt vágódott.

- James, erre nincs időnk, mindjárt – szelte át egy villám az eget, s hatalmas robajjal betört a bejárati ajtó –, itt van – fogta meg villámgyorsan a fiú kezét, de hoppanálás gátló volt a házon. Nem tehetett mást, mint felvette animágus formáját és kiröppent az ablakon, s közben a szíve vérzett, de felszállt az emeltre, hogy szóljon Evansnek, aki már Mrs. Potter.

- Lilly! – sikkantott fel Mrs. Potter.

- Azonnal el kell mennetek, itt egy zsupszkulcs – nyomott egy keresztet a nő kezébe, aki egy gyereket tartott.

- De… – kezdett bele, ám a kulcs már hatott és eltűntek. Lilly csak reménykedett, hogy James még él. Szélsebesen lerohant a nappaliba, s csak egy röppenő zöld színű átkot látott, és főnix génjeinek hála, egy konfúziós bűbájjal hárította azt, amin mindkét férfi meglepődött.

- Nocsak – vágott fancsali arcot Voldemort. – Azt hittem van eszed, azok után amit az aurorok a családoddal műveltek – szólt fagyosan a Sötétség Ura.

- Van, de gyűlölöm, ha a szeretteimet ölik – válaszolt égő szemekkel a nő.

- Nemes érzés – merengett a kígyópofájú szörnyeteg. – Kár, hogy az utamba állsz. Erős harcos voltál – nézett csalódottan Lillyre, aki már James mellett ácsorgott.

- Jó lenne, ha nem beszélne rólam múlt időben. Lehet, hogy tartogatok egy kis meglepetést…

- Te ugyan mit? – vette fel a szokásos megvető stílusát Voldemort.

- Hát tudod Vold’. Ugye szólíthatlak így? – nézett rá negédesen, míg James ledöbbent Lilly pimaszságán. – Lehet, hogy még nem mondtam, de Morgana és Merlin leszármazottja vagyok – mosolyodott el.

- Kit érdekel? – sziszegte Voldemort. – Én meg Mardekáré, és a kor legsötétebb mágusa…

- Néha azokat se árt lecserélni – kacagott fel érzelemmentesen Charnelle, amitől James egy pillanatra megijedt. – Globus Igneo – tette hozzá, mire pálcájából tűzgolyók indultak útnak.

- Geminio – intett a férfi, mire kétszerannyi golyó repült Lillyék felé.

- Protego – szállt be James is, miután túl volt az első sokkon.

- Potter! – csattant fel egyszerre Voldemort és Lilly.

- Ez az én harcom most – vetette oda Lilly egykori szerelmének.

- Igen? Tudtommal engem akarnak megölni…

- Velem is foglalkozna valaki? – nézett szinte sértődötten a Sötét Nagyúr.

- Morsmordre – suttogta el Lilly az átkot.

- Ez most mire volt jó? – meresztett kerek szemeket James.

- Arra, hogy feltűnést okozzunk – mondta magától értetődően Lilly.

- Na jó – szólt Voldemort. – Sectumsempra.

- Fúj – képzelte el magát vérző tüdővel Lilly.

- Protego horribilis – legyintett Potter. – Ütődött. Megátkoznak, te meg annyit mondasz, hogy fúj?

Míg Lilly és Potter egymással vitatkoztak a Nagyúr megunta a kispályás átkokat és készült a nagy bummra, amit szerinte senki se élne túl. Azaz megidézett egy Nessie-tűzsárkányt, ami arról volt nevezetes, hogy tűzből állt.

- Mi a manó? – pillantott Lilly a tüzes állatra.

- Lilly! – emelte a plafonra a tekintetét James a nő értelmes megjegyzésén.

- Most mi van? Már elsőben is harcoltam egy ilyen ellen, bár az nem volt ilyen nagy és nem a kor legerősebb sötét mágusa idézte meg, csak az a nyomorék Parkinson.

- És hogy védekezünk?

- Neked mindig csak ezen jár az agyad? – pillantott rá a nő megvetően.

- Nem Lilly, én most erre az izére gondoltam… Te vagy az, aki mindenben valami perverz dolgot látsz – köszörülte meg a torkát James.

- Aha – hagyta rá. – Idézz meg egy hőhűtő pajzsot, én elintézem ezt a drágaságot – emelte tekintetét a vörös lángban izzó lényre. – Priorintio – susogta, mire egy tűzvihar keletkezett, ám a sárkány nem akart megsemmisülni. – Fenébe – nyögte Lilly, s beállt a pajzs mögé, amit James idézett, és közben latinul verselt, így erősítve bűbáját. Eközben szeme pupillája vörösen izzott fel, míg a szivárványhártyája arany színt öltött.

- Godric – döbbent meg James, mikor a nőre nézett. – Lilly neked szárnyad van!

- Tudom – ékelte két latin mondat közé a választ. – Koncentrálj – szólt Potterre halálos nyugalommal, de a lángok már égették a bőrét. – Átalakulás közben nagyobb az erőm, csak ilyenkor nehezebb kontrollálni és idiótán nézek ki – mondta, miután bűbája hatott, és a sárkány megsemmisült. – Én azt hiszem, most elájulok – esett össze Lilly a fáradtságtól.

- Ne csináld ezt Charnelle, nem akarok meghalni…

- Sajnálom – pillantott nosztalgikusan hajdani szeretőjére, miközben a fejét fogta, ami hihetetlenül hasogatott.

- Tudnod kell, hogy szeretlek…

- Dehogy szeretsz – kacagott fel keserűen. – Csak azért mondod, mert úgyis meghalunk – mondta, de mire befejezte mondatát, a férfi ajka már az övét kóstolgatta, s nyelveik is úgy jártak táncot, mintha nem telt volna el öt év. A nő nem tudta, hogy mit tesz, de ez a halál tornácán még elfogadható. Azon kapta magát, hogy a szívében parázsló tűz ismét fellobban, és magához húzza a férfit, és úgy csókolja, mint még soha senkit.

- Én is szeretlek – mászott bele James agyába, aki elmosolyodott Lilly válaszán, és tovább csókolta. A nő egy sziszegő hangot hallott maga elől, de nem merte kinyitni a szemét. Mire felnyitotta már csak a becsapódó zöld fényt látta és egy pillanat alatt fátyolosodott el a szeme. James még lehelt egy csókot a lány vörös ajkára, majd az élettel telt, vidám csokoládé barna szemek egy villanás erejéig zöld fényben szikráztak és nem maradt más, csak az elhalt rózsák barna színe. Lilly élete egy szemvillanás dőlt össze, mint a kártyavár.

Ez volt az a pont az életében, mikor nem tudott se megmozdulni, se gondolkodni. Lélegzetet is csak automatikusan vett. Elméje kiürült és nem maradt más, mint elfüggönyzött, üres szobák. Az egész szeme feketére vált, még a szárnyai is, de ebből semmit nem érzékelt. Haja kékes fényben popázott, de csak ült és révülten nézte holt kedvesét e fagyos, őszidőben. Voldemort szája mozogott, ezt látta, de nem fogta fel, hogy valójában mi történt. Az egész életét végig küzdötte. Érezte, hogy ez már a vég szele, az élek találkoznak, a kapuk megnyílnak, s eljött a Haláltánc órája.

- Itt a mese vége – szólt fagyosan Voldemort. – Avada Kedavra – röpült az átok, s a hollónak, csak egy könnycseppre futotta.

 Ha idáig eljutottál, tessék véleményt írni!!! ... tovább >>

FOLYTATÁS