Black Fic
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Black Fic
 
Lilly'nline
 
Versenyek
 
Válassz fajt!

Vámpír 
Vérfarkas

 
Társoldalak

Harry Potter rajongói oldal Solyi és Etti Full Moon

Bellatrix Lestrange Szabad hely Szabad hely

Bővebben // Több

 
Statisztika
Indulás: 2005-11-19
 

I Vert hadunk csonthalmain
I Vert hadunk csonthalmain : 10 A halott ország

10 A halott ország

  2008.06.13. 21:50


10. Fejezet

A halott ország

 

 Borzalmak városának a kellős közepén találták magukat… a házak túlnyomó része romokban hevert, ami még állt, azt is csak a szentlélek tartotta. Minden fal fekete színű volt, a város felett sötét fekete felhők gyülekeztek. Egy árva lelket sem láttak semerre… az utak repedezettek voltak, néhány autó kiégett maradványa hevert szanaszét. Sophie belekapaszkodott Dracoba, el se tudta képzelni, hogy melyik korba kerültek, és, hogy hova.

- Hahó! – kiabálta Fred.

- Ezt lehet, hogy nem kellene! – figyelmeztette őt Draco.

- Hát, nekem nem úgy tűnik, mintha valamelyik sarok mögül Voldemort ránk akarná vetni magát.

            Elindultak egyenesen, egy utcatáblát keresve, hogy megtudják melyik városba kerültek… Fél óra alatt, egy teremtett lélekkel sem futottak össze, egy ép házat nem láttak sehol… a fáknak nyoma sem volt sehol… Vicky hirtelen megtorpant és elsápadt… a fiúk nem értették ezt a reakciót, hisz csak egy romba dőlt teret pillantottak meg maguk előtt, eddig is láttak már hasonlókat. Ám Sophieba úgy csapott bele a felismerés, mint derült égből a villámcsapás…

- Ez… ez a Hősök tere! – a szőkeség a könnyeivel küszködött.

- Pontosítok, ez volt a Hősök tere – Vic még mindig megkövülten bámulta hajdan gyönyörű hazáját. – Talán a két világháború között vagyunk… - próbált reményt kelteni a többiekben.

- Vagy én vagyok nagyon tudatlan, vagy csak egyszerűen káprázik a szemem… de tudtommal, sportkocsik nem nagyon voltak még akkor – mutatott egy romos metál színű cabrióra Draco.

- Menjünk innen! – Sophie könyörgően nézett a fiúkra, akik szíves örömest teljesítették a lány kívánságát.

- Hopponáljunk a házunkhoz. – adott egy ötletet Vicky.

- Végül is, miért is ne? – megfogták egymás kezét, és a főhadiszállásra összpontosítottak.

- Mi történt itt? – kiáltott fel Vicky. Házuk helyén egy temető állt… A kis csapat bevetette magát a sírkövek közé, hogy megtudják, melyik korban vannak… ám az ott látottak nem kecsegtettek valami túl fényesen…

- Áááá!!! – sikított fel Sophie, nem tudta levenni a szemét a sírfeliratról.

- Sophie Davis, élt 17 évet. Született 1990. június huszonharmadikán, meghalt 2007. december negyedikén.– Draco még épp időben kapta el a szőkeséget, aki megszédült a hallottaktól. – Egy sírba kerültem veled – vigyorgott Draco, mert lejjebb megtalálta a saját nevét is.

- Jesszus, itt valami hatalmas nagy csata lehetett… - motyogta Vicky. Megtalálták Judy, Rupertron, Fred, Molly, Lupin, Monstro, Narcissa, Ilúvatar és még egy rakás ismeretlen embernek a sírját. Kísértetiesen mindenki egy napon távozott a másik világba…

- Milyen évet írhatunk most? – Dracot nem nagyon izgatta az a tudat, hogy elvileg decemberben leli majd a halálát… - Ne nézzetek már rám így, ha a jó ügy érdekében távozok a másvilágra, akkor az engem büszkeséggel tölt el! Jó, persze, gyarló ember vagyok, és foggal-körömmel ragaszkodni fogok az evilági léthez, de ha eljött az időnk, akkor mennünk kell! És ezen semmi sem változtathat… a végzetünket nem tudjuk elkerülni.

- Csak én élem túl a halál-tusát? – Vicky legörnyedt barátnője nyughelye mellé.

- Inkább álljunk tovább… - Fred elcibálta barátnőjét, Draco Sophiet támogatta.

- Ez lett gyönyörű Magyarországból! – Sophie nem csak magát, hanem hazáját, a barátait és Dracot is siratta. Budai rakparton sétáltak, még a Duna is feketén hömpölygött tovább, néha feldobott egy-egy holttestet a víz tetejére. Útjukat a vár felé folytatták… elképzelésük sincs, hogy mi hajtja őket, csak minél messzebb kerülni ezektől a borzalmaktól.

- Nem bírom! – Vicky nekidőlt a várfalnak, és csak zokogott… egyszer csak eltűnt mögüle a fal, és egy kis rés lett látható… mind a négyen bemásztak a rejtekajtón, és elindultak a kis folyosón. Fred ment elől, mögötte Vic és Sophie, a sort Draco zárta. – Pálca legyen kézben… már, akinek van! – Sophie tehetetlennek érezte magát hőn szeretett pálcája nélkül. Tíz perc folyamatos gyaloglás után, egy makulátlanul tiszta szobában találták magukat. Frizsider, gáztűzhely, ebédlő asztal, mosogató, edényes polcok, és egy ajtó. Weasley óvatosan benyitott, de nem volt okuk a félelemre, sehol sem tartózkodott senki. A nappali középen egy bőrkanapé foglalt helyett, mellette két fotel, szemben egy kandalló, amiben mágikus tűz égett. Egy hatalmas könyves polc foglalt helyett egy óriási világtérkép mellett… először lekötötte figyelmüket az a tény, hogy a szobából vagy tíz ajtó nyílik, de az ajtók folyton változtatják a helyüket.

- Nagyon kellemesen éreztük itt magunkat. Reméljük Kaliforniában még találkozunk! Üdvözlettel a Morrison család – olvasta fel a térkép alatti szövegek közül az elsőt Vicky.

- Anyás, a hűtőben van kaja, és találtam négy palack vajsört is – Fred zsákmánnyal a kezében lépett barátnője mellé.

- Életeket mentettetek, köszönjük, hogy itt tölthettünk pár nyugodt éjszakát… holnap hatalmas csatának nézünk elébe, reméljük a varázslótársadalom megmenekül; Victoria Silver, Sophie és Judy Davis, Draco Malfoy, Ron, Fred, George és Ginny Weasley, Roxie Turner és Ilúvatar, Rupertron Goldstein. Kétezer-hét december harmadika. –Sophie lerogyott a bőr fotelbe…

- Köszönjük, hogy itt lehettünk. Dean Thomas és családja. Kétezer-nyolc február másodika.

            Hasonló feliratok díszítették a fal többi részét is, a térképen x-szel jelölték az emberek, hogy honnan jöttek… voltak itt bizony Afrikából, Angliából, Finnországból és még sorolhatnánk…

- Eljöttem évfordulót tartani… egyedül… Roxie Turner. 2008. december harmadika.

- Úristen, Roxie minden évben eljött ide… az utolsó felirat, amit itt hagyott 2020. december 3. – Vicky megrökönyödötten bámulta az írásokat.

- Remek rejtekhely, remélem egyszer visszamehetünk a saját házunkba. Hermione Granger, Victor Krum és két gyermekünk; Victoria és Ronald Krum. 2021. május 15. – Draco hangja megbicsaklott…

- Tizennégy évvel később vagyunk… - motyogta Vic. – És semmi élet sincsen… Egyszerűen ezt nem hagyhatjuk! Le kell számolnunk Voldemorttal, és ha ehhez fel kell támasszuk Harryt, akkor megtesszük azt is! – a lány arcán két kövér könnycsepp gurult le, amit Fred gyengéden letörölt.

- Nem hagyhatjuk, hogy minden barátunk meghaljon! – Draco arcán elszántság tükröződött.

- Mi a fenének hozott ide minket az a vacak nyaklánc? – Sophie nem bírt feltápászkodni a fotelből. – Azért, hogy megtudjuk, hogy nincs jövőnk? Hogy az emberiségből semmi sem maradt Voldemort rémuralma alatt? Hogy mindenki retteg és a föld alá kényszerült?

- Cica… - Draco letérdelt a lány elé – a medál csak figyelmeztetni akart minket, hogy mi lesz akkor, ha nem készülünk fel a csatára.

Sophie könnyes szemmel rázta a fejét;

- Ez olyan igazságtalan! Miért pont a mi életünkben történik ez? Az a nyomorék Voldemort miért nem bírt hamarabb megszületni, vagy később? Egyáltalán mi végett jött a világra? Senkinek sem tesz vele jót! Csak családokat szakít szét, csak emberek életét teszi tönkre, megnyomorítja az emberiséget…

            Draco és Vicky nyugtatgatták a lányt, Fred addig telezabálta magát.

- Vissza kell mennünk, hogy harcoljunk! – mindenki Sophiera várt… a szőkeség felpattant a helyéről, és kikapta Fred kezéből a pálcát.

- Mit csin…?

Sophie hatalmas betűkkel felírta a szabadon maradt helyre; NE ADJÁTOK FEL! A REMÉNY BENNEM ADDIG ÉL, AMÍG ÉN ÉLETBEN TARTOM! 2007. szeptember 15. Sophie Davis, Fred Weasley, Victoria Silver és Draco Malfoy

- Felőlem indulhatunk! – Sophie arcán elszántság tükröződött…

Mind a négyen erősen összekapaszkodtak, majd megérintették a medált.
- Vicky, már csak te élsz, te mondd ki az úti célt… vagyis kort… - szólt Sophie.
- Okés… 2007 – kezdte a lány tárgyilagos hangon, és még egy pillantást vetett a szobára. – ÁLLJ! –kiáltott fel hirtelen.
- Mi van? – kérdezték a többiek, a medál a földön landolt.
- Az a kép… Az… Én vagyok! – mondta halkan, egész testében remegve.
Mindenki követte Vic tekintetét. A konyhában, a tűzhely fölött kormos fénykép volt látható a lányról. Arca eltorzult a dühtől, szeme vészesen csillogott.
- Nem… ez nem te vagy – jelentette ki Sophie ellentmondást nem tűrő hangon. – Te még soha nem néztél ki ilyen… veszélyesen.
Fred közelebb lépett a képhez.
- Ez olyan, mintha már vagy ezerszer felgyújtották volna. Csak úgy tűnik, mindig restaurálja magát.
- Mondom, hogy nem te vagy, te ilyet nem tudsz – vigyorodott el Sophie.

Vic nem figyelt a lányra, Fred arcát nézte mereven. A fiú a képet bámulva elmosolyodott. Majd a mosoly döbbenetbe csapott át, azután rémület vette át a helyét. Határozott lépésekkel hátrált a képtől, és Vic szemébe nézett.
- Mi van? – kérdezte ijedten Vic.
Fred még egy ideig figyelte a lány kék szemeit, majd szó nélkül átölelte őt.
- Semmi – suttogta. – Menjünk innen.
- Nem! – szólt Vic erélyes hangon, és kiszabadította magát az ölelésből. A képhez loholt, és fennhangon kezdte el olvasni a kép alján található írást.
- Victoria Silver, a legmegátalkodottabb áruló, ártatlan boszorkányok és varázslók tömkelege köszönheti neki a halálát. A Végső Összecsapásban hidegvérrel tette el láb alól családját, szerelmét és leghűségesebb barátait – Vic hangja megbicsaklott, és zokogásban tört ki. – Én nem… Az nem lehet…
Fred a döbbent Sophiet és Dracót faképnél hagyva a lányhoz lépett, ismét átölelte, és csókot nyomott könnyáztatta arcára.
- Ez valami tévedés lesz – nyugtatgatta.
- De hát én nem… - hirtelen megakadt, és értetlenkedve nézett barátjára. – Honnan tudod, hogy nem vagyok áruló?
- Ugyan. Annál már jobban ismerlek téged. Láttam volna a szemedben.
- Ki kell találnunk, mi történhetett – kapcsolódott be Draco a beszélgetésbe.
- Hogyhogy mi? Valami hülye összetévesztette Vicet valaki mással – mondta Sophie.
- Nem… Én szerintem igaz lehet, amit a kép ír…
- Úgy gondolod, Vicky képes volt kinyírni téged, Sophiet és engem? – Fred fenyegetően nézett a fiúra.
- Nem. Én úgy gondolom, képes lesz.
Sophie tátott szájjal bámulta barátját.
- Várjatok! Hadd magyarázzam el. Nézzetek körbe. Tele van ez a hely a harc után menedéket kereső emberek üzeneteivel. Vic túlélte a harcot, tőle még sincs itt semmi. Roxie mindig egyedül tért vissza ide. Tehát Vic tényleg átállhatott… vagyis át fog állni a sötét oldalra.
- Vagy csak nem volt esélye idejönni, mivel valaki elhíresztelte róla, hogy áruló – szólt élesen Fred.
- Nem – Sophie és Fred döbbenten nézett a határozottan beszélő Vicre. – Mi van, ha tényleg átálltam? Ne azzal foglalkozzunk, hogy ki tévedett és hogyan, hanem hogy milyen veszélyt jelentek a számotokra.
- Semmilyet. Ez az egész csak valami baromság lehet – mondta Fred.
- És mi van, ha nem?
- Vicky, mi bízunk benned, tudjuk, hogy nem vagy áruló – szólt Sophie.
- Még. Arra kéne rájönnünk, hogy miért leszek azzá. És hogy hogyan öllek meg titeket és a többi áldozatomat. Pontosabban az lenne a fontos, hogyan akadályozhattok meg ebben.
- Megölünk – válaszolta Draco. – Úgy értem, nem most! Majd akkor! Ha bebizonyosodik róla, hogy áruló – tette hozzá, látva Fred és Sophie gyilkos tekintetét.
- És hogy bizonyítod be rólam? Hiszen sikerült átvernem titeket, 2007. december 3-án itt ültem veletek!
- De most már gyanakodni fogunk rád – szólt halkan Fred.
- Én meg tudni fogom, hogy gyanakodtok, és még óvatosabb leszek! – érvelt Vic. – Igaza van Draconak. Én nem élhetek a harc napján.
- NEM! – kiáltott fel Sophie és Fred egyszerre.
- Vagy én nem élek, vagy ti nem fogtok – mondta ridegen Vic.
- De nem fogunk megölni! Hiszen ártatlan vagy! – mondta kétségbeesetten Fred.
- Nem is akarok meghalni. Csak nem akarok aznap élni.
Sophiék értetlenkedve néztek Vicre.
- Hát nem értitek? Én már éltem 1848-ban, az ős-ős-ős-korban, sőt, még 2021-ben is! Nem olyan nagy kérés, hogy 2007 egyik napján ne éljek!
- Anyás, de okos vagy, csajszi – vigyorodott el Sophie. – Okés, probléma megoldva, most szépen visszatérünk a saját korunkba, aztán majd december harmadikán elrepítünk téged valami korba, és a harc után érted megy valaki.
- Nem jó. Ha én áruló leszek, tuti tenni fogok valamit az ellen, hogy harmadikán eltüntessetek az útból.
- És most azt várod el tőlünk, hogy belőjük az utolsó olyan pillanatot, mikor még nem vagy áruló, és akkor reptessünk el téged? – kérdezte szkeptikusan Draco.
- Nem. Én itt maradok. Vagyishogy most maradok. Ebben a korban.
- Azt már nem! December még irtó messze van, én nem bírom ki addig nélküled! – ellenkezett Fred.
- De hiszen bármikor meglátogathatsz – kacsintott Vic. – Voldemort pusztulása után pedig már nem fogok veszélyt jelenteni rátok, hiszen már nem lesz kinek eláruljalak titeket. Szóval akkor visszatérhetek a saját időmbe. Vagyis hát a tietekbe.
- Feltéve, hogy lesz, aki eljön érted. Mi van, ha mind meghalunk? Örökre itt ragadsz? – kötött bele Sophie.
- Akkor meg nem mindegy, hogy hol… mikor vagyok egyedül?
Sophie bár nehezen, de elfogadta Vic magyarázatát.
- Nem maradhatsz itt – szólt határozottan Weasley.
- De Fred! Hát nem érted? Nincs más lehetőség! – rimánkodott Vic.
- Nem, én úgy értem, hogy nem maradhatsz ezen a helyen. Földrajzilag. Hiszen ha betér ide egy jó boszorkány, és meglát téged, tuti megöl.
- Te figyelj, szerintem fel fog tűnni neki, hogy vagy 15 évvel fiatalabb vagyok, mint kéne.
- Szerintem, ha észrevesz, nem fog ilyeneken problémázni, előbb jár a varázspálcája, aztán az agya.
- Jaj már, Fred, akkor szerinted hova kéne mennem? Egyedül hol húzhatnám meg magam?
- Nem kell egyedül lenned. Itt maradok veled – mondta a fiú, és mélyen barátnője szemébe nézett.
- Szerinted itt hagyom a legeslegjobb barátnőmet a jövőben… a jövőben, ami szinte nincs is? – Sophie szemében ijedség csillant.

- Nincs más választásod – motyogta Vicky könnyektől küszködve.

- De van! Szépen hazajössz velünk!

- Sophie, meg kell értened, hogy ez nem így működik! – Vicky jó erősen megölelte barátnőjét – Én mindenkinek akkor teszek jót, ha itt maradok és várok négy hónapot. Akkor utána visszatérhetek hozzátok!

            A két lány egymás vállán zokogott… nehezen váltak el az útjaik, de szükségszerű volt megtenni ezt a lépést. Sophie remegő kézzel lépett oda Dracohoz, aki kimondta az úti célt…

- 2007. december negyedike, délelőtt tíz óra! – a szőkeség arcán értetlenség tükröződött, amikor elsötétült körülöttük minden…

-Mi a fenének jöttünk ide? – kiabálta. Egy forgalmas utcán találták magukat, nem messze a főhadiszállástól.

- Azért, hogy megtudjuk mi is történt… plusz, most átírtuk a múltat azzal, hogy Vickyt és Fredet száműztük abba a lyukba… így talán máshogy fog alakulni a csata kimenete!

- Megváltoztattuk a múltat a jelen segítségével, hogy legyen jövőnk – szipogott Sophie.

- Meg kell keressük a főhadiszállást, ám jegyezd meg, nem avatkozhatunk bele semmibe se!

- Jó, jó!

- Szereznünk kellene láthatatlanná tévő köpenyt…

- Szerintem nem jó ötlet bemenni a házunkba, rögtön kiszúrnánk magunkat.

- Igazad van, de akkor csak várjunk?

- Van más választásunk?

Draco megmarkolta a lány kezét, magához húzta és megcsókolta.

 

*

 

Fred és Vicky elkeseredetten ültek a kanapén és nézték a feliratokat a falon… A lány nem bírta levenni a szemét arról a bizonyos festményről.

- Édesem, jó lenne, ha nem emésztenéd magad, mert tudtommal nem adtad el a lelked az ördögnek.

- Még nem adtam el – javította ki epésen Fredet.

- Ismerlek, pontosan tudom, hogy ezzel az információval eszedbe sem jutna elárulni minket! És bízom benned!

Ekkor hirtelen feltárul az ajtó és egy szomorú tekintetű nő lépett be… amint meglátta Vickyt, előkapta a pálcáját, és kiáltott;

- Avada Kedavra!

- Protego! – reagálta le Fred hihetetlen sebességgel.

- Te álnok kígyó! – sziszegte a nő. – Cappitulatus! – Fred most nem volt olyan szerencsés, a pálcája hatalmas ívben egyenesen a nő kezébe repült. – Meg se próbáld! – szegezte rá Vickyre a varázspálcáját. – Invito! – immáron a két fiatal fegyvertelenül guggolt a sarokban. – Azt hittem Weasley te már régen halott vagy… úgy tűnik te sem a mi oldalunkon harcoltál. Bezzeg ti Ilúvatarban nem bíztatok… és erre lám, ki lett az áruló.

- Roxie? – nézett rá kérdően Vicky.

- Mi az aranyom, már meg sem ismersz? Eltelt igaz néhány év, hogy egymás mellett küzdöttünk a jóért… azóta megváltoztam, de mintha neked a bujkálás meg sem ártott volna. Gondolom a lelkiismereted azóta is tiszta maradt… - Vicky szemét elöntötték a könnyek – jaj, ugyan már, minek ez a színjáték, hisz mindannyian tudjuk, hogy saját kezeddel vetettél véget vagy tíz embernek… és az a tíz ember mind bízott benned!

- Elég legyen! – kiabálta Fred.

- Velem te ne beszéljél így Weasley ivadék – a szeme gyűlöletet sugárzott.

- Nem látod, hogy szenved? – mutatott némán zokogó barátnőjére. – Most mondani fogok neked valami érdekeset… Vicky még sohasem gyilkolt!

- Szerinted Ilúvatar csak alszik? – Roxie arcán egy hatalmas könnycsepp gurult végig.

- Ez a Vicky, aki előtted áll, tizenhat éves és még életében nem küldött senkire halálos átkot! – Fred teli torokból kiabált.

- Nem hiszem, hogy érdekel a mondandód. Megkeserítetted az életemet!

- A mi időnkben ez a tragédia meg se történt! – csattant fel a vörös hajú fiú.

- Hagyjad Fred, érthető, hogy gyűlöl… hiszen én vagyok mindennek az oka…

- Nem, küzdök érted Cica!

- Azt mondjátok, hogy ti még a történtek előtti időből jöttetek. Vagyis ti vagytok a múlt…

- Nem, te vagy a jövő… - motyogta Vic.

- Hiszel nekünk? – csillant fel Fred szeme.

- Szóval, ha most megöllek, azzal megakadályozom az egész lavinát? – Roxie felemelte a varázspálcáját és elmotyogta az átkot…

 

*

 

- Meddig gubbasztunk még itt a bokorban? – nyöszörgött Sophie.

- Amíg csak kell… ne idegeskedj, nekünk nem eshet bajunk, ha itt maradunk a rejtekhelyen.

- És, ha itt megölnek minket?

- Akkor meghalunk – vont vállat egyszerűen Draco. – De, ha valami bajod lesz, megölök mindenkit – vigyorgott a mardekáros fiú. – Bár, ha mindegy úgy megy, ahogy, akkor még van három hónapunk.

- Milyen derűlátó vagy – suttogta a szőke hajú lány.

- Nem, csak próbálom könnyedén venni a jövőnket.

Ekkor hirtelen egy hatalmas robbanás rázta meg a földet, vagy ötven halálfaló hopponált a főhadiszállás elé.

- Jesszusom – motyogta a lány – De ők miért látják a házunk? Hisz Fideliusz bűbájjal van védve.

- Valószínűleg a titokgazda elárulta nekik a titkot…

- Vicky sose tenne ilyet.

- Most elvileg Vickynek itt sem kellene lennie… tudod, ő a jövőben van. Így nem árulhatott el minket.

- De jó. Akkor lehet, hogy eddig sem ő volt a tégla – csillant fel Sophie szeme. A halálfalók felgyújtották a főhadiszállás tetejét, mindenhonnan ömlött a füst. A bent tartózkodók kirohantak az utcára… balszerencséjükre. Mr. Weasley, Mrs. Weasley, Judy, Roxie, Ilúvatar, Draco, Sophie, Vicky, Fred, George, Ron, Hermione, Ginny, Lupin, Tonks és még vagy tízen. Ekkor kezdetét vette a hatalmas nagy küzdelem.

Mindenki-mindenkire szórta az átkokat, nem lehetett kivenni, hogy ki kinek az ellensége, és ki kinek a szövetségese. Maga Voldemort az első sorban küldte a halálos átkokat Vicky és Sophie felé, ám a lányok könnyedén hárítottak. Greyback Dracot szemelte ki magának, Bellatrix Fredet és még sorolhatnám.

            Sophie erősen markolta Draco kezét, nem bírta tétlenül nézni azt, ahogy szerettei és ő ott veszik a csatamezőn. Malfoy le sem vette a szemét Vickyről…

- Várjunk csak, ez a lány mi a fenét keres itt? Tehát azzal, hogy ott hagytuk a jövőben, mit sem értünk – sziszegte a fiú.

- Jé, tényleg ott küzd velem – mosolygott Sophie.

            Már rengetegen feküdtek a földön… Draco hihetetlen ügyességgel küldte az ártásokat támadóira, ám azok ki tudtak védeni mindent… Egyik pillanatban összedőlt a ház… minden szem a romokra szegeződött egy másodpercre, majd folyt tovább a küzdelem… aki Voldemort útjába került, az mind meghalt… Az első jelentős veszteség Fred volt… a halálos átok hasba találta, torz vigyorral hullt a földre…

            Sophie felzokogott, Draco még erősebben markolta a lány kezét.

Nott vette fel a kesztyűt a szőkeséggel… a lány könnyedén hárított mindent, amikor… Vicky mögötte állt, és csak szemlélte az eseményeket. A szemét barátnőjére szegezte, aki neki háttal állt… ekkor meglendítette a pálcáját és elhagyta száját a legnagyobb borzalom;

- Avada Kedavra! – a zöld fénysugár egyenesen Sophie háta közepébe talált… a lány holtan esett össze.

Draco szeméből előbuggyantak a könnycseppek… Sophie magához húzta a fiút és megcsókolta. Az arcuk maszatos volt a sírástól…

- Szeretlek – suttogta a fiú.

            Vicky arca meg sem rezdült hajdani legjobb barátnője láttán… folytatta tovább a gyilkolást… először Georgeot majd Ilúvatart végezte ki… senki sem figyelt a lányra, mivel mindenki azt hitte, hogy a jók oldalán küzd. Tévedtek… és ezért az életükkel fizetnek.

Draco éppen beugrott az egyik rom mögé, amikor Voldemort elindult felé… a szemében a gyűlölet fényes szikrája izzott. A mardekáros észre sem vette, hogy a Sötét Nagyúr hátulról közeledik… De nem ők adták le, a számára véget jelentő átkot, hanem Bellatrix… Narcissa sikolyától visszhangzott a táj… Voldemort arcán diadalittas mosoly terült el, odalépett a halott fiúhoz, és letépte a nyakáról a medált…

- Már csak Pottert kell megtalálnom… - sziszegte.

-Azt hiszem, eleget láttunk – motyogta Draco.

- Menjünk el a jövőbe Vickyért… így sem oldódott meg semmi sem… - Sophie arcáról a könny patakokban hullott.

Elsötétült minden körülöttük…

Draco csak egy zöld villanást látott, majd Sophie a földre hanyatlott.
- NEEEEEEEEE! – visította Vic Draco háta mögött.
Roxie értetlenül nézte a jelenetet.
- Ti… Ti meghaltatok…
- Nem! Mi meg fogunk halni! – szólt Fred, riadtan nézve Sophie mozdulatlan alakját.
- Megölted… MEGÖLTED! – ordított Vic, és a dermedten álló Dracót félrelökve Sophiehoz rohant.
- Nem… az nem lehet! – szólt síron túli hangon a fiú.
Roxie arcán rémület tükröződött.
- Én nem… én nem akartam… én csak – nem tudta befejezni a mondatot, mert Fred, kikapva Draco kezéből a varázspálcát, egy intéssel elkábította.
Fred letérdelt Sophie mellé, és átölelte zokogó barátnőjét. Draco még mindig nem fogta fel, mi történt, csak bámulta a mozdulatlan testet.
- Vic… Vicky… ez nem segít rajta. Nyugodj meg, ő se szeretne így látni téged – súgta Fred.
- De már nem lát! Hát nem érted?! Meghalt! Pedig nem őt célozta Roxie! Hanem engem! Nekem kellett volna meghalnom!
- Dehogy kellett volna…
- Dehogynem, Draconak volt igaza! Meg kellett volna öljetek engem!
Draco, a neve hallatán kábán Vicre nézett.
- Te megöltél minket – mondta üres tekintettel.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük! – Fred szeme villámokat szórt.
- Nem… Úgy értem, láttuk… 2007. decemberében voltunk, és te is ott voltál. És megöltél minket – folytatta kábán.
Vic annyira ledöbbent, hogy abbahagyta a sírást.
- Úgy érted… ott voltam? De hát az nem lehet! Én itt vagyok!
- De valahogy megint oda kerültél – mondta Malfoy. – Azért jöttünk érted. Mert nem változtatott semmin se, hogy itt vagy…
- Miattam halt meg Sophie! – zokogott fel újra Vic.
- Tessék? – kérdezte egy hang.
Draco, Vic és Fred értetlenül néztek körbe a szobában.
- Valaki mondta a nevem… Mit akart? És különben is, mit kerestek a földön? – folytatta a gazdátlan hang.
- Sophie? – kérdezte bátortalanul Vic.
- Mi van már? – hallatszott a válasz.
- Mi ez? A szelleme? Vagy csak egy kép beszél? – kérdezte halkan Fred.
- Hogy mi van? – érdeklődött Sophie hangja. – Hát ezt meg hogy érted? Itt állok az orrod előtt, Weasley!
- Ez valami sötét varázslat lesz… - mondta Draco.
- Aucs! – kiáltott fel fájdalmában Fred, és az orrához kapott.
- Én mondtam, hogy az orrodnál vagyok! Most már elhiszed? De mi ez, miért vagyok számotokra láthatatlan?
- Sophie… Te meghaltál… - suttogta Vic.
- Én ugyan nem… - hangzott a felelet.
- Akkor miért van ott a hullád? – kérdezte tárgyilagosan Fred.
- Miről beszélsz? Na jól van, elég volt gyerekek, egy ideig poén volt, de most már igazán abbahagyhatnátok ezt az egészet! – szólt ingerülten Sophie hangja.
Dracoék tanácstalanul néztek egymásra.
- Él – jelentette ki Vic határozottan.
- Még jó hogy! – hallatszott Sophie hangja.
- De hol van? – kérdezte Draco.
- Hát itt, te buta!
- És hogy került oda, ahol van? – folytatta Fred.
- Mi a franc van?
- Sophie, te most ne szólj bele ebbe! – kiáltott fel ingerülten Vic.
- De Vicky… Itt állok előttetek, teljes valómban! Itt a Converse cipőm, a farmerom, a pólóm… hé… hol van a medál?
Draco Sophie holttestének kihűlőben lévő nyakához nyúlt, és levette róla a nyakláncot.
- Ez nyitva van – jelentette ki.
- Hogy mi van? – kérdezte Vic.
- Kinyílt a medál… És tök üres… - magyarázta a mardekáros.
Döbbenten néztek a medálra.
- Mi a tökömről beszéltek? – kérdezte Sophie hangja.
- Csukd be! – tanácsolta Fred, tudomást sem véve Sophie újabb elmés megszólalásáról.
Draco engedelmeskedett. Egy sikoly hallatszott, majd csönd lett.
- Sophie? – szólt Vic. Nem kapott választ.
- Sophie?! – kiáltott Draco.
- Sophie Davis! – mondta fennhangon Fred.
- Tessék? – kérdezte Sophie hangja.
- Már azt hittük, eltűntél… - mondta Vic.
- Mi a franc bajod van, csajszi, itt fekszem a lábadnál – szólt a lány.
Sophie teste megmozdult. Vic felvisított rémületében.
- Jézusom, ilyen ijesztő vagyok? – kérdezte a szöszi, és felült.
- De-de h-hát te meghaltál! – dadogta barátnője.
- Jaj, már megint ezzel jössz? Már az előbb is mondtam, hogy izés…- nézett rá ingerülten Sophie. – Na jól van, tisztázzuk: nem haltam meg, maximum egy picit fáradt vagyok, ezért elaludtam…De amikor szóltatok nekem, mindkétszer válaszoltam.
- Most az előbb háromszor is szóltunk – jelentette ki Fred.
- Tényleg? Én csak a Sophie Davist hallottam…
- Várjunk csak… azt állítod, hogy az előbb is, mikor folyton belekotyogtál mindenbe, akkor is a testedben voltál? Csak, mert mi tényleg nem láttunk… - mondta Draco.
- Ez most komoly? Nem csak poén? – Sophie megvakarta az orrát. – Miért ilyen hideg az arcom?
- Mert halott voltál – nyögte be Vic.
- De közben éltél… Csak test nélkül… - magyarázta Fred.
- És mikor becsuktuk a medált, visszaköltözött beléd a lélek – fejezte be Draco.
- De mitől haltam meg? – kérdezte szkeptikusan a lány.
- Roxie kedavrájától.
- Az nem halálos átok volt! Csak kábító! Hiszen piros volt, láttam!
- Zöld volt, és a varázsszó is stimmelt – rázta a fejét Fred.
- De akkor hogyan…
- A medál mentett meg – közölte Draco, arcán a felismeréssel.
- Aha… de erre csak most jöttetek rá – mondta elgondolkodva Sophie, barátját szemlélve. – Akkor miért nem zokogtok, basszus? Nem is sajnáltok?! Én bezzeg bőgtem, mikor láttam, hogy meghaltok! – mutatott a két srácra agresszívan.

 

*

 

Judyék a Vár közelében bukkantak fel.
- Miért ide jöttünk? – kérdezte értetlenül Rupertron.
- Nem t’om, ez jutott először eszembe – húzta meg a vállát Davis.
- Jé, olyan ismerős ez a hely – mondta Ron.
- Ez a budai vár, kölyök! Tudod, Buda! A város, ahol eddig is voltál! Esetleg talán már járhattál itt! – szólt lenézően Judy.
- Nem, nem jártunk még itt… De nekem is ismerős… - George elgondolkodva nézte a várfalat.
- Azt hiszem talán mágiatörténeten láttunk róla képeket… Na most jönne jól Hermione!
- Öcsi, te zseni vagy! – csillant fel George szeme. – Itt volt a ’48-as kentaur-kobold háború elől menekülők búvóhelye!
A fiú közelebb lépett a falhoz, és pálcáját végighúzta rajta. Nem történt semmi sem. George nem adta fel, a fal mellett haladva húzta tovább a pálcát. A többiek értetlenül követték őt. Tizenöt perc és egy kilométer elteltével a falon egy rés jelent meg.
- Igen! – kiáltott fel büszkén George, és bemászott a résen. A többiek követték.
- Elég lepusztult állapotban van – fintorgott Judy, végignézve a véres szemétben úszó, közraktárhoz hasonlító szobán.
- Csinosítsuk ki! – mondta hatalmas lelkesedéssel Rupertron. A kis csapat munkához látott.

*

 

- Lemegyek és kifaggatom azt a Davist! – sziszegte idegesen Bella. Már vagy három órája szobroztak feleslegesen Vickyék nappalijában. Felforgatták az egész lakást, de semmit sem találtak… A könyv, amit Draco elejtett, mintha ott se lett volna… senki tudomást sem vett arról az átkozott kötetről, mert lekötötte a figyelmüket a medál utáni vágy.

- Azzal nem érünk el semmit, hogy megkínzod az árulót – szólt közbe szárazon Narcissa.

- De… jól érzem magam – vigyorogta gonoszul a nő, majd lesietett a pincébe. Megdöbbenésére csak az ájult őröket találta meg… - Mi a fene! – kiabálta. – Eltűntek! A mocskos vérárulók megszöktek!

- A Nagyúr nem fog örülni, főleg, ha megtudja, hogy már egy napja nem cselekszünk semmit se… - csóválta a fejét az egyik csuklyás alak.

- Nekem van egy ötletem… - suttogta izgatottan egy alacsony férfi sipító hangon. – Át kellene állítanunk valamelyiket a mi oldalunkra… és el kell érnünk, hogy szívből gyűlölje a társait…

 

*

 

- Mi fel se fogtuk, hogy elpatkoltál… - vigyorgott Fred.

- Nem vicces jó! Én Draco vállán sírtam… ugyanis, te haltál meg elsőnek… majd én következtem. Általad – mutatott barátnőjére.

- Az lehetetlen! Én nem tudnék nektek ártani! – Vicky arcán ijedség tükröződött.

- De sajnos majd képes leszel rá… csak rá kell jönnünk, hogy ezt mégis, hogy akadályozzuk meg? – Draco az arcát vakargatta.

- Annyira drágák vagytok, hogy nem fordultok el tőlem, pedig tudjátok, hogy én leszek a gyilkosotok! – Vic hálásan nézett a többiekre.

- Mire valók a barátok – mosolygott Sophie.

- Meg, ha most összevesznénk veled, akár az is lehetne a kiváltója a problémának. Szóval, ha veszekedni kezdek veled Silver, akkor légy szíves figyelmeztess, hogy az akár az életembe is kerülhet a későbbiekben – kacsintott Draco.

- Mit csinál itt ez a nő?  –mutatott a szőkeség a földön fekvő alakra.

- Ez Roxie. Épp meg akart ölni, csak téged talált el – tért vissza az eredeti témára Vicky.

- Értitek, már miért kell Voldemortnak az a nyüves medál? – Draco szeme felcsillant, de csak Fred fogta fel, hogy mire is céloz a mardekáros fiú.

- Elnyeli a halálos átkot, talán minden sötét mágiát magába szív? – Fred Draco kezében lévő medálra fókuszált.

- Nem… az nem lehet… hiszen én is viseltem, amikor meghaltam – motyogta a fiú.

- Lehet, hogy csak a szemből jövő támadástól véd – vélekedett Vicky.

- Vagy csak mázlim volt – vigyorgott a szőkeség. – Meg van írva, hogy mikor purcanok ki, addig ne is próbálkozzatok, felesleges!

- Azért visszaadom neked, jobban örülnék, ha téged védene – Draco odalépett a lányhoz, és a nyakába akasztotta a nyakéket.

- De miért lettem láthatatlan? Vagy a lelkem elhagyta a testemet?

- Mi van, ha az, azért történt, mert kinyílt a medál? – Fred unottan nézett maga elé.

- Szerintem, köze kell legyen a halálos átoknak ahhoz, hogy Sophie lelke elhagyta a testét… - Vicky odalépett barátnőjéhez, megszorította a kezét… ekkor egy kis szikrázás lépett fel közöttük, és elvesztették az eszméletüket…

            Képek lepték el az agyukat… A fátyolos boszorkány nyakában ott virított a medál… előkelően nézett szét a teremben, mindenhol varázslók és boszorkányok ifjú csemetéi foglaltak helyet… egyet értésben és békében megvoltak egymással. A nő éppen a legegyszerűbb bájital elkészítésében segített a kicsiknek, amikor megszólalt a csengő… a gyerekek kiözönlöttek a bájitaltan teremből… a nő egyedül maradt, szomorúan leroskadt a székre… már egy hete elvesztette azt, akit igazán szeretett. Nem csak azért, mert az illető a túlvilágra távozott, hanem, mert már előtte a többiek elüldözték a kastélyból… Miért nem tudott csak egy kicsit alkalmazkodni? Miért volt mániája az aranyvér? Miért nem tudta megérteni, hogy itt menedékre lelhet minden tehetséges diák? – gondolta keserűen.

- Hedvig! – a sziszegő hang csak úgy visszhangzott a teremben.

- Malazár? – kapta fel fejét a nő.

- Otthagytál engem…

- Nem volt más választásom! – suttogta könnyekkel küszködve.

- De! Neked viszont fontosabb volt a könyv védelme, mint az enyém…

- Ez hazugság! Egyáltalán mi vagy? Szellem? – a Hedvignek nevezett hátrálni kezdett, majd elesett az üstök között.

- Nem… még szellem se vagyok, nem volt választásom! Mivel nem haltam meg!

- Nem volt benned semmi élet… - a sírástól alig tudott beszélni a boszorkány.

- Ne felejtsd el, hogy a nyakamban volt a medál… csukd vissza, és akkor én megmenekülök!

A nő lenézett a nyakára, fel se tűnt neki, hogy a medalion résnyire nyitva van. Egy egyszerű mozdulattal összeillesztette… Hedvig felsikoltott fájdalmában, majd magába nyelte a nyaklánc.

- Ezzel meg is volnánk – Mardekár teljes valójában állt a terem közepén. – Micsoda ostoba nő, azt hitte, hogy engem jobban érdekel az ő sorsa, mint a sajátom? Nevetséges…

- Lányok, keljetek fel! – rázogatták őket a fiúk gyengéden.

            A két barátnő lassan felnyitotta a szemét… Sophie a medálhoz kapott, nem értette, hogy ezt most minek következtében nézhette végig…

- Hollóhát Hedvig szelleme van a nyakláncban – csillant fel Vicky szeme.

- Te is láttad? – meresztett hatalmas szemeket a szőkeség.

- Persze…

- Nekem már volt pár hasonló álmom… - gyorsan felvázolta miket látott, de csak most nyert teljes értelmet a történtek.

- Szerintem téged Hedvig szelleme védelmezett meg – mosolygott Draco.

-Hát az biztos, hogy nem Mardekáré– vonta meg a vállát a szöszi.

- Most mi legyen? Menjünk vissza… vagy dekkoljunk itt örökké? –Fred átölelte barátnőjét.

- Muszáj visszamennünk! – Vicky eltökéltnek látszódott.

- Egyet értek… nem kerülhetjük el a végzetünk! Le kell számolnunk Voldemort rémuralmával!

 
Fanfiction
 
Haláltánc
 
Holló
 
Malfoy kisregények
 
Pokol 14
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Nyilatkozat

A Harry Potter fanfictionök szereplői J. K. Rowling fantáziájának szüleménye.
Az oldalon található történetek írói csak kölcsönvették őket a maguk és mások szórakoztatására. Ebből semmilyen anyagi haszna nem származik senkinek.
Minden jog Rowlingé és a Warner Brosszé!

A személyes képek a tulajdonosuk beleegyezésével kerültek az oldalra.

 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak