3. fejezet

„Vigyázat, harapós!”

Kedd. Reggel hét óra huszonhárom perc. Főszereplőnk kapkodva szedelőzködött, ugyanis kicsit hosszúra nyúlt a szundítás. Azt se tudta, hol áll a feje, és valami szokatlan és felettébb fura kedély furakodott be a lényébe. Egy megfoghatatlan, de minden bizonnyal kellemetlen előrejelzése valami hatalmas port kavaró eseménynek. Esetleg események sorozatának. Mielőtt ez elkezdődhetett volna, előhalászta az órarendjét és megnézte, milyen órái lesznek:

* LLG: Legendás Lények Gondozása, Átválttan: Átváltoztatástan

* H: Hugrabug, M: Mardekár, G: Griffendél (közös órák)

Lilly káromkodott egyet, hogy rögtön Mágiatörivel kezdi a napot. Körbenézett a szobában, de ott Oszin és Cameron énekes kanáriáján kívül egy lélek sem tartózkodott. Gyorsan megfésülte haját – de a hajkefe belegabalyodott a hajába és bűbájjal tudta csak eltávolítani, amitől a fésű színe érdekes mód vörösbe váltott. Lilly megvonta a vállát, és kirohant a szobából. Majd ugyanazzal a lendülettel vissza is robogott, mert a táskáját az ágyon hagyta, hogy aztán ismételten lefusson a lépcsőn. Mire leért a csigalépcsőn, megszédült és kis híján el is esett. A nagyteremhez vezető úton, már kicsit lassított, nem mert futkosni, mint a veszett egér, mert érezte, hogy nem minden olyan harmonikus a szervezetében, mint ő szerette volna. Mire a Hollóhát asztalához ért, teljesen levert lett és utálta a világot. Gyűlölte, hogy mindig valamit elront, elesik, vagy bármi más sületlenséget tesz. Gyűlölte azt is, aki fennhangon mert nevetni, vagy épp sírt, és a folyosók egy-egy elrejtettebb zugaiban csókolózó párocskák zavarták a legjobban.

- Fú, hogy rúgnám őket szájba – futott át az agyán az ötlet. Majd felettes énje működésbe lépése után, megvétózta a dolgot. Így hát, minden galiba nélkül jutott el az asztalhoz. Morcosan huppant le Harper mellé.

- Szia szivi, mi a pálya? – köszönt neki a csávó.

- Harper, nem vagyok a szivid. Nagyon nem, és nincs semmilyen pálya – duzzogott a lány.

- Te tudod, Lill – nézett rá jelentőségteljesen, majd folytatta a reggeli étkezésnek nevezett produkcióját. Lilly ránézett a teli szájú, ételtől kidudorodó arcú Harperre, majd felhorkantott.

- Olyan vagy, mint egy pocok – hangoztatta elképzelését a lány.

- Egy hüpokramoszra jobban hasonlít – ült le Lillyvel szembe Xenophilius.

- Lovegood – kezdte Lilly. – Kora reggel nem vagyok vevő a poénjaidra…

- De a hüpokramosz létező állat – jött Lara hangja.

- Lovegood, fogd már fel, hogy nincsenek olyan hülye kis állatok, mint te hiszed – pattogott Charnelle. – Lara te meg ne legyél már ilyen hiszékeny – folytatta.

- De hát – kezdett bele Lara, de Lilly közbeszólt.

- Leszarom – küldött lesújtó pillantást a lány felé.

- Mi a baj Lill? – nézett a dühöngő barátjára Seamus.

- Mi baj? Semmi, csak – kezdett bele mondandójába a lány szikrázó szemekkel, majd minden átmenet nélkül, a mondatát be sem fejezve, hüppögve borult a fiú vállára. Harper úgy elképedt, hogy a szája is tátva maradt, majd észbe kapva megveregette a lány vállát, aki a sírás szélén állt.

- Szóval? – szólt csendesen Harper.

- Rosszul vagyok – suttogta elhalóan a lány és a könnyeivel küszködött.

- De, mégis mid fáj? – faggatta tovább a fiú.

- Nem tudom, semmim, de valami belül mar… szinte felemészt – nyöszörgött a lány.

- Aha – mondta a fiú, amin Lilly igencsak felhúzta magát. Ő itt a szenvedések szenvedését állja ki, mire Harper csak annyit mond, hogy „aha”. Ezt a gondolatát meg is osztotta a fiúval, aki viszont teljesen értetlenül állt a tények felett. – Eddig nem is volt arról szó, hogy szenvedsz, csak valami marásról – védekezett Harper.

- Jaj, ezt te nem értheted – csattant fel a lány és felpattant a helyéről.

- Most hova mész? Még nem is ettél semmit – rángatta vissza a padra.

- Akkor eszek, amikor akarok – jelentette ki a lány.

- De ha így folytatod, elfogysz – pillantott Lillyre.

- Ne idegesíts már még az alakom miatt is – ment fel a lányban még jobban a pumpa.

- De…

- Semmi de, hallottam mit mondtál – kelt fel ismét a helyéről a lány és átviharzott a griffendéles asztalhoz, Sirius mellé. A fiú először észre se vette, majd miután Remus megrúgta az asztal alatt, meglepődött unokahúga jelenlétén.

- Hát te?

- Neked is szia, Sirius… meg a többieknek – nézett Potterre, Lupinra és Pettigrew-ra.

- Ja-ja, szia – köszönt a fiú. – Segíth…

- Nem – vágott közbe a lány és se szó se beszéd, elvette Sirius elől a tányérját és nekikezdett a reggelinek. Sirius megvonta a vállát és elcsente Potter egyik szendvicsét.

- Na – nézett Siriusra James.

- De Lilly lenyúlta a kajám – szólt játékosan Sirius.

- Ne legyetek már ilyen gyerekesek – csattant fel a lány.

- Bocsi mami – vigyorodott el Black.

- Haha, nagyon vicces. Hopp elfelejtettem nevetni – tette hozzá a lány.

- És minek köszönhetjük látogatásod? – szólt Remus kellemes hangja.

- Harper idegesítő, Lovegood barom, Lufkin meg fárasztó – foglalta össze a lány.

- Előfordul néha – vont vállat James. Bár a vállrándítást kihagyhatta volna, mert a lányban megint kezdett valami bekattanni.

- Potter, te meg nem ismered a fésűt? – kérdezte minden érdeklődés nélkül Lilly.

- Melyiket? – nézett rá ártatlanul.

- Tudod, olyan kicsit hosszúkás, és arra kell használni, hogy megkeféld a hajad, hogy ne nézzél úgy ki, mint egy nyomorék – jött Lilly ideges hangja. A fiúk dőltek a röhögéstől, mire a lány a mondata végére ért, és ezt Lilly nagyon nem értékelte. Felemelte villáját, szemei villogtak és úgy folytatta tovább. – És jó lenne, ha nem forgatnátok ki a szavaim, még ha többértelműek is.

- Meg… meg se szólaltunk – kapkodta a levegőt Sirius a nevetéstől. Lilly hihetetlenül dühös lett és érezte, hogy átjárja az erő, bár ezt ő nem akarta és uralni se tudta. Amint élesen Siriusra pillantott a szemei vörösen felizzottak, csillogó aranyszínű köröcskékkel körbe véve. A fiúba azon nyomban belefagyott a röhögés és a félbe maradt nevetéstől félig nyitva tartott száját becsukta és nyelt egyet. Lilly úgy érezte, mintha tüzes burokba került volna, aztán semmi.

Az érzés olyan hirtelen tovaszállt, mint ahogy jött. Black hitetlenkedve nézett unokatestvérére, aki viszont az ételnek szentelte már a figyelmét, ám nem feledte a forróságot. A lány szemei újra könnybe lábadtak, és a tányérja fölé hajolt, így a fiúk nem láthatták, mivel a haja az arcába omlott. Lilly rágta-rágta a szájában lévő falatot, de csak nem tudta lenyelni, így lenyúlta a szemben ülő Lupin poharát és ivott belőle. Mire visszatette a poharat az asztalra, szinte teljes teste remegett. Se szó, se beszéd, felállt az asztaltól és sietős léptekkel távozott.

A Nagyterem előtt egy kisebb griffendéles lánycsapat verődött össze. A kör közepén Evans állt és hihetetlenül sugárzó arccal tartott kiselőadást barátnőinek. Lilly, hogy elvonja figyelmét a teljes letargiától, nem messze az ajtótól, a falnak dőlt és onnan hallgatta a vörös hajú lány meséjét.

- És akkor apuci, azt mondta, hogyha csupi jó jegyet szerzizzek, majd vesz nekem egy rózsacín cipcsit – Lilly a felét nem értette, amit Evans gügyögött, viszont jót vidult a griffendéles nyávogásán. – És azt is mondizta, hogy vesz hozzá egy pink napszemcsit és lilci topcsit. Értitek lilci… pont mint Lilcsy – vihogta el magát Evans, mire az összes-többi lány is követte a példáját. Lilly viszont ettől a hiénaszerű vihogástól oly mértékben felhúzta magát, hogy úgy érezte, menten megátkoz valakit, hogy levezethesse feszültségét. Így jobbnak látta tovább menni, mielőtt talál megfelelő alanyt a kísérletre – miszerint a dühöt levezeti-e egy jó kis párbaj.

Elindult a Mágiatöri terembe. Útközben még dühöngött egy kicsit, de a fagyos reggeli szellő, ami a nyitott ablakon át jött a folyosóra, hamar lehűtötte. Megállt a nem túl nagy, de mégis tekintélyt parancsoló, míves ablak előtt. Rákönyökölt a párkányra és onnan szemlélte a Roxfort tavát, és a füves domboldalt, a Tiltott Rengeteg fái fölül időnként felröppenő varjúsereget. Érdekes esemény bontakozott ki a domboldalról érkező Hagrid és Bimba professzor jelenlétében.

Hagrid, egy ember nagyságú fát vitt a kezében, miközben Bimba valami bűbájt szórhatott a fára, mivel az folyamatosan kék fényben pompázott. A kastély egyik sarkánál megálltak, és Bimba professzor varázslat segítségével hatalmas gödröt teremtett, majd Hagrid bele helyezte a fát. Ezek után az asszony odahajolt a fához, és a gyökerét betemette a friss humusszal. Amint hátralépett a nő, a fa elkezdett a gyatra kis ágacskáival csapkodni, majd megcsavarta törzsét és úgy próbálta elérni a két alakot. Lilly felhúzta a szemöldökét. Nem értette, miért kell egy iskolába Fúriafüzet ültetni. A jelzőcsengetés zökkentette ki a merengéséből, és folytatta útját a terem felé.

Ott már várták barátai, és minden baki nélkül el is kezdődött a hosszú, unalmas óra. Lilly halálra unta magát a monoton hangon dünnyögő kísértet előadásán. Egyszer érezte is, hogy koppan a feje az asztalon, majd gyorsan felkapta. Körülnézett és látta, hogy az osztály fele az igazak álmát alussza. Beka volt talán az egyetlen, aki a professzorra figyelt, és folyamatosan körmölt. Cameron is időnként írt valamit a pergamenjére, de csak hogy elfoglalja magát. Harper az asztalon könyökölt és Lillyt bámulta.

- Mi van? – suttogta oda a lány. Harper megrázta a fejét, majd a pergamenje széléből letépett egy darabot és írni kezdett. Végeztével a lánynak dobta a papír fecnit.

„Gyönyörű vagy” – írta a fiú. Lilly nézte a szavakat, majd sötéten elmosolyodott és válaszolt neki.

„Tudom, mondták már páran. Mit akarsz?” – írta sercegő pennával a lány, majd visszaküldte a feladónak a levelet. Pár perc elteltével Lilly hátranézett, hogy mi tart ennyi ideig a fiúnak, de az már Rhadéval beszélgetett. A lány is tépett magának egy lapot, és írt a fiúnak.

„Mi van? Megsértődtél?” Majd hátradobta a levelet. Hallotta, hogy Harper felemeli a tollát és elkezd írni, majd a cetli, Lilly asztalán landolt.

„Aha :P” Olvasta Lilly a választ, majd hátra fordult. Harper vigyorgó arcával találta szemben magát, aztán előre fordult és az óra további részében próbált már Binnsre összpontosítani, de még a holtak is unták a témát. A tanáron is látszott, hogy nem a legkedveltebb témái közé tartoznak a bevezetőórák. A kicsengőt nem mindenki hallotta szívesen – a társaság az a fele, amelyik aludt. Lilly viszont örült, hogy végre elmehet, mert unta az agyát az első húsz perc után, és a felét fel sem fogta abból, amit a professzor mondott.

- Anyás, ilyen egy gagyi órát – ásított kifele jövet Lilly. Harper és Rhade élénk beszélgetést folytattak, de Beka, teljesen be volt pörögve.

- Szerintem tök jó volt – lelkendezett a lány.

- Az óra melyik része? Amelyiken aludtam, az tényleg jó volt – szólt laposakat pislantva Cameron. Erre Beka mosolya némileg lehervadt, de szemei csillogtak.

- Jut eszembe, holnap lesz a kis szerelmeitek válogatása – jegyezte meg Lilly.

- És mikor? – vigyorodott el Cameron.

- Pf… Honnan tudjam? Tegnap mondta még Potter...

- Jamie? – kapta fel fejét Beka.

- Hány Pottert ismersz még? – pillantott barátnőjére Lilly. – Na, szóval, tegnap mondta Jamie baby, de elég nagyképű volt – tette hozzá a lány.

- Nem baj, neki elnézzük. De csak mert édi! – mondta bárgyú vigyorral Valentine.

- Oh, mein Gott! – szisszentett fel Charnelle és elszörnyülködve nézett Bekára.

- Te, Lilly, most német vagy francia? – lépett a lány mellé Harper.

- Attól függ, hogy mi – válaszolta a lány sejtelmesen, mire a fiúk elröhögték magukat.

- Ugye most nem arra gondolt? – ráncolta össze homlokát Cameron.

- Szerinted? Mindig arra gondol – suttogta hangosan neki Beka.

- Hé! Én is itt vagyok! Amúgy nem is mindig, ha mindig Arra gondolnék, akkor pasi lennék – védekezett Lilly.

- És akkor ő mondja, hogy kicsi még a szerelemhez – válaszolta Bekának Cameron.

- Ez az. Akkor most gondoljuk el, milyen lesz öt év múlva.

- Elég ahhoz négy év is, az ő esetében.

- Vagy három – mondta vigyorogva Lilly.

- Jaj, nem akarok belegondolni, hogy még ennél is lehet perverzebb – sóhajtott Beka.

- Most mi bajotok? Nem vétkeztem… még – tette hozzá, mire a két fiú újfent röhögött.

- Na, jó, inkább mondd, hogy milyen óra lesz – terelte a korának megfelelő témára a beszélgetést Beka.

- Mi van? Nektek nincs órarendetek? – csattant fel Lilly, miközben elkezdett kutatni a táskájában. – Dupla átváltoztatás tan a griffisekkel – fintorodott el a lány.

- Tényleg, a Griffendélben is van egy helyes csávó – derült fel Cameron arca.

- Sirius és Jamie baby? – nézett a lányra Lilly.

- Ők is, de az évfolyamunkba is jár egy és aaaah, olyan ari – álmodozott Cameron, mire Lilly megfogta a lány karját. Az értetlenkedve ránézett.

- Csak hogy el ne szállj – forgatta Lilly a szemeit. – Na, mesélj a Griffendél Adonisáról.

- Hááááát – vigyorodott el Cameron. – Magas, fekete tüsis hajú és barna szemű – sóhajtott Cameron.

- Kíváncsi vagyok rá – mondta Lilly. – Bár ha ugyanolyan beképzelt, mint James, nem sokra megyünk vele – húzta el a száját.

- Miért? Mit akarunk vele csinálni? – csapódott Lara a csapathoz.

- Inkább mit nem? – húzta fel szemöldökét Lilly, mire Beka csak fájdalmasan nyögött egyet.

- Valaki üsse le, könyörgöm – emelte a plafonra a tekintetét Cameron.

- Ez az, gyere, üss meg! Úgyis sok a levezetetlen energiám – vigyorodott el ördögien Lilly és bokszolt egyet a levegőbe.

- Mi ez a hirtelen változás, cicám? – kérdezte Harper Lillytől.

- Kígyó vagyok, nem cica – öltött nyelvet a lány. – Egyébként meg ssssssz ssssz.

- Na, most nagyon megijesztettél – vigyorodott el a fiú.

- Ez azt jelenti, vigyázat harapok – hallatott sátáni kacajt a lány.

- Ha csak ezen múlik – legyintett egyet pálcájával Harper, és megjelent Lilly nyakában egy fából készült tábla, amire vörös betűkkel fel volt vésve: „Vigyázat, harapós!” A lány lepillantott a nyakában függő dologra, és azonnal előkapta a pálcáját.

- HARPER! – ordította. – Adonis átkozzon meg! Nem, inkább én magam, nem hagyom másra ezt az örömöt – húzta száját sötét mosolyra. – Rictusempra – lendítette ébenfa pálcáját, és egy vörös átok csapódott Harperbe.

- Büszke vagyok rád, ’hugi – tette a kezét Lilly vállára Sirius. A kiabálásra figyelt fel és odament Lillyhez, hogy segítsen neki, de nem tudta volna ő sem jobban végezni a dolgot.

- Li… Lííííí – visított Harper a nagy röhögés közben. A csiklandozó átok perfektül működött és a fiú kétrét hajolt a nagy „fájdalomban”.

- Drágám, én szóltam – nézte a nevető fiút Lilly, majd levette róla a bűbájt.

- Nem is – mondta tetetett sértődéssel Harper. – Csak azt mondtad, hogy harapsz…

- Azt tényleg szokott – mondta Sirius. – Iszonyat hegyesek a kiscsajnak a fogai – nosztalgiázott a Griffendél Sötét Adonisa.

- Jamie, mielőtt elröhögöd magad, nem úgy harapok, vagyis… szóval Sirit nem, ő a rokonom – mosolygott Lilly.

- De mást igen? – vigyorgott a másik fekete hajú griffendéles.

- Talán – mondta bujkáló mosollyal Lilly és tovább ment a folyosón. A griffendélesek pedig tovább tekeregtek az ellenkező irányba. – Egy szót se arról, hogy milyen cukik voltak – fordult meg Bekáékkal szemben, feltartott mutatóujjal.

- De akkor is – álmodozott Beka.

- Pápápápápápá – ütögette Lilly a fülét, és közben hangosan mondogatta, hogy ne hallja Beka vagy Cameron újabb áradozását. Egyszer csak megszólalt a becsengő, és kis csapatunk összenézett, majd rohanva közelítették a termet. Nagy szerencséjük volt, mert a tanárnő épp utánuk lépett be a terembe. Alig volt hely, így mindenki szétszórtan huppant le egy szabad székre. Így történt az, hogy Lilly egy meglepődött griffendéles padjába vágódott be.

A lány gyorsan elővette tanszereit és mereven McGalagonyra nézett. Mikor az, nem adta jelét, hogy ezt késésnek veszi, felsóhajtva dőlt hátra. Akkor vette csak észre, hogy nem más mellett foglalt helyet, mint Cameron imádott évfolyamtársa mellett. Mikor meglátta a fiút, a lélegzete is fennakadt, és megkövülten fordult Cameron felé. Lilly próbálta barátnőjétől elmutogatva megkérdezni, hogy erről a fiúról beszélt-e és mikor Cameron bólintott, csak egy fancsali képet vágott – tényleg helyes volt.

- Remek. Újabb griffendéles szépfiú – gondolta. Az óra érdekes volt, bár Lilly ezeket a dolgokat már tanulta a Beauxbatons-ban, így nem tartogatott túl sok újat a tanár. A duplaóra között tízperces szünetet tartottak, és ez alatt, a mellette ülő fiú meg is szólította Lillyt.

- Hello – köszönt. – Valentin Knightley vagyok – mutatkozott be a fiú. Lilly szórakozottan elmosolyodott a nevén.

- Lilly Charnelle – mondta főszereplőnk.

- Az én osztályomba is jár egy Lily, bár ő máshogy írja a nevét – szólt homlokráncolva a fiú. – Bár ő, nos… elég furcsa, na, mindegy – mosolyodott el.

- Evansre gondolsz? – pillantott a bal szélső padsorban ülő, nevetgélő vörös hajú lányra.

- Aha – szólt elmélázva, amint a vörösre pillantott. Lilly csak felhorkantott magában.

- Az a csaj is csak szép, de esze az nincs. Vagy lehet, hogy van, de nagyon jól titkolja – gondolta Lilly, miközben a fiú Evanst bambulta. – De most komolyan? Ki tesz rózsaszín szalagot a hajába?! Ráadásul vörös a haja, és nagyon nem illik hozzá… Az összes griffendéles fura. Biztos ez a furcsaság jön be a fiúknak. Jah, Jamie bébinek biztos, ahogy Evanst leste a vonaton – merengett magában Charnelle. – És olyan idegesítő fejhangja van a kiscsajnak, hogy egy perc alatt elszáll az agyam. Kíváncsi vagyok, hogy Siriusnak bejön-e a csaj. Ha igen, én letagadom, hogy rokonok vagyunk – vigyorodott el sötéten. – Mondjuk, amennyit azzal a Potter-gyerekkel lóg, gondolom az ízlésük is megegyezik – fintorodott el. – És Remus? Na, az ő véleményére kíváncsi lennék, mert az a csávó még a legnormálisabb a négyes fogat közül. Van abban a pasiban, valami megfoghatatlan és lenyűgöző, csak tudnám, mi. A szem a lélek tükre, és olyan gyönyörűek a kékes-zöld szemei – sóhajtott fel.

- Mi van Lill? Kire gondolsz, hogy itt sóhajtozol? – lépett a lány elé Harper.

- Senkire – szállt vissza a földre.

- Oh, szóval ismerem – vigyorodott el. Lilly összehúzta a szemeit és elhúzta a száját.

- Seamus. Kopj le.

- Én? Hova képzelsz? Nem hagyom, hogy tiltott dolgokon járasd az agyacskád – vigyorodott el Harper.

- Tiltott dolgokon? – nevette el magát Lilly. – Most semmi olyasmire nem gondoltam.

- Persze, úgy ismerlek én téged – hajolt hozzá közelebb és belenevetett az arcába.

- Kac-kac, na, menj, különben megátkozlak – húzta elő a pálcáját.

- Menekülök, nem akarok megint fulladozni a nevetéstől – iramodott el a fiú, mire Lilly önelégülten elvigyorodott.

- Hé, Valentin, már folyik a nyálad – bökte oldalba padtársát Lilly.

- Mi? – nézett még mindig álmodozó arccal rá a fiú.

- Szánalmas vagy – forgatta a szemeit a lány. – Mondd csak, mit eszel azon a csajon?

- Hááát… Nem is tudom – mélázott el.

- Aha, az szuper. Azt hittem, nem bírod, azért mondod, hogy nem olyan mint én.

- Nos, bírom… a látványát – tette hozzá, és elvigyorodott. – De a macskája állandóan a klubhelyiségben csilingel. Tudnám, hogy nem idegesíti szegény állatot.

- Kábé mert süket.

- Ezt honnan veszed?

- Ohm... A fehér szőrű, kék szemű macskák általában süketek – mondta Lilly. – Ezzel magyarázható az is, hogy a macsek el bírja viselni gazdája meg nem álló nyávogását – gondolta ezt már csak magában. – Az Evans-csaj olyan isten csapása lehet a Griffendélben, mint drága jó Narcissa unokanővérem a Mardekárban. Azzal a különbséggel, hogy Evans vörös, Narcissa pedig szöszi. Cissy… de nem bírom azt a lányt. Blackek közül csak Sirius, meg Bella jó arc, meg persze Siri bátyjai – mosolyodott el magában Lilly. A professzor bevonult, így Lilly az órára figyelt, kizárva minden zavaró tényezőt a fejéből. Amint kicsengettek, Cameron úgy szegődött Lilly mellé, mintha mágnes vonzaná.

- Mi az? – nézett barátnőjére Lilly.

- Na? Milyen? – vigyorodott Cameron.

- Ki? Ja, a griffendéles szépfiú? Még gyerek. Nem igazán érdekli a belbecs, inkább a külcsín vonzza. Szal, kábé egész órán Evanst bámulta.

- Az meg ki? – nézett Lillyre a lány. Lilly hátrafordult, és kicsit se feltűnően rámutatott a vörös hajú griffendéles lányra. – Ezt? – fordult Lillyhez Cameron és elfintorodott.

- Sőt, mondok jobbat – vigyorodott Lilly, közben Beka is megérkezett. – A félisten Jamie babának is bejön a csaj – szavait feszült csönd követte. Beka zavartan nézett Lillyre, Cameron meg valamivel Lilly válla fölé pillantott.

- Ki jön be nekem? – hallatszódott a félisteni hang. Lilly megkövülten meredt Bekára, nem mert hátra fordul.

- Basszus – gondolta Charnelle.

- FÉLISTEN? – törte meg a csöndet Sirius röhögő hangja. Lilly erőt vett magán, az arcára erőltetett egy szende mosolyt és megfordult. Egy, a nevetéstől Lupinnak támaszkodó Siriusszal és egy mosolygós Potterrel találta szemben magát.

- Áh, csak az az Evans lány – vont vállat, tetettet lazasággal Lilly.

- Jobban bukok a kék szemű, hullámos hajú lányokra – mondta James, mire Sirius még jobban elkezdett nevetni, Remus elmosolyodott, hátulról pedig Cameron felröhögését lehetett hallani.

- Tényleg? Hasonló az ízlésünk, nekem is a kék szeműek jönnek be – oltotta Lilly, és egy pillanatra Remusra nézett. Sirius, ha lehet, még jobban el kezdett röhögni, Lupin zavartan pislantott Jamesre, aki továbbra is csak mosolygott. Aztán újabb csend honolt a fiatalok közt. James Lillyt nézte, aki viszont állta a pillantást. Eltelt egy perc, aztán kettő. Már Sirius is abba hagyta a nevetést, de ők még mindig csak egymást bámulták. Beka a háttérben megköszörülte a torkát.

- Mi most megyünk – közölte Lilly, még mindig James szemébe mélyesztve pillantását.

- Hova? – jött James zavartalan hangja.

- Órára.

- Milyen?

- Repülés – mondta a lány kiolvashatatlan arccal, továbbra is Jamest nézve.

- Milyen véletlen, mi is pont arra megyünk – mosolyodott el James.

- Tényleg? – hallatszódott Sirius meglepődött hangja. Beka és Cameron elindult, és Siriusék is követték őket, de Lilly és James még mindig ugyanott álltak.

- Jöttök már, vagy mi van? – fordult hátra Sirius.

- Aha – válaszolt Lilly és Jamesnek hátat fordítva követte Siriust, majd a félisten is követte őket.

- Lilly – hallotta a lány maga mögül a nevét.

- Igen? – kapcsolt hátra menetbe a lány.

- Figy, kérdezhetek valamit? Gyere ide, légyszi – mondta James. Lilly rápillantott Siriusra, aki megvonta a vállát.

- Igen? – maradt le a többiektől a lány.

- Randiznál velem? – kérdezte James. Lilly elröhögte magát, de mivel a fiú nem nevetett, rövid időn belül befejezte.

- Akkor, ez nem vicc volt – állapította meg a lány.

- Nem annak szántam.

- Na, várj, hagy gondolkozzak – sóhajtott Lilly, és rögtön folytatta. – Nem.

- Miért? – állította meg James.

- Mert, még kicsi vagyok hozzá! – csattant fel Lilly. – Nem bírod felfogni azzal a parányi kis agyaddal, hogy csak tizenkettő vagyok?

- Értem, akkor várok egy évet, és akkor is megkérdem – válaszolt a fiú elgondolkodva.

- Felőlem – mondta Lilly. – Ha szeretsz kosarat kapni – szólalt meg elméjében sötét énje.

- És hogy megy a repülés? – oldotta a hangulatot James.

- Gondolom jól, tudod, én is tehetséges vagyok sok dologban – válaszolt a fiúnak flegmán.

- Még nem is repültél? – pillantott rá Potter.

- Hülyének nézel? Persze, hogy repültem… Csak nem seprűn – tette hozzá a lány.

- Hát akkor min? – nézett rá megütközve James.

- Ezen-azon – forgatta a szemeit Lilly.

- Na, min?

- Hát az úgy volt… Motoron, meg hippogriffen is, és egyszer még szőnyegen is – mondta Charnelle.

- Milyen motoron? – csillant fel Potter szeme.

- Minőségin – vigyorodott el Lilly. – A Kawasaki legújabb, varázslók számára kifejlesztett verzióján, a Ninja sorozatból a ZX69-es széria – mondta szerelmes hangon a lány.

- Az szuper, nagyon jól néz ki. És te vezetted?

- Persze… Apám vezetett én csak utas voltam, de amint lehet én is leteszem majd a jogsit – kacsintott a fiúra.

- Majd elvihetsz egy körre – somolygott James.

- Álmodban, szépfiú – öltötte ki a nyelvét Lilly és előre futott Sirius mellé. Már közel voltak a célhoz, azaz a stadionhoz. Charnelle és kis barátai további szép napot kívánva elköszöntek a griffendélesektől és a füves pálya felé mentek. Ott már az osztály nagy része seprűvel a kezében ácsorgott, kisebb csapatokba verődve. Lillyék is magukhoz vettek egy-egy viharvert repülő alkalmatosságot és főhősünk bizalmatlanul méregette a nem valami első osztályú seprűt.

- Ez mindjárt atomjaira hullik – suttogta Lilly Bekának, aki komoran bólintott. Eközben Madame Hooch a pályára lépett és magához hívta a tanulókat. Röviden köszöntötte őket és elmondta a játékszabályokat – ma csak az alapot veszik, azaz lebegés és pár kör a pálya körül.

- Sípszóra mindenki emelje maga mellé a kezét, és képzelje el, hogy a kezébe repül a seprű, illetve mondják azt, hogy „fel” – szólt a professzor.

- Fel – sóhajtott Lilly. Ahogy elhagyta a száját a parancs, a seprű a kezébe repült és enyhén elkezdett vibrálni. A lány nézte, hogy mi baja lehet a seprűnek, de az pár másodperc múltán be is fejezte. – Beka, a tied is izé… rezeg? – suttogta barátnőjének a lány.

- Aha, de már nem – mondta a lány. – Nyugi Lilly, ez nem valami extra funkció. Csak most megjegyezte a DNS-ed – tette hozzá vigyorogva. Lilly megforgatta a szemeit és körbenézett, hogy kinek hogy megy. A többségnek sikerült végrehajtani a feladatot pár próbálkozás után, de egyeseknek nem igazán.

- Nézd már, Evans mindjárt bőg – húzta el a száját Lilly, miközben Bekához intézte szavait.

- Jaj – nyögte Beka, mikor ő is észrevette a vörös hajú lányt, amint zokogva egyik barátnője nyakába borul. A jelenet kissé groteszk volt, figyelembe véve, hogy csak egy utasítás miatt sírta el magát a lány. Charnelle vállat vont és Harperre nézett, aki vigyorogva figyelte a jelenetet és büszkén kihúzta magát, hogy neki is elsőre sikerült. Következő feladatként azt kapták, hogy emelkedjenek fel a seprűvel egy métert, és próbáljanak nem leesni. Mindenkinek sikerült a mutatvány és az ezt követő próbakörök is. Lilly, miközben repült, észrevette, hogy nézőközönség előtt van, azaz Potter és haverjai a lelátón figyelték az órát. Lilly szánakozóan elmosolyodott, majd kecsesen landolt a földön kicsengetéskor.

Bekával az oldalán visszavitte a seprűjét a szertárba és a helyére tették. A lány újfent felhúzta magát, mikor megfordulva Evans állt előtte, a sírástól vörös szemekkel és szipogva. Lilly sóhajtott egyet, majd kikerülte a lányt és magában mindennek elmondta.

- Nem hiszem el, hogy ilyen libára buknak a fiúk – gondolta. – Ki a halálnak jön be egyáltalán? Olyan bénán néz ki, főleg bőgés közben, ahogy eltorzul az arca és hangosan el kezd rinyálni. „Én ezt neeem tudooom!” Komolyan mondom, szánom azt, akinek ez tetszik.

Gondolataival olyannyira el volt foglalva, hogy nem is nézett maga elé, és úgy ment előre Bekáék mellett. Aztán egyszer csak egy erős lökést érzett jobbról és a földre vágódott.

- Mi a nyomor van már? – csattant fel a lány, és támadóját kereste. – Nem látsz vagy mi? – pillantott fel, egy fiúra, aki mellette állt. Mardekáros talár volt rajta, és barna haja szexin volt megnyírva, fagyos acélkék szemeivel a szitkozódó lányt méregette. – Nesze nekem, kék szemű, mardekáros hülyegyerek – futott át Lilly agyán.

- Te jöttél nekem – felelte a fiú felsőbbrendűen és szánakozva pillantott le.

- És akkor? – pattant fel a lány.

- Kérj bocsánatot – folytatta arrogáns stílusban a fiú.

- Miért? Ki vagy? – fintorodott el a lány.