2. fejezet

A párbaj és következményei

Szeptember elsején a King's Cross pályaudvaron egy magas, szőke fiú és egy karcsú, szőke hajú nő búcsúzkodott egy eldugott kis sarokban.

– Vigyázz magadra nagyon, fiam! – puszilta meg Draco homlokát Narcissa.

– Rendben. De ígérd meg, hogy te is!

– Megígérem. Apád miatt pedig jó ideig nem kell aggódnod.

– Mire készülsz? – kérdezte gyanakvó hangon Draco, mikor anyjának különös fény csillant a szemében.

– Ugye te sem gondoltad, hogy büntetlenül megúszhatja azt, amit Mileyvel tett? – homályosodott el Narcissa tekintete, amint a lánya szóba került.

– Börtönbe akarod juttatni? – kérdezte nyíltan Draco.

– Igen. Amint lesz is rá bizonyítékom, börtönben lesz. Ehhez pedig már csak az kell, hogy Donky vallomását is megtudjam. A tieddel együtt nyert ügyem van.

– Akkor még jobban vigyázz magadra, anya! – ölelte meg az anyját, majd pár percig csendben karolták a másikat.

Miután Mrs. Malfoy elhoppanált, a fiú felvitte az utazóládáját a Roxfort Expressre, majd elkezdett egy csendes helyen levő kupét keresni. Tíz perccel később talált is egy ideálisat. Bement, szépen elpakolt, majd kiment a fülkéből és leszállt a vonatról.

Az állomáson a hozzá legközelebb eső és mindent belátó padra ült, majd várt.

Miközben üldögélt, magában elgondolkozott. Vajon hogy fogja majd őt fogadni Hermione, Harry és Ron? Kinevetik, gúnyolódnak rajta, és nem hiszik el neki, hogy megváltozott, vagy komplett idiótának tartják majd őt, vagy pedig megpróbálnak éretten hozzáállni, és elgondolkodni a mondanivalóján? Vajon igaza lesz Mileynek abban, hogy Hermione hatására fognak Ronék normálisan közeledni felé? Ha pedig tényleg elhiszik neki, akkor mennyi időbe telik, míg elhangzik az a mondat, hogy: Kezdjünk tiszta lappal? Draco magában hosszú heteket, hónapokat saccolt, mivel hat év borzalmát kellett feldolgozniuk az irányába.

Gondolataiból ismét egy hang zökkentette ki, mégpedig Mrs. Weasleyé. Gyorsan felpattant a vonatra, majd az ajtajában félig takarva megállt és figyelt. A tömegben hamar kiszúrt négy vörös üstököt. A közelükben pedig megpillantotta Harryt és Hermionét is. Ahogy a tömeg oszladozni kezdett, úgy tűntek el a Weasley-szülők, majd Ginny is.

Már csak egy magas, vörös hajú fiú, egy szintén magas, hollófekete hajú, szemüveges fiú, és egy karcsú, kissé bozontos, barna hajú lány közeledett ahhoz az ajtóhoz, ahol Draco bujkált. A fiút teljesen meglepte az így, mugli ruhákban látott Hermione. Fehér, ujjatlan felsője szépen kiemelte a nyár alatt szerzett barna bőre színét. A térdig érő, kissé koptatott farmernadrág pedig finoman követte lábának kecses vonalait. Draco akkor kapott csak észbe, mikor a vonat indulásra kész füttye elhangzott. Harry és Ron időközben már felszálltak mellette, Hermione viszont még lent igyekezett egyre kétségbeesettebben feltuszkolni nehéznek tűnő utazóládáját. Egyik fiú sem tudott neki segíteni, mivel Ron üres kupét keresve előre ment, Harry pedig az időközben kiszabadult Csámpással viaskodott. Draco emiatt gyorsan odaugrott, és az utolsó percben egy erős rántással mind az utazóládát, mind Hermionét felsegítette a vonatra.

Hermione boldog, hálás mosollyal emelte fel fejét a segítőjére, majd mikor meglátta, hogy ki is volt az, mosolya kissé alább hagyott.

– Köszönöm, Malfoy – zavart, mégis hálás mosollyal tekintett Dracóra.

– Nincs mit, Hermione – mosolygott Draco is, majd biccentett, és elvonult a saját fülkéjébe.

Hermionét teljesen összezavarta Malfoy viselkedése. Nem értette, hogy ha egyszer megveti és gyűlöli, akkor miért segített neki most? Azt sem értette, hogy miért Hermionét mondott, miért nem maradt a megszokott megnevezésnél, a Grangernél? Hermione nem sokáig gondolkodhatott effajta kérdéseken, mert Harry hangja kizökkentette őt belőle.

– Hermione, igazán hálás lennék, ha elvennéd tőlem a macskádat, mert megőrült – kérte kétségbeesetten Harry, azzal a rápillantó Hermione kezei közé nyomta az állatot.

– Nyugi, Csámpás! Nincs semmi baj – simogatta nyugtatólag cicáját Hermione – Harry, igazán nem értelek. Voldemorttal bármikor szembe tudsz szállni, Csámpást viszont képtelen vagy lenyugtatni – nevetett Hermione.

– Ez nem vicces, Hermione! Voldemort teljesen más, és Csámpás is. A kettő nem ugyanaz. Inkább keressük meg Ront, hátha talált üres fülkét! – indítványozta Harry, mire Hermione mosolyogva követte őt, az időközben lenyugodott Csámpással a karjában.

– Amúgy Malfoy mióta viselkedik úriemberként? – fordult most Hermionéhoz.

– Akkor te is láttad? – Harry bólintott – Azt hittem, csak képzelődtem. Nem tudom, ez volt az első alkalom. Ráadásul Hermionénak szólított. Furcsa.

– Hát eléggé. Lehet, hogy neki is kezd benőni a feje lágya, és át tudja gondolni a tetteit.

– Lehetséges. Hiszen mindenki változik.

– Csak Ron nem annyira – Erre mindketten elnevették magukat, majd folytatták Ron keresését.

– Nem találtam üres kupét – jött oda hozzájuk vörös hajú barátjuk egy félórás keresgélés után.

– Na és ez itt? – bökött Hermione ujjával egy mellette levő kupéra – Ebben csak egyvalaki ül.

– Ki? – rohantak oda Harryék, és gyorsan megnézték.

– Hermione! Ez görényke! Én ide be nem megyek – ellenkezett Ron.

– Ugyan, Ron! Hiszen segített Hermionénak felszállásnál felcipelni az utazóládáját. Bár te nem voltál akkor ott, mivel fülkét kerestél.

– Malfoy? Hermionénak? – horkantott Ron – Akkor biztos beverte a fejét, vagy átkot küldtek rá, vagy...

– Ron, ezt fejezd be! Nem érdekelnek a gyerekes kirohanásaid, nekem nincs kedvem itt ácsorogni, míg oda nem érünk, úgyhogy bemegyek! Harry, te velem tartasz?

– Igen. Bocs, Ron, de nekem sincs kedvem itt állni. Különben is, segített Hermionénak.

– Jaj, Ron, ne kéresd már magad! – mondta kissé idegesen Hermione.

– Nem kéretem magam! Ti menjetek csak be ahhoz a baromhoz, én majd Ginnyékhez költözöm! Na, sziasztok – Azzal faképnél hagyta őket.

Bentről Draco mindent tisztán hallott. Örült neki, hogy Hermione úgy érezte, hogy ő nem bánná, ha bejönnének, mivel segített neki. Bár kissé lohasztotta jó kedvét a tény, hogy Ron semmiféleképpen nem megy be hozzá, azért örült, hogy Harryék már máshogy gondolják egyetlen tette miatt. Gondolatmenetéből egy kopogtatás és Hermione vékony hangja zökkentette ki.

– Bocs, Malfoy, de máshol teltház van, így megengednéd, hogy bejöjjünk Harryvel?

– Persze, gyertek csak be! Van itt hely bőven – kínálta őket mosolyogva Draco.

Hermione és Harry csendben bementek, majd utazóládájukat a helyére rakták. Hermione a már elaludt Csámpást utazóketrecébe rakva feltette a többi cuccához, majd leültek Harryvel egymás mellé, Dracóval szemben. Ezután a társaságukba kínos csend állt be. Hol egymást nézték, próbálták kifürkészni a másik gondolatát, hol az ablakon bámultak kifelé.

– Na, és milyen volt a nyár? – kérdezte kedvesen mosolyogva Hermione, akit már nagyon zavart a beállt csend.

– Egész jó volt, csak kár, hogy augusztusban apám jól elcseszte a nyarunkat anyával – szorult ökölbe Draco keze, majd pár levegővétel után ismét normálisan nézett Hermionéra.

– Miért, mi történt? – kíváncsiskodott Hermione.

– Erről még nem szeretnék beszélni. Nektek milyen volt a nyár? – terelte el inkább a témát.

– Nekem nagyon jó volt. A suli után Ginnyéknél voltam, majd augusztus közepén elutaztunk a szüleimmel Franciaországba, ahol is két hetet töltöttünk.

– Én pedig júniusban a nagybácsikáméknál voltam – fintorgott Harry – De utána a nyár végéig én is Ginnyéknél voltam.

– Az jó lehetett – mosolygott Draco.

– Te melyik kviddicscsapatnak szurkolsz? – kérdezte megcsillanó szemmel Harry, mire Hermione megforgatta a szemeit.

– Bulgáriának, szerintem ők nagyon is jók. Na és ti melyiknek? – lelkesült fel Draco is.

– Hermione nem szereti a kviddicset, mert szerinte csak az ellentéteket élezi – legyintett Harry, mire Draco ránézett Hermionéra, aki jobbnak látta, ha elővesz egy könyvet, és azt olvassa – Amúgy én is nekik. Eszméletlenül jók! Láttad a múltkori meccsüket?

Hermione nem tudott teljesen odafigyelni az amúgy érdekes könyvre, annyira lekötötte a figyelmét Draco bámulása. Az a beleélés, amivel mondja vagy éppen mutatja a számára teljesen értelmetlen halandzsát, lenyűgözte. Nagyon sokat változott, az biztos, gondolta Hermione. Bár eddig se volt rossz, de a pólóján átsejlő kidolgozott felsőteste, a szemébe oda-odalógó tincsei, és az a kócos, szürke haj neki tetszett. Hermione magában se nagyon akarta elismerni, de tetszett neki a külseje. Azok a szürke szemek, amelyek most is őt nézik...Egy pillanat! Őt nézik?! Hermione elsápadva kapta el a fejét Dracóról, majd tekintetét inkább a könyvre szegezte. Draco megmosolyogta Hermione reakcióját.

– Hermione, minden rendben van? Olyan sápadtnak tűnsz... – mondta Harry.

– Nem, ugyanis melegem van. Ugye nem baj, ha kinyitom az ablakot? – állt fel választ sem várva.

Hermione megpróbálta megmozdítani, de az meg se moccant. Eléggé be volt ragadva a helyére, mivel alig használták, ezért csak párszori próbálkozás után mozdult meg egy fél centit.

Ám ekkor egy akkora lendülettel fékezett le a vonat, mint utoljára harmadikban. Hermione elvesztette az egyensúlyát, így Draco ölébe zuhant. Zavartan nézett a fiúra, mire ő boldogan mosolyogva nézett le rá. Már épp állt volna fel Hermione, mikor a vonaton kihunytak a fények, és dermesztő hideg lett úrrá nyári melegen. Megrettenve a hirtelen jött sokaságtól, inkább helyén maradt. Egyszer csak egy erős kar vonta őt magához még közelebb, amire Hermione először megijedt, majd miután tudatosult benne, hogy csak Draco az, lenyugodott. Harrynek ez nem annyira tűnt fel, mivel sejtette, hogy mi lehet ennek a hátterében, így feszült figyelemmel nézte a kupé ajtaját. Majd a semmiből előtűnt hirtelen egy aszott, zöldesszürke, nyálkás kéz, mely lassan kinyitotta a kupé ajtaját. Hamarosan megpillanthatták a jövevény csuklyás fejét.

Hermionénak ekkor elszállt az összes jó gondolata is. Úgy tűnt, hogy a szörny a lányt veszi célba, Hermione ugyanis reszketett, majd olyan gondolatok jutottak eszébe, amiket még a legnagyobb ellenségének sem kívánt volna. Draco még szorosabban vonta magához a lányt, majd Harryre nézve bólintott, és pálcájukat feltartva egyszerre kiáltották el magukat:

– Expecto Patronum! – egy sárkány és egy szarvas szürke sziluettje rajzolódott ki a sötétben, mire a dementor eltűnt. Ezután még egy darabig csak Hermione rémült zihálását lehetett hallani, majd kigyúltak a fények, és a vonat ismét elindult.

– Hermione, minden rendben? Nagyon sápadt vagy... – guggolt oda Hermione elé, majd megsimogatta arcát Harry – Csak egy dementor volt, nincs semmi baj. Akármit is láthattál a jelenlétében, már elmúlt, vége van. Nyugodj meg, kérlek! – nyugtatta a fiú, majd miután Hermione már nem zihált, felállt, és Draco felé fordult – Kérlek, vigyázz rá addig, amíg megnézem Ronékat!

– Rendben, menj csak! – Azzal Harry távozott a fülkéből.

Hermione már némileg megnyugodva, de még mindig fázva ült Draco ölében. Egyszerre egy meleg érintést érzett az arcán, mire kirázta a hideg, és arrább akart húzódni, de a derekán pihentetett erős kar ezt nem engedte.

– Ne félj, Hermione! Már nincs baj, elment. Minden rendben lesz mostmár – suttogta lágyan Draco, mire ez a nem várt kedvesség és gyengédség megnyugtatta a lányt.

Hermione egészen addig ott ült Draco ölében, élvezve annak minden egyes lágy érintését az arcán, míg Harry vissza nem tért. Akkor erőt vett magán, és visszaült a helyére, majd Harry, átkarolva a vállánál, leült mellé.

– Jól vagy már, Hermione? Sokkal jobb színben vagy. Biztos Dracónak köszönheted – mosolygott a szőke fiúra Harry, akit meglepetésként ért, hogy Harry a keresztnevén szólította meg.

– Igen, már jobban – pirult el Hermione – Ronék hogy vannak? – váltott gyorsan témát.

– Ők jól, hozzájuk nem ment be dementor szerencsére. Meg is lepődtek, mikor mondtam. Bár Ron meg van sértődve és csak annyit tudott megkérdezni, hogy te jól vagy-e. Néha már eléggé fáraszt a viselkedése.

– Engem is, nyugi – mondta Hermione, majd elővette a könyvét, és újra elmerült benne.

Eközben Harry és Draco ismét a kviddicset elemezgették, majd közel a Roxforthoz felvették iskolai talárjukat, és mikor a vonat lelassított, leszálltak róla, hogy a tavalyi évekhez hasonlóan szintén egy thesztrál által vezetett fiáker felvigye őket az iskolához.

***

A beosztási ceremónia és a vacsora után mindenki elindult a klubhelyiségébe, kivéve az iskolaelsőket. Hermione és Draco, mint újdonsült kitüntetettek odamentek McGalagonyhoz, és várták, mit szeretne nekik mondani.

– Jó estét Miss Granger és Mr. Malfoy! Mint azt már a Roxfortos levélből megtudták, idén maguk lettek az iskolaelsők. Ez nagy feladat, amit levélben már taglaltunk is, de ugyanakkor külön kedvezménnyel is jár. Önök rendelkezhetnek saját lakosztállyal. Nem kell a klubhelyiségükben levő hálókörletben lakniuk, hanem a saját szobájukban. Miss Granger, magának a negyedik emeleti gyümölcsös kosarat tartó fiatal lány festménye lesz a szobája a továbbiakban. Mr. Malfoy, magának pedig a szintén a negyedik emeleti öreg varázsló portréja. A jelszót saját maguk találhatják ki, és azt is, hogy változtatják-e azt némely

időközönként. A járőrözésükkel kapcsolatos időbeosztást levélben fogom elküldeni Önöknek, amikor szükség lesz rá. Van kérdés? Nincs? Ennek örülök. Akkor jó éjt! – Majd távozott a két fiatalt magára hagyva.

– Én szerintem elmegyek lefürödni. Majd találkozunk! – Azzal Draco is magára hagyta Hermionét, aki elindult a szobája felé.

***

A folyosó kongott az ürességtől, csak Hermione halk lépteit lehetett hallani. Az egyik saroknál mintha Dracót látta volna, de mire odanézett, eltűnt, ezért csak az álmosságra fogta. De aztán hátulról valaki nekiment, ami megállásra késztette.

– Nem tudsz vigyázni, te felkapaszkodott kis sárvérű?! – szegezték neki a kérdést.

– Bocs, Parkinson, hogy nekem jöttél. Különben is fáradt vagyok, hagyj békén! Nincs kedvem hozzád.

– Persze, mert Draco lefárasztott, mi?! Hozzá van már kedved, ugye?! – kérdezte dühöngve Pansy.

– Miről beszélsz? – kérdezte most Hermione idegesen. Azt egyikőjük sem vette észre, hogy Draco egy fél sarokra tőlük, a lépcsőnél hallgatózik.

– Ó, hát ilyen gyorsan kiment a fejecskédből? – kérdezte gúnyosan Pansy – A vonatútról! Biztos jó volt játszadozni Dracóval, ugye?! Bár ha ilyen gyorsan elfelejtetted, akkor nem vagyok benne annyira biztos.

– Féltékeny vagy? – villantott ártatlan mosolyt Hermione, ugyanis azt ő tisztán tudta, hogy mi volt Dracóval, de szerette idegesíteni ezt a libát.

– Petrificus Totalus! – Hermione gondolata sikert aratott, Pansy teljesen bedühödve támadott rá.

– Protego – védte ki könnyűszerrel. – Csak nem hiszed azt, hogy...

– Sectusempra! – kiáltotta eltorzult fejjel Parkinson, közbevágva Hermione mondatába. Látva, hogy sikerül eltalálni a lányt, gyorsan elfutott a helyszínről, mielőtt bárki is észrevenné őt.

Hermione fájdalommal teli sikolya kettészelte a levegőt, mikor az átok eltalálta őt. Érezte, hogy kezd körülötte forogni a világ, majd hogy esik hátra, és szinte már várta az ütközést a hideg kőpadlóval, mikor hirtelen a kemény aljzat helyett két erős karba zuhant bele.

Draco gyorsan felkapta Hermionét, majd olyan fürgén, ahogy csak bírt, elfutott vele a gyengélkedőre, ahol Madam Pomfrey és Mcgalagony beszélgetett. Mikor meglátták a vérző Hermionét és az őt cipelő Dracót, elhallgattak, majd a javasasszony gyorsan megmutatta a fiúnak, hogy hová teheti.

McGalagony közben kihallgatta Draco vallomását az esetről, miközben Madam Pomfrey ellátta a lányt.

– Ha ez igaz, Mr. Malfoy, akkor Miss Parkinson végülis maga miatt támadta meg Miss Grangert. Mivel pontot még nem tudok levonni a Mardekár háztól, így Miss Parkinson büntetésben fog részesülni. Ami pedig magát illeti: ön fogja ápolni Miss Grangert, míg fel nem épül teljesen. Megértette?

– Igen, igazgatónő! – McGalagony meglepődött, hogy Draco látszólag mindenéle negatív érzést nélkülözve. Majd elköszönt, és távozott.

– Mr. Malfoy! Holnap reggel pontban nyolcra jöjjön ide, és elmondom a feladatát! Most pedig, kérem, távozzon! Jó éjt!

– Rendben. Jó éjt, Madam Pomfrey!

×Kritikák×